Csak egy kicsi hiányzott - interjú Polgár Kristóffal


0



besztlíg Polgár Kristóf Liverpool newsee

Talán még a legfanatikusabb hazai fociőrültek közül sem mindenkinek ismerős Polgár Kristóf neve. Pedig a 20 éves védő nem akárki: már túl van három komoly szezonon a #besztlíg utánpótlás-bajnokságaiban, játszott Steven Gerrard és Martin Skrtel mellett, és nála közelebbről egyetlen honfitársunk sem látta, mi zajlott a Liverpool környékén 2013 és 2016 között. Vele beszélgettünk tehetségről, szerencséről, és persze arról is, hogy a viharba írhat alá egy United-drukker az Anfieldre.

Tovább

Bajnokok csatája - preview, day 21


0



besztlíg king_aranarth stanleykubrick Mark29 preview Manchester United Liverpool bajnokok csatája

A Premier League 21. fordulójában összecsapnak a bajnokok. A tavalyi és az idei a tavalyelőtti csatája mellett megmérkőzik a serlegek gyűjtésében leginkább jeleskedő két klub is. Kiesési rangadóval ezúttal nem szolgálhatunk, de csemegék azért lesznek bőven. Hajtás után a hétvége tíz mérkőzésének beharangozója.

Tovább

Közös Albion - A United-Pool elé


0



közös albion Manchester United Liverpool Vörös Fonat Beyonder Peet

Mi más is lehetett volna a témája következő podcastunknak, mint a közelgő Manchester United - Liverpool derbi. Ehavi adásunkban Szücsi, a Vörös Fonat Liverpool-érzelmű blog szerkesztője csatlakozott Beyonderhez és Peethez. Tovább után kiderül, ki mit vár a hétvége rangadójától, de szóba kerül még Poch szerepe a Spurs feljavulásában, valamint Guardiola döcögősebb decembere a Manchester City-vel. Hallgassátok, kommenteljétek!

Tovább

Murphy seriffje - a Poch-portré II. rész


0



Mauricio Pochettino Tottenham Hotspur portré tldr vendégszerző

Mauricio Pochettino korunk egyik legfelvilágosultabb és legérdekesebb menedzsere, akinek sikereit már mi is megénekeltük korábban ebben és ebben a posztban. Karácsonyra a SpursHungary szerzőjétől, Láng Bálinttól kaptuk ajándékba az alábbi posztot, amely Thore Haugstad írása nyomán született. Tovább után a második részt olvashatjátok, az elsőt itt találjátok!

Tovább

Londoni dominancia - Power Ranking, december


0



powerranking Lac besztlíg Chelsea Manchester United José Mourinho Antonio Conte premier league

Gyorsan elröppent az ünnepi futballáradat, már hat fordulót játszottak le a legutóbbi Power Ranking óta, úgyhogy itt az ideje újra rápillantani a hullámvasútra. Az ünnepek nagy nyertese a Chelsea-Manchester United-Tottenham trió, akik mind-mind (majdnem) tökéletesen hozták le a elmúlt hónapot, míg a többiek ilyen-olyan okokból szívhatják a fogukat. Tovább után jön a sorrend, szokás szerint a leggyengébbektől kezdve.

Tovább

Murphy seriffje - a Poch-portré I. rész


0



Tottenham Hotspur vendégszerző tldr portré Mauricio Pochettino

Mauricio Pochettino korunk egyik legfelvilágosultabb és legérdekesebb menedzsere, akinek sikereit már mi is megénekeltük korábban ebben és ebben a posztban. Karácsonyra a SpursHungary szerzőjétől, Láng Bálinttól kaptuk ajándékba az alábbi posztot, amely Thore Haugstad írása nyomán született. Tovább után ennek az első részét olvashatjátok!

Tovább

Az északi vérvonal vége 


0



solskjaer norway sweden iceland finland denmark schmeichel hyypia

Számos cikk született már arról, hogy a Premier League mekkora változásokon esik át és miként válik a világ legdominánsabb ligájává, viszont arról talán kevesebbet beszélünk, hogy ez milyen változásokkal is jár a játékosállományok összetételében. Erre próbálunk fényt deríteni a következő posztban, de csak a tovább után.

Tovább

Britannia

Fociblog a hideg, esős szerda esték hazájából, ahol még Messi sem mehetne biztosra. Szurkolóktól szurkolóknak, elsőkézből, szenvedéllyel.


Facebook

Twitter

Who are ya?

Weather

Table

Injuries

Pulis Button

Nyomd meg ha Pulis-Magic van!

Quality Papers