Végre eljött a pillanat, már látjuk a stadionok fényeit az alagút végén, és csak hármat kell aludni, hogy hallhassuk a bíró sípjának fülbemászó dallamát az Old Traffordon. Nyugi, nem csak a ti tenyeretek izzad, hanem a miénk is, úgyhogy nem bírtuk ki, hogy ne tegyünk fel magunknak néhány érdekes kérdést a szezon alakulásával kapcsolatosan. Jöjjenek a válaszok!

 

 

1. Idén ki ellen lesz kampány?

ChesterB: Mourinho ismét elmondhatja majd ezt a szöveget, címvédésre számítok.

Mark29: José szerintem is megvédi a címét. 

mc_deere: Mourinho első eljöveteléhez hasonlóan most is behúz zsinórban kettőt, hogy aztán a United egy újabb nagy korszaka következzen a bajnokságban.

newsee: Érzésem szerint elmarad a címvédés, (Pool szurkolóként ilyet leírni, atyavilág, de) a ManUnited nehéz csatában behúzza a bajnokságot a kékek előtt...

Lac: A kampány ki van sajátítva, senki el nem veheti José-tól. Szorosabb versenyt várok, mint tavaly, de nem feltétlenül a City, hanem inkább a United és az Arsenal ellen. Viszont a címvédés marad, mert van Gaal-nak még kell egy év a moyes-i mélységek után, Wenger meg nem tud nyerni a portugál ellen.

Costigan: Fabregas elcsúszik a sorsdöntő meccsen, ennek eredményeként az Arsenal ér fel a PL trónjára.

Definitely Maybe: Mourinho harmadik évében valaminek történnie kell, úgyhogy nyilvánvalóan a Manchester City győzedelmeskedik.

psychocska: A bevándorlók ellen. Címvédés lesz.

Rudeboy: Fogadtam egy igen fasza üveg rumban egy barátommal, hogy a Uinted idén bajnok lesz, szóval azt mondom, Lajos megcsinálja.

Denyke79: Fő a változatosság, surranópályán a Man City, a Man United éve jövőre jön el, míg a Chelsea idén a BL-ben kicsit tovább vítézkedik és ez rámegy a címvédésükre.

Van egy nagyon jó barátom, a neve Jake. Érdekeségképpen megosztom, hogyan kommentálta a válaszaimat.

Lineker: Liverpool!

Jake: kiesnek és jővőre a Championshipben.

2. Mely csapatok röhögtethetik még ki magukat a 2016/17-es BL szezonban?

ChesterB: Az Arsenalt mondanám 2. helyre, 3. a MU, és a City fog selejtezőt játszani.

Mark29: Hasonlóan gondolom, a Guardiola-ra váró City biztos negyedik nálam, és a 2-3. helyért lesz komoly küzdelem az Arsenal és a MU között.

mc_deere: A United jön be másodiknak Wengerék előtt, a negyedik pedig a City lesz, meglepetésre csak kevéssel előzve a Tottenhamet.

newsee: Chelsea, Arsenal, City. Ez a sorrend is.

Lac: Wenger mindig ott van, ezt ne vegyük el tőle, ezzel az erős kerettel meg vicc lenne, ha pont most nem sikerülne. Szépen csillog majd a bronz a United mögött, de a City előtt.

Costigan: Az egész szezon elég kiegyensúlyozott lesz, a Chelsea és a United osztozik a maradék dobogós helyekért, míg 4. helyre befut a Rodgers legénység, egy hangyafasznyival megelőzve a Cityt.

Definitely Maybe: Ugyanazok, akik idén is.

psychocska: Valószínűleg ugyanazok, de a biztos tipp a City.

Rudeboy: Nálam is marad a tavalyi banda.

Denyke79: MU, Chelsea, Arsenal sorrendet várok, de nagyon bízok egy Soton EL győzelemben és az ezzel járó BL szerepléssel.

Lineker: Mu.

 Jake: a döntőben a 93. percben kapott góllal és a fagyi visszanyalva.

