besztlíg king_aranarth stanleykubrick Mark29 preview Manchester United Liverpool bajnokok csatája

A Premier League 21. fordulójában összecsapnak a bajnokok. A tavalyi és az idei a tavalyelőtti csatája mellett megmérkőzik a serlegek gyűjtésében leginkább jeleskedő két klub is. Kiesési rangadóval ezúttal nem szolgálhatunk, de csemegék azért lesznek bőven.  Hajtás után a hétvége tíz mérkőzésének beharangozója.

 

 

Tottenham Hotspur - West Bromwich Albion, szombat, 13:30, Spíler Tv

A Tottenham akár nyugodt is lehetne, hiszen a Chelsea után sokkal könnyebb ellenfél érkezik a White Hart Lane-re, de a WBA nem az áldozati bárány szerepére hajt, hanem a pontszerzésre. Ha nem is mind a háromra, de egyre biztosan igényt tart a Baggies, különösen hogy két győztes meccs után az önbizalmukkal sem állnak hadilábon. A hazai pályán impozáns, 8-2-0-s mérleget és 21:5-ös gólarányt magáénak tudó Spurs azonban nem engedhet meg botlást, mert akkor a Chelsea felett aratott diadallal megszerzett 3. hely is odalenne. Lamela továbbra is lábadozik, de egyébként teljes és pihent is az észak-londoni keret, így Pochettino legénysége neki fog esni a vendégeknek, akiknek a Pulis-magicből csak annyi jut, mint csülökpörkölt egy Norbi update-en élőnek. A különbség csak azon múlik, hogy mikor szerez vezetést a Spurs. 2-0

Burnley - Southampton, szombat, 16:00

Egyetlen pont választja el a csapatokat a tabellán, de amíg a Burnley elégedett lehet a kieső helyektől tartott biztos távolsággal, addig a Soton csalódott az élmezőnytől való leszakadás mértéke miatt. A fogadóirodák annak ellenére vendéggyőzelmet várnak, hogy a két csapat eddigi három PL-meccsét mindig a pályaválasztó nyerte, hogy a Burnley csak a hazai meccsek alapján ötödik helyezett lenne és hogy Charlie Austin, a Szentek gólfelelőse sérülés miatt nem játszhat. Ez a három tény együtt már sok lesz a Puel-legénységnek és – bár egy darálós döntetlen is szóba jöhetne – a Clarets behúzza. Vigyázat, Tippmix-gyilkos! 1-0

besztlíg king_aranarth stanleykubrick Mark29 preview Manchester United Liverpool bajnokok csatájaHull City - Bournemouth, szombat 16:00

Ha nem is a saját remek (a legutóbbi öt meccsen mindössze egy megszerzett pont), mint inkább közvetlen riválisainak ótvar teljesítménye miatt a Hull City egyetlen meccsnyire maradt a 17. helytől, magabiztosan tartva a lőtávolságot a Crystal Palacetól. A kiesés réme persze így is leparkolt a Tigrisek vackában, békén hagyva Eddie Howe fiait, akik legutóbb 70 teljes percig - amíg bírták erővel - az Arsenalnak is megmutatták, hogy mi is a tempós, modern futball. A hazaiaknál a villámléptű Michael Dawson, a vendégeknél pedig a Chelseahez visszarendelt Nathan Ake fog hiányozni a védelem tengelyéből, amit meglepő módon a hazaiak fognak jobban megsínyleni. A Hull egyszerűen reménytelen, a Bournemouth így pedig újabb – ezúttal ismét vidám – fejezetet írhat idei tündérmeséjébe. 1-2

besztlíg king_aranarth stanleykubrick Mark29 preview Manchester United Liverpool bajnokok csatájaSunderland - Stoke City, szombat, 16:00

A hazaiak nyüglődnek, vergődnek, igazából csak azért nem csont utolsók, mert a Swansea és Hull még náluk is botrányosabban teljesít. A küzdeni akarás most is megvan, ahogyan minden évben. Legutóbb a Liverpool ellen bizonyították, hogy még nem adták fel: kétszer is egyenlíteni tudtak, igaz mindkét alkalommal - jogosan megítélt - tizenegyesből. A Stoke a rossz kezdés után magához tért, viszont utána kicsit megint megzuhantak. Az előző fordulóban aztán ismét nyerni tudtak, méghozzá a sokadik, talán utolsó utáni virágzását élő Peter Crouch segítségével. A ropi-robot az utóbbi két bajnokiján is be tudott találni, és bár a Chelsea ellen csak szépségtapasznak számított a gólja, a Watford ellen bebiztosította a győzelmet. Egyelőre nem nagyon látjuk, hogy a Sunderland hogyan fog megmenekülni, persze az is igaz, hogy a fekete macskák ilyenkor még téli álmot alszanak, és majd tavasszal teszik tönkre sokak tippmix-szelvényét. 1-2

