A karácsony előtti utolsó fordulóban nagyjából minden és mindenki a helyére került. Kiderült, hogy McClaren mégis csak egy kókler,  van Gaal az új évet már portugál paradicsomában kezdi, a Chelsea játékosok meglepő módon mégis tudnak futballozni és hogy a Leicester valakit rettentő boldoggá tett. Ja, és az Arsenal természetesen ismét bejelentkezett a bajnoki címért, de most tényleg. Tovább után a 17. kör eseményei.

Chelsea - Sunderland 3-1

A szombat délutánomat olyan kényelemben kívántam eltölteni, mint ahogy Big Sam elnyúlt a Sunderland kispadján, de a karácsonyi őrület engem is elsodort így nagy pihengetésről szó sem lehetett. Egy jó tanács mindenkinek: ha vásárolni indultok a pénztárcát ne hagyjátok otthon, mert annak egy plusz út lesz a vége és akkor biztos hogy lemaradtok a meccs elejéről. Esetemben 14 percről beszélünk, ami azért nem lenne olyan sok, de megdöbbenésemre a Chelsea akkor már két góllal vezetett. Ezek után úgy voltam vele, több gól már nem igen lesz, de Oscar az 50. percben még büntetőből betalált plusz Borini jóvoltából – amúgy nem tudom kinek szólt a gólöröm - a vendégek is szépíteni tudtak, így a találkozón végül négy gól is született.

Összességében nagyon furcsa volt ez a mérkőzés. A Chelsea játékosait mintha teljesen kicserélték volna, már-már a tavalyi formájukat idézték: koncentráltan, összeszedetten, felszabadultan futballoztak. Azért azt hozzá kell tenni, hogy az edzőváltást meglehetősen jókor időzítették a kékek: a Sunderland közel sem a legacélosabb ellenfél, tőlük talán még Mourinho vezetésével sem kaptak volna ki. Bár ki tudja, a szurkolók egy része így is árulást emleget. Ha ez valóban így van és tényleg ki akarták tenni a portugált a játékosok, talán még egy Sunderland elleni vereséget is bevállaltak volna - ami azért tegyük hozzá, egy világégéssel lett volna egyenlő. Ezt azonban már sosem tudjuk meg, de éljenek az összeesküvés elméletek. Az az egy viszont biztos, hogy ez a kapcsolat már rég nem volt jövedelmező, valamit lépni kellett. Azt senki se képzelje, hogy ezek után, majd megtáltosodik a Chelsea és minden visszatér a régi kerékvágásba. Először is nagyon komolyan rendet kell rakni a fejekben: ez a játékosok és Hiddink részéről is rengeteg munkát fog igényelni. A szurkolóknak pedig bármennyire fáj Mourinho elvesztése, túl kell tenniük magukat rajta – már akinek – és bízni benne, hogy csapatuk kimozdul a történelmi mélypontról, elindulva felfelé a tabellán. (Svit-kona)

Everton - Leicester City 2-3

„Csiripel a nap, sütnek a madarak, az óceán nedves. Az élet szép kicsim, az élet szép.” - mondogathatja Ranieri a feleségének mostanában miután hazaér egy meccsről. Igaz, Leicester-ben se óceán, se napsütés, de a csapatot és a szurkolókat ez a legkevésbé érdekelheti jelenleg.

Unalmas lenne már most is úgy kezdeni, hogy a Leicester megint… Ennek ellenére mégis így kezdtem, csak egyszerűen felfoghatatlan ez az egész. Még mindig. Ellenben a rókafik már szinte olyanok, mint egy igazi rutinos nagycsapat, ha az kell, a szerencse is melléjük áll.

