besztlíg preview stanleykubrick Mark29

Az előttünk álló fordulóban igazából egyetlen mérkőzés lesz, ami kicsit megkavarhatja a tabella sorrendjét. A Chelsea - Tottenham összecsapásról van szó, ami egyértelműen a hét meccse. Ha nem lenne elég a csapatok bajnokságban elfoglalt helyezése, akkor csak fel kell idézni a legutóbbi, 2-2-re végződő találkozásukat, ami az előző szezon egyik klasszikusává vált. A többi pályán az élcsapatoknak olyan kötelező a győzelem, mint háladáskor pulykát enni, vagy a black friday-en kedvezményt adni. Aztán, hogy mindenki tudja-e szállítani az elvárt eredményeket, az már más kérdés - hogy szerintünk sikerül-e, az meg hajtás után kiderül.

 

Burnley – Manchester City, szombat, 13:30, Spíler Tv

Kőkemény az élet a Premier League farvizén és ezt most már Guardiola is megtapasztalhatta. Vérrel és verejtékkel kell hétről hétre megküzdeni a pontokért. Pep csapata ráadásul a Bajnokok Ligájában is kemény tavasz elé nézhet, hiszen könnyen egy Bayern München vagy Real Madrid elleni csörte várhat rá már a nyolcaddöntőben. Most azonban kellemesebb falat elé néznek a kékek, ugyanis a Burnley sokkal inkább csak fellángolásokat produkál a Premier League-ben, mintsem konstans teljesítményeket tesz le az asztalra. 1-3

Hull City - West Bromwich Albion, szombat, 16:00

Ha létezik összecsapás, amit a szombati, 16 órás műsorsávban soha, semmilyen körülmények között nem adnának élőben, akkor ez a meccs ilyen. A hazaiaknak nagyon kellene a győzelem, mert most még sűrű előttük a mezőny, könnyebben ki lehet keveredni a kiesőzónából. Másrészt a Sunderland éledezik mögöttük, sőt adott esetben a hétvégén helyet is cserélhetnek. Nem fognak. Tony Pulis varázsolt egy komolyabbat hétfő este a Burnley ellen, így most a kilencedik helyen tanyázik a WBA - bőven belefér nekik idegenben egy botlás. 2-1 

Leicester City - Middlesbrough, szombat, 16:00

A bajnok koncentrálhat végre egy kicsit a bajnokságra is. Nyilvánvaló, hogy a Leicester keretéből a játékosok nagyrésze utoljára (na meg ugye először) szerepel a Bajnokok Ligájában, ezért ebben a szezonban ez a prioritás. Nos, mission completed. Az utolsó csoportkörtől függetlenül a Leicester City továbbjutott, méghozzá - mondhatni - simán vették az akadályt. Mostantól kezdve minden meccs ajándék, tényleg filmbeillő a klub elmúlt másfél éve. A Boronak nem sikerült az újabb nagy skalp begyűjtése, a Chelsea le tudta győzni őket. A felszabadult bajnok ellen sem látjuk, hogy mi lehet Karanka nyerő terve, így aztán hazai sikert jósolunk. 3-1 

besztlíg preview stanleykubrick Mark29

Liverpool - Sunderland, szombat, 16:00, Spíler Tv

Liverpoolban az elmúlt napok Steven Gerrardról szóltak. A legendás játékos bejelentette visszavonulását, és hiába hagyta el a klubot már másfél éve, meg lennénk lepve, ha a Kop nem emlékezne meg róla a hétvégi meccsen. A csapat valószínűleg egy győzelemmel tiszteleg a munkássága előtt: egyrészt mert a Sunderland egészen más kávéház, mint a Liverpool. Sőt, igazából ha a hazaiak a kávéház, akkor hozzájuk képest a Fekete Macskák csak egy ócska kávéautomata, amiből valami 60 forintos instant borzalom folyik. Másrészt egy győzelemmel - a Chelsea botlása esetén - visszakerülhetnek a tabella élére.

Miután jól lehúztuk a Sunderlandet, azért azt meg kell említeni velük kapcsolatban, hogy az utóbbi két fordulóban szépen összeszedtek hat pontot. Igaz ugyan, hogy a kiseőzónát még semmiképpen nem hagyhaják el, viszont ettől függetlenül biztos, hogy mentálisan jobb passzban vannak, mint pár hete. A hős egyértelműen Jermain Defoe, aki múlthéten megszerezte 150. Premier League gólját, amivel a fenti előkelő listára is felkerült. Rajta kívül a vendégek még Victor Anichebeben bízhatnak: a 28 éves támadó  - akit Moyes egyenesen bébi Drogbának nevezett - az előző fordulóban doplázni tudott. Most azonban nem lesz kegyelem, ledarálja őket a Pool. 4-1  

