A harmadik újonc bemutatására most sort keríteni, folytatva ezzel júliusban megkezdett sorozatunkat, legalább annyira béna, mint átigazolási időszakot üzemeltetni akkor is, amikor épp zajlik a szezon. Így hát mindenféle szégyenérzet nélkül jöjjön is a norfolki klub megéneklése.

Bár a kanárik csak 1972-ben ízlelhették meg először az első osztályt gazdag történelmükben, az azóta lejátszott szezonok majdnem 56%-ában (43-ból 24-szer) mondhatták magukat a legfelsőbb osztály képviselőjének.

Az elmúlt tizenegy szezonban aztán a sokadik angol jojó-klubként emlegethettük őket, elvégre ez idő alatt 4-szer indultak a Premier League-ben, 6-szor a Championshipben, de a 2009-2010-es szezonban még a harmadosztályban is feltűntek.

Konkrétan összehozták, amit még a Bournemouth sem tudott A Nagy Felemelkedés idejében, és amit a másik, manchesteri City az ezredforduló környékén igen, azaz három egymást követő szezonban (2009-2012) járták meg az első három osztály mindegyikét (a szerencsésebbik időrendi sorrendben). Ezt az időszakot követte még egy 11. és egy 18. hely a PL-ben, majd az azonnali módon kiváltott retúrjegy a PL-be.

A tavalyi szezonban ugyanis előbb a playoff elődöntőjében kiütötték az ősi rivális Ipswich Town csapatát, majd a Wembleyben meglepően simán verték Cameron Jerome és Nathan Redmond góljaival a Middlesbrough-t.

A kevésbé szemfüles futballkövetők észre sem vehették, hogy a tavalyi szezonban az unalmas nevű Neil Adamset az unalmas nevű Alex Neil váltotta a kispadon, pedig így volt.

Jó tizenöt év van köztük, és előbbi inkább lehet büszke játékoskarrierjére, ahol is nemcsak az Oldham, hanem speciel a Norwich színeiben is több mint száz meccsre futotta tőle, de korábban megjárta az Evertont is. Menedzseri pályafutásának legszebb eredménye a 2013-as FA Youth Cup bezsebelése a Norwich-csal, ezután nem hatott akkora meglepetésként, hogy Chris Hughton menesztését követően őt bízták meg az első csapattal is.

Tavaly szeptemberben kis időre át is vették vele a vezetést a másodosztályban, majd jött egy kisebb gödör - októberben és novemberben összesen egy győzelemet könyveltek el. Hiába hozott a decemberi hónap markáns javulást 3 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel (15-5-ös gólaránnyal!), január elején Adams lemondott posztjáról. (Júliusban pedig vissza is tért a klubhoz egy számomra értelmezhetetlen beosztásban.)

Helyére a most harmincnegyedik életévében járó Neil érkezett, aki profi karrierje során legfeljebb a Barnsley-ban volt jó, edzőként viszont már fel is jutott a Hamiltonnal a skót prömierlígbe (2013-2014), mielőtt belevágott volna az angol kalandba. Ezzel az idei szezonban is van skót menedzserünk, holott Moyes tavalyelőtti, illetve Lambert és Irvine tavalyi kipenderítése után váratlan üresedés következett be.

Külön furcsaság, hogy éppen egy ilyen zöldfülű ex-skót ligás verekedte be magát egészen az angol elithez - nem mondjuk a Celtic legenda már megint egy kibaszott Neil Neil Lennon, aki a BL-ben még Barcelonát is vert edzőként, most mégis a Boltonnal vergődik a Championshipben.

A Neil vezetéknevűvel aztán már nem volt megállás: a hátralevő 25 meccsből 17-et nyert meg a Norwich, beleszámítva a sorsdöntő Ipswich és Middlesbrough meccseket is. Olvasgatva a játékosok nyilatkozatait, ez már megint egy Bournemouth-sztori, hiszen a kapus Ruddy szerint ő a legjobb edző, akivel valaha dolgozott, és úgy készít fel, mint senki más. Továbbá Bassong újra hajlandó volt beállni a sorba, és a későbbiekben még arra is ügyelt, hogy álompárost alkosson Ricky Russell Martinnal a védelem tengelyében.

Gyakorlatilag kivétel nélkül egy szem kihelyezett csatárral rohamozott tavaly és idén is a Norwich a skót alatt; pedig az ex-Bournemouth csatár Lewis Grabban és a '12-es skót bajnokság legjobb góllövője, Gary Hooper mellett Cameron Jerome is a keret tagja.

Utóbbi karrierje legtermékenyebb szezonját hozta le tavaly, miután 18-szor köszönt be a bajnokságban. Ettől függetlenül persze Te, kedves olvasó, tudod, és én is tudom, hogy a már harmincadik életévében járó Jerome-ot még legalább három random Championship csapatban látjuk viszont a következő öt szezonban, nem több mint kumulatív 30 góllal.

