Talán még a legfanatikusabb hazai fociőrültek közül sem mindenkinek ismerős Polgár Kristóf neve. Pedig a 20 éves védő nem akárki: már túl van három komoly szezonon a #besztlíg utánpótlás-bajnokságaiban, játszott Steven Gerrard és Martin Skrtel mellett, és nála közelebbről egyetlen honfitársunk sem látta, mi zajlott a Liverpool környékén 2013 és 2016 között. Vele beszélgettünk tehetségről, szerencséről, és persze arról is, hogy a viharba írhat alá egy United-drukker az Anfieldre.

Az egykori híradások szerint hiányposztra érkeztél Liverpoolba az MTK-tól, és kétkörös próbajátékon, többek közt egy Birmingham elleni meccsen győzted meg a klub vezetőségét, alkalmas vagy a feladatra. Mondhatjuk, hogy egyből a mély vízben találtad magad?

Így van, kétszer két hetet töltöttem Liverpoolban. Két edzőmérkőzésen mutathattam meg a tudásomat, ami elnyerte az akkori igazgató, korábbi Barcelona-tréner, Rodolfo Borrell tetszését. A kiköltözésre a szezon végén került sor, így egy hónapom volt a beilleszkedésre a nyári szünet előtt.

Gyanítom, egy ilyen lehetőségre nem lehet nemet mondani… Azért kikérted valakinek a véleményét, mielőtt rábólintottál az ajánlatra?

Egy percig sem hezitáltam, nem volt kérdés, hogyan döntök, amikor kiderült, várnak a klubnál. Természetesen a családommal, a barátnőmmel és a barátaimmal is beszéltem a lehetőségről, mindannyian maximálisan támogattak.

16 évesen kerültél külföldre, hogy ment a beilleszkedés, mennyire volt nehéz megszokni egy más kultúrát? És a futballkultúrát? Fizikálisan mennyire voltál kész a feladatra?

Egy más országot mindig nehéz megszokni, főleg fiatalon, de úgy gondolom, egész gyorsan sikerült alkalmazkodnom a kinti környezethez. Bár fizikálisan voltak lemaradásaim, de szerencsére pár hónap alatt fel tudtam zárkózni az akadémiai elvárásokhoz.

Hogy képzeljük el egy fiatal magyar labdarúgó mindennapjait Liverpoolban?

Liverpooli három évem alatt egy angol családnál laktam nem messze a várostól, hiszen kint így helyezik el a 18 évnél fiatalabb játékosokat. Nagyon jól éreztem magam náluk, máig hálás vagyok nekik, amiért szinte úgy éreztem, a második családommal élek. Tőlük a csapat kisbuszával jártam edzésre, ami mindig a megbeszélt időpontban vett fel és vitt ki az akadémiára. A heti egy szabadnapot legtöbbször a városban töltöttük pár csapattársammal, melyek során nagyon megszerettem a mindig nyüzsgő liverpooli légkört.

Bár a Liverpool hivatalos honlapján az áll, gyermekkorodban a Real Madridnak és a Liverpoolnak szurkoltál, több helyen is azt olvastam, mindig is elvakult Manchester United-szurkoló voltál. Tegyünk gyorsan pontot ennek a végére…  

Hogy őszinte legyek, kiskorom óta a Manchester United a kedvenc csapatom, és a Realnak is szurkolok. Amikor eldőlt, hogy Angliába igazolok, többektől is azt a tanácsot kaptam, hogy ezt ne nagyon említsem Liverpoolban…

A Gulácsi-Adorján-Németh fémjelezte magyar delegáció után igazoltál Angliába, sőt még a ’90-es években Kozma István is megfordult az Anfielden, de igazából senki nem futott be sikersztorit. Milyen a magyarok megítélése a csapatnál?

Az akadémián mindig elismerően szóltak a korábban itt megfordult magyar fiatalokról.

Mennyire volt nehéz külföldiként érvényesülni az akadémián?

Annak ellenére, hogy sok pozitívumot hallottam az elődeimről, természetesen azt tapasztaltam, hogy Liverpoolban is örülnek, ha a helyi születésű és saját nevelésű játékosnak sikerül a bemutatkozás a felnőtt csapatban.

Néhány hónappal a leigazolásod után, 2013 októberében súlyos sérülést szenvedtél a Southampton elleni utánpótlás-bajnokin. Mennyire nyomta rá a bélyegét liverpooli pályafutásodra ez a sérülés, és az, hogy majdnem egy évet ki kellett hagynod? A csapat végig melletted állt a nehéz pillanatokban? Hogyan sikerült újra felépítened magad, mind testileg, mind lelkileg?