Hogy mi történt a meccsen? Csak a szokásos. A már természetesnek tekinthető gólok Mahrez-től és Lukaku-tól, valamint Barkley fantasztikus teljesítménye mellől csak a Vardy találat és a karamellásoktól megszokott döntetlen maradt el.  Továbbá a Leicesternél meglepő módon alig volt labda, ha pedig megszerezték, szemellenző fel és előre! Helyzetig nem igazán sikerült eljutni, de valójában nem is kellett. A semmiből Okazaki startolt rá egy veszettnek tűnő labdára és amint megérezte a vállán Funes Mori kezét a tizenhatosban, rögtön el is hasalt a japó. A büntetőt meglepetésre Vardy helyett Mahrez lőtte, ahogy később a másodikat is, amit viszont előtte az angol harcolt ki. A két tizi közt Lukaku egyenlített, a közeljövőben pedig akár azon is elgondolkozhat, hogy megtámadja-e Vardy nemrég beállított rekordját (a belga zsinórban hetedik bajnokiján talált be, még négy meccsen kéne ezt megismételnie, hogy utolérje).

A két büntetőn kívül még egy gólt szereztek a vendégek: egy elszórakozott Everton bedobás után Vardy passzolt Okazaki-nak, aki nem hibázott, ezzel lett 1-3. Zárójelben, Howard-ot nyugodt szívvel kiállíthatta volna Moss sporttárs a második büntető előtt, amivel valószínűleg megakadályozta volna azt is, hogy a meccs a vége még izgalmassá váljon, ugyanis az Everton-nak sikerült a szépítés egy egészen elképesztő Barkley assziszt után,de többre nem futotta.

Ranieri és csapata tehát a tabella élén karácsonyoznak, de túl sok pizzázásra nem lesz idő, 26-án ugyanis ismét Liverpool-ba utaznak, de elnézve a vörösök vasárnapi performanszát a Watford ellen nem nagyon fogadnék hazai győzelemre azon a meccsen sem. (rocknrolla)

Manchester United - Norwich 1-2

Soha nem látott negatív szériát fut a Manchester United csapata, akiknek már a kötelező győzelem sem biztos, még otthon sem. Semmi más nem történt, csak amit mindenki várt, a Norwich nem lőtt egy szögletet sem a mérkőzés során, még 30%-ban sem birtokolta a labdát, de könyörtelenül bevert két darab kontrát és boldogan hazamentek három ponttal a zsákjukban. Rooney és Jones volt talán leginkább mélyponton a hazaiaktól, de az első gólnál de Gea sporttárstól is elmaradt a jól megszokott bravúr, Martial bár hiába lőtt egy remekbe szabott gólt, 0-2-t követően ez már semmit sem segített. A stabilan védekező sárgák ellen a beívelések semmire nem vitték a hazaiakat. A Norwich boldogan folytatja harcát a kiesés elkerülése érdekében, míg a Manchester United csapatánál edzők és új játékosok tucatjai kerülnek be a kalapba, ezzel is bízva abban, hogy hamarosan újra felelevenednek a régi idők szép emlékei az Old Traffordon és környékén. (stanleykubrick)

Southampton - Tottenham 0-2

Koeman a meccs előtt nyilatkozta, hogy pár szarul sikerült meccs a következő hetekben simán a kiesés közelébe sorolhatja őket. Magam részéről ennyire drámainak nem látom a helyzetet -főleg az alsóház teljes fogalmatlansága maitt -, de a mostanában mutatott forma tényleg elég ijesztő. Minden sorozatot figyelembe véve a hétvégi volt a hatodik meccs győzelem nélkül, ráadásul ezek között csak egy döntetlen volt a vereségek mellett, az is a rendkívül veretes Villa ellen, otthon.

Pedig a Spurs ellen abszolút nem kezdtek rosszul: az első tíz percben nem nagyon hagyták levegőhöz jutni a csirkéket, remekül működött a középpályás letámadás és Mané csatár mögötti pozícióból való bemozgásával se nagyon tudtak mit kezdeni a londoni védők.
Kár, hogy az egész nem tartott tovább negyed óránál. A T’ham ezután fokozatosan kijjebb tudott jönni és nagyjából kiegyenlített (lásd még: kibaszott unalmas) mezőnyjáték jellemezte a meccset. A hazai kapusnak egészen a 36. percig kellett várnia egy Kane lövésre, addig a nevét se nagyon kellett kiejteni.

