Remek fordulót zártunk: lejátszották a szezon eddigi legjobb meccsét, a Leicester visszatért, Big Sam és Pulis pedig ismét varázsolt. Hajtás után rendesen átnyálazzuk a hét meccsét és ránézünk az alsóbb régiókra is. A szemfülesek még egy kind of új szerzőt is felfedezhetnek a sorok között!

Newcastle - Manchester United

Kedden este a St. James’ Parkban tényleg minden volt. A két új szerzemény Henri Saivet és Jonjo Shelvey hivatalos bemutatása, megemlékezés Pavel Srnicekről, majd egy mérkőzés, ami megmutatta mindazt ami jó és rossz a Premier Leagueben. Hajtás küzdelem, feszültség, dráma, és hulladék játékvezetői teljesítmény. Mike Dean úgy gondolta, hogy 10 perc ismerkedés elég volt, ideje belecsapni a lecsóba. Befújt kezezés címén tizenegyesnek egy olyan esetet, amikor a Fellaini arcába belenyúló Mbemba karjára hullott a labda. Akkor már inkább a “kézimunka” miatt volt adható az eset, Dean viszont határozottan mutatta, hogy kezezésért jár a tizi. Rooney higgadtan belőtte, és innentől kezdve nem volt megállás. A csapatoknak és Dean ostobaságainak sem. Csak az első félidőben volt még itt is, ott is olyan szituáció, ahol akár megadható lett volna a büntető, valamint Fellaininek kb. 3-4 sárgalapos megmozdulása. A Newcastle életveszélyes taktikája (az egyik középhátvéd fellép szervezni...) megbosszulta magát, és a Manchester már két góllal ment volna, ha a félidő végén nem szépít Wijnaldum.

A második játékrészben tovább fokozódott az őrület. Egy szögletnél Smalling és Mitrovic komoly birkózó számot mutattak be. A szerb amiatt jött ki jobban az esetből, hogy ahol Dean állt, onnan az volt látványosabb, ahogyan az ő mezét rángatják. A Newcastle így több mint egy naptári év elteltével ismét tizenegyest kapott bajnokin. Az egyenlítés után mindkét csapat ment tovább lelkesen. Az utolsó percek izgalmairól Paul Dummett gondoskodott: a fiatal walesi hátvéd, előbb egy rossz reflex mozdulattal “lekészített” egy gólpasszt Rooney-nak, majd egy kavarodás után hatalmas gólt ragasztott De Gea kapujába. Véget ért ezzel a Newcastle négy meccse tartó 0:1-es vereség sorozata, de sokkal nem kerültek közelebb az idei célokhoz, azaz a bennmaradáshoz. Hiába jó a hozzáállás, néhol már a mutatott játék is. Hiába tudta a klasszikus nagycsapatok közül egyedül az Arsenal megverni (igaz ők 1:0-ra, és már oda-vissza) a Newcastle-t, ez még mindig kevés. (Mark29, Newcastle United)

------

"Nem megmondtam, bazmeg?" Ez a mondat vagy ennek valamilyen variációja biztos elhagyta LvG száját a kedd esti meccs után. A címzett Giggs lehetett, aki a kockázatos támadó futball híve, míg a holland a posszesün megszállottja, és pont azért akarja altatni az ellenfelet (és járulékos veszteségként a közönséget), hogy ne kaphasson soha három gólt a csapat, de főleg egy olyan Newcastle-től ne, amelyik előző 5 meccsén csak egyszer tudott betalálni. Tény, hogy hosszú idő után most először volt többet a labda az ellenfélnél (54-46) és még pontosabban is passzoltak, amiből sajnos az is következhet, hogy a Pool ellen már ismét a sideways-magic-ben gyönyörködhetünk.

Pedig nem a támadó(bb) felfogás, hanem LvG újabb WTF-döntései miatt lett szomorú vége ennek az ígéretesen induló meccsnek. A rotálást nagyon nem érzi Lajos, ha egy játékos legalább 10 percig jól mozog, akkor a következő 4-5 alkalommal garantált a helye a kezdőben. Most éppen Fellainire van rápörögve, pedig ha valaki tudná helyettesíteni Schweinsteigert, az nagyon nem a belga lépegető; lassú, fegyelmezetlen és még kifejezetten buta is. Hogy mégis jól tolta a United az első félidőben, az annak köszönhető, hogy Fellaini nem a kapu előtt rontotta a levegőt, helyette Herrera szervezkedhetett, és az ügyes, de lassú Mata padra jelölésének hála gyorsabbá vált a játék a támadóharmadban. Martialt és Lingardot talán logikusabb lett volna megcserélni, a franciának a balszélen jobban ment eddig, de ezen végül is nem múlt semmi. Rooney feltámadása is örvendetes fejlemény, most legalább álló helyzetben a régi önmagát idézte. (Most is kiderült, hogy az 1-1 elleni vagy a sprintelős szituációk már nem mennek neki.)

