Tizenöt forduló van még hátra a roncsderbiből, amit újra a Leicester vezet, hála annak, hogy a mögöttünk hagyott körben az Arsenal és a Manchester City is megbotlott az elé helyezett akadályban. A United veresége csak hardcore hívőknek volt meglepő, ellenben a Spurs egyre acélosabb, és selhursti győzelmével tovább lohol az éllovasok mögött. Hátul szintén egyre tisztább a kép, a Newcastle, a Sunderland és a Norwich is nyakig ül a fekáliában, az Aston Villa pedig egyenesen menthetetlen. Hajtás után érkezik szokásos retinaterhelő összefoglalónk, sok szeretettel.

Arsenal - Chelsea 0-1

Lassan úgy leszek a Chelsea elleni meccsekkel, mint a Tyne-Wear derbi fanatikus szurkolói: teszek rá, hányadikként végez a csapat májusban, csak a legirritálóbb riválist verjük meg oda vissza. Ez a feladat azonban nem hogy oda vissza, hanem sehogy sem sikerül már egy jó ideje. Persze, ha idén esetleg bajnok lesz az Arsenal, egy szurkolót sem fog érdekelni, hogy milyen eredmény született a 10.-13. helyen végzők ellen, csakis a kékek trollkodhatnak majd, amit mi majd magasról leszarunk. A legfájóbb az egészben az, hogy megint jött egy teljesen felesleges és értelmetlen csavar, amit ezúttal nehéz lenne egy ember nyakába varrni. A piros lap vitathatatlan és kivételesen Costának is csak annyi köze volt hozzá, hogy épp őt kaszálta el Mertesacker. De nézzük lépésről lépésre a szituációt:

1.   Willian nyugodtan vezeti rá a labdát Flaminire a pálya közepe táján, aki ahelyett, hogy megpróbálná szerelni – de ennyit azért ne várjunk el tőle –, vagy legalább páros lábbal becsúszni egy taktikai szabálytalanságot elkövetni, csak tolat és engedi minél közelebb a brazilt, hogy nyugodtan passzolhasson a beinduló Costának.

2.  Óriási hiba a két középső védő közti kommunikációban: míg Koscielny megpróbálja lesre állítani – egyébként amúgy is sikertelenül – Costát, addig Mertesacker követi őt, tehát a német itt MÉG nem volt nyakig sáros.

3.  A passz után Mertesacker rosszul méri fel a szituációt, és ahelyett, hogy akkor csúszna a labdáért, amikor az még nem ért el a címzetthez – mert amúgy elcsípte volna minimum a lábujja hegyével –, megvárja míg Costa lépéselőnybe kerül.

4.  Innentől szar ügy, de még mindig lehet bízni a kapuban álló Istenben és talán abban is, hogy Koscielny még visszaérhet az utolsó pillanatban egy tőle megszokott szuperbecsúszással. A német viszont tudatában annak, hogy ő az utolsó ember a kapus előtt, elkaszálja a támadót, innentől kezdve pedig nincs miről vitatkozni.

Emberhátrány, ráadásul be kell hozni egy védőt. Jön Gabriel, de Wenger a legnagyobb hibát követte el azzal, hogy Giroudt áldozta be érte. Itt kilőtte a felívelt labdák lehetőségét és szöglet vagy beadás után sem volt várható komolyabb veszélyeztetés. Azzal, hogy a harmatgyenge Walcottot fennhagyta a pályán csak az lehetett a célja, hogy kontrákból lepje meg az ellenfél védelmét. Azt az egyet felejtette el az öreg, hogy a Chelsea még akkor is védekezne, ha csak Cech állna a kapuban és rajta kívül a pályán senki más. Persze még mindig nem lett volna ez akkora gond, ha nem csúszik be az a gól a kiállítás után pár perccel. Innentől pedig mindenki számára világos volt, hogy a kékek még emberelőnyben is inkább ráülnek az eredményre. A hazaiak a végsőkig küzdöttek, de hiába. Az egyetlen pozitívum a szempontjukból, hogy Sánchez végre pályára lépett sérülése után és nem kevés színt hozott a játékba rögtön pár perc elteltével. De ahogy mondani szokták, egy fecske nem csinál nyarat. (rocknrolla)

Crystal Palace - Tottenham 1-3

Az előző review végén húzós meccset jósoltam a Spursnek a Selhurst Parkban és a végül sima végeredmény ellenére tényleg nem volt ez egy fáklyásmenet.

