A bambulásba torkolló első fordulót kifejezetten pattogós második követte Angliában, és ezt az sem homályosítja el, hogy a United megint enegrgiatakarékos üzemmódban húzta be a három pontot a nyitómeccsen. A Spurs szpörszözött, az Arsenal viszont nyert, a hét nagy sztorija azonban így is a tabellán a Leicesterre tapadó Manchester City-é volt, ők ugyanis a regnáló bajnoknak osztottak le egy istenes parasztlengőt. Hajtás után a hét meccsével, statjával, emberével és képével támadunk - ezeket a rovatokat egyébként érdemes lesz megszokni, ugyanis az egész szezonban hasonló mederben igyekszünk majd terelgetni az összefoglalókat.

A hét meccse (Manchester City-Chelsea 3-0)

Taktikailag ugyan nem feltétlenül ez volt a forduló legérdekesebb meccse - az Everton Soton elleni győzelme ebből a szempontból szerintem kiemelkedett -, de egyrészt a tavalyi tabella első két helyezettje feszült egymásnak, másrészt Mourinho olyan szinten nem volt meccsben, amilyenre az elmúlt n (n>10) évben csak elvétve volt példa. Ja, és facebookos szavazásunk alapján a kedves kommentelők is ezt a meccsét szerették volna a boncasztalon látni, szóval valószínűleg tényleg megéri azt a pár bekezdést, amit rászánunk.

A felállások közül a Chelsea-é volt érdekesebb. Hiába gondolta mindenki úgy, hogy Mourinho a szuperkupához hasonlóan ezen a meccsek is feltolja tízesbe Fábregast, Oscar sérülése végül átírta a forgatókönyveket: Cesc maradt Matics mellett, Willian középre húzódott, a beugró Ramires pedig a jobbszélt vette birtokba.

A City a WBA ellen már kipróbált alapcsapatát küldte harcba, azzal az apró - ja, tényleg - különbséggel, hogy ezúttal Bony helyett Agüero volt a center. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy Pellegrini erre a szezonra végleg elfelejtette a 4-2-2-2-őt, és stabilan 4-2-3-1-ben képzeli el a csapatát, mégpedig úgy, hogy Silva kirobbanthatatlan a csatár mögötti irányító posztjáról.

Ez utóbbi lényeges különbség, az elmúlt években ugyanis a spanyol rendre a vonal mellől volt kénytelen szervezni a játékot a Cityben. Ezzel annyit ugyan nyert a csapat, hogy kevésbé volt feltűnő a botrányos védőmunkája, de összességében mindenképp veszített, hisz a keret két legveszélyesebb fegyvere (Agüero ugye a másik), indokolatlanul messze került egymástól a támadóharmadban. Pellegrini ugyan igyekezett javítani a bizonyítványt azzal, hogy rendre befelé cselező szélsőket (pl. Nasri) tett a másik vonal mellé is, de ez a húzás csak annyit eredményezett, hogy a City brutálisan egysíkú és kiismerhető csapattá vált az előző szezonra.

Sokan nem értették, miért volt szükségük Sterling beszákolására, pláne rekordáron, pedig a képlet egyszerű: a PL jelenlegi egyik legjobb szélsője volt elérhető, az a játékos, akivel Pellegrini a legkönnyebben meg tudta oldani a csapat támadójátékának finomhangolását - naná, hogy le kellett csapni rá. Azzal ugyanis, hogy Sterling átvette Silva helyét (nem technikailag, de na, remélem érhető) a vonal mellett, a spanyol bemehetett középre, létrehozva ezzel azt a - kézilabdás szakzsargonnal élve - páros kapcsolatot Agüeróval, ami a PL jelenlegi leggyilkosabb támadófegyverének tűnik.

Nem véletlen, hogy Pellegrini erre helyezte a hangsúlyt vasárnap, és az sem, hogy Mourinho gépezete tulajdonképpen pillanatok alatt csavarjaira esett szét. Azzal, hogy a Citynek végre volt értelmezhető széljátéka (ne feledjük, Kolarov is ott taposta a vonalat Sterling mögött), a Chelsea kénytelen volt hosszabb arcvonalon védekezni, ami szintekkel könnyítette meg a középen játszók dolgát. Mivel eközben Mourinho azt a szívességet is megtette, hogy a taktikailag legendásan fegyelmezetlen Fábregast játszatta Matics párjaként, a helyzet még fokozódott is, és Silva mellett gyakorlatilag Yaya Touré is akadálytalanul fickándozhatott a középpályán.

Fábregas előrekalandozásai miatt a Chelsea sok esetben szinte 4-1-4-1-et játszott, ami egyúttal azt is eredményezte, hogy brutálisan megnőtt a terület a csapatrészek között.  Mivel a villámgyors Agüero miatt a védelmet nem lehetett feltolni, Hazard pedig szinte egyáltalán nem védekezett, Matics sok esetben két-három ember melóját végezte, nyilván fékezett hatékonysággal. 

A City tulajdonképpen a teljes első félidőt agyondominálta, a Chelsea annyira nem volt meccsben, hogy még Wiliannak is folyamatosan a védekezéssel kellett foglalkoznia. 

Eközben ráadásul a Chelsea támadásban sem villogott, erőltették folyamatosan a baloldalt, de hiába töltötte fel a csapat olykor négy játékossal is ezt a zónát, még veszélyes helyzetfélét sem igen sikerült kialakítani. Ennek részben az is oka volt, hogy Azpilicueta  - bár kétségtelenül labdaügyes duraccelnyuszi - ballal egyszerűen képtelen beadni, ez pedig olyan hendikep, ami a vasárnapi City ellen már nem fért bele az egyenletbe.