Óriási ütés volt számomra, hogy az álom kezdetén egy ilyen sérüléssel kellett farkasszemet néznem. Ekkora kiesést nemhogy külföldön, de még itthon is nehéz elviselni. Nehéz megmondani, hogyan alakultak volna a továbbiak, ha nincs a kényszerpihenő. Viszont a jót említeném a rosszban, nagyon profi rehabilitációt végeztem el, amit az orvosi stábnak köszönhetek. Azóta erősebb vagyok, mind fizikálisan, mind mentálisan, amit a szeretteimnek is köszönhetek, akik végig mellettem álltak ebben a nehéz időszakban.

Mennyivel másabb egy utánpótlás meccs a szigeteken, mint Magyarországon?

Azt tapasztaltam, hogy a legnagyobb különbség a játékgyorsaság és a dinamika terén figyelhető meg.

Néhány alkalommal a felnőtt kerettel tréningezhettél. Ki volt rád a legnagyobb hatással az első csapatból?

Mindig nagyon kedvesen fogadtak minket, segítőkészek és közvetlenek voltak a fiatalokkal. Martin Skrtelt és Steven Gerrardot kiemelném, velük volt szerencsém pályára lépni egy harmadik ligás ellenfél elleni edzőmeccsen. A játékuk és a hozzáállásuk is nagyon példaértékű volt számomra.

Miben volt más a felnőtt kerettel edzeni? Ugyanazt a szisztémát, játékstílust igyekezett meghonosítani az akadémiai csapat is?

A játékosállományon kívül nem volt különbség az edzések között, taktikailag és technikailag is ugyanolyan elvárások voltak, természetesen egy utánpótlás csapathoz mérve.

Milyen kapcsolatba kerültél a Liverpool menedzsereivel? Milyenek ők a hétköznapokban?

Sajnos Klopp-pal nem volt alkalmam találkozni, csak Brendan Rodgers irányítása alatt edzettem Melwoodon. Őt nagyon kedves embernek ismertem meg, és remek edzőnek tartom.

Az akadémián többek között Mike Garrity és Neil Critchley irányítása alatt is játszottál. Milyen trénernek jellemeznéd őket?

Két teljesen különböző edzőről beszélünk, de mindkettőjükről jó vélemény alakult ki bennem. Mick egy kicsit lazább, míg Neil egy keményebb tréner.

Ki volt a legjobb társ, akivel játszottál? És a legkeményebb ellenfél?

Egy kalap alá venném a két kérdést. Ryan Kent mindig sok problémát okozott, ha szembe kerültem vele edzésen, ugyanakkor szerettem, ha a mérkőzésen előttem játszik.

Liverpooli pályafutásod alatt olyan játékosokkal léptél egy csapatban pályára, mint Ojo, Rossiter, Sergi Canos, Sinclair, Kent, Brannagan, Chirivella és Ejaria, akik azóta már a Premier League ajtaján kopogtatnak, vagy akár be is léptek rajta. Mindig is érződött rajtuk, hogy idővel akár egy PL csapat alapemberei is lehetnek? Mivel voltak ők többek, mint azok, akiknek nem jön össze?

Mindig is látszott rajtuk, hogy nagyon tehetséges és jó játékosok. Egy bemutatkozás sok mindenen múlik, de bennük meg volt az, ami kell ehhez. Véleményem szerint a tehetség csak egy kis része az egésznek. A szorgalom, az alázat és a kitartás is ugyanolyan fontos, ha valaki be akar futni. Na meg azért egy kis szerencse sem árt…

Kivel kerültél a legjobb viszonyba a társak közül? Van olyan, akivel a mai napig tartod a kapcsolatot?

Egy spanyol sráccal, Madger Gomessel nagyon szoros barátság alakult ki kettőnk között, vele a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Legutóbb decemberben találkoztunk, amikor két barátommal látogattunk ki Angliába, és persze a Madgerrel való közös vacsora sem maradhatott ki a programból.

2016 nyarán távoztál Liverpoolból. Mi miatt kellett eljönnöd?

Lejárt a szerződésem, amit nem hosszabbítottak meg.

A jelenlegi szezont már a Haladás csapatánál kezdted meg, alapembere vagy Mészöly Géza együttesének. Nem érzed visszalépésnek, hogy az NB1-ben kell játszanod?

Abszolút nem érzem annak. Azt tartottam a legfontosabbnak, hogy olyan felnőtt csapatba kerüljek, ahol stabil kezdő leszek és fejlődni is tudok. Úgy érzem, a Haladás egy szuper lépés volt ezeket a szempontokat nézve.

Szeretnél még légiósnak állni? Melyik bajnokság az álmod?

Természetesen szeretnék még külföldön játszani. Álombajnokságom nincsen, bármely nagy ligában szívesen fociznék, legyen az Anglia vagy bármely más része a világnak.

Mennyire követed figyelemmel a Liverpool és az ex-csapattársak teljesítményét?

A felnőtt csapatot és a volt csapattársakat is figyelemmel követem, ha lehetőségem van rá, mindig megnézem a meccseiket.

A képeket (Rodgers'bá kivételével, amit a Liverpool Academy Blogról szereztünk) Kristóf bocsátotta rendelkezésünkre, köszi!