Carrick mellőzése rejtély (sérült?), de az is, hogy miért nem lehetett 2:3-as állás után cserélni egy defenzívet. Írnám, hogy a látottak a decemberi horror után még így is bíztatóak, de ez a meccs is inkább csak a koncepció fájó hiányát jelzi, és kábé megjósolhatatlan, mi következik mindebből a Pool ellen. (Beyonder, Manchester United)

Chelsea - West Bromwich Albion

Szerdán este igazi Pulis-magicet láthatott a Stamford Bridge-re kilátogató nézősereg. Bár ezt még tagadtam a meccs utáni kommentemben, el kell ismernem: az, hogy a bíró nem állítja ki az emberedet a 4. (negyedik!) hátulról történő szabálytalanság (akasztás, visszahúzás, kontra megakasztása) után sem, és hogy az amúgy töketlen támadójátékod íveléseid két elsülő kapanyél következtében sikeresnek bizonyulnak… Nos, ez az igazi, hamisítatlan Pulis-magic.

Hogy a Chelsea-ről is essen néhány szó: Hiddink ezúttal védhetetlenül szarul meccselt. Bár Pedro félidei lekapása egyértelműen jogos volt, Matic behozatala Cesc helyére az eredmény tartása érdekében teljesen értelmetlen húzás. A szerb nincs játékban, és nem is tűnt motiváltnak a 15 játékperctől, amit kapott. McClean góljánál kifejezetten igyekezett minél jobban kivonni magát a játékból és nem rohant blokkolni a 18-ról tüzelő ír elé. Pedig ugye ez lenne a dolga. Az esély adott volt: egy győzelemmel meg lehetett volna a 13. hely - és ezzel a felzárkózás a középmezőnyhöz -, így viszont szombaton a Manchesterben ikszelő Everton ellen kéne a három pont, ha egyáltalán a Top6-ba szeretne férni ez a csapat.

Ha meg nem, akkor megette a fene. (Lac)

------

Na jó, most tegye fel nekem a kezét, aki gondolta volna, hogy bármely Chelsea-hez érkező edző érdemben számolni fog még Mikellel. Mourinho mint tudjuk nem tette, nálam már a feledés homályába is veszett, de Hiddink láthatóan foglalkoztatja – eddig minden bajnokin pályára lépett a holland érkezése óta - és elmondása alapján a feltámadás kulcsát látja a játékosban. Háááát, én elég szkeptikus vagyok ezen állítást illetően, ám ne legyen igazam.

De hogy a mérkőzésről is szót ejtsek, nem mondanám, hogy túlságosan élveztem. Sőt. Ez egy küzdős, szenvedős, nyögvenyelős meccs volt számomra. Lehet a hangulatomhoz a késői ismétlés is hozzájárult, de akkor is, most győzni kellett volna, helyette meg már megint egy döntetlen. Ráadásul a következőkben a West Brom csapatánál, sokkal nehezebb ellenfelek jönnek. Rögtön hétvégén az Everton, utána Arsenal, majd Watford és Manchester United. Rendesen fel kell kötni a gatyát, mert még a felsőház is messze van, nemhogy a top 6. De talán az Everton ellen lehet esély egy győzelemre. Talán. (Svit-kona)

Arsenal - Liverpool 3-3

Ha valaki PL-szűzként csücsült le tegnap este megnézni az Arsenal liverpooli vendégjátékát a tévé elé, egy életre beleszeretett az angol labdarúgásba. Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere, kemény csaták, pazar gólok, bámulatos átadások, végletekig elnyújtott izgalom: erre még én is azt mondom, rég láttam ilyen jó meccset!

Pedig a liverpooli szegény ember azzal főz, amije van, Klopp hiába akasztotta le valamivel több, mint 24 órával a kezdő sípszó előtt Caulkert, a Toure-Sakho belsővédő-páros kezdett a tengelyben, Coutinho hiányát pedig az Ibe-Lallana kettősnek kellett volna megoldania, hand in hand. Vérbeli csatár híján a kezdőket látva nem sok jóban reménykedhettünk, ráadásul a bombaformában (ha Fehér Csabának egy mondaton belül négyszer sikerült ezt a szóösszetételt elsütnie, akkor egyszer talán itt is elfér) érkező Ágyúsok Sanchez és Coquelin híján a lehető legerősebb kezdőjükkel léptek pályára. Ennek ellenére a hazaiak úgy kezdték a meccset, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, az irdatlan mennyiségű futást igénylő letámadással már a meccs elején sikerült meglepni az Arsenalt.

A gól sem váratott sokáig magára, a Liverpool Firmino révén szerzett vezetést, a szurkolóknál pedig az eltelt 10 perc alapján jogosan ugrott be az etihadi 1:4, mert eddig szinte ugyanazt láttuk, pepitában. A listavezető gyomrát azonban nem feküdte meg a bekapott gól, Ramsey azonnal egalizált, kihasználva, hogy a Giroud-Sakho nemzeti fejpárbajból mindketten rokkantként jöttek ki, a liverpooli helyén így ott maradt a lyuk, Mignolet meg parádésan benyelte a rövidbe. Hidegzuhany, de nem volt idő felocsúdni, harcias labdaszerzés után Firmino újra megvillant, beverte, mint ló a lónak, de csak azért, hogy az Arsenal újfent egyenlíthessen, ezúttal Giroud jóvoltából. Ne vegyük el a vendégek érdemét a gólból, de tegyük hozzá, a liverpooli védelem nevetséges asszisztálása is kellett a második Ágyús találathoz.

Mignolet ritka pocsék napot fogott ki, a belga hatalmas szerencséje, hogy Bogdán is potyát potyára halmozott az elmúlt hetekben, így kis híján a két szar közül a kevésbé rosszként került ki győztesen Minyon. Kloppnak meg lehet el kéne gondolkodni egy új kapusedző kinevezésén… A 25. percben már 2:2 volt az állás, a csapatok szállították azt, amire a 90. után vártunk. Picit visszább is kapcsoltak a felek, a Liverpoolnál szükség is volt rá, ezt a játékot fizikálisan egy egész meccsen át folytatni emberfeletti teljesítmény lett volna. Azért helyzeteket itt is, ott is feljegyezhettünk, a félidő végén Firmino lövése még a kapufát is súrolta.

A szünet után az Arsenal startolt jobban, kívülről úgy tűnt, elfogyott a Liverpool. A vendégek igyekezték megragadni a kezdeményezést, amit a hazaiak egyre pontatlanodó játéka is segített. Most sem kellett sokat várni, Giroud az 55. percben szépségdíjasan fordult le az egyébként remekül játszó Toureról, majd fel sem nézett, a helyére küldte a labdát, először vezetett a meccsen az Arsenal. A liverpooli érzelmi hullámvasutazás iskolapéldája volt ez a szűk egy óra, és a fáradtság mellé kapott lelki pofon sem sok jóval kecsegtetett. Henderson és Can viszont összekapta a Vörösöket, Özilék meg érthetetlen módon nem a kétgólos előny megszerzésén, hanem az egy megőrzésén fáradoztak, így idővel egyre nagyobb nyomás alá került az Arsenal. A levegőben azért végig ott lógott egy gyors kontragól, amivel végképp eldőlne a meccs, de egy ellentámadást sem sikerült végigvinnie a vendégeknek.

A Pool meg nyomott, igyekezett, szenvedett, köszönhetően annak, hogy a szélekről csupa buta játékos próbálkozik középre gyömöszölni a labdát. Az első félidőben várakozáson felüli Ibe a másodikban egy percen belül kétszer is álló emberbe vezette a labdát passz vagy csel helyett, idegbeteggé téve valamennyi Liverpool érzelmű szurkolót a lelátón és a fotelekben is. Már-már úgy tűnt, hogy a remek kezdés ellenére egy újabb vereséget kell elkönyvelni, ám a rendes játékidő utolsó percében a két csere, Benteke (aki egyébként annyira lassú és körülményes, hogy mire megfordul, egy komplett csapat visszazár rá) és Pirlo Allen összehozták az egyenlítő gólt, amivel kialakult a végeredmény, Liverpool - Arsenal 3:3.

