powerranking premier league Lac besztlíg

Aktualitásokért rajongó olvasók, figyelem! Itt az ideje, hogy a preview mellé egy másik, amolyan review-pótlék rovattal is jelentkezzünk, megtörvén a sok magazinos cikket. Éppen ezért úgy döntött a szerkesztőség, hogy jó lenne beröffenteni az amerikai ligákból megismert és elég sok helyen használt Power Rankinget. Természetesen egy ilyen lista csak két esetben lehet sikeres. Egyrészt akkor, ha van mögötte egy jól felállított szempontrendszer, ami alapján a sorrend elkészül, másrészt, ha rendszeresen megjelenik, és a szerző orrát rendszeresen bele lehet dörgölni a félrecsúszott ítéleteibe, jóslataiba. Tovább után a részletek, melyekből azt is megtudhatod, mi alapján került az aktuális lista csupán negyedik helyére a Manchester City.

 
 

Szóval akkor a szempontrendszer: a Britannia PR-je három fő tényező alapján áll majd össze, minden hónap első hétfőjén. Először is figyelembe vesszük a vizsgált hónapban a csapatok formáját, lőtt és kapott góljait és persze azt is, hogy ezt milyen ellenfelek ellen érték el.

Ezek után szemrevételezzük a csapatok egész szezonbeli teljesítményét az adott hónap végéig, így biztosítva, hogy a Hull – hiába szerezne pár pontot az éppen lazsáló Burnley vagy Palace ellen – se lehessen a Top4-ben, ha egyszer a tabellán a 18. Végül, de nem utolsósorban szerepet fog játszani a szubjektivitás is. Ez persze nem azt jelenti, hogy amennyiben egy csapat a szerzőnek nem szimpatikus, az automatikusan három hellyel hátrébb lesz sorolva, de nüánsznyi különbségek esetén a saját szememet is használni fogom. A kommentek között persze mindenképp várjuk a ti meglátásaitokat és még az is lehet, hogy igazat fogunk adni nektek, jó kis viták keverednek majd ezekből.

És akkor jöjjön az októberi lista, az október 31-ig lejátszott mérkőzéseket figyelembe véve. A zárójelben mindig az adott fordulóban lejátszott meccsek mérlegét (győzelem-döntetlen-vereség), valamint az előző hónapi Power Rankingben mutatott pozícióhoz viszonyított elmozdulást mutatjuk majd.

20. Hull City (0-0-4, +0)

A Hullnak az az egyetlen szerencséje, hogy a Sunderland és a Swansea is a PL-ben van még. Ha ők nem lennének, Mike Phelan tanítványai lehetnének a csontutolsók a bajnokságban is. Az első Britanniás Power Rankingben mindenesetre ők eme cím birtokosai: a csapat, amelyik a legutóbbi hat meccsén vesztesként hagyja el a pályát, tőlünk mást nem is érdemel a jövőben sem.

19. Sunderland (0-1-3, +0)

powerranking premier league Lac besztlíg
"Spori, hát nem látod? Azért vagyunk szarok, mert hülyén fújsz..."

Kilátástalan David Moyesék helyzete: egy pont a négy októberi meccsen, az is a WBA ellen hazai pályán, kedvetlen játék, amatőr hibák. Ha most kéne fogadni, nem tennénk rá egy penny-t sem, hogy a Sunci idén bennmarad. Hacsak nem jön a Big Sam-mágia…

18. Swansea City (0-1-3, +0)

Az edzőváltás sem fog segíteni ezen a Swansea-n, és bár még sok van hátra a szezonból, az idény eleji jóslatomat továbbra is tartom: Leroy Fer ismét kiesik a PL-ből.

17. West Bromwich Albion (0-2-2, +0)

Bravúrként iksz a Spurs ellen, betliként iksz a Sunderland ellen és két vállalható vereség a Pool és a City ellen. Novemberben (Leicester – i, Burnley – o, Hull – i) eldől, hogy a fent említett, kiesés ellen kaparó delikvensek közé, vagy a középmezőny felé indul-e inkább el Pulis bá’.

16. Crystal Palace (0-1-3, +0)

powerranking premier league Lac besztlíg
Sokat rúgnak, sokat kapnak - orosz rulett, Pardew módra.

Pardew igazolásai és a kezdeti meccsek után senki nem ilyen folytatást várt: immár 4 mérkőzés óta képtelenek nyerni a Sasok. Ami szintén aggasztó, hogy rendre sokgólos meccseket játszanak, amiből aligha fognak többször győztesen kijönni. Mi persze jól szórakozunk legalább.

15. Middlesbrough (1-2-1, +0)

Masszív kis csapat van kialakulóban északon Karanka kezei alatt. Ők pont Pardew-ék ellentétei: igyekeznek kevésgólos meccseken pontokat csípni, még a nagyok ellen is. A spanyol menedzser jól megtanulta a leckét Josétól…

14. West Ham United (2-1-1, +0)

Rémálomszerű kezdés, átlagos folytatás – ez eddig a Kalapácsosok szezonja. Marad a középmezőny vége egyelőre, bár tény, a sok sérült és az új stadion belakása egyszerre túl nagy feladat eddig a csapatnak.

13. Burnley (1-1-2, +0)

powerranking premier league Lac besztlíg
Put the ball in the box against Burnley, they said. It will be easy to score, they said.

Pont az Old Traffordról, győzelem az Everton ellen, és az utolsó pillanatokban, szabálytalan góllal elbukott meccs az Arsenal ellen. Bárki megirigyelné itt a hátsó fertályban, de ez bizony a Burnley eredménysora.

12. Leicester City (1-2-1, +0)

A címvédő csak a 12. nálunk, de ha teljesen őszinték vagyunk, ez valahol a realitás ennek a Kanté nélküli, kétfrontos harcra kárhoztatott (?) csapatnak. Persze aztán ha a BL-ben biztos lesz a legjobb 16 közé jutás, és esetleg még onnan is sikerül menni egy kört, Leicesterben magasról fognak tenni arra, hogy a bajnokság középmezőnyében éppen hol fejezik be az évet.

11. Bournemouth (1-2-1, +0)

powerranking premier league Lac besztlíg
Jack Wilshere leigazolásával újabb lökést kapott az amúgy is masszív B'mouth.

Eddie Howe komoly kis középcsapatot csinált a tavalyi szezon kezdetén még mindenki által lesajnált, kiesésre tippelt újoncból. Most már ott tartunk, hogy egy jó kis téli és nyári ablakkal jövőre akár még az európai helyek megcélzása sem lenne ördögtől való.

10. Stoke City (3-1-0, +0)

A szörnyű kezdés után lendületbe jöttek Mark Hughes fiai, akik immáron a legutóbbi öt meccsükön nem kaptak ki. Hogy meddig juthatnak? A 8.-10. hely környékére várom őket november végére.

9. Manchester United (0-3-1, +0)

José rálépett a fékre, és képtelen volt bajnoki meccset nyerni októberben – amit egyébként a kiesőhelyen tanyázó csapatokon kívül mindössze a WBA és a Palace mondhat el magáról. Nem egy díszes társaság, annyi szent.

8. Southampton (1-2-1, +0)

Apropó Szentek… Pont a bajnoktól, pont az Etihadból, egy simázás a Burnley ellen és csak Conte megállíthatatlan 3-5-2-je darálta be Claude Puelt. Hihetetlen, de igaz: a Soton ugyanott van, ahol tavaly, miközben folyamatosan adja el a meghatározó játékosait és néha menedzsereit.

7. Everton (1-2-1, +0)

És hogy hol van Fonte-ék tavalyi menedzsere? Éppen eggyel előttük a listánkon. Bár a Burnley elleni vereség nem mutat túl jól az októberi mérlegen, az összképet és a játékot tekintve még mindig az Everton az a csapat, amelyik az előttük álló nagycsapatok hibájára vércseként csaphat le.

6. Watford (2-2-0, +0)

powerranking premier league Lac besztlíg
"Láttátok? Megint nem kaptunk gólt!"

_________ (ide helyettesítsd be egy random olasz edző nevét) munkája kezd beérni: a Watford a legutóbbi három meccsén nem kapott gólt, 7 pontot szerzett és feljött a bajnokság 7. helyére. Nálunk eggyel előrébb járnak, de nem lesz ez így sokáig, novemberben visszaesés prognosztizálható.

5. Tottenham Hotspur (1-3-0, +0)

Poch a biztató kezdés után visszafogottabb teljesítményt mutat, ez persze adódhat Kane sérüléséből és az épkézláb középcsatár-helyettes hiányából is, mert Son ugyebár nem az, Janssen meg egyelőre rosszabb, mint Soldado. Mindenesetre a Spurs még mindig nem kapott ki a szezonban, ami mindenképp megsüvegelendő.

4. Manchester City (1-2-1, +0)

Pep kicsit mintha beragadt volna az utóbbi meccseken – írom ezt a Barca elleni 3-1 másnapján, - de a bajnokságban tényleg ez a helyzet. A Spurs konkrétan lefocizta őket a rangadón, és bár a várható mezőnyfölény az Everton és a Southampton ellen is megvolt, eldönteni azonban nem tudták a városlakók ezeket a találkozókat.

3. Chelsea (4-0-0, +0)

powerranking premier league Lac besztlíg
Conte megtalálta a rendszerét, amelyben még David Luiz is futballistának tűnik.

Conte feltalálta a spanyolviaszt és úgy jött fel októberben a vezető triász nyakára, mint Bükön a büdösvíz. 4 meccs, 4 győzelem, 4 clean sheet. Lehet ennél jobb hónapja egy csapatnak? Aligha.

2. Liverpool (3-1-0, +0)

powerranking premier league Lac besztlíg
"Gyere a papáho'!"

Ha nincs az a United elleni hazai adok-kapok-nullnull, most simán vezetnék ezt a listát. De volt, és az a meccs (meg az év elején a Burnley elleni) tökéletesen megmutatta, hogy milyen felállás és milyen mentalitás ellen kell még fejlődnie Klopponak. Ha megteszi, év végére a Top3 nagyon valószínű.  

1. Arsenal (3-1-0, +0)

powerranking premier league Lac besztlíg
"Eddig jó, gyerekek!"

Sok meglepetés nincs ebben, Wenger fiai uralták az októbert (és előtte a szeptembert is), ahogy azt egyébként általában szokták. Immáron kilenc (!) meccs óta nem találtak legyőzőre. Most viszont jön a mindig kritikus november, és elválik a szar a májtól: North London Derby, találkozás Joséval, PSG elleni fontos BL-meccs. Lesz itt minden, mint a búcsúban, de ha valamelyik Arsenal sikerrel tudja megvívni ezt a sorozatot, akkor az az idei.


A következő Power Ranking december 5-én várható, a képeket a Google dobta ki, de főleg a Guardian, a Telegraph, a SkySports meg az ESPN oldalairól valók. A fejléc - mint a sajátkészítésűek esetében mindig - ezúttal is Szücsi érdeme.