A 40. perctől aztán felpörögtek az események, köszönhetően a szentek két hátul elkövetett bakijának. Az elsőnél az amúgy is rosszul játszó Davis adta el a labdát a Spurs térfelén, majd a szebb napokat látott  Fonte-van Dijk tandem se volt képes szerelni a meginduló támadókat. Utóbbi akkora luftszerelést mutatott be, hogy a hírek szerint még hétfő délutánra sem találták meg a lábszárát.

A másodiknál Bertrand gondolta úgy, hogy az álmok és a valóság közti különbség csak a tettek, így régi álmát beteljesítve védekező középpályásként mutatott be NFL nyelven szólva óriási misstackle-t. Mivel a valóságban ő ugye balhátvéd, a mögötte megnyíló fél pályányi területen Kyle Walker kamatoztathatta nagyjából egyetlen skilljét: nyargalt előre, mint az állat. A megdöbbentő az, hogy a beadása is remekül sikeredett, így a vendégek két gólos előnnyel, nyugodtan mehettek az öltözőbe.

Innenntől következett a labdarúgás tökéletes mímelése vendég részről. A Spurs folyamatosan 6-8 emberrel volt a labda mögött, hiszen nagyjából semmit nem akartak már a meccstől, de azt legalább hibátlanul hozták. A hazaiak ugyan akartak, de bántóan semmi elképzelés és veszély nem volt a játékukban. A második félidő fénypontja Shane Long jobbszélsőben való szerepeltetése volt. Ha eddig még nem, ezen a ponton bizton eldőlt, hogy a Soton másnap reggelig se fog gólt lőni.

Ezt a meccset látva nagyjából értem, miért van 8 döntetlen a londoniaknál. A csapat szervezett, masszív, biztos alapokon nyugszik és jobb napjan bárkit el tud kapni. DE és itt jön az én problémám: ezt a mait se biztos, hogy megnyerték volna, ha a Soton nem asszisztál hozzá. Ha csak egy fokozattal tudnának meccseken belül feljebb kapcsolni, a döntetlenek felét simán be kellett volna húzniuk és akkor most nem a bravúros negyedik helyről beszélnénk, hanem a Leicester mögötti másodosztály első helyéről. (psychocska)

Stoke City - Crystal Palace 1-2

A hazai Stokealona végigtámadta a mérkőzést, kb. négyszer annyi lövése és helyzete volt, mint a Pardew-seregnek, ám a végén mégis a vendégek hagyták el győztesen a pályát Lee Chung-Yong utolsó előtti pillanatban szerzett bombájával. (Lac)

West Bromwich Albion - Bournemouth 1-2

Mike Dean ismét elemében volt: először nem fújt le egy egyértelmű faultot az ellenfél térfelének közepén, majd amikor erre felkapva a vizet McClean durván törlesztett, egyből kiállította. Nyilván piros volt, még Pulis is elismeri, de azért az ok-okozat nem mindegy. Ezután főleg a Bournemouth uralta a meccset ám a második félidőben - mily meglepő - pontrúgások után bőven átvehette volna a vezetést a WBA is.

A meccs végén azonban Dean apó ott folytatta, ahol abbahagyta: befújt egy tizit a vendégeknek, ami inkább a tizenhatoson kívül történt szabálytalanság volt, majd kiállította Rondónt is, akit egy vendégjátékos addig provokált, míg teljesen el nem vesztette a fejét. Hogyan döntsünk el egy alsóházi rangadót - sokadik lecke az öreg rigótól. Talán itt az ideje szögre akasztani a sípot… (Lac)