Ha valaki a találkozó előtt azt mondja nekem, hogy egy izgalmas, jó meccsen sikerül pontot rabolni a bajnokságot vezető Arsenaltól, alighanem szó nélkül aláfirkantottam volna. Látva az első félidőt, és azt, hogy mennyire elkerülhető gólokat kaptunk, a szünetben már bíztam a győzelemben, a legvégén meg újra csak örülni tudtam az 1 pontnak. A találkozó egészét nézve reális döntetlen született a forduló rangadóján, ezzel alighanem az arsenalos kollégák is egyetértenek. Körömrágós, élvezetes meccs volt, még ilyet, sokat! (newsee)

------

Micsoda meccs volt, te jó ég! Pörgős, gólgazdag összecsapásnak lehettünk szemtanúi, de ami nekem a leginkább tetszett, hogy tüzesen, bátran és szenvedéllyel játszottak a játékosok. Bárcsak minden meccs ilyen lenne!  Összességében szerintem teljesen reális döntetlen született. És hogy ki húzta a legnagyobb hasznot ebből az eredményből? Persze hogy Ranieri. Most ő volt a nevető harmadik, de így legalább még izgalmas a bajnokság. (Svit-kona)

------

A meccs előtti napokban én ahhoz a szűk táborhoz tartoztam, akik nem voltak teljesen biztosak az Arsenal sikerében. A londoni csapat hihetetlenül körbe volt nyalva egész héten - nem csak a saját, de még más rivális csapatok szurkolói is elkönyvelték a sima vendéggyőzelmet. Továbbá, ha már a meccs előtt tudom, hogy a City pontokat veszít, nem haboztam volna fogadni arra, hogy az Ágyúsok is követik őket. Hihetetlen, hogy a világoskékek rengeteg botlásából még nem tudott három pontosnál vastagabb előnyt kovácsolni a Wenger alakulat.

A Liverpool valóságosan ostromolta az Arsenal védőit az első játékrész zömében, aminek az eredménye két Firmino gól lett. A második találata után abban reménykedtem, hogy a játék hevében hasonló gólörömöt mutat be, mint az elsőnél – így megkapta volna második sárga lapját. Nem értem egyébként, mi értelme van lehámozni ezekeket a mai feszülős mezeket, ami alatt úgyis egy ugyanolyan színű hosszú ujjú van. Oké, hogy anno Balotelli megmutatta az izmait, vagy Giggs a szőrös mellkasát – ami legalább csajozás szempontjából beválhat – de ennek a tegnapinak így semmi értelmét nem láttam. Mindegy. Visszatérve a meccshez, Firmino két gólja közt Ramsey is betalált (Egy helyzetből! Érted? Aaron Ramsey egy helyzetből!!4négy!), a félidő utolsó gólját pedig egy amolyan Watfordos szöglet után Giroud szerezte a vörös védelem közreműködésével.

A második félidőre Kloppóék kicsit lelankadtak, és végre az Arsenal vette át az irányítást. Tíz perc elteltével Bellerín csapott le egy labdára a Pool térfelének közepén, faképnél hagyta Milnert, majd a kiválóan játszó Campbell-hez passzolt, aki kis szerencsével továbbította Giroudnak a labdát. A francia gyönyörűen fordult le Touré mellől és megszerezte második gólját, csapata pedig először játszott előnyben a meccsen. Apropó, Kolo. Nem játszott rosszul, de rengetegen nevetik ki, szívatják még az Arsenal szurkolók közül is. Sokan viszont elfelejtik, hogy az „Invincible” szezonban 37 mérkőzésen lépett pályára az öreg és ahogy láttuk, még simán be lehet vetni akár az Arsenal ellen is. Kis tiszteletet neki!

Wenger visszahúzta a csapatot, jött Gibbs és Arteta is, a meccs végén pedig az egyenlítő gól… Épp átkapcsoltam a Spurs-Leicesterre és mikor megnyomtam a ’back’ gombot az irányítón, már két darab hármas állt az eredményjelzőn. Nem is lettem volna annyira feldúlt, ha nem egy ilyen – ezzel a szakállal és frizurával még véletlenül se Pirlo-ra, hanem inkább Bartos Cs. Istvánra emlékeztető – Joe Allen lövi az egyenlítő gólt. Nála csak Skrtel lett volna idegesítőbb.

