Csütörtök este valami megváltozott Liverpoolban. Míg a magyarok Feröer ellen fűzték be az oktatófilmet szenvedték ki a győzelmet, addig Liverpool vörös felében egyre-másra pukkantak a pezsgősdugók, miután a klub hivatalosan is bejelentette, Jürgen Klopp váltja Brendan Rodgers-t a menedzseri székben. Aki meg magyar, és ’Pool szurkoló, az gyorsan kért még magának pár korsó sört a sarki csehóban, mert ünnepelni kell. És nem csak a nemzet Danijának (a madocsai Messi, te jó ég) dupláját, hanem az örömhírt a szigetekről: Liverpoolban végre új időszámítás kezdődik..!

Az acsarkodás kiheverése után azért még egy pillantást vetnem kellett a csapat hivatalos oldalára, hogy tényleg nem csak álmodtam-e a német érkezését. Hamar megnyugodtam, már javában az első sajtótájékoztatóját tartja a mester, a média és a szurkolók is csak isszák a szavait. Látszólag minden happy. De vajon miért? Hajtás után 10 ok egy mezei szurkolótól, hogy miért is örülünk Klopp érkezésének.

 

Szóval, örülünk,…

  1. mert Kloppot mindenki szereti

Aligha van még egy olyan edző a világban, akinek bármelyik csapat szurkolói csettintenének a kinevezése hallatán. Márpedig Klopp ilyen, egyszerű, csupaszív hozzáállását az olajmágnások, a unitedesek, az Ágyúsok, de még a Bayern, a Real és a Barca drukkerei is megsüvegelnék. Hogy a kisebb csapatokról már ne is beszéljünk. Ha mindenki oda van érte, nehogy már mi ne legyünk! Elvégre csak minket választott!

  1. mert nem az a befeszült csóka

Pont erre volt szükség! Laza elegancia, nulla merevség, farmernadrág, kigombolt ing, és még nyakkendőt se köt. Inverz Brendan Rodgers, ez már önmagában elég most. Teljes természetességgel dumál a sajtótájékoztatón, jól nyilatkozik, viccelődik, nevetgél. Így is lehet? Úgy látszik. Nem beszél mellé, kimondja, a történelem szép dolog, de csak arra jó, hogy emlékezzünk rá. Nagyon szimpatikus megnyilvánulás, naná, örülünk.

  1. mert fontosak neki a szurkolók, és ért is a nyelvükön

Valljuk be, a BR menesztését ellenzők táborát is pár mondat után a maga oldalára állította a német, hiszen azonnal elkezdtünk hinni benne. Ügyesen csinálja, szórakoztatni akar, tudja, hogy a szurkolóknak a csapat az életük, ő meg nem akarja azt megkeseríteni. „We have to change from doubter to believer. Now.” Oké, főnök! Engem megvettél.

  1. mert úgy motivál, hogy te is fejjel töröd át a vasajtót

Nem csak a rajongók, hanem a játékosok pszichológiája is ott lapul Klopp zsebében. A leghitehagyottabb társaságot is képes felrázni, egy jó értelembe vett idegbeteg állat, aki az öltözőben és a taccsvonal mellett is űzi-hajtja az övéit. A Rodgers-éra utolsó részében pont ez a motiváltság hiányzott a játékosokból, Milner és Ings (vajon őt milyen szintre hozza majd fel Klopp?) kivételével valamennyien beleszartak az északír palacsintájába. Na, most ez megváltozik, ami rövidtávon mindenképp a siker egyik kovácsa lehet.

  1. mert képes csapatot építeni

Legalábbis korábban mindig sikerült neki! Dortmundban aprópénzből varázsolt BL-döntős csapatot, kétszer a bajnokságot is megnyerte. Első két évében megágyazott a sikereknek, kiirtotta a gazt, művelte a saját földjét, elhintette a magokat, hogy aztán learassa a termést. Liverpoolban a következő 4 szezonra ígért bajnoki címet, ezt érzi reálisnak. És ezt érezzük mi is annak! Ne legyen senkinek se irreális elvárása Kloppal szemben, hogy egyik pillanatról a másikra minden megváltozik. Legyünk türelmesek, és adjunk hát időt neki, mert abból csak jól jöhetünk ki.

