A Premier League 22. fordulójában az Arsenal a Britanniából csent értékes pontot, a City otthon oktatta Pardew-ékat, Fat Sam a White Hart Lane-en próbált meglepőt húzni, a Chelsea pedig egy héten belül másodszor szúrta magát tökön. Katt után részletes beszámoló mindegyik eddig befejeződött mérkőzésről, és visszatér a hét kérdése rovat is!

Liverpool - Manchester United 0-1

Nincs is jobb, mint egy klasszikus siker a Liverpool otthonában. Hogy mást el lehetne mondani? Nem hiszem. A United Carrick és Schweinsteiger nélkül kényszerült kiállni az Anfield gyepén, így semmi nem akadályozta meg, hogy Fellaini a kezdőbe kerüljön. Az első félidőben senki nem lepődött volna meg, ha a lelátókon üldögélő nézők Phil Jones, Marcos Rojo és Michael Carrick társaságban szundikálnak el közösen. A három sérült játékos ugyanis úgy döntött, némi marketing éllel megspékelve, hogy a szurkolók között tölti el a 90 percet. Young lesérült az első 45 perc végén, így helyét az őzike mozgású Borthwick-Jackson foglalta el.

Az első félidőben de Gea és a védelem elbizonytalanodása okozott egy kisebb helyzetet, majd Milner törte el Phil Jones orrát egy horror lökettel és egy szép kombináció végén Henderson lőtt mellé. Ám ezek a lehetőségek igazán csak helyzetecskéknek mondhatóak. A második félidőre sem sok minden változott. Can és Martial alakított ki magának egy helyzetet, előbbit de Gea védte, utóbbi elkerülte a kaput. Can távolról is próbálkozott, ám de Gea hárított. Végül jött a slusszpoén, A Blind, Mata duó egy gyors kombinációjából a spanyol tekert középre, a bamba liverpooli védelem négy emberrel őrizte Fellainit, ám a belga így is kapufát fejelt, a kipattanót pedig Rooney bebombázta a kapuba. Ezzel 2005 januárja után Wayne ismételten betalált az Anfield Road hálójába.

Nagy öröm a három pont, de a csapat játéka még mindig szinte változatlan, tele vagyunk lyukakkal és sérültekkel, igaz van Gaal kedvenc csapata egészen biztosan a Liverpool, hiszen képtelen ellenük hibázni. (stanleykubrick)

Stoke City - Arsenal 0-0

Hogy milyen lesz ez az összefoglaló? Egyrészt nem nagyon van mit összefoglalni, másrészt pont olyan, amilyen a meccs volt. Cinikus és unalmas.

Végül is a Britanniában ikszelni nem szégyen, az viszont már sokkal inkább, ami a pályán zajlott, de miután világossá vált, hogy Özil hiányozni fog, aligha várt valaki is dominanciát a középpályán. Papíron annak a Chamberlainnek kellett volna irányítania, aki ebben a szezonban eddig még a pálya szélén sem tudott egy értékelhető megmozdulást produkálni. Ellenben rengeteget elárul a meccsről a tény, hogy az Ágyúsok támadó felfogású játékosai közül ő volt az egyik legaktívabb. Pontosabban legkevésbé passzív. Campbell hiába hajtott szokásához híven és osztott ki ezen a meccsen is 1-2 forintos labdát, nyilvánvaló, hogy ő nem tudja a hátán vinni a csapatot. Itt jönne a képbe Ramsey, aki azonban inkább hatalmas harcot vívott Walcottal a szezon legpocsékabb teljesítménye különdíjért. Hogy végül ki nyeri, nehéz lenne eldöntetni.

A pálya közepe egyszerűen élettelen volt. Amint a labdát vezető játékos elhagyta a felező kört, megállt a tudomány. A társak statikusan bámulták és szurkoltak az illetőnek, hátha sikerül valamit kitalálnia. Mintha csak a Pool-United meccset néztem volna tovább, de ez még talán annál is borzasztóbb volt. Az egyetlen átlagon felül teljesítő mezőnyjátékos ki más lett volna, mint Nacho Monreal, akiből szép csendben a PL legjobb bal hátvédje lett.