A vendégeknél érdekesség, hogy a kupameccsen gólt és gólpasszt jegyző Son került be a hullámzó Lamela helyére, valamint Poch ismét előszedte a Rose-Trippier fullback párost. Utóbbi húzása már a Watford elleni idegenbeli meccsen is bejött és szerintem a Palace ellen is ugyanazzal a céllal tette be őket: a félpályáig feltolt szélső védők védekezésre kényszerítik az ellenfél szélsőit- jelen esetben Zahát és Puncheont.

Azt kell mondjam, ez a húzása most csak fél sikerrel működött, ugyanis igaz, hogy Puncheonnak nagyjából momentuma nem volt az egész meccsen, de a túloldalon sokszor sikerült a fenn ragadó Rose mögé belőtt labdákkal Zahát megjátszani. A hazaiak támadói közül egyértelműen őt kell megdicsérni, hiszen az összes veszélyes helyzetet ő alakította ki.

A vezető gól is egy kavarodás utáni Zaha beadásból született, amibe Vertonghen ért bele szerencsétlenül, így a Chelsea legendája, Own Goal ezúttal a Spurs életét keserítette. A Palace 8 óra után talált ismét a kapuba, ehhez pedig még kapura lövésre sem volt szüksége. Van Gaal a hírek azóta lázasan tanulmányozza a mérkőzés felvételeit, hiszen a jobbaktól nem szégyen tanulni.

Hiába játszott fölényben a Spurs, az első komoly helyzetükre a 39. percig kellett várni: 6 méterről, kapásból Rose lőtte telibe Henmessey-t. A második félidőben Pochettino kénytelen volt váltani, így az 56. percben le is szedte a pivot egyik tagját és Dier helyett Chadlit küldte be, aki nem is gatyázott sokat és bő 5perccel később már el is találta Kane fejét.

Az egyenlítés után lett igazán fasza az összejövetel, hiszen a Spursnek nyilván kevés volt a döntetlen és a hazaiak se úgy néztek ki, mint akik boldogan mennének haza egy ponttal. Érezni lehetett, hogy lesz még itt gól és aki szerzi, az nagy valószínűséggel be is húzza a meccset.

A hatalmas helyzetek inkább a Palace előtt adódtak, akiket először egy Lloris bravúr, majd később egy támadáson belül kétszer is a kapufa akadályozott meg a gólszerzésben.

Aztán ahogy az lenni szokott, pár percre a két kapufa után Alli érkezett és meglőtte a szezon egyik, ha nem a legszebb gólját. Mondanánk, hogy instant Puskás-díj, de valószínűleg a következő szavazásig rég el lesz felejtve ez a mestermunka. 

A gól után még kijjebb jött a Palace, a Spurs pedig nyugodtan kontrázgatott. A végén Alli még majdnem összehozott egy újabb hatalmas gólt, aztán a remek cserének bizonyuló Chadli akasztott egy nem kis dugót.

A vendégeknél még mindenképp megemlíteném Dembele játékát, aki egyszemélyes középpályaként nagyjából hibátlanul hozta le a meccset. Ha a belga pályán van, zongorázni lehet a különbséget a Spurs középpályáján. Pochettino is megérdemel egy plusz pontot a Chadli cseréért, aki kritikus győzelemhez segítette a londoniakat.

A City és az Arsenal faszkodásának hála, a Spurs már 2pontra jött fel az említett duóra és csak 5 pontra van a Leicestertől. Magam részéről én már abszolút nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a sok kripli között a végül legkiegyensúlyozottabb Spurs fű alatt becsúszik. (psychocska)

Leicester City - Stoke 3-0

A hármas szám bűvöletében, három fontos dologra szeretnék rávilágítani, ami a 23. fordulót követően megfogalmazódott bennem a Leicester City csapatával kapcsolatban.

3 gól: Ráadásul úgy három gól, hogy három különböző játékostól. A Stoke együttesének Drinkwater, Vardy (16 góljával ismét a góllövőlista élén) és Ulloa is betalált. Azért itt megjegyezném, hogy az eddigi szezonban 42 találatból 29-et Vardy és Mahrez szerzett.

3 pont előnnyel a tabella élén: A Leicester amellett hogy szépen végzi a dolgát, még hatalmas mázlija is van. Nagyon jól jött nekik az Arsenal hétvégi buktája, plusz a City is csak egy ponttal zárta a fordulót. Bajnokok szerencséje? Talán ennyire ne szaladjunk még előre, messze még a vége, de álmodozni azt szabad Ranieri együttesének és mikor máskor, ha nem most.

“If you can dream it, you can do it.” - Walt Disney.