  1. mert mindig nyerni akar, lehetőleg minőségi futballal

Legyünk őszinték, a Liverpool mérkőzései BR utolsó hónapjaiban a nézhetetlen kategória felé tendáltak. Semmi elképzelés, unalmas foci, sőt még az eredmények sem mindig jöttek. Klopp sikerorientált személyisége azonban véget vethet ennek, ráadásul a német tisztában van vele, hogy az sem mindegy, milyen játékkal érjük el a céljainkat. Bátran felvállalja, hogy elsődleges feladata a védelem megszilárdítása lesz, mert ne legyenek illúzióink, ez lesz a sikeres, (jó értelemben vett) agresszív támadófoci alapja. Sokat mondó, hogy kinevezésének hallatára több ManUnited és az Arsenal szurkoló barátom is jelezte, rászoknak a Pool meccsekre. Mondjuk a jóra könnyű lesz…

  1. mert nála végre mindenki tiszta lappal indul

Most lesz jajj a BR-kedvenceknek? Nem biztos! Sajnos Rodgers alatt időnként érthetetlen kezdőcsapatok kerültek a pályára (Lovren vs. Sakho, Allen), amit nagyban befolyásolt a transfer comittee ténykedése. Brendan kategorikusan igyekezett elutasítani az általa nem kívánt játékosokat, még akkor is, ha klasszisokkal jobbak lettek volna, mint az ő báránykái. Klopp viszont mindenkinek szeretné megadni a lehetőséget a bizonyításra, tehát az eddig kevesebb szerephez jutó kerettagok előtt is ott lesz a sansz, hogy beverekedjék magukat a kezdőbe. Ahogy ő fogalmazott: „Megnézzük mi van a keretben, aztán eldöntjük, hogy állunk fel. A meccs után okosabbak leszünk, és megnézzük, min kell javítani.” Hogy nincsenek előítéletei, és tényleg az játszik majd, aki rászolgál? Természetesen ennek is örülünk!

  1. mert egy igazi pedagógus

Újabb tény, amiben teljes ellentétje elődjének. A jó menedzser összetevőjének csak egy bizonyos része lesz szakmai jellegű, mellette óriási jelentősége van az emberi tényezőknek is a sikerekben. Klopp eddigi csapatainál emberségből mindenhol jelesre vizsgázott, tudja, mikor van helye a poénoknak, és mikor a szigornak egy csapaton belül. Szereti a játékosait, tűzbe menne értük, minden pillanatban kiáll mellettük, de ha kell, szépen le is dorgálja őket. Neveli, tereli és formálja a legénységét, a fiatal játékosok szemében akár apai funkciókat is betölthet. Figyelmes ember, még személyesen nem is ismeri őket, de a jelenlegi kerettel szeretné elérni a sikereket. Azt vallja, hogy a problémákat meg kell oldani, és nem egyből a váltás mellett dönt. Jó tanárként a munka erejében hisz. Újabb bazi nagy piros pont.

  1. mert végre felcsillant a remény

Régen vártak ennyire menedzsert a Mersey partján, mint Jürgen Kloppot. A német a jól sikerült antré után máris méretes népszerűségnek örvend, a helyzethez való viszonyulása mindenképp ígéretes a jövőre nézve. Látszik rajta, hogy nem a levegőbe beszél, amikor azt taglalja, hogy új, sikeres fejezetet szeretne nyitni a Liverpool történetében. Ha vele nem pezsdül fel az élet az Anfielden, akkor senkivel!

  1. mert ő a „Normal One”

És ez a lényeg! Semmi csicsa, semmi nagyzolás, Jürgen Klopp egy teljesen átlagos ember, akinek ugyanazok az értékek fontosak, mint a szurkolóknak. Normális fazon, tele érzelmekkel, amiket nem fél kimutatni. A mai világban már csak elvétve találunk ilyen menedzsereket. A Liverpoolnak ’hálistennek sikerült. Az elmúlt évek legjobb igazolása!

Üdv Liverpoolban, Mr. Klopp! YNWA!