Hétfő van, ami megszokott esetben azt jelentené, hogy érkezik egy review a forduló érdekesebb történéseiről. Most viszont örömmel törjük meg a szokásos menetrendet, hiszen postaládánkba egyenesen a Wembley-ből érkezett egy élménybeszámoló a United-Everton FA kupa elődöntőről, így a héten főszerepben a kupa. Nem is szaporítanánk tovább, hajtás után a szó Attiláé.

Úgy érzem, hogy megcsalom az Old Traffordot, annyira szerelmes lettem a lélegzetelállító Wembley-be. Ez volt az 53. United meccsem helyszínen, de hangulatilag mindenképp a legjobb. Pedig ott voltam amikor megnyertük van Persie mesterhármasával a huszadikat.

Szezonbérletesként szerencsére elég könnyen jegyet tudtam szerezni az Everton elleni FA kupa elődöntőre. Napok óta már aludni is alig tudtam az izgalomtól, annyira vártam. Még ingyenes szervezett buszos utazásra is jelentkeztem, így többszáz United fannal indultunk útnak szombat délelőtt. Rengetegszer voltam már az Old Traffordon és környékén, de most, amikor megláttam a rengeteg drukkert sorban állva, a hideg rázott ki. Érezni lehetett, hogy ez a nap egészen különleges. 5 év után ismét megyünk a Wembley-be FA kupa meccsre.

Út közben természetesen láttunk az autópályán Everton drukkerekkel teli buszokat is, de kis mosolygással kísért mutogatáson kívül nem történt semmi, csak még  jobban meghozta a hangulatot a meccshez.

Szűk 2 órával a kezdés előtt értünk a stadionhoz, így sajnos túl sok idő nem jutot kocsmázásra. Mielőtt betértem volna a legelső Unitedes kocsmába, sétáltam pár percet a környéken, hiszen a hangulat már ekkor is egészen fantasztikus volt, telis-tele a környék kék és vörös mezes drukkerrel. Ezután viszont mentem is az első pubba, ahonnan ismerős dalokat hallottam. Az ilyen hangulathoz már hozzá vagyok szokva a Bishop Blaize-ből (az Old Traffordhoz legközelebbi pub), de ez azon is túltett. Az utóbbi hetek nagy slágere szólt főleg, a Tony Martial dal. 

Kis sörözés és énekelgetés után irány a stadion! Már kívülről is lélegzetelállító a Wembley, de amikor beléptem a nézőtérre, leesett az állam. Hihetetlen jó helyre kaptam jegyet: kapu mögé, egész közel a pályához, de kellően magasan ahhoz, hogy látni lehessen a másik kapunál történő eseményeket.  

Nehéz szavakba önteni, amit éreztem egész meccs alatt. Ilyen hangulatban még nem volt részem, még a Stretford Enden sem a Liverpool ellen. Folyamatosan állt és énekelt mindenki. Valószínűleg az Everton drukkerek is ilyen hangosak voltak, de abból semmit nem hallottam, egészen az egyenlítő góljukig.

Sokan elkönyveltük, hogy itt bizony ráadás less, de jött Tony Martial (ki más, ha már egész nap az ő dalát énekeltük?) és eldöntötte. Nem is tudom, hány emberrel és hány különböző sorból ugrottunk egymás nyakába az ünnepléskor. Nehéz, sőt lehetetlen leírni szavakkal az érzést, amikor az utolsó percben kupadöntőbe lövik a csapatod, pár méterre tőled. Csináltam videókat is, de töredékét sem adja vissza annak a hangulatnak, ami az egész meccset jellemezte. Sok embernek kívánom, hogy egyszer legalább átélje ezt az egészet. Alig várom már a döntőt a Crystal Palace ellen.

***

A másik elődöntőben a már bajnoki nihillben dagonyázó csapatok találkoztak egymással, ahol a bukik által esélyesebbnek tartott Palace egy szintén elég fasza kics meccsen gyűrte le a Watfordot. A döntőben Pardew-nak immár edzőként lesz esélye visszavágni a 90-ben még játékosként elszenvedett újrajátszásos döntőbeli vereségért.

Közben a bajnokságban is zajlottak az események. A Leicester természetesen a Vardy helyén játszó Ulloa, és az Albrighton helyett beugró Schlupp vezérletével csapta tarkón a bennmaradás biztos tudatától mámoros Swansea-t, ezzel 8 pontra növelve előnyét a ma este Pulisék ellen pályára lépő Spursszel szemben.

A City hasonló könnyedséggel intézte el a senki földjén semmit nem akaró Stoke-ot, míg az Arsenal bicskája az árpilis-májusban immár évek óta verhetetlen Sunderlandbe tört bele.  A két csapat -bármit is nyilatkozzon Wenger - már matematikailag sem lehet bajnok, az Arsenal viszont legalább az izgalmakat szem előtt tartva a United célkeresztjének közepébe navigálta magát. A május 8-án esedékes City-Arsenal meccs az előzetes várakozásoknak megfelelő nagy izgalmakat ígér, még akkor is, ha pár hónappal ezelőtt valószínűleg mindkét oldalon nagyobb tétben gondolkodtak. 

A tökéletesen senkit nem érdeklő és semmilyen téttel nem bíró Bournemouth - Chelsea mecccs legalább a kilátogató szurkolókat kiszolgálta, Hazard pedig bombasztikus formába lendült az EB előtt, hiszen legutóbbi egy meccsén ez a már a második gólja volt.

A Soton a játék karitatív jellegét kidomborítva két gólt is benyelt a Villától, akiknek gyászoló szurkolói február óta nem éltek át ekkora bravúrt.

A csütörtökön európai kupadöntőért játszó Liverpool épp a legutóbb őket hasonló sikerre vezető Benitez ellen lőtte tökön saját magát, a szezonban már ki tudja hányadszor. Ez a döntetlen valószínűleg azt jelenti, hogy a bajnokságból való BL kvali elúszott, így a szezon egyetlen célja csakis az Európa Liga megnyerése lehet.
A Newcastle ezzel az iksszel 1 pontra zárkózott az egy meccsel kevesebbet játszó Norwich-Sunderland duóra és ha benn akar maradni, legalább a következő két meccsét mindenképpen meg kellenne nyernie. 

Ha neked is van hasonló élménybeszámolód, vagy a jövőben tervezel hasonlót elkövetni, várjuk leveled a premierleague.reblog@gmail.com címre vagy keresss minket facebook üzenet formájában!

​​A cuccot összegyúrta és saját hülyeségeivel kiegészítete: psychocska