Swansea City - Arsenal, szombat 16:00, Spíler Tv 

Az áldozati bárány jelenleg egy hattyú. Ha feljebb azt írtuk, hogy a Sunderland menekülési útvonala egyelőre képlékeny, akkor a Swansea esetében minimum hasonló a helyzet. Próbálkoznak változtatásokkal, aztán majd meglátjuk, hogy mire mennek. Paul Clement a héten több fronton is erősített: az edzői stábjába megszerezte Claude Makelelét, akinek Premier League-tapasztalata bőven van, csak mondjuk nem arról, hogy hogyan ússzon meg a klubja egy kiesést. Új játékos is érkezett Luciano Narsingh személyében; a 26 éves jobbszélső a mai viszonyok között nevetséges, 4 millió fontért igazolt Walesbe a PSV Eindhoventől. Hogy egy újabb Eredivisie-flop (helló, Vincent!), vagy az év üzlete lesz-e, azt nem tudjuk, de ha tippelni kellene, inkább az előzőt választanánk. Az Arsenal legutóbb bravúros meccset játszott a Bournemouth otthonában. Ha az nem is feltétlenül igaz, hogy a pokolból a mennybe kerültek, de az biztos, hogy egy nagyon kínos helyzetből vágták ki magukat. 0-3-ról tudtak egyenlíteni az utolsó utáni percekben, majdnem akkora comeback-et végrehajtva ezzel, mint amit hat éve elszenvedek a St. James' Parkban. Akkor 4-4 lett, most 3-3, viszont egészen más energiákat adhat, hogy most ők tudtak talpraállni. Olyanokat, amikkel ezúttal simán le tudnak lépni egy Swansea szintű csapatot. A hattyú halálát várjuk - idén már a sokadikat -, mert esélytelenek az ágyúgolyó ellen. A vadászatot ezúttal a Spíler Tv is élőben adja. 0-3     

Watford - Middlesbrough, szombat 16:00

A hazaiak azonnal egy régi-új játékossal gazdagodtak a csapatban, hiszen Tom Cleverley visszatért a darazsakhoz. Mazzari csapatának pedig szüksége is van a játékerőre, ugyanis a sérülések és a csapat ingadozó formája sem néz ki éppen túl biztatóan. Viszont a Boro ideális ellenfélnek tűnhet egy sikerhez, ugyanis Karanka csapata sem igazán van formában és a vendégek közel sem tudnak elmoccanni a kellemetlen kiesési zónától. Vékony hazai sikert jósolunk. 2-1

besztlíg king_aranarth stanleykubrick Mark29 preview Manchester United Liverpool bajnokok csatájaWest Ham United - Crystal Palace, szombat 16:00

A transzferhírek Londonban is beindultak. A hazaiaknál Payet beadta távozási igényét, más kérdés, hogy közel sem biztos, hogy a West Ham menedzsmentje szeretné bárhová engedni a franciát, akinek alighanem karrierje utolsó kiugrási lehetősége lenne a mostani. Ráadásul Antonio körül is terjengenek pletykák. A Kalapácsosok kezdik összekapni magukat és a vergődő Palacenál most jobb ellenfelet nehéz lenne elképzelni Bilic csapatának. A két gárda háza táján ráadásul az Afrika-kupázás is beindult, így a sérülések mellett ez is hátráltatja a feleket majd az elkövetkezendő hetekben. Nem túl színvonalas összecsapáson, sovány West Ham-győzelmet jövendölünk. 1-0

Leicester City - Chelsea, szombat 18:30, Spíler Tv

A szombati főmeccsen a közelmúlt bajnokai csapnak össze: a címvédő Leicester City azt a Chelseat fogadja, amelyik a 2014/2015-ös idényben találtatott a legjobbnak. Sőt, eddig a mostani szezonban is a mezőny fölé kerekedtek. Igaz, hogy a rekord hosszúságú győzelmi sorozatukat az előző fordulóban megszakította a Tottenham, de ettől még nem gondolnánk, hogy komolyabb hullámvölgy következhet a vendégek életében. A Leicester ezzel szemben eléggé bukdácsolós az idén - annyira, hogy azt már necces csak a Bajnokok Ligája-részvétellel magyarázni. Tavaly ilyenkor kicsit sajnálkoztunk volna, hogy Ranieri rókái csúnyán szétcsapják a Chelsea-t, de most már inkább a hazaiakért aggódunk. Az biztos, hogy a Spíler Tv-t nézve egy jó meccsre van kilátás, a jelenkor bajnokainak összecsapásával, és szoros vendégsikerrel. 0-1

Everton - Manchester City, vasárnap, 14:30, Spíler Tv

A vasárnap koradélután egy pikáns meccsel kezdődik: az Everton egyelőre a középmezőny csúcsa. A hetedik helyen állnak, viszont tetemes, kilencpontos hárányban vannak a hatodik Manchester United mögött. Ahhoz, hogy valahogyan a Top 6-ba verekedjék magukat, az ilyen meccseket kellene behúzniuk - immár a távozó Tom Cleverley nélkül, viszont a friss igazolás Morgan Schneiderlin segítségével. A Manchester City viszont nem fogja könnyen adni magát, sőt! A vendégek is győzelmi kényszerben lépnek pályára, hiszen ha a tabellára néznek, azt látják, hogy a második és a hatdodik helyezettek közül akár két forduló alatt bárki helyet cserélhet bárkivel. Pep Guