A Bajnokok Ligája és elődje, a BEK története tele van legendás sztorikkal. Különösen érdekes, hogy amíg öt különböző angol csapat nyerte el a trófeát, addig Olaszországból például csak három, Spanyolországból pedig mindösszesen kettő tudott diadalmaskodni az 1955 ősze óta megrendezett sorozatban. További érdekesség, hogy más angol csapatok is milyen közel voltak a sikerhez anno, azok közül, amelyek végül soha nem nyerték el a trófeát. Sorozatunkban őket idézzük fel nektek, szigorúan az ősidőkbe visszanyúlva. A mai nap a Derby County csapatáé.

A Sunderland laposra passzírozásával újabb lépést tett a célszalag felé a Leicester, és csak azért nem mondjuk, hogy Ranieri mellkasán már szinte feszül a zsinór, mert a Tottenham is megcsapta a Unitedet hazai pályán. Az Arsenal ellenben kiszállt a további küzdelmekből, és a negyedik hely, valamint a kiesés vonatkozásában is tisztulni látszanak az erőviszonyok. Hajtás után ráhúzzuk a vizes lepedőt Wengerre, megkapja a magáét Bilic valamint Van Gaal, és jönnek mára részben elfeledett összegző rovataink is.

Csak azért nem mondjuk, hogy az Arsenal kibucskázik a bajnokesélyesek közül, mert eddig sem volt köztük, és ezen jottányit sem változtat majd a tény, hogy a Spurs újabb elszalasztott győzelme okán matematikailag még mindig lesz miben bizakodni Wengerék térfelén. Mármint a második helyet illetően, mert a Leicester újabb győzelmével végleg rátekeredik a célszalagra, és legalább olyan egyértelművé teszi a bajnoki címért folyó harc végkimenetelének esélyeit, mint a Pulis bandáját móresre tanító Manchester City a Wenger Trophy sorsát. Hajtás után bombabiztos tippek, és egy csipetnyi politikai humor, japán bonbonokba csomagolva.

Arsene Wenger, Pep Guardiola, Louis van Gaal vagy José Mourinho, Mauricio Pochettino, Claudio Ranieri, Jürgen Klopp, Ronald Koeman, Slaven Bilic és - talán - Rafa Benítez. Ehhez a társasághoz csatlakozott a héten Antonio Conte. Ők lesznek, vagy lehetnek ugyanis a Premier League-csapatok menedzserei és edzői a következő szezonban. És akkor az olyan helyi bálványokat, mint Tony Pulis, Sam Allardyce vagy Alan Pardew még nem is említettük... Tovább után utánajárunk, hogy mi az oka a sok zseniális külföldi menedzser Angliába való migrálásának és megnézzük, mire mehet az olasz Londonban.

Aki évek óta követi az angol labdarúgás történéseit, bizonyára meg tud nevezni néhány elképesztő, megdöbbentő, sokkoló momentumot, melyek így vagy úgy de nagy hatást gyakoroltak rá. A következő posztban egy saját, szubjektív listát hoztam el, melyben igyekeztem megemlíteni néhány emlékezetes jelenetet. A Premier League nagyszerűsége miatt, a lista koránt sem teljes, pótlására rátok is számítunk a kommentek között: Nektek mi a legmegdöbbentőbb élményetek?

Ui.: Az eredmények nem a továbbjutás sorrendjében hangzanak el.

Minden héten leírjuk, de most már tényleg egyre jobban a végéhez közeledik a Premier League, ahol minden elvesztegetett pont, minden kihagyott helyzet jobban fáj azoknak, akik még valamilyen szinten érintettek az érdemi küzdelmekben. Ez a hét sem múlt el számos érdekesség nélkül, tovább után jönnek a részletek.

Hat fordulóval a bajnokság vége előtt a Leicester City komoly lehetőség előtt áll. A legfőbb, sőt lassan az egyetlen üldözőjük, a Tottenham ugyanis az Anfield Roadra látogat, ahol mostanában nem sok babér termett nekik. A Rókák a Southamptonnal csapnak össze, ami szintén nem könnyű menet, viszont hazai pályán ez a Leicester bárki ellen jó egy egygólos győzelemre. Igazán komoly rangadókat nem tartogat ez a játéknap, de természetesen ettől még végéig zongorázzuk, hogy mit várunk mi a hétvégétől. Egy kis torlódást a táblázat első és hátsó részében egyaránt. Hajtás után a részletek.

Nyolc éve sincs, hogy a Bolton a nagy fiúkkal törölte fel a padlót a Premier League-ben és Európában egyaránt. Ma - kilenc fordulóval a Championship vége előtt - 11 pontra vannak a bennmaradást jelentő 21. helytől, és a szurkolók már arra készülnek, hogy jövőre a League One meccseit kell látogatniuk a Macron Stadiumban. De hogy kerültek az álomvilágból a rémálmok világába? Tovább után az angol FourFourTwo cikke nyomán erre keressük ma a választ.

A válogatottba bekerülni. A hazát képviselni. Ez minden normálisan gondolkodó futballista álma. A legnagyobb megtiszteltetés, ami érhet egy játékost. A legjobb persze, ha mindez egy világversenyen is megadatik, de tulajdonképpen minden válogatott mérkőzés fontos esemény egy labdarúgó életében. Az elsőre pedig mindenki emlékszik. Főleg ha az az egyetlen volt. Hajtás után az egyszeres válogatottak válogatottja.

A 21. fordulót követően a Premier League tabelláját jobb gólkülönbségének köszönhetően 43 szerzett ponttal az Arsenal vezette a Leicester előtt, miközben a Tottenham a 4. helyen kullogott 36 begyűjtött egységgel. A 31. forduló lezárása után (az első két helyezetthez képest ugyan egy meccsel kevesebbet játsszva) az Arsenal a 3. helyen áll 55 ponttal, mindössze 3 győzelmet begyűjtve a legutóbbi 9 bajnoki meccsükön 3 döntetlen és 3 vereség mellett. Ennek eredményeképp a januárban a Leicesterrel holtversenyben álló csapat 11 pontos hátrányt szedett össze az éllovassal szemben, miközben a Tottenham is szépen bekúszott eléjük. Na de mégis mi okozta ezt a látványos formahanyatlást az Ágyúsoknál? A kérdés nem költői, a poszt folytatásában meg is válaszoljuk.