Ha szereted a Britanniát, egyértelmű, hogy jönnöd kell. Ha nem, akkor azért gyere, hogy segíts nekünk jobbá, élvezhetőbbé, színvonalasabbá tenni. Egyszóval nincs mentség, jelentkezni kell! Mármint szerzőnek, mert persze erről lesz szó, hajtás után egy kicsit - de nem sokkal - bővebben.
Amikor június közepén nekifeküdtünk annak a feladatnak, hogy megírjuk a magyar internet legfaszább PL-blogját, pontosan tudtuk, mire vállalkozunk. Úgy sakkoztunk, hogy van egy olyan szűk, ugyanakkor aktív, igen csalódott réteg, amelyik kifejezetten szeretné, ha kedvenc bajnokságának témái teljesen új, friss, üde, őszinte hangon szólalnának meg. Nem akartunk belefulladni a szakmaiságba, de úgy terveztük, hogy az új hely olvasztótégelye lesz a Burnley kezdőjét fejből soroló hipsztereknek, és az angol focit csak felületesen követő, a jelenlegi magyar sportmédia tekintélyes részétől azonban ennek ellenére idegrohamot kapó olvasóknak. Nem vártunk sokat, csak néhány biztató kommentet, és pár száz kósza klikket.
Ehelyett három és fél hónap alatt több ezer állandó olvasónk lett.
Nem mondjuk, hogy emiatt elkezdtük magunkat komolyabban venni, de a több olvasó több felelősséget is jelent. Úgy érezzük, az elmúlt hetekben-hónapokban megkedveltétek a Britannia újszerű hangvételét és frissességét, ezért eszünk ágában sincs izzadságszagú kommentfogókat lövöldözni az éterbe - ez veletek, és a saját magunk által korábban hirdetett elvekkel sem lenne korrekt húzás. Az élet viszont zajlik: sérülés és formahanyatlás miatt kezdőcsapatunk egyre több tagja kerül partvonalon kívülre, a jelenlegi húzóembereink pedig ilyen terhelés mellett egészen biztosan nem tudják végigjátszani a szezont. Nincs más hátra, szét kell néznünk az átigazolási piacon. Magyarul mondva: szerzőket, ohh, pardon, egyetlen, állandó, kitartó, tehetséges és kiváló szerzőt keresünk. Olyat, aki
a) kreatívan fogalmaz
b) helyesen ír
c) kitűnően ismeri az angol futball első osztályának csapatait
d) van heti 4-5 óra szabadideje, amit nem átall posztírásra fordítani
e) utálja a hagyományos sportújságírói modorosságokat, véletlenül sem írja azt a labdára, hogy játékszer, és azt sem ejtette még ki soha a száján, hogy ködös Albion.
Ha úgy érzed, a jellemzés pontosan téged takar, akkor nincs más dolgod, mint mint írni egy próbaposztot az alábbi négy téma valamelyikében, és elküldeni azt nekünk a premierleague pont reblog kukac gmail pont com e-mail címre. Posztod címe a következő legyen:
1) Eva Carneiro sztetoszkópja…
2) Arséne Wenger cipzárja…
3) Charlie Adam műfogsora…
4) Sir Alex rágója...
vagyok.
A végére gyorsan pár szó a jövőbeli - esetleges - feladatokról. A legfontosabb nyilván az, hogy be tudj segíteni a rendszeres rovatokba (review, preview), de persze az sem baj, ha akadnak saját ötleteid is. Írj fesztelenül, lazán, mintha csak egy korsó sör mellett beszélgetnél a haveroddal, de vigyázz, véletlenül se csússz át Puhl Sanyiba, mert az már ciki.
És, hogy mit tudunk ajánlani? Pénz, siker, csillogás, thai lányok valamint kristálytiszta kokain, helyett tapasztalat, párezres (és remélhetőleg növekvő) olvasótábor, plusz az érzés, hogy vannak, akik kifejezetten várják a posztjaidat egy-egy forduló előtt/után. Beküldési határidő nincs, de siess, mert csak egyetlen jelentkező kerül be a csapatunkba, nyilván Te sem szeretnéd, ha egy alkalmas jelölt pont előtted esne a célba. Ha bármilyen kérdésed/kérésed van, esetleg más témában bugyog benned a tettvágy, keress minket a megadott e-mail címen!
Ja, és igen, Jürgen Klopp a Liverpool új edzője. De hát kit érdekel ez most?