Igen, fontos volt odaírni, hogy mezőnyjátékos, ugyanis Petr Cech valami félelmetesen istenkirály kapus. Persze, ezt tudja mindenki, de nem lehet elmenni mellette szó nélkül. Pontosan az ilyen Britanniás meccseken van szükség az ő zsenialitására, hogy ne egy ilyen se íze se bűze meccsen ússzon el még az a szerencsétlen egy pont is, amiért úgy kell tenni, mintha annyira örülnénk. A végén ugyanis nagyjából ez volt a helyzet. A másik oldalon ugyanúgy a kapus volt a nyerőember, Butland két góltól is megfosztotta ezen a futballmérkőzésnek nevezett alibi rendezvényen a teljesen magára hagyatott Giroud-t.

Mit lehetne még írni? Hogy ez volt a szezon legszarabb meccse (nem az Arsenal szempontjából, hanem úgy globálban)? Talán. Hogy Özil, Sanchez és Cazorla nélkül annyira tud kreatív lenni a csapat, mint egy festőművész ecset és papír nélkül? Nyilván. Ez mind benne van a pakliban, viszont legalább imitálhatták volna a szereplők mindkét oldalon, hogy meg akarják nyerni a meccset. (rocknrolla)

Tottenham - Sunderland 4-1

Big Sam - önmagához híven - ismét futballforradalmi újításokkal készült a meccsre. Legújabb terve az volt, hogy jól beássák magukat a saját térfelükre, majd az első adandó alkalommal felrúgják a labdát a 170 centis Defoe-ra. És az a durva, hogy a Spurs töketlenkedésének köszönhetően ezzel a briliáns game plannel egészen sokáig ki is húzták. A taktika olyan faszául működött, hogy az első negyed órában a Spurs térfelén mindösszesen 2 darab passzt sikerült végrehajtani.

A már említett töketlenkedés egyik legcsodálatosabb példája volt, amikor a hazaiak öten vezették két védőre, de egy elcseszett Lamela lövésnél többet ebből sem sikerült kihozni. Aztán jött is az ilyenkor szokásos ‘kihagyott helyzetek megbosszulják magukat’ fordulat: Adam Johnson zseniális labdája után vendég vezetés.

Sajnos Big Samnek egy új rágóra se volt ideje rágyújtani és már jött is az egyenlítés: szintén egy védők mögé tökéletesen belőtt Eriksen labda, Cattermole balfaszkodás, 1-1. Várható volt, hogy a meccs addig lesz érdekes, amíg a Spurs meg nem lövi a másodikat, amit végül a kezdőbe visszatérő Dembele meg is cselekedett az 59. percben. A Sunci összeesett, mint a vizes zokni és 20 percen belül gyorsan kaptak még kettőt.

Vendég oldalon érdemes még megemlíteni a Bayerntől érkező Kirchhoff debütálását, aki kb. annyira volt zavarodott, mint egy frissen elgázolt vaddisznó. Rögtön két gólból is kivette a részét: a harmadik Spurs dugó rajta pattant meg és a negyedik előtti tizit is neki sikerült összehoznia.

Fontos győzelem volt ez a londoniaknak, hiszen a Leicester elleni Fa kupa újrajátszás után egy nem kevésbé kellemetlen idegenbeli túra vár rájuk a Palace-nál. (psychocska)

Chelsea - Everton 3-3

A hétközi, WBA elleni döntetlen után azt írtam, mindenképpen kell a három pont a hétvégi, Everton elleni mérkőzésen. Nos, ez az első félidőben egyáltalán nem látszott. Úgy tűnt, Hiddink elővette van Gaal taktikáját, és megelégedett azzal, hogy megy a tili-toli az ellenfél térfelén, annak kapujára teljese veszélytelenül.

Persze miután megírtam a fenti kommentet, evidens volt, hogy a második félidő fantasztikus játékot hoz mindkét fél részéről, no meg persze gólzáport. Az 50. percben John Terry a saját kapujába talált, hat perccel késöbb pedig Kevin Mirallas lőtt fordulásból tizenhatról hatalmas gólt válogatottbeli csapattársának. Többen temették ekkor a hazaiakat, ám két perc alatt változott a játék képe és Costa valamint Fabregas gyors góljainak köszönhetően visszajöttünk a meccsbe. Hogy ezután miért jött megint a szokásos visszaállás, és miért nem ütöttük tovább a vasat, amíg meleg volt, kérdezzétek Guus bácsit. A lényeg, hogy a menetrendszerű és jól megérdemelt tökönszúrás érkezett is annak rendje és módja szerint a 91. percben. Delófejű beadását négy kék védő nézte végig az ötös vonalán állva, hogy Funes Mori a hosszú kapufánál érkezve köszönje szépen az üres kaput.