A limitált játékidejű Hooper, Grabban kettős is 12-12 góllal zárt végül, így látszik, hogy a góloknak volt honnét jönniük. Főleg, hogy Bradley Johnson a középpályáról 15-öt vállalt, hogy aztán nyáron meglepetésre a Derby rekordigazolása legyen.

Ha hozzátesszük, hogy épp a poszt írásával egyidőben a nyáron B'mouth által visszacsábítgatott Grabbannek közleményt kellett kiadnia, amiben bocsánatot kért mindenkitől, hogy baszott megjelenni a Rotherham elleni Ligakupa meccsen, illetve azt, hogy Hooper eddig a Premier League-ben csak kevéssel volt meggyőzőbb Ricky van Wolfswinkelnél, akkor azért gyorsan kiderül, hogy a viharfelhőknek is van honnét jönniük.

Persze hivatalosan még mindig a keret tagja a Mighty Északír is, azaz Kyle Lafferty.

Bár Mulumbu ingyen remek szerzeménynek tűnik, és Robbie Brady is komoly segítség lehet majd a beadásoknál és a szabadrúgásoknál, a nyári aktivitása a Norwich-nak meglehetősen szerényre sikeredett.

Legnagyobb kincsük így továbbra is egyértelműen a még mindig szemtelenül fiatal (21) Nathan Redmond, aki amellett, hogy 2009 óta folyamatosan korosztályos válogatottnak mondhatja magát, már majd' 150 felnőtt bajnokinál jár. Nem utolsósorban nyilván nem csak én éreztem rá, mennyire remek fantasy igazolás sülhet ki belőle.

Redmond feltalálja magát mint tükörszélső is, vagy akár a csatár mögött, ám Neil elsősorban a jobb oldalon hasznosítja őt, és mivel nagy százalékban veri meg az aktuális balbekket (több mint 2 sikeres csel átlagban a tavalyi szezonban), és jól is ad be (13 bajnoki gólpassz tavaly), ezt nevezhetjük ügyes húzásnak.

Ugyan félő, hogy a folytatásba kódolva van egy Chelsea-, avagy City-be igazolás, majd négy fájdalmas kölcsönben eltöltött év az Evertonnál, a Stoke-nál, a Villánál, végezetül a Brightonnál, de ügyesen építgetett karrierrel még akár az új Vassell Bentley Lennon  Anderton is lehet belőle.

Ha a Watfordnál felhoztuk Elton Johnt, akkor a Norwich esetében megemlíthetjük Hugh Jackman mellett a többségi tulajdonos Delia Smith-t, na meg persze a zseniális Stephen Fry-t, aki jópár éve már szintúgy több egy szimpla szurkolónál, és tagja az igazgatósági tanácsnak.

Ennél is meglepőbb adat, hogy a klubnak magyar szurkolói blogja is van, ahol természetesen jóval többet megtudhattok majd mindenről.

Ha valamiért mégis azt gondoljuk, hogy a kanárik fő várományosai az egyik kieső helynek, akkor tovább érvelnünk nem is nagyon kell azok után, hogy láttuk az idei szezonra kilőtt mezgarnitúrájukat.

Mint tudjuk, a Norwich sárga-zöld összeállításban tolja hazai meccseit, így akár csodálkozhatnánk is, miért maradtak ugyanezen színeknél az idegenbeli ruci esetében is, de az igazi sokk csak ezután jött.

A harmadik mezük ugyanis - amelyet ha rendeltetésszerűen használunk, akkor olyan színekkel illetjük, amely jól jön arra az esetre, ha az otthoni vagy/és idegenbeli mezünk ütközik az ellenfél által kívánt használttal -, nos... ott is a sárga és a zöld dominál. 

A klub logikája még akkor is kikezdhető, és büntetést érdemlő, ha tudjuk, hogy nem sok sárga-zöld klub rohangál a világon, pláne nem a Norwich közelében.

Akárhogy is, Alex Neil talán bántóan kevés figyelmet kapott eddig a médiától, amiben vagy szerepe van skótságának, vagy egyszerűen csak Eddie Howe már annyira a next big thing, hogy mindenki megfeledkezett a Norwich zseniális tavaszáról. Idén persze minden megváltozhat, mert egy-két jó szezonnál csak még több jó szezon figyelemre méltóbb.

Ha a Watfordnál elmondhattuk, hogy amennyire érezzük velük kapcsolatban az új QPR fílinget, úgy futhat ki egy kiemelkedő szezon a hirtelen minőségi játékosokkal összetákolt keretből, akkor hasonló okossággal elő tudunk állni a Yellows esetében is.

Többé-kevésbé ugyanis ez a keret volt az, amely már szerepelt és hellyel-közzel helyt is állt a Premier League-ben, de kevesebb mint másfél éve a csapat jó része ott volt a kiesésnél is, így egyszer már bizonyítottan kevesek voltak. Avagy, lesz-e megint három olyan csapat, amely még a Sunderlandnél is szarabb?