3. Kik lesznek kénytelenek több milliónyi TV-s pénzről lemondani a szezon végén?

ChesterB: Nincs az az isten, hogyha egy csapat megbízik Ranieriben, az ne rázza meg a pofonfát. A Watfordot eleinte stabil bennmaradónak gondoltam, de ez a rengeteg igazolás és összeszokatlanság vissza fog ütni, a harmadik kiesőként nagy versenyfutásra számítok a Newcastle-Aston Villa-Norwich hármastól, a távozók miatt én a birminghamieket mondanám 3. kiesőnek, tehát Leicester, Watford és Aston Villa.

Mark29: Szívem szerint természetesen a Sunderland-et írnám, de "Avokádóéknak" nem lesznek ilyen gondjaik. Szeritnem a három újonc zuhan vissza, csak akkor menekül meg az egyik, ha a Leicester nem hajtja el még a Boxing Day előtt Ranieri-t. 

mc_deere: A Leicestert elkapja a second season-szindróma, amit Ranierivel súlyosbítanak, így pedig nem lesz esélyük egy újabb csodára. A Watford a szekérderéknyi új játékosa miatt hullik alá könnyedén, a Bournemouth pedig hiába indul jól, tavaszra kiderül, hogy a PL azért más kávéház, mint a Champo.

newsee: Újoncok közül szerintem a Norwich csodával határos módon bent marad, kieső vonal alá a Villa, Watford, Bournemouth triót jósolom.

Lac: Szívem szerint Villa, Sunderland, Watford lenne ez a trió, de az első kettőből valaki valahogy bent fog maradni, mert Ranieri a görögök után Leicester-ben is csak zülleszteni fog.

Costigan: Benteke és Delph távozását nem tudja feldolgozni, így simán kipottyan az Aston Villa, és magával húzza a mélybe Leicestert és a Norwichot.

Definitely Maybe: Én ellentétben a többséggel nem vagyok teljesen lemondó Ranierivel kapcsolatban, de aztán a végén mégis őket találom a leggyengébbnek. Sherwoodot még időben kitessékeli a Villa, így végül beelőzik a Sunderlandet. A 19. helyet a Norwich foglalja majd el (vagy a Watford).

psychocska: Ranieri általában a csapatépítésben jó, de a Leicester tavaly már kész volt, úgyhogy most a leépítés következik. Rajtuk kívül magic Dick varázslata híján a Sunderland és a kezdőcsapatnyi játékost igazoló Watford.

Rudeboy: A Villa idén már biztosan kizuhan, a Bournemouth túl kicsi és meseszerű a huzamosabb idejű túléléshez, a Leicester pedig kinevezte Ranierit.

Denyke79: Nehéz igazi érvet találni, mi mentheti meg a Leicestert, nekem nem is sikerült. A Watford megoldja, hogy továbbra se legyenek 1 évnél tovább fent, míg a Bournemouth meseszerűen előzi meg az addigra már Berahinot elvesztő West Bromot, és marad bent éppen.

Lineker: Sunderland, Wba, Leicester.

Jake: Olyan érzékkel neveznek ki menedzsert, mint ahogy

egy nő parkol.

4. Vajon ebben a szezonban megélik az angol csapatok a negyeddöntőket Európában?

ChesterB: Igen, ráadásul mindkét sorozatban!

Mark29: Igen, de csak a BL-ben.

mc_deere: A BL-ben két-három angol is lesz a nyolcban, de az EL-ben egy sem, megint.

newsee: Igen. Itt is, ott is.

Lac: A BL-ben három (Chelsea, United, Arsenal) az EL-ben két csapat (Spurs, Southampton) lesz majd a nyolc között.

Costigan: Ofkórz. Unitedet kivéve. (:D)

Definitely Maybe: A Chelsea az elődöntőig, a United a negyeddöntőig húzza a BL-ben. Az EL-ben a West Ham mindenkin átmegy, miután lealázták a Birkirkarát (egészen a negyeddöntőig, ahol az EL-be pottyant Manchester City ejti ki őket).

psychocska: Idén benn lesz mind a négy.

Rudeboy: A minimum amit várok: a United a négy között lesz, a Chelsea a nyolc között, az Arsenal a tizenhat között; a Spurs és a Soton legalább a tizenhat közé, a WHU a csoportba jut

Denyke79: Feljebb utaltam rá, Chelsea idén jobban teljesít BL-ben, ez elődöntőt érhet, a Sotontól pedig titkon várok egy EL elsőséget, ha bele is szarnak! És a West Ham is ott lesz, csak valahogy a románokon kell átvergődni... :D

Lineker: Igen.

Jake: Sorsolásfüggő...

5. Min fogunk a legnagyobbat röhögni?

ChesterB: Én Rodgersen, hiszen januárra munkanélküli lesz.

Mark29: Valamelyik Mourinho nyilatkozaton, ahogyan egy perc alatt leoltja az összes riválisát plussz a szövetséget. Esetleg egy Alan Pardew ámokfutáson. 

mc_derre: Van Gaal angolórákat ad Carraghernek a MNF-ban, amit a United év végi vacsoráján Valancia paródiaként is feldogolgoz majd.

newsee: Remélem azokon a szurkolókon, akik most Rodgers bukást várnak ;) 

Lac: A Liverpoolon, miután az első 10 forduló után a 16. helyről várják majd a folytatást. Utána már kevésbé röhögünk majd, mert jön Klopp, aki tavaly bemutatta, hogyan kell ezt a feltámadást helyesen csinálni egy top bajnokságban...

Costigan: Sterlingen, akit lefülelnek marihuana termesztésért.

Definitely Maybe: Sterlingen, mert kiderül, hogy fals volt a híresztelés a termesztésről, és csak rekreációs céllal szívta a jointot, mert Rodgers annyira lefárasztotta.

psychocska: Fogalmam sincs, de a Poolhoz köze lesz.

Rudeboy: Azon, hogy az Arsenal elleni voodoo átok nem múlik el, mindegy, milyen orvosi stábot szereznek, Wenger pedig egyre több fekete kabátot tép szét a sajtótájékoztatóin.

Denyke79: Mourinho törvényszerűen fogja leoltani az összes PL menedzsert, amikor már csak ők állnak a BL-ben Angliából.

Lineker: Valami Palace-os?

 Jake: Ja, Puncheon nem megy ki wc-re meccs közben, hanem a pálya középére szarik.

6. Ki lesz a következő célpontja a barszareálnak?

ChesterB: Itt is címvédésre számítok, Hazard lesz az MVP.

Mark29: Ha most kellene mondani, akkor Hazard, de ki tudja kik érkezhetnek Angliába még a nyári átigazolási időszakban.

mc_deere: A Real Agüeróra fog rácuppanni, a Barca pedig Hazard-ra.

newsee: Egyetértek, alighanem Hazard lesz a szezon legjobbja. De szerintem a Kane-Agüero duó is villogni fog, kérdés, ezzel mennyire tudják majd hátukon cipelni a csapatukat.

Lac: Hazard, és a nyáron megy is Madridba 120 millió euróért.

Costigan: Jövő nyáron Coutinho fog kosarat adni egész Európának.

Definitely Maybe: Jordon Ibe, Sheyi Ojo és Jerome Sinclair.

psychocska: Ed Woodward. Hazard.

Rudeboy: Ibe jó lesz, de még nem világsztár, Memphis-t nem adjuk, marad Hazard, akiért cserébe a Real felajánlja majd Bale-t, 50 millió fontot, és 10% tulajdonjogot Rafa Benítez étteremláncában.

Denyke79: Nem Hazard lesz idén a mezőny legjobbja (hanem Payet Alexis Sánchez), de költözni fog Spanyolországba Eden fiú.

Lineker: Diego Costa.

 Jake: ami azért nagy szó, mert eltiltásai miatt, csak majd kb 20 meccsen játszik.

7. Ki lesz az év Roy Hodgsonja?

ChesterB: Én már tavaly is neki adtam volna, szerintem idén már meg fogja kapni. Gary Monk!

Mark29: Nem lesz meglepetés. A bajnok edzője lesz a legjobb, azaz a Mourinho-LVG-Wenger trió egyike.

mc_deere: Koeman idén már nem tud csodát csinálni, Monk kerete nem elég erős ahhoz, hogy versenyben lehessen a 6-7. helyért, Magic Dicknek pedig csak a Sun'landnél jutott hely. Én is arra hajlok, hogy valamelyik topmenedzser kapja majd, de ha Pardew lendülete kitart, akkor ő is beleszólhat a versenybe.

newsee: LVG...

Lac: Jürgen Klopp, miután a béka segge alól EL-helyre viszi a Liverpool-t.

Costigan: Ha már azt írtam, hogy az Arsenal lesz a bajnok, kapja ezt is Wenger. 

Definitely Maybe: Maga Roy Hodgson, hiszen csodát ér el a válogatottal az EB-n, és továbbjut a nehéz csoportból - három döntetlennel a franciák, magyarok és a szlovákok ellen...

psychocska: Eddie Howe.

Rudeboy: Baromira remélem, hogy Bilic.

Denyke79: Pellegrini megkapja, de mindannyian tudni fogjuk, Pulist illetné ez.

Lineker: Pulis.

 Jake: az eddigi taktikai repertoárját (ami nagybedobásból állt) kibővíti kisszögletek indokolatlan használatával.

8. Melyik fiatalra mondhatja el majd Wenger, hogy őt már 9 évesen kinézte magának?

ChesterB: Bamfordtól sokat várok, szerintem ő lesz a legjobb fiatal játékos.

Mark29: Kicsit "haza" beszélek. A newcastle-i Ayoze Pérez - Alexandar Mitrovic duó egyike lesz az év fiatalja.

mc_deere: Clasie, Gueye, Amavi, jelenleg ők azok, akiktől sokat várok a kisebb nevek közül.

newsee: Depay nagy fogás volt, szerintem már idén leteszi a névjegyét.

Lac: A topkategóriában egyértelműen Depay, a mezőny közepén pedig Bamford-tól várok maradandót.

Costigan: Jordon Ibe hatalmasat fog szólni, ez az ő éve lehet.

Definitely Maybe: Péreztől én is többet várok most már a tavalyi szezonhoz képest. És ha már csatár exodusról szól a nyár a Citynél, remélem, Kelechi Iheanacho idén megmutathatja magát. Ha ő nem, akkor a középhátvéd Jason Denayer. Ha ő sem, akkor Pellegrini menjen az anyjába.

psychocska: Memphis, akiről kiderül, hogy valójában francia és néger.

Rudeboy: Memphis Ibe-ről.

Denyke79: Depay húzza be, Amavi surranópályán közönségkedvencé válik.

Lineker: Markovic.

  Jake: ő ki?

9. Az Arsenal triplázik az FA Kupában?

ChesterB: Nem. Én egy underdog csapattól várom az idei FA Kupa győzelmet, legyen mondjuk a Crystal Palace.

Mark29: Nem, mert Bogdán bevédi a Poolt a döntőbe, és meg is nyerik az egyetlen trófeájukat a szezonban.

mc_deere: A második szezonjában megjön Lui első kupája, a United 2004 után újra FA-t nyer.

newsee: Szerintem igen!

Lac: Na, az bebaszna, talán még nekünk is szereznünk kéne egy Ágyús-kollégát... 

Costigan: Nem. Egy klasszikus Liverpool-United döntőt predesztinálok, ahol büntetők után a Vörösök örülhetnek.

Definitely Maybe: Martinez megnyeri az Evertonnal is a kupát, és ez menti meg a szezonját, mert a bajnokság megint felejtősre sikeredik.

psychocska: Mivel minden sorozat megszakad egyszer, így a Unitedet kéne mondani, de Pelle búcsúzik majd szezon végén a kupával.

Rudeboy: Nem. A Chelsea az FA-kupával vigasztalódik.

Denyke79: Lajos első kupáját nyeri, Mourinho meg dobhat a közönségnek szuvenírt.

Lineker: Igen.

 Jake: majd Wenger lenyilatkozza, hogy az FA serleg, fontosabb, nehezebb megnyerni, mint a BL-t, és igazából ők amúgy is csak erre fókuszáltak.

10. Kinek fogja idén megérni megnyerni a Ligakupát?

ChesterB: A nagy kluboknak nem, ez biztos. Én a Swansea-t várom befutónak.

Mark29: McClaren megígérte, hogy a Newcastle hajtani fog a kupában, de ettől még én is inkább egy Swansea - West Brom döntőt tippelnék, "tökmindegyhogykinyer" kimenetellel.

mc_deere: Swansea, Liverpool, Palace, én belőlük nézek ki egy szép menetelést. Esetleg Poch Spurséből.

newsee: Rodgers behúzza az első trófeáját, a Liverpool nyeri a Mikiegérkupát.

Lac: Nagycsapat - Underdog finálét várok, nagycsapat győzelemmel.
Manchester United - Middlesborough 3-1.

Costigan: Most, hogy végleg leraboltuk őket, Southampton népe végre kupának örülhet.

Definitely Maybe: Szerintem is egy top 6 klub nyeri meg a dolgot, mert az túlzó elvárás velük szemben, hogy egyszerre szarjanak bele mind egy jókorát. Legyen a City. A győzelmet egy lesgóllal és egy kamutizivel szerzik meg az FC United of Manchesterrel szemben.

psychocska: Egy kupát elhoz idén a United, szerintem ezt.

Rudeboy: A Swansea - Soton - WHU trió egyik tagja, miután a Spurs a döntőben szokás szerint tökönlövi magát.

Denyke79: Szokás szerint egyik top4 kaliber odajut valahogyan, ez most a Chelsea lesz, a Palace hasal el a döntőben.

Lineker: Newcastle.

 Jake: mert a többi csapat is átérzi a szenvedésüket, engedik nyerni őket, hogy aztán Ashley- ígéretét betartva- eladja a klubot és új élet kezdődhessen.

+1 Bold Predictions, avagy merész jóslatok a szezonra

ChesterB: A Liverpool nem fog indulni jövőre Európában.

Mark29: Rodgers helyére féltávnál beültetik Jürgen Kloppot.

mc_deere: Január elsején már nem Flores lesz a Watford edzője, sőt, ő lesz az első menedzser, akit lapátra tesznek.

newsee: Skrtel úgy leaprítja Sterlinget az Anfielden, hogy a szezon hátralévő részére eltiltják. Ja, és a WHU nem lesz top15-ben.

Lac: Rodgers 10 forduló után repül, jön helyette Klopp. Wenger meglepetésre idén kupa nélkül marad. A Bournemouth simán bent marad, mint anno a Blackpool, és legalább két nagyot elkap hazai pályán.

Costigan: Bournemouth lesz az idei meglepetéscsapat. + Szezon végén aktuális sztárjuk 20 millió fontért cserébe Liverpoolba költözik.

Definitely Maybe: Wenger nem fogja megnyerni a(z angol) bajnokságot 2017-ig.

psychocska: Ings több gólt lő, mint Kane, Adebayor pedig többet, mint Benteke.

Rudeboy: A Unitednak a 2016-os év elején lesz egy tizenöt meccses veretlenségi sorozata.

Denyke79: Payet osztja ki a legtöbb gólpasszt, Falcao 10+ gólos évet hoz, a 'Pool-nál addig várnak BR menesztésével, mire késő lesz és ugrik az európai porond 16/17-re.

Lineker: A PL-ből kerül ki a következő aranylabdás.

 Jake: A City leigazolta Messit?

Már csak három nap sárcok... :)