És amikor már tényleg mindenki azt hitte, hogy itt a vég, és Hiddink elveszíti veretlenségét második regnálása alatt a Bridge-en, jött a Kapitány, és befejezte, amit elkezdett (értsd: gólgyártás). Annyi különbséggel, hogy ezúttal a jó kaput találta meg, cserébe méteres lesről. A kedves bíró sporttárs teljesen le volt nyűgözve a meccs dramaturgiájától, úgyhogy inkább megadta, bár az biztos, hogy ennek senki nem örült a Chelsea szurkolóin kívül.

Az tény, hogy lélekben többet jelent egy utolsó utáni pillanatban esett (szabálytalan) egyenlítő gól, mint egy vereség, de az egy ponttal nem nagyon lettünk kisegítve, és egyelőre ugyanolyan kilátástalan a helyzet, mint egy hónappal ezelőtt. Cserébe legalább a meccsek izgalmasabbak… (Lac)

------

Az első félidőért nagyjából én is úgy lelkesedtem, mint Abramovics, ergo hol a tv-re bambultam, hol a telefonomat nyomkurásztam. Ha valaki akkor azt mondta volna nekem, hogy a második félidő na az majd izgi lesz, lehet még fizettem is volna neki csak hagyja abba a hülyeséget. Mondjuk kétlem, hogy lett volna élő ember aki ilyesmit remél, főleg ezzel a forgatókönyvvel, de halleluja az 50. perc után minden felpörgött és beindult a mérkőzés. Csak kár hogy az egész egy kínos Terry öngóllal indult, ráadásul pár percre rá még Mirallas is betalált.

Azonban a kékek, ahelyett hogy beletörődtek volna a bekapott gólokba, mentek tovább és viszonylag rövid időn belül sikerült is kiegyenlíteniük.  Szerintem ebben hatalmas szerepe volt Diego Costának. Dühből játszott és ez a többiekre is átragadt. Én azt gondolom, ha nem sérül meg, talán még a győzelem is meglehetett volna a hazaiaknak. Ám lesérült – már megint – így kár azon lamentálni, mi lett volna ha. Ami azonban biztos, hogy a találkozó végén még mindkét oldalon született egy-egy gól (persze tudom, tudom… Terry szabálytalan gólt szerzett) így 3-3-as döntetlennel zárult a találkozó. A meccs jó volt, az 1-1 pont viszont senkit sem tehet boldoggá. Hétvégén a kékek az Arsenal otthonába látogatnak, valamit jó lenne addig kitalálni, mert ez így nagyon nem lesz jó.  

By the way, nagyon szimpatikus volt mind a Chelsea mint az Everton játékosok részéről, hogy a nézők közé rohantak, ezzel felejthetetlen élményt szerezve nekik. Az a belépő minden pénzt megért! (Svit-kona)

Manchester City - Crystal Palace 4-0

Akármilyen hülyén hangzik is, a hétközi Everton (0-0) elleni mérkőzés második félidejében sokkal többet mutatott magából a hazai csapat, mint ezen a meccsen bármikor. Delaney közeli fejese az első percekben egyenesen Harthoz ment, és bár onnantól kezdve legfeljebb Cabaye távoli próbálkozásai jelentettek veszélyt vendég oldalról, a City sem volt képes konstans nyomást helyezni Hennessey kapujára.

Aki aztán megkegyelmezett: Delph sistergős lövésében erősen benne volt, hiába volt egy jól eltalált, erőteljes löket. Később sem volt szerencséje a Palace-nak, miután Agüero - ugyancsak 16-oson kívüli - lövését gólt érően blokkolta Scott Dann. Érdekesség, hogy az ősszel éppen ő tette egy hónapig pályán kívülre az argentint, noha az ő sérülési problémáit ismerve ez nem akkora kunszt.

A második félidő sem a tiszta ziccerekről marad emlékezetes, de amit itt a City kidolgozott, az legalább látványos volt, és be is ment. A harmadik gólt úgy verte be a Silva-Yaya-De Bruyne-Agüero kvartett, ahogy az ehhez a névsorhoz méltó, ezzel végleg eldöntve a meccset.

Bár még nem kapott gólt a City, amióta újra összeállt a rettegett Demichelis-Otamendi páros (3 meccs), előbbi lassúságát a feltolt védelemben utóbbinak rendre kompenzálnia kell, így kérdéses, meddig tartható ez fenn. Akárhogy is, Pellegrininek úgy sikerült a fordulóban két pontot hoznia az üldözött Arsenal-Leicester duón, hogy a kezdőben öt helyen is rotáljon, és még a gólarányon is szépítsen.

A Palace mindeközben ötödik meccsén maradt gólképtelen, tovább demonstrálva saját csatárínségét - szombaton épp Wickham és Chamakh őrlődött reménytelenül a szinte all-argentin védelem sűrűjében. (Definitely Maybe)

Aston Villa - Leicester 1-1

A Rókák birminghami vendégszereplésén megmutatkozott, hogy miért nem lehet velük számolni bajnokesélyesként. Noha nem ígérkezett könnyű meccsnek – a Villának ez már hatványozottan az egyik utolsó esélye volt a bennmaradásért folytatott küzdelem elkezdéséhez –, a vendégek már az első félidőben megadhatták volna a kegyelemdöfést. A hazaiaknak gyakorlatilag momentumuk sem volt az első félidőben, és bár a Leicesternek sem sokkal több, egy gólt sikerült begyötörniük, amellett pedig Mahreznek kihagynia zsinórban második büntetőjét is. Ha az bemegy, vajmi kevés esélye maradt volna a sereghajtónak a pontmentésre.

A második félidőben számomra érthetetlen húzásnak tűnt az Okazaki – De Laet, később pedig a Mahrez – Ulloa csere. Tehát Ranieri először az egyik csatárát váltotta egy alapvetően jobboldali játékosra, tíz perc elteltével meg a jobbszélsőjét egy csatárra… Jamie Vardy viszont végig a pályán maradt, de zsinórban a hatodik meccsén is gól nélkül zárt az angol. Szinte már világít a frusztráltságtól, gyönyörűen példázta ezt a Bacunával szembeni kakaskodás is. Nagy szüksége lenne gólokra, akárcsak Mahreznek. Okazaki ugyan egy remek kiegészítő csatár, de az gondolom mindenki számára világos, hogy nem egy gólfelelős típus.

Rudy Gestede jelenléte a pályán csak akkor tűnt fel, amikor épp egyenlített – tegyük hozzá, olyan mesterien szelídítette meg a labdát, hogy méterekre pattant volna tőle, ha a kezében nem akad el valamint Huth nem töketlenkedik, hanem inkább egy orbitális gyertyát lő.

Az Aston Villának ez a döntetlen kb. annyit ért, mint halottnak a csók – a Newcastle értékes győzelemmel ugrott egyet, ma este pedig akár a Swansea is megléphet – Claudio viszont sajnálhatja a két elszórakozott pontot. (rocknrolla)

Newcastle United - West Ham 2-1

Az előző szezon utolsó fordulójában a Newcastle 2:0-ra le tudta győzni a West Ham United-et, és így a Hull City - Manchester United meccstől függetlenül biztosan bennmaradtak a Premier Ligában. (Mondjuk hajlamos mindenki elfelejteni, hogy a Hull nem tudott nyerni, szóval a Szarkák akár ki is kaphattak volna.) Ez most már történelem, de az biztos, hogy a legutóbbi West Ham elleni hazai meccs jó előjelnek számított, ahogyan egyáltalán egy West Ham elleni hazai meccs annak számít Newcastleben. A PL korszak óta a Kalapácsosok a legkedveltebb vendégek közé tartoznak a St. James’ Parkban, és a hétvégi meccs után sem estek ki pixisből.