3 nehéz mérkőzés: Nem lesz könnyű dolga a rókáknak a következő mérkőzéseken, először otthon a Liverpoollal, majd idegenben a Manchester Cityvel és az Arsenallal játszanak. Ellenük két vereség és egy döntetlen a mérleg az idei szezonban. Kíváncsian várom, most több pont hoznak-e mint egy. (Svit-kona)

West Ham - Manchester City 2-2

“If you’re disappointed when you draw with Man City, you know you have a good team” - Slaven Bilic.

Ugyan továbbra is a Manchester City kap több figyelmet a szezon során és nem a West Ham, de úgy érzem helytálló Bilic szavaival kezdeni a meccs összegzését. Mert valljuk be, ha azt mondjuk nyáron, hogy a West Ham a Liverpoolt oda-vissza, az Arsenalt és a Manchester Cityt idegenben, a Chelseat hazai pályán megveri és közben nem kap ki az Old Traffordon és a City elleni visszavágón sem, akkor elégé csodálkozva néztetek volna. Pedig a Robin Hood sztori tovább íródott és ha nincs Kun Agüero, akkor könnyen ezen a 7 találkozón 19 pontot is szerezhetett volna a WHU az elért 17 helyett.

Mondhatjuk, hogy sokkal jobban kezdett a hazai gárda, Enner Valencia az idei szezon második leggyorsabb PL gólját vágta be az 53. másodpercben. Emeljük ki Yaya Tourét itt, aki a gól előtt gyakorlatilag végignézte, ahogy Kouyaté elvágtat mellette. Halkan megjegyezném, Touré eddigi idénye gyengébb, mint a szenegálié, ha esetleg a - nem is olyan távoli - jövőben előtte végezne az afrikai "aranylabda" szavazáson. A kapott gól azonban nem fogta meg a Cityt, Agüero emelt először egy felső kapufát, majd egy jó kiugrás után ő harcolt ki büntetőt Jenkinsonnal szemben (idén már a harmadik tizenegyest hozza össze Jenkinson), amit értékesített is az argentin csatár. Plusz ajándékként a szabálytalan és felesleges becsúszásba bele is sérült Jenkinson, így jöhetett a pár napja igazolt Sam Byram a pályára. A fiatal védő jól játszott, egyáltalán nem volt megilletődve, hogy a Champo helyett már a PL-ben kell szerepelnie és nem lenne meglepetés, ha kiszorítaná Jenkinsont. Na, de vissza a meccsre, ahol a West Ham biztosabb lett és szokásos Payet zsenialitásnak hála bármikor veszélyesen tudott megindulni. Egy ilyen Payet váratlan megoldás előzte meg azt a szabadrúgást is, amit Joe Hart óriási bravúrral szedett ki a felső sarokból. A francia játéka továbbra is meghatározó a Kalapácsosoknak, amikor ő nagy kedvvel játszik, akkor szinte bárki ellen győzelmi eséllyel lép fel. Dimitri szabadrúgása mellett ezt a cselt emelném még ki, beárazta egy pillanat alatt Otamendit.

A második félidőben aztán egy kontrát gólra váltott a West Ham, Antonio végzett el nagyon gyorsan egy hosszú bedobást, szinte az ötösig hajította a labdát, amire Otamendi lassan reagált, Enner Valencia meg nem, 2-1 (alig 1 perccel korábban Delph lőtt kapufát, onnan indult meg a West Ham még). Érdekesség, hogy ez volt a West Ham idei harmadik bedobás utáni gólja, az egész bajnokságban csak az Arsenalnak van még ilyen találata, de nekik is csak egy.

Ezután sokkal jobban visszaállt a West Ham, őrizte előnyét és ugyan jöttek folyamat a City lövések, de kaput nagyon keveset találtak, sőt, Agüeron kívül egyetlen vendég játékos sem találta el a kaput, ő is csak háromszor a meccsen (16 próbálkozása volt a vendég csapatnak, ebből tízet blokkoltak a kelet-londoniak!). A 76. percben jött Iheanacho a pályára és a 19 éves játékos meghozta azt a pluszt, ami kellett a Citynek, harciasan ment előre, direkten játszott és ő is kellett a 80. percben, amikor Cresswell rontása után Agüero kerülhetett ziccerbe, amit értékesített is a manchesteriek legjobbja, ezzel megszerezte a 90. angol bajnoki gólját a 136. PL meccsén. Ennél gyorsabban ez csak Shearernek sikerült (113 mérkőzés), illetve pontosan ugyanennyi találkozó kellett Ruud van Nistelrooynak is a 90-hez. A 93. percben még volt egy ígéretes West Ham fejes ugyan, de igazán nagy helyzet már nem akadt, így maradt a 2-2 és a pont osztozkodás.

