spurs arsenal preview day29 stanleykubrick rocknrollaFolytatódik az esztelenség és a kiszámíthatatlanság kedvenc bajnokságunkban. A hétvégén is számos dologra fény derül majd, mi pedig most már sokadik alkalommal próbáljuk kitalálni a szombati és vasárnapi mérkőzések végeredményét. A hét mérkőzése pedig természetesen a Tottenham Hotspur - Arsenal, amiről hosszabban is olvashattok.

 

Tottenham Hotspur  - Arsenal, szombat, 13:45, DIGI Sport 1

A  United és a Swansea elleni égés óta még mindig teljes idegösszeomlás uralkodik el szinte az összes Arsenal szurkolón, de vannak, akik csak simán úgy tesznek, mintha már nem is érdekelné őket ez a beteg szezon. Sajnos ez utóbbi látszik pár játékoson is, és maga Wenger is hasonló benyomást keltett a Hattyúk elleni post-match interview alatt.

„A 8-2 óta nem volt ekkora #WengerOut.” – csíptem el valahol egy hasonló kommentet, ami jól jellemzi az Ágyús közhangulatot. És akkor pont erre jön egy North London Derby, ráadásul az utóbbi évek legpofásabb Kakasai ellen.

spurs arsenal preview day29 stanleykubrick rocknrolla

Hogy teljes legyen a káosz, az Arsenal sérüléslistájára feliratkozott a csapat védelméből Koscielny – már a szerdai találkozót is kihagyta  a farncia – és Cech is. Mindkettejüknek a vádlija mondta fel a szolgálatot. „Arsenal way” a köbön, hogy Cech a Swansea elleni meccs utolsó percében húzta meg az izmát, amikor felfutott egy szögletnél. Állítólag kb. 3-4 hétre dőlt ki. Így a kapuban biztosan Ospina áll majd, előtte pedig valószínűleg marad a kétségbeejtő Mertesacker-Gabriel páros, bár a brazil valamelyest javult a United elleni meccshez képest. Talán itt lenne az ideje már végre Chamberst preferálni a védelem közepén valamelyikük (inkább a német) helyett, és lassan beépíteni a kezdőcsapatba a tehetséges angolt.

A kulcs azonban nem annyira a védelem, mint inkébb a harmatgyenge, fantázia nélküli középpálya, amelyik még a 16. helyezett Swansea-val szemben is alulmaradt. Ehhez képest szombaton a liga egyik, ha nem a legjobb középső csapatrésze lesz az ellenfél, főleg akkor, ha igaznak bizonyulnak a hírek, és Dembélé valamint Alli is újra a kezdőben kap helyet a Spursnél.

Az utolsó hét derbiből a White Heart Lane-en a hazaiak csak egyet veszítettek el az Arsenal ellen (W4 D2 L1), Harry Kane pedig eddig két meccsen háromszor köszönt be a riválisnak. A csatár amúgy is kedveli a városi rangadókat, eddig 13 gólnál jár 17 találkozón a PL-ben londoni csapatok ellen.

spurs arsenal preview day29 stanleykubrick rocknrolla
Prince of London

Az Arsenal abban bízhat, hogy ebben a szezonban még nem kapott ki a jelenlegi top 4-ben szereplő csapatoktól, a mérlegük eddig 3-1-0 ezeken a rangadókon. Ennek ellenére nem lennénk túl optimisták az Ágyús-drukkerek helyében, nem nagyon látszik most, hogyan tudnának győzni a Lane-en. Legyen inkább egy izgalmas 1-1, csak, hogy a Leicester azt a kört is röhögve zárhassa.

Chelsea – Stoke City, szombat, 16:00, DIGI Sport 1

A Stoke igencsak hullámzó teljesítményt nyújt idén, és bár jelenleg a nagyon biztató hetedik helyen kaprnak a tabellán, főleg azért lehetnek ennyire kint a vízből, mert egy hét alatt két masszív kiesőjelöltből is kinyomták a szuszt. A Chelsea ellenben száguld Hiddinkkel, és bár a holland menedzser egészen biztosan tartalékolni szeretne a Bajnokok Ligája-visszavágóra, amíg egy leheletnyi esély van a 4. hely megszerzésére, addig a bajnokságot sem fogja teljesen elengedni. Kényelmes, 2-0-ás hazai sikerrel számolunk, és ha minden jól megy, Terry is visszatérhet a pályára.