A mérkőzés hőse egyértelműen a 12 millió fontos új ember, Jonjo Shelvey volt, aki zseniális labdákkal hozta helyzetbe társait. Ayozé Perez és Georginio Wijnaldum gólja is abból indult, hogy Shelvey a háromérintéses támadás első mozzanataként jó helyzet felismeréssel passzolt. Pontosan azt a feladatkört látta el, amire az eddig középen szerepet kapó Anita, Colback és Tioté képtelen volt. Voldemort tehát varázsolt rendesen, bár elmondása szerint nem nehéz jól játszani Newcastleben. Jó csapattársak, jó közönség, nem is érti, hogy miért nem jöttek az eredmények. Én sem, de ez más kérdés.

A csodálatos premiert egy kicsit beárnyékolja viszont, hogy Jonjo látszólag értelmetlenül (nem tudni mi váltotta ki a reakciót) felöklelte Enner Valencia-t, és a napokban derül ki, hogy az FA vizsgálja-e az esetet. Elvileg Swarbrick bíró orra előtt ütköztek, de ő nem jelzett előnyszabályt, azaz nem történt semmi… A Newcastle győzelme ezúttal teljesen megérdemelt volt, függetlenül attól, hogy az idén bármire képes West Ham ha kikap egy hátul tanyázó csapattól, akkor azonnal Robin Hoodot emlegeti mindenki. Ezúttal viszont erről nem volt szó, sőt! Inkább a Newcastle volt “nagylelkű”, amikor a szépítés előtt Mbemba gólpasszt adott Nikica Jelavic-nak. Egyébként viszont 23:10 volt a kísérletek száma, amiből 10:3 a kaput eltaláló lövések aránya. A Newcastle így jelenleg nem kieső, és ha a Swansea - Watford meccsen papírforma eredmény - azaz vendég győzelem - születik akkor ez biztosan így is marad szombatig. (Mark29)  

A többiek...

Bournemouth - Norwich 3-0

Hiába nincs egyik csapat sem a vonal alatt, ez egy kiesési rangadó volt. A Bournemouth pedig magabiztosan vette az akadályt. Egy hosszabb összefoglalót megnézve biztosan megtalálnánk a Kanárik lehetőségeit is, de a standard 2-3 perces videókba egy halvány kísérleten kívül nem fért bele vendég helyzet. Eddie Howe fiai szépen lehozták a találkozót, és már második meccsén betalált Benik Afobe, a 12 millió fontért hozott támadó. Kellett is a fiatal csatárnak az önbizalmat meghozó első gól, hogy majd a szoros meccseken is toppon legyen. Elvégre ő helyettesíthetné igazán a szezont parádésan kezdő, majd csúnyán megsérülő Callum Wilsont. (Mark29)

Southampton - West Bromwich Albion 3-0

A West Bromnál a Pulis Magic kimerült a Chelsea elleni döntetlennél, és nem sikerült újra alkalmazni. Mondjuk Ward-Prowse már az ötödik percben ragasztott egy szenzációs szabadrúgás gólt, megadva ezzel az alaphangot. A később egy tizenegyest is értékesítő fiatal játékos mesterhármasa csak azért nem jött össze, mert Dusan Tadic váratlant húzott, és tőle szokatlan módon nem gólpasszt adott, hanem gólt lőtt.

A Szenteknél már a meccs előtt bejelentették, hogy leigazolták Charlie Austint a Queens Park Rangerstől. A 26 éves támadó tavaly 18 gólt szerzett a végül kieső Rangersben, így aztán nyáron rengeteg kérője akadt. Végül maradt, hiába volt már csak egy év a szerződéséből. Valószínűleg a visszajutás, és egy hosszabbítás volt mindkét fél terve, viszont most úgy tűnik, hogy erre már kicsi az esély. A QPR kivárásra játszott, és elbukott, több szempontból is.

Austin sérülékeny válla miatt a 27-ből csak 16 meccsen tudott pályára lépni, és az így szerzett 10 góljával nincsenek kisegítve. Annyira a középmezőnyben vannak, hogy maximum valamelyik playoff hely lehet a cél. Plusz nyáron 15 millió fontot kaptak volna Austinért, most viszont be kellett érniük 4 millióval. Ronald Koeman egyébként kijelentette, hogy az új támadó érkezésétől függetlenül Pelle, Mané és Long sem eladó, azaz elég ütős kis csatársor áll a holland mester rendelkezésére. (Mark29)

A hét kérdése, melyet próbáljatok meg mindennemű keresőmotor segítségével segítsége nélkül megfejteni: melyik játékos nyerte a legtöbb fejpárbajt a héten?