Az első félidőért a Vörösök érdemeltek volna három pontot, a másodikért az Ágyúsok. Kár, hogy nem így pontoznak, viszont a döntetlen jogos. Ranieri meg röhög a markában 1 (!) rúgott góllal az utolsó négy bajnoki meccsén. (rocknrolla)

Tottenham - Leicester City

-Mit érez, amikor az emberek azt mondják, bajnok is lehet a Leicester?
-Nevetek. - nyilatkozta a jó öreg Claudio a meccs után. Persze könnyen vidám az, aki január közepére már mindent elér, amit a szezon előtt célul tűzött ki. A 40 pont meghaladva, bár azt valószínűleg senki nem hitte volna, hogy amikor ez megtörténik, az pont a tabella első helyére lesz elég.

Pedig a londoni vendégjáték nem feltétlenül úgy indult, ahogy azt az olasz kacsaszájú tréner eltervezte. A Spurs jól kezdett, abszolút uralták a meccset, az első negyed órában nem sokszor tudott átjönni a félpályán a Leicester. Más kérdés, hogy a fölény helyzetekben már kevésbé manifesztálódott: egy Alderweireld fejestől eltekintve a kis Schmeichelnek komoly dolga nem akadt.

Aztán a félidő közepére magukra találtak a vendégek és egyre kijjebb tudtak jönni. A 23. percben egy klasszikus Leicester-kontra után Kanté lőtt fölé, három perccel később pedig Drinkwater eresztett meg egy mocskos nagy löketet, de Lloris a helyén volt. A félidő végére aztán megint a Spursnél volt többet a bogyó, vagy ahogy a Puhl-Bognár szerzőpáros által szerkesztett Merjünk újat mondani kiadvány mondja: a hazaiak meddő mezőnyfölényben játszottak.

A második félidő elején a játék idióta jellege dominált: a folyamatos szögletháborút időnként szakította meg egy-egy ellenfélnek passzolt labda. Kane-re annyira figyeltek a vendégek, hogy a 62. percben lőtt kapufája volt az első és egyetlen igazán veszélyes megmozdulása a meccsen. Hozzá kell tenni, hogy a kis Schmeichel, apját megidéző bravúrt mutatott be. A Leicesternél ismét hatalmasat játszott Kanté, de most megemlíteném a mellette játszó másik vízhordót, Drinkwatert is. Amikor ez a két figura a labda mögött volt, a Spurs el is felejthette, hogy bármiféle helyzetet is kialakítson.

Azt azért hozzá kell tenni, hogy a második félidőben támadásban sokat nem mutatott a Leicester, az első komolyabb helyzetük a 76. percben volt, amikor a ki tud egy lövésből több embert eltalálni performanszt mutatták be. A két csapat a végére összerugdosott 24 szögletet, nyilván törvényszerű volt, hogy az egyikből valaki bemákol egy gólt. Sikerült is Huth fejét úgy telibe rúgni, hogy a kockafejű németnek fel sem kellett ugrania.

Azt azért megkérdezném, hogy Alderweireld fejében mi játszódott le, amikor úgy döntött, hogy lebirkózza saját csapattársát. A gól után Pochettino meghúzta a szokásos Son cseréjét, de semmiféle veszélyt nem tudtak már kialakítani és egy alapvetően ikszes meccset végül bebuktak. (psychocska)

Manchester City - Everton 0-0

Coleman sérülése következtében Roberto Martinez elővette a Wilmots/Pellegrini-taktikát, azaz felpakolta védelmébe a négy legjobb embert, poszttól függetlenül, és a Funes Mori - Jagielka duót Baines, illetve Stones egészítették ki az oldalakon. Az első félidő kiegyenlített volt; a vendégek az ügyes kontrák mellett okos labdajáratással is ki tudtak dolgozni pár helyzetet, akárcsak a türelmesen passzolgató City.

A második félidőben az Everton feladta a támadás adta lehetőségeket, és gyakorlatilag egykapuzásnak lehettünk tanúi. Agüero és Sterling okos elmozgásait a csereként beálló Silva sem tudta kihasználni eléggé, Lukakut pedig hiába eliminálta a kellőképpen lesajnált Demichelis-Otamendi páros, az ebből is adódó nyomás nem virágozott gólban. Az utolsó percben aztán - mintegy demonstrálandó a hazai szurkolók frusztráltságát; kezdve a forgalom miatti késlekedéstől - Sterlingre hiába csúszott rá Stones a tizenhatoson belül, Roger East sípja néma maradt. Ironikus módon a fetrengéseiről is elhíresült Sterling egy pillanatig nem reklamált - gyorsan realizálta, hogy nem minden szezon lehet 13/14 Liverpool. A City így október óta vár arra, hogy két egymást követő mérkőzést nyerjen.