Newcastle United - Aston Villa 1-1

Bejött amitől féltem, méghozzá többszörösen is. Valahogyan sejtettem, hogy a Liverpool és a Tottenham legyőzésétől függetlenül,a csontutolsó Aston Villa elleni meccs nem lesz sétagalopp, de azért reméltem, hogy egy kínkeserves győzelem összejön. Nem jött. Erről tehet az özönvíz szerű eső, és az utolsó pillanatig küzdő birminghamiek is, de leginkább maga a Newcastle. Moussa Sissoko két alkalommal ziccerben törte el a labdát, míg Aleksandar Mitrovic és Geordinio Wijnaldum 1-1 alkalommal nem tudta ziccerben eltalálni a játékszert. A legnagyobb helyzetet azonban Siem De Jong rontotta el, aki közvetlen közelről fejelt mellé. A vezetés megszerzése egy komikus szöglet után sikerült, amikor a mindenkin átpattanó labdát Coloccni vágta a kapuba.

Ezután kellett volna belőni a másodikat is, ehelyett sikerült belealudni a meccsbe. A Villa pedig tette amit kell. Nem adta fel, és Rudy Gestede beállásával a támadó játékuk is sokkal veszélyesebbé vált. Sorra jöttek a beívelések és az egyre jobb fejesek. Majd az egyenlítés, ismét egy szöget után. Rossz felszabadítás, majd védekezés, és egy Jordan Ayew bomba. Ez a döntetlen felért egy vereséggel, főleg, hogy a Norwich és a Bournemouth is nyerni tudott. Egy hellyel, és két ponttal a vonal fölött Karácsony előtt, nem túl jó kilátások. (Mark29) 

Watford - Liverpool 3-0

Előrebocsátom, szubjektív, elkeseredett, és ebből kifolyólag kritikus leszek… Nagyon furcsa érzés mostanság Liverpool szurkolónak lenni. Érdekes az egész szituáció lélektana, hiszen az elmúlt hetekben semmi más nem jutott nekünk, mint a szombat délutáni káröröm, amikor vígan konstatáltuk, ebben a fordulóban kin hány pontot lehet majd fogni, mert a kvázi kicsik rendre megpocsékolták a nagyokat. Aztán vasárnap meg szégyen-gyalázat, jön az égés, és a magyarázatkeresés, most vajon miért nem jött össze. Persze mindig hamar dűlőre jutunk, a fényt az alagút végén már a következő meccs jelenti, így újra bizakodva tekintünk rá a tabellára és a sorsolásra: legközelebb javítunk! Kiba*zott körforgás az egész, egy érzelmi hullámvasút. A káröröm-vereség-bizakodás hármas tartósan lengi be a liverpooli étert, ám a Watford elleni tükörsima 0:3 egy időre biztosan véget vet majd a hiú ábrándoknak.

Szimplán azért, mert ez már nem lehet a véletlen műve. A Manchester City kiütése óta a csapat árnyéka önmagának (adódik a kérdés, mi a realitás, az 1:4, vagy az elmúlt három meccs; az igazság talán valahol a végletek között leledzik), és a Vicarage Roadon elszenvedett demoralizáló vereség azt a maradék hitet is eltüntette belőlünk, amit a ’Castle és a WestBrom elleni kudarc után még tápláltunk. Pedig a mai összecsapásnak félve (látva a Watford masszív formáját ez talán nem meglepő), de optimistán álltunk neki, hiszen a sokat futó, de ennek ellenére legtöbbször impotensen futballozó Milner nélkül és bójacenter híján joggal reménykedtünk abban, végre újra előhúzza Klopp a gegenpressinget. Hamar csalódni kellett, ebből nem hogy gegen, még csak pressing sem lett, a Vörösök ritkán látott gyenge játékkal rukkoltak elő, és az alázat-akarat-elszántság trió legkisebb jele sem látszott a játékosokon. Ezt sajnos sikerült megfejelni elképesztő egyéni hibákkal is, ami számunkra még fájóbbá teszi ezt a 90 percet. Akármennyire is szeretnénk, nem mehetünk el szó nélkül a szurkolók által a csapatba követelt Bogdán Ádám 3. percben kapott potyagólja mellett, ami döntően befolyásolta a találkozó végkimenetelét. Úgy gondolom, óriási elfogultságra vallana a gólban nem vétkesnek titulálni Bogdánt, hiszen hiába kockázzuk ki számtalanszor a visszajátszást, hogy megtaláljuk az esetleges kontaktot, elsőre sem lett volna szabad kiejteni ezt a beívelést, az ötösön belül meg egyébként is a kapus az úr. Nagy kár, hogy a góllal a feltételezhetően jókora izgalommal debütáló Ádám magabiztossága is tovatűnt, az első félidőben mutatott hajmeresztő megoldásai nem sok jóval kecsegtetnek a jövőre nézve.

