Tagadhatatlan, hogy a Premier League csapatai jelenleg nemzetközi színtéren válságos helyzetben vannak, ugyanakkor a liga talán még soha nem volt ennyire kompetitív és kiélezett, mint ebben a szezonban. Ezt egyrészt felírhatjuk annak a számlájára, hogy az olyan hagyományosan sikercsapatok, mint a Manchester United vagy a Chelsea különböző okok miatt alul teljesítenek, valamint, hogy irdatlan mennyiségben áramlanak a tévés pénzek a csapatok zsebeibe. Viszont ne feledkezzünk meg róla, hogy az elmúlt években olyan edzők tették le a névjegyüket és értek el komoly eredményeket brit földön, mint Roberto Martinez, Ronald Koeman, vagy épp jelen posztunk főhőse, Mauricio Pochettino.

Az, hogy jelenleg a Tottenham magabiztos 5 pontos előnnyel áll a bajnokság negyedik harmadik helyén, és csupán ugyanennyi egységgel van lemaradva a listavezető Leicester Citytől, az lényegében szinte csak az argentin edző kiváló munkájának köszönhető. Pochettino már a Southampton vezetőjeként is megalapozott egy olyan gárdát, amellyel az előző idényben Ronald Koeman sokáig még a Bajnokok Ligája selejtezős helyért is harcban állt, most pedig nagyon úgy tűnik, hogy Daniel Levy végre egy olyan edzőt szerződtetett, aki hosszú távon is sikeres lehet Észak-London kisebbik csapatánál.

Pochettinónak az első szezonjában koránt sem volt egyszerű dolga, hiszen úgy kellett a saját képére formálnia a csapatát, hogy mindeközben a szurkolók részéről komoly elvárás volt, hogy a csapat végig legyen harcban a BL helyekért. Persze az ésszerűbb fanatikusok már korán felismerték, hogy itt valami nagyon fasza dolog készül, amire megéri időt áldozni. A Spurs végül az ötödik helyre futott be, de szépen lassan sikerült kiszórni a keretből a túlfizetett sztárokat és az alulteljesítőket. Valamint olyan játékosokkal töltődött fel a keret, akik nem feltétlenül számítanak nagy névnek, de tökéletesen illenek az elképzelt játékba.

Pochettino a Bielsa-iskola követője, így természetesen sokat merít az öreg filozófus munkájából, de akárcsak Pep Guardiola, ő is a saját ízlése szerint nyúlt hozzá az alapelvekhez. Azonban mivel ennek a játéknak a szerves része a labda irányítás alatt tartása, ezért olyan játékosokra volt szüksége, akik egyrészt kifejezetten nagy munkabírásúak, emellett technikásak és fejben kellően gyorsak. A tavalyi keretet idén két kulcsjátékos egészítette ki Toby Alderweireld és Dele Alli személyében. Előbbi kőkemény, de emellett okos védekező munkája mellett a kiváló hosszú labdáival a támadásépítésekben is kulcsszereplő. A fiatal angol játékos pedig egy igazi univerzális középpályás, aki akár mélyebbről indulva is hasznosan tud szerepelni, de Pochettino a csatár mögött találta meg az igazi helyét, és nem túlzás kijelenteni, hogy az év fiatal játékosa díj fő esélyese az MK Donstól szerződtetett Alli.

Az előző szezonban a Tottenham sokszor keltette kifejezetten szervezetlen csapat benyomását. A csapatszintű letámadás hatékonyságát nem sikerült állandósítani, így sokszor ki voltak szolgáltatva a megfelelő játékosokkal rendelkező ellenfél kontráinak, valamint a támadóharmadban is legtöbbször csak Eriksenre valamint Harry Kane-re tudtak támaszkodni.

Idén a Tottenham a presszinget már jóval hatékonyabban is tudatosabban tudja alkalmazni. Ez már a szezon legelső meccsén szembetűnő volt, és ezt azóta is tudják tartani, de már akkor sem tűnnek fejetlen csirkének (haha), ha a saját térfelükre visszazárva kell védekezniük, bár az alapvető játékfilozófiájuknak nem ez kedvez a leginkább. Néhány évvel ezelőtt a Spurs még javában épített az olyan gyors szélsőkre, mint Aaron Lennon és Gareth Bale, de a mostani támadótrió a csatár mögött sokszor szinte teljesen kihasználatlanul hagyja a pálya széleit, és egymáshoz közel helyezkedve a pálya közepén próbálnak kombinálni. Ez a már többször említett letámadás, illetve visszatámadás miatt is fontos, hiszen ha a játékosok közelebb helyezkednek egymáshoz, úgy labdavesztés esetén is könnyebben tudják szűkíteni a területet az ellenfél számára.

Kulcsjátékossá lépett elő az az Eric Dier, aki tavaly még többnyire jobbhátvédként, vagy középhátvédként szerepelt, mostanra viszont a Tottenham középpályájának legfontosabb láncszeme. Ugyanis ő felel leginkább az ellenfél kontráinak megakadályozásáért. Egyrészt a korábbi posztjából szerzett tapasztalata miatt könnyedén ki tud váltani a jobb oldalra a támadásban a csapata szélességét biztosító Walker helyére, a középen vezetett akcióknál pedig kiváló helyezkedéssel veteti észre magát. Emellett talán az ő játéka jelképezi leginkább azt a sokoldalúságot, ami jelenleg jellemzi a Spurst. A rendszeresen pályára lépő játékosok közül szinte mindenki tud minimum 2, de inkább 3 poszton is egyenletes teljesítményt nyújtani. Így fordulhatott elő, hogy a Watford ellen az ellenfél 2 csatáros taktikájához igazodva Pochettino a megszokott 4-2-3-1/4-3-3 helyett egy 3-4-2-1-es felállást választott. Ehhez pedig nem kellett komolyan variálnia a megszokott kezdőcsapaton, hiszen jóformán csak Diert kellett egy sorral hátrébb húznia.

Nem csak az angol kapott új szerepet az idei szezonban. Christian Eriksen szerepköre és jelentősen átalakult. A korábbiakban szinte ő volt a támadások fókuszpontja, a kreativitásért felelős legfőbb elem, most azonban leginkább az egyensúly megteremtése, valamint a labdajáratások hatékonyságának a biztosítása az elsődleges feladata. Hiába szerzett nemrég két elég érdekes gólt is, korábban jóval több találat jellemezte, de ez nem feltétlenül egy teljesítménybeli visszaesésnek köszönhető, hanem pusztán jelentősen átalakult a csapaton belüli szerepe. A kevésbé látványos játéka miatt talán őt érte a legtöbb kritika a felületesebb szurkolók részéről, de hát Özilt is megtalálták azzal, hogy lusta, szóval ezen sem kell meglepődni.

Hiába előzi meg 3 csapat is jelenleg a Tottenhamet a tabellán, mégis azt kell mondanunk, hogy idén ők a liga legkiegyensúlyozottabban teljesítő gárdája. A Manchester City közel sem tudja kihasználni a keretében rejlő potenciált, az Arsenalt folyamatosan sújtják a sérülések, a Leicester pedig hiába teljesít erőn felül, nekik ez a magaslati levegő az idő múlásával soknak fog bizonyulni. A Spurs pedig szép csendben gyűjtögeti a pontokat, és már tényleg csak a klasszikus balfaszságuk akadályozhatja meg őket abban, hogy jövőre ott legyenek a Bajnokok Ligájában.