A második félidőre Mourinho változtatott és feljebb tolta a védelmet - igen, ehhez kellett Zouma, de ne higgyük, hogy Terry lekapásának nincs üzenetértéke, a nála sokkal szarabb Cahillt is le lehetett volna ültetni a padra -, de ez sem hozott megnyugvást, igaz, a meccs képe valamivel kiegyenlítettebb lett. Ehhez szükség volt arra is, hogy a City védőmunkája visszaessen: Yaya egyre gyakrabban csinálta meg azt, amit a túloldalon Fábregas, és mivel Azpilicueta feljebb parancsolásával a Chelsea is elkezdte széthúzni az ellenfél védelmét, gazdagon nyíltak meg területek a középpályán.

Pellegrini végül Demichelis becserélésével oldotta meg a helyzetet: innentől a City három középső középpályással (Yaya, Fernandinho, Demichelis) védte a pálya közepét. Ez érezhetően a Chelsea kedvét is elvette a játéktól, amit aztán a chilei azzal lovagolt meg, hogy Nasri pályára küldésével jóval hatékonyabbá tette a City passzív labdatartását is.

Mourinho ezzel szemben a cseréivel is felsült, a Zouma után felküldött Cuadrado pont ugyanannyira gyenge volt, mint Ramires, Falcao pedig Falcao, gyakorlatilag nem is volt érdemi befolyása a meccsre.

Aki szeretne még elemzést olvasni eheti PL-meccsről, az kattintson itt, erre a linkre, el lehet olvasni, hogyan alakította át Van Gaal a United játékát a nyáron.

A hét statisztikája

Maradunk a rangadónál, illetve csak részben, mert már a Swansea is alaposan megrángatta a Chelsea bajszát az előző fordulóban. Akárhogy is, jelenleg ott tartunk, hogy két meccs alatt összesen 18 kaput találó lövés robbant Mourinhóék arcába a bajnokságban, ez pedig a liga legrosszabb vonatkozó mutatója. Here is the bus, where is the bus?

A forduló játékosa (MVP)

Az eddig kettőből két meccset berántó - bónusztrack, hogy 6-3-mas gólkülönbséggel - Leicester legjobbja, Rijjad Mahrez a West Ham ellen is lecsapott: volt négy lövése, háromszor kaput is talált, bemutatott öt sikeres cselt, és kiosztott ráadásnak két kulcspasszt, amellett, hogy góljával megadta a meccs alaphangját. Mivel az előző fordulóban (a másik szélen játszva) kettőt lőtt a Sunderlandnek, most épp vezeti a PL góllövőlistáját.

Ja, és gyorsan a margóra: az előző hét embere, a tinihős Reece Oxford borzalmasan gyenge volt ugyanezen a meccsen, és már a félidőben lekapta őt a pályáról Bilic.

A hét képe

A hét kérdése

Melyik az a PL-játékos, aki ugyanannak a csapatnak a színeiben a leghosszabb ideje folyamatosan kezdő a bajnokságban? Segítségképpen, ez a sorozat jelenleg is tart, és most éppen 58 meccset számlál.

A többiekről néhány sorban

Nálam az Everton tükörsima győzelme vitt mindent (vs. Soton, 3-0), de arra sem nagyon számítottam, hogy a Leicester idegenben tréfálja meg a most már hosszabb ideje nagyon hullámzó West Hamet (1-2). Utóbbi csapatnál valószínűleg ideje lenne elfelejteni a teljesen haszontalan, de cserébe legalább bicskanyitogatóan tenyérbemászó Zaratét a csatársorban. A Swansea a várakozásoknak megfelelően simán megcsapta a Newcastle-t (2-0), igaz, arra kevesen számítottak, hogy Gomis ott kezdi az új szezont, ahol az előzőt abbahagyta. A Watford egy igazi kiesési rangadón ikszelt a hullagyenge West Brommal (0-0), a Spurs pedig úgy zuhant össze kétgólos félidei vezetés után otthon a Stoke ellen, ahogy csak egy igazi Tottenham képes (2-2). Az Arsenal kifejezetten jó meccsen győzött a reménykeltő, de védekezésben eléggé bizonytalan Palace ellen (1-2), a forduló zárómeccsét játszó Liverpool pedig egy orbitális lesgóllal őrizte meg hibátlan mérlegét a B'mouth ellen (1-0).

Tippjáték

A múlt heti első, danessz élből kihagyta ezt a fordulót, úgyhogy ezúttal mások arattak. Például Almunia57, aki csak két meccs végkimenetelét nem találta el a tízből, így 20 pontjával nem csak megnyerte a fordulót, de összessítésben is az élre állt. A szerzők természetesen továbbra sincsenek sehol, ami felvet ugyan néhány hitelességi kérdést, de hát kik vagyunk mi, hogy ilyen apróságokon fennakadjunk. A képen a top10, a teljes listát pedig szokás szerint ezen a linken tudjátok végigböngészni. Ja, és csatlakozni sem késő senkinek, szóval továbbra is minden érdeklődőt részvételre buzdítok.

Zárásnak egy kis fun fact: Mourinho legutóbbi hat bajnoki vereségét egyaránt P betűvel kezdődő vezetéknévvel rendelkező edzőtől szenvedte el (Pulis, Poyet, Pardew, Pochettino, Pulis, Pellegrini). És, hogy ez miért fontos? A Chelsea a következő két meccsét Tony Pulis és Alan Pardew csapata ellen játssza...