Azért gyorsan tegyük hozzá, nem csak Bogdán nyújtott katasztrófális teljesítményt a vendégeknél, kivétel nélkül mindenki tudásán alul teljesített. Szembetűnő volt a sérülésből felépülő (és Lovren kidőlésével egyből a kezdőbe visszakerülő) Sakho pocsék játéka, aki a meccs egyes periódusaiban teljes csődöt mondott, már-már lovreni magasságokban “parádézott”, mi meg fogtuk a fejünket, mert tőle nem ezt szoktuk meg. Félő belegondolni, mi lesz, ha Skrtel sérülése súlyos, és a következő hetekben a Sakho-Toure páros ténykedését kell majd végigizgulnunk…(Vigyázz, Vardy és Mahrez felkészül…!). Henderson vezetői képességei a pályán továbbra sem bontakoznak ki, Firminonak momentuma nem volt, Lallana meg hétről-hétre bizonyítja, hogy mekkora középszerű középpályás. Sajnos fejben az egész csapat nem volt ott a meccsen, és mivel zsinórban ez már a harmadik ilyen alkalom, komolyan el kellene gondolkozni, vajon mi a gond a Mersey partján. Úgy tűnik, mintha eltűnt volna az új edző érkezése utáni extra bizonyítási vágy a játékosokból, és az új seprű jól söpör elv is megdőlni látszik, bár lehet, csak Klopp megtalálta a jól eldugott porcicákat a csapatnál, amikből nem néhány hét lesz kivakarni a csapatot. Ennek ellenére érthetetlen, hogy a német miért fordított hátat a saját taktikájának, mert így nem marad más, mint a fetrengés a brendani idők végén tapasztalható posványban.

Szurkolói megjegyzés#1: A már emlegetett magyarázatkeresés, teória: Klopp rájött, hogy ez a keret nem lesz alkalmas arra, hogy ilyen zsúfolt programban játssza a gegenpressinget, így igyekszik valami mást kitalálni, egyelőre sikertelenül. Úgy is mondhatnánk, megpróbál alkalmazkodni Brendan Rodgers keretéhez.

Szurkolói megjegyzés#2: Egy igazán jó csapatban a jelenlegi keret 80%-a (vagy talán Can és Coutinho kivételével mindenki?) csak töltelék ember lehetne. Végy egy jó kapust, egy jó védőt, két középpályást, és egy klasszis csatárt. A többi csak töltelék lesz. Na, valahogy ez a helyzet most…

Szurkolói megjegyzés#3: Ennek ellenére egymás után 4 pontos passzt illene megcsinálni, ez talán nem akkora kérés.

A Liverpoolról való véres rongy lehúzása után természetesen (ha röviden is, de) szót kell ejtsünk a Watford teljesítményéről. Sánchez Flores csapata zsinórban a negyedik bajnokiját nyerte meg, amivel 1 pontra megközelítette a negyedik Tottenhamet a tabellán. Pedig az idény elején mindenki a pofozógép szerepét osztotta ki a Watfordnak, de a temérdek igazolás egyelőre kifizetődőnek látszik, az Ighalo-Deeney páros félelmetesen érzi egymást, a védelem masszív, Gomes pedig akármilyen hihetetlen is, de kiegyensúlyozott teljesítménnyel segíti a csapatot. Ighalo a mai duplájával már 12-nél jár, és újfent bizonyította, nem véletlen aggathattuk rá az „Igásló” becenevet. Skrtelék még csak megborítani sem tudták… Talán majd a következő körben Zouma, a Stamford Bridge-en sikerrel jár! (newsee)