Megírtam gyakorlatilag úgy a meccs eseményeit, hogy a végül meccs emberének választott Alex Song szóba se került, így őt pótoljuk gyorsan, mert fantasztikusan játszott a kameruni. Mark Noble párjaként felszántották a középpályát, szerzett egymaga 14 labdát, 13 párharcából nyolcat megnyert, emellett 85%-os passzpontossággal játszotta meg a labdáit, a saját térfelén pedig nem adott rossz passzt.

Amúgy ne felejtsü el, ebből a csapatból még hiányzik Sakho és főképpen Lanzini... (Deny)

Manchester United - Southampton 0-1

Nehéz ismételt bölcsességet írni a United hétvégi teljesítménye kapcsán. A filozofihoz passzoló 1-0 ismételten összejött, ezúttal azonban sajnos rossz előjellel. Mostanság olvasom gyakran a többiek írását csapataikról és mindig elképedve veszem tudomásul, hogy micsoda beadandókat képesek írni, míg nekem maximum egy fogalmazás bevezetőnyi szövege jut. Szóval sajnálom srácok, de egy kaput eltaláló lövésről nem igazán van mit írni, főleg amikor az is a világ végéről érkezik és középre megy. Igaz azért ezt a Szentek is majdnem lehozták, a szögleteiknél jelentettek egyedül veszélyt. Végül a csere és most bemutatkozó Austin egy fejes találattal eldöntötte a mérkőzést. A szabadrúgást a visszatérő Januzaj hozta össze. Ezennel én így el is köszönnék egy xg képpel és átadnám a mikrofont a többieknek. (stanleykubrick)

Norwich City - Liverpool 4-5

A fene se gondolta volna, hogy aki leül megnézni a Liverpool norwichi vendégjátékát, az egy olyan meccset lát, amit évek múlva majd a #FlashbackFriday facebook rovatunkban eleveníthetünk fel. Pedig így történt, volt itt minden, mint a jó boltban, tizenegyes, öngólpassz, hatalmas feltámadás, dupla dráma a hosszabbításban, a néző meg csak kapkodhatta a fejét, és félve kérhette meg a szomszédját: „Csípj meg, ugye nem csak álmodom?”

Pedig az első félidő jelét sem mutatta annak, hogy ebből egy igazán nagy klasszikus lehet. Firmino az első kapura lövésből gólt szerzett, majd a vendégek annak rendje és módja szerint előhúzták a zsákból az elmúlt hetekben gyakran felszínre törő szurkolóbosszantó produkciót, ész nélküli gyenge futballjukat és pocsék védekezésüket pedig Mbokani egy sarkazós góllal büntette. Felfoghatatlan, mennyire képtelen levédekezni a pontrúgásokat a Liverpool, a szöglet fél gól örökbecsű baromság meg lassan alapigazsággá válik a Mersey partján, persze csak ha kapja a csapat. Még a szünet előtt a debütáló Naismith cimbalomból ragasztotta be a másodikat, kihasználva, hogy négy liverpooli is állva követte le a skótnak irányzott mélységi átadást. 2:1 a szünet, a kritikán aluli játékot gyors telefonos szurkolói körkapcsolással igyekeztünk elfelejteni, ám a kilátástalanság nagy úr, valamennyi beszélgetésnek „A remélem, legalább isztok!” mondat vetett véget. Idegállapotomat szokás szerint öcsém tetézte a pihenő alatt, amikor jókora szarkazmussal vegyülve röhögve közölte, most kéne megrakni a Pool-t, kuffa nagy odds van rá, hehehe. Belerúgni a földön fekvőbe, azt…