Az Everton részéről Howard mellett ismét Bešić nyújtott kiemelkedőt.

(Definitely Maybe)

A többiek…

Bournemouth - West Ham United 1-3

Dimitri Payet november után újra kezdőként léphetett pályára és igazság szerint hiába vezetett sokáig a hazai csapat, teljes nyugalommal néztem a meccset, el nem tudtam képzelni, hogy itt vereséget szenvedjünk. Aztán a francia varázsolt egyet, nálam az év szabadrúgás gólját verte be Boruc kapujába, utána pedig gyakorlatilag kihagyhatatlan labdát adott Enner Valenciának, miközben két ellenfélen is áthámozta magát. Egyszerre. A végén aztán Boruc elnézte Valencia szabadrúgását, így hiába volt a 2. félidő közepéig kedvezőbb helyzetben a Bournemouth, nem szerzett pontot, pedig a frissen igazolt játékosaik közül Afobe kezdett, Grabban is beállt, Iturbe pedig bő fél órát kapott. De hiába a majdnem 20 millió fontnyi kiadás, egyelőre a nyár rablása - ha jó formában van -, akkor a fegyelmezett West Ham vele a soraiban bárkit meg tud verni.

Jobban is kezdett a londoni csapat, látszott, Andy Carroll kezdi elkapni a fonalat, hogy aztán a 15. percben lesérüljön. Ez azonban egy pillanatra megfogta a WHU-t, két perccel később Arter be is talált, igaz, Adrián is benne volt a gólban. Utána még volt két nagy lehetősége Afobenek, de nem sikerült kihasználnia őket, a West Ham pedig összekapta magát, kontrollálni kezdte a meccset, a második félidőben gyakorlatilag folyamatosan érezni lehetett, nem bírja ki kapott gól nélkül a Bournemouth. Sem Antonio sebességét nem tudták tartani, sem pedig Payet ütempasszait nem tudták levédekezni, de Boruc vagy nagyot védett, vagy Jelavic megtette azt a szívességet, hogy kihagyott mindent. Aztán jött a 30 méteres szabadrúgás, majd pont Iturbe mellett cselezte be magát Payet… (Deny)

Swansea - Sunderland 2:4

A gólösszefoglaló alapján ez is egy izgalmas összecsapás lehetett. A Sunderland meccsein nem ritkák a piroslapok, eddig két alkalommal tőlük szórtak ki játékost, háromszor viszont ők kerültek emberelőnybe. Mindhárom ilyen meccsüket megnyerték, azaz a tegnapit is. Ehhez persze kellett Fabianski bután eladott labdája is ami után Defoe révén megszerezték az első góljukat - lesről.

A szebb napokat is látott egykori válogatott támadó mesterhármast ért el a meccsen, viszont két gólja is gyanúsan les volt. Allardyce-ék begyújtották a rakétákat, vagy legalább is beindult a motor. Nagyon kellett ez a 3 pont a Fekete Macskáknak, mert kemény sorozat előtt állnak a következő hetekben. A Swansea meg? Lassan hattyúdal… (Mark29)

A Villa Hennessey kapus közreműködésével megszerezte első győzelmét Garde irányítása alatt, míg az egyszer ilyen egyszer olyan Soton otthon verte az utóbbi időben leereszteni látszó Watfordot. A Stoke - végül, de nem utolsó sorban - pedig a Britanniában gyűrte le a Norwichot.

------

A tippjátékban - miután nem néztünk rá vagy két-három hete - beállt egy-két változás: a hétközi fordulót monthy nyerte, összesítésben viszont Mityu vezet, de nagyon szaros szoros a mezőny - adamjahar és TrollséneWenger egy ponttal lemaradva állnak a második és harmadik helyen. A szerkesztőségből DefinitelyMaybe mutatja a fakkot a többieknek a harmincadik helyen, de valljuk be, elég sovány az eddig produkciónk.

Fenteziben nagyjából megragadt az élmezőny: Gellén László Salákpuszta B-je már a múltkor is Top3 volt, ahogy Ricsi Richardson FC Nyüved-je is. A harmadik helyen a hétközi rokkendroll után Pálfi Csaba Csabagyöngyei állnak, de jóformán a 10. helyezettig ebből még bármi lehet... (Lac)