Swansea City - West Ham United 0-0

Nem fogunk olyan meccsről észt osztani, amit nem láttunk - ez ilyen volt. Az eredményből ítélve talán jobb is, hogy kihagytuk. (Lac)

Arsenal - Manchester City 2-1

A 17. forduló rangadójára hétfő estig kellett várni, de megérte. Na, nem feltétlenül a mutatott játék, hanem sokkal inkább a csapatok hozzáállása miatt. Az is inkább főleg a hazai oldalon. Az ágyúsok igazi csapatként szálltak be a meccsbe, kiemelkedő egyéni teljesítményről nem nagyon beszélhetünk, viszont egytől egyig mindenki hozott egy korrekt átlagot, aminek az eredménye az első félidőben két lövésből két gól lett.

A meccs elején egy kis időre megfigyelhettük megint – akárcsak az Aston Villa ellen –, hogy Flamini többször is kihúzódik egészen a jobbszélre, ezzel Koscielny-nek helyet nyitva a pálya közepén, aki ezt kihasználva próbálta indítani az Arsenal akcióit. Ezt a fogalmatlan birminghami-ek ellen simán be lehetett vállalni, de a City ellen már nem tűnt túl biztonságosnak, ugyanis egy esetleges labdavesztés után a pálya közepén hatalmas terület maradt őrizetlenül, így tudott előbb Silva, majd Fernandinho is zavartalanul lövéssel próbálkozni. Flamini ezután maradt inkább közepén, de a hazaiak első gólját megelőző akciót mégis Koscielny indította a védelemből fellépve: Özil teljesen üresen várta a labdát a kaputól nagyjából 30 méterre, senkitől sem zavartatva fordult meg és passzolt volna tovább a balszélen felfutó Monreal-hoz, Walcott azonban ott settenkedett a lesvanalon – köszönhetően a bennragadt Mangala-Kolarov duónak – és a tizenhatos sarkánál megállította, majd egy igazítás után gyönyörűen a hosszúba tekerte a labdát.

Közben a pálya minden területén óriási harc folyt, kemény belépőkkel és véget nem érő sprintekkel. Campbell, Ramsey és Walcott példamutatóan küzdöttek minden egyes labdáért, így elmondhatjuk, hogy a hazaiak megérdemelten szereztek a félidő vége előtt még egy gólt. Mangala a lehető legrosszabb helyre „tisztázott”, Walcott pedig pontosan tudta kinek kell továbbítania a labdát. Naná, hogy Özil-nek, ezzel pedig egy 3 a 3 ellen szituáció alakult ki, a német még választhatott is, hogy Giroud-dal, vagy Ramsey-vel rúgat gólt. Jól tette, hogy az előbbit választotta, ugyanis a walesi abszolút nem érezte a kaput ezen az estén – a második félidőben két tuti ziccert puskázott el.

A vendégek a 80. perc körül kapcsoltak, amikor már mindenki azt hitte, hogy az ágyúsok simán behúzzák a meccset. A semmiből, ám annál látványosabban lőtte ki a vinklit ballal Yaya Touré, de a hajrában már nem sikerült igazi ziccerig jutniuk. Sőt, maga a gól sem volt az, igazából csak de Bruyne valamint Jesus Navas kerültek szemtől szembe Cech kapussal. Ez mondani sem kell, elég szegényes Pellegrini bajnoki álmokat dédelgető csapatától. Ahogy az idegenbeli mutatójuk is: 8 meccsből 3 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség 8:8-as gólaránnyal.

Ellenben Wengerék tovább üldözik a listavezető Leicester-t, az újévet pedig könnyen lehet, hogy az első helyen kezdik a két csapat sorsolását elnézve. Az ágyúsokra két déli ellenfél, a Southampton és a Bournemouth vár még 2015-ben, míg a rókák a Liverpoollal és a City-vel találkoznak majd. (rocknrolla)