A folytatás hasonlóan jó hangulatban indult, Moreno buktatta Naismith-t, Mignolet meg hiába érezte meg az irányt, nem védhette Hoolahan büntetőjét, már kettővel mentek a Kanárik. A harmadik hazai találat azonban nem hogy nem döntötte el a meccset, de egyúttal jó erősen benyomta a Naismith-átok gombot is, ami annyit takar, hogy a szöszi skót még sosem tudta legyőzni a Liverpoolt, pedig korábban már 5 meccsen is pályára lépett ellenük. A fejetlen adok-kapokban előbb Henderson vágott be egy labdát a jobb alsóba, majd Firmino bő egy óra játék után egy pofás támadás végén egyenlíteni is tudott. A kapusok 0%-os védési mutatón teljesítettek a találkozó eddigi részén, a Liverpool 8 perc alatt visszajött a meccsbe, már csak az volt a kérdés, vajon melyik csapat szeretné jobban megszerezni a győzelmet. Érdekes dolog ez, 3:1-es égésnél aláírnád az egy pontot, de ha pillanatokkal később már egál, akkor mégis bosszús leszel, ha ebből a lendületből nem sikerül legalább még egyet berámolni az ellenfélnek. Megkoronázva a feltámadást, negyedórával a vége előtt Milner egy ajándéklabdával be is gyalogolt a kapuba, what a comeback!, mondaná az angol. Hátrányban a Norwich is megrázta a magát, de sokáig nem sikerült feltörni a liverpooli falat. Az 5 perces hosszabbítás azonban meghozta az áttörést, Bassong nagy erővel kilőtte a kapu bal alsó sarkát, 4:4, micsoda meccs! Alex Neil kezei a magasban, Klopp meg őrjöng, a rendező hosszú másodpercekig mutatja a németet, amint a kispadra huppanva megállás nélkül szitkozódik. A Vörösök azonban hatalmas mentális erőt tanúsítva nem zuhantak össze a góltól, belekapaszkodtak az utolsó szalmaszálba, és a 95. percben Lallanna rosszul eltalált lövésével (ha úgy rúgja meg, ahogy eltervezte, kimegy a stadionból) megszerezték a győzelmet, majd bemutatták az idei szezon talán legérzelmesebb gólörömét! Hatalmas dráma a Carrow Road-on, a Norwich előbb egy megnyert meccset, majd az egy pontot is kiengedte a kezéből, amihez azért kellett a vendégek elszánt játéka is.

Liverpooli szempontból egy ekkora feltámadás és győzelem többet kell, hogy jelentsen, mint a három pont begyűjtése. Lélektanilag a lehető legjobbkor jött egy ilyen siker, erre már lehet építeni, persze csak akkor, ha a hajmeresztő védelmi és taktikai hibákat sikerül kiköszörülni a következő játéknapig, mert ezek mellett sem lehet szó nélkül elmenni. Ami viszont az egyik oldalon öröm és boldogság, az a másikon óriási veszteség, a dupla dráma alighanem megtépázza majd a Norwich játékosainak önbizalmát. Nehéz dolga lesz Neilnek összekaparni a társaságot, de a meccsen mutatott lelkes, szívós és a bentmaradásra éhes játékkal lehet keresnivalója a Kanáriknak a folytatásban. (newsee)

Watford - Newcastle United 2-1

Háromból semmi. Nuku, nyista, zéró. Egy nagy kövér nulla. Ennyit tud a Newcastle felmutatni az újonc Watforddal szemben a 2015/2016-os szezonban. Először a St. James Parkban játszották le a Lódarazsak a Szarkákat. Aztán alig pár hete a Vicarage Roadon csaptak össze megint, egy FA kupa meccsen. Ott jobb volt ugyan Newcastle, mégis nyert a Watford. Most hétvégén pedig két rossz formában lévő csapat játszott egymással egy unalmas, gyenge meccset. A végeredmény, természetesen ismét watfordi győzelem.

Az első félidő eseménytelensége után a 46. percben Ighalo kapott egy kiugratást, és onnantól kezdve nem volt nehéz dolga. Eltolta Elliott mellett és a kapuba gurított. Hogy les volt-e? Talán. Nem lehetett jól látni. Inkább egyvonal, szóval én is elengedtem volna. Mindenesetre vicc, hogy 2016-ban a Premier Leagueben van még olyan stadion, ahová nem tudnak normális leskamerát feltenni. Tíz perccel később, Cathcart góljával kb. vége is volt a meccsnek, mert hiába szépített a fiatal Lascelles a 71. percben, nem volt benne a meccsben, hogy a Newcastle valaha is egyenlíteni tud. A hátralévő szűk egy hétben kellene egy csatárt és egy védőt is igazolni, ehhez képest a leginkább egy újabb szélső, Andros Townsend került közel a klubhoz. (Mark29)

Rest of the league

A forduló többi meccsén nem hágtak a tetőfokra az izgalmak. Senkinek nem jó iksz lett a vége a Sunderland-Bournemouth kiesési rangadónak (1-1), de a Villa sem tudott közelebb lépni a bentmaradás lázálmához a WBA elleni gólnélküli emberkínzással (0-0). A forduló meglepetése a Goodison Parkban született, a szeptember óta hígfos Swansea azonnal feltámadt Francesco Guidolin vezetésével, és ha bele nem is döngölte a gyepbe a borzalmasan védekező Evertont, de a három pontot a biztonság kedvéért azért elhozta (1-2).

Folytatás másfél hét múlva kedden és szerdán, többek között a Soton-Arsenal visszavágójával, a Stoke old traffordi vendégjátékával, és Leicester-Liverpool rangadóval.