Swansea City - Crystal Palace, szombat, 16:00

A hazaiak ellen minden összeesküdött. A közvetlen riválisok jobban teljesítenek az elmúlt hetekben, nekik viszont nincs szerencséjük. Legutóbb a 89. percben buktak el két pontot az Everton ellen, egy eléggé mákos (azaz számukra peches) fejesgóllal. Az a szerencséjük, hogy az ellenfelük mezőny legrosszabb formájában lévő Crystal Palace. Öt vereség zsinórban, ezzel a Palace a 2016-os év leggyengébb csapata lett Angliában. 31 lejátszott meccsen 22 pont, 0,71-es pont/meccs átlag. "Palace is Pardewed", ahogyan ezt Newcastleben mondják. Lehet-e ez egy jó meccs? Persze! Csak szerintünk nem lesz az, miközben Pardewnak lassan lefő a kávé. 1-0

besztlíg preview stanleykubrick Mark29

Chelsea - Tottenham Hotspur, szombat, 18:30, Spíler Tv

A hét meccse egy londoni derbi, ami tavaly nagyjából el is döntötte a bajnokság végkimenetelét. Májusban a Spurs kétgólos vezetést engedett ki a kezéből a Stamford Bridge-en, és ezzel elúszott a bajnoki címük is. Most egy győzelemmel valószínűleg annyit érnének el, hogy nem szakadnának le az első négy helyezettől. A kérdés tehát az, hogy képesek-e ezt a szenzációs sorozatot futó Chelsea-t legyőzni? Az októberi díjátadó gálán a kékek mindent besöpörtek: Antonio Conte lett a hónap edzője, Eden Hazard pedig a hónap játékosa. Természetesen arról sem feldekezünk meg, - elég csak a góllövőlistára pillantani - hogy Diego Costa is megállíthatatlannak tűnik. Izgalmas és kemény meccset várunk, de azért reméljük a tavaszihoz hasonló rugdosódások, és különböző tömegjelentek ezúttal nem lesznek terítéken. Az akkori eredménnyel viszont kiegyeznénk. 2-2

Watford – Stoke City, vasárnap, 13:00, Spíler Tv

A Watford idén nem áll hadilábon a szerencsével, viszont úgy érezzük, hogy a Stoke jelenleg éppen annak rosszabbik oldalán parkol. Most ráadásul Joe Allen sem lesz a csapatban, aki összeszedte 5. sárga kártyáját, ennek ellenére azért döntetlent valószínűsítünk a két, a középmezőnybe ácsingózó együttes összecsapásán. 1-1

besztlíg preview stanleykubrick Mark29

Arsenal – Bournemouth, vasárnap, 15:15, Spíler Tv

Jack Wilshere visszatérhetne az Emirates-be, de a kölcsönszerződési opció tiltja ezt a lehetőséget, így nem fog arról zengeni a hétfői sajtó, hogy az ágyúsokat pont kölcsönadott játékosuk viccelte meg. Ráadásul Ibe játéka is kérdéses, így hiába játszott a hét közepén BL-t az Arsenal, így is toronymagas esélyese a találkozónak. 3-1

Southampton – Everton, vasárnap, 17:30

Betippelnénk hazaira ezt a mérkőzést, de a Szentek csütörtök este még Prágában futballoztak az Európa Ligában. Ráadásul Tadic és Fonté játéka sem biztos, így az egyébként igen pocsék formát mutató Everton is elcsenhet egy pontot a St. Mary’s-ből. 1-1

besztlíg preview stanleykubrick Mark29

Manchester United – West Ham United, vasárnap, 17:30, Spíler Tv

Hétről hétre lehet látni a Vörös Ördögök játékkedvét és azt, hogy a csapat hajlandó focizni, de az eredmények messze elkerülik Mourinho csapatát, igaz a Feyenoord nem lehetett boldog csütörtök este. Az újabb győzelemhez a West Ham Unitednál ideálisabb rivális nem is igazán látszik, hiszen Bilic csapata mindössze egy pontra tanyázik a kieséstől és továbbra is tele van sérültekkel. A Unitednál még Smalling is könnyen visszatérhet, ha nem is a kezdőbe, de a kispadra talán. Nincs más esély az Old Traffordon a hétvégén, csak a győzelem. 2-0

A Pool és a City lépéselőnybe kerül, az Arsenal tapad, a Manchester United zárkózik. Nagyjából ennyit várunk a fordulótól. Hatalmas papírforma eredményeket. Töltsétek a tippversenyt, nyomassátok a fantasyt, nézzétek a meccseket. 

A tizenharmadik játéknap tíz mérkőzésének beharangozóján ezúttal is igazságosan megosztozott stanleykubrick és Mark29. A nyitóképen szereplő príma Hazard gól előtti pillanatot a Daily Mail fotósa örökítette meg, a többi képet a Premier League hivatalos Facebook oldalán találtuk.