Everton – West Ham United, szombat, 16:00

Pikáns mérkőzésre van kilátás Liverpoolban. Az Everton a West Bromwich Albion elleni peches hazai vereséget leszámítva igen jó formában van, de a Kalapácsosok is szépen gyűjtögetik a pontokat, olyannyira, hogy már a BL-kvalifikáció lehetősége sem tűnik ostoba vágyálomnak számukra. A hazaiaknál jó néhány sérült (többek között Baines) is visszatérhet a csapatba, úgyhogy kemény döntetlen szagot szimatolunk, 1-1-es végeredménnyel.

spurs arsenal preview day29 stanleykubrick rocknrolla

Manchester City – Aston Villa, szombat, 16:00

Na, akkor ugye ennyire pocsék nem lehet a City, hogy még ezt a mérkőzést se nyerje meg? A hazaiak zsinórban három fontos mérkőzésen szenvedtek vereséget a bajnokságban és hiába a Ligakupa-, valamint a BL-siker, a Bajnokok Ligájába jutás elmaradása bizony komoly érvágás lenne Manchester mostanság boldogabbiknak látszó felén. Ha nem is nagyon sima, de meggyőző hazai sikerült jósolunk, 3-1-es eredménynél vonulnak majd le a csapatok a pályáról.

spurs arsenal preview day29 stanleykubrick rocknrolla

Newcastle United – Bournemouth, szombat, 16:00

Ez bizony ínyenc -sata a köbön. A szezon előtt aligha gondoltuk volna, hogy ez idő tájt a vendégek nyolc egységgel lesznek a Szarkák előtt tabellán, mégis ez a helyzet. A Newcastle-nek ugyan van egy elmaradt mérkőzése, de így is egyre nehezebb helyzettel kényszerülnek szembenézni. A győzelem vagy halál talán erős kijelentés lenne, de nagyon fontos mérkőzést rendeznek majd a St. James’ Parkban, ahol a végén a hazaiak egy fogcsikorgatós 2-1-es sikernek fognak örülni.

Southampton – Sunderland, szombat, 16:00

Ma sem fog pontnak örülni Allardyce legénysége. Big Sam bár visszahozta az élők sorába a Fekete Macskákat, a bennmaradás könnyen lehet, hogy még így is elérhetetlen célnak bizonyul majd. A mostanság kicsit megbicsakló Szentek begyűjtik hazai környezetben a három pontot, méghozzá elég simán, 3-1-et tippelünk.

Swansea City – Norwich City, szombat, 16:00

A hétközi frenetikus Arsenal elleni siker után itt az újabb lehetőség, hogy a Swansea City gyakorlatilag bebiztosítsa a bennmaradását. Egy esetleges győzelem esetén ugyanis 9 pontra nőne a két csapat között a távolság, ráadásul, ha a Sunderland sem szerez pontot, velük szemben is hasonló lehet a fór a Hattyúk javára. Onnan pedig igen nehéz már a vonal alá csúszni. A Norwich ráadásul legutolsó 5 idegenbeli bajnokiját egyaránt elbukta, úgy, hogy eközben összesen egy gólra volt képes Alex Neil legénysége. Sima hazai sikert várunk, 2-0.

spurs arsenal preview day29 stanleykubrick rocknrolla

Watford – Leicester City, szombat, 18:30, DIGI Sport 1

A Leicester City hazai botlása ellenére is növelni tudta előnyét a tabellán hét közben, és nagyon úgy tűnik, hogy a Rókáknál egyre jobban éheznek arra a bizonyos sajtra, amit Premier League-trófeának neveznek. A Watford ellen viszont vért fognak izzadni, a Darazsak a masszív kiscsapat idei címerállatának számítanak a ligában, na pláne a saját a pályájukon. Sok múlik majd azon, tudja-e vállalni a játékot Kanté -tegnap már állítólag nyüstölte a társakat edzésen -, mert ha nem, akkor itt bizony szerintünk elmarad a Leicester-siker, 1-1.

spurs arsenal preview day29 stanleykubrick rocknrolla

Crystal Palace – Liverpool, vasárnap, 14:30, DIGI Sport 1

Palace december 19-e óta nem nyert mérkőzést a Premier League-ben, és valahogy úgy érezzük, hogy ez most sem fog összejönni Pardew csapatának. Persze azt is túlzás lenne állítani, hogy a Liverpool remek formában van, de azért csak az elméletileg bajnokesélyes City-t döngölték a földbe hét közben. Az önbizalommal tehát tuti nincs gond, az egyre jobb Origi miatt ráadásul Bentekével sem kell majd vesződnie Kloppnak, így az üveggömbből egy teljesen egyértelmű, 2-1-es vendégsiker képe látszik kirajzolódni. 

West Bromwich Albion – Manchester United, vasárnap, 17:00, DIGI Sport 1

A Manchester Unitednél már sokan lemondtak az utolsó BL-hely megszerzéséről, a City és az Arsenal bizonytalankodása azonban felcsillantotta a reményt a Vörös Ördögök szurkolói számára. Ráadásul egyre többen támadnak fel tetszhalott állapotukból a sérültek közül is, és kerülnek be a csapat kezdőjébe. Rojo, illetve Darmian visszatérésével akár már egy egészen vállalható védelmet is össze tud rakni van Gaal, főleg, hogy minden bizonnyal Smalling is visszatér a kezdőbe. Ennek ellenére szó sincs fix kettesről, Pulis otthonában senki nem mehet biztosra, brusztolós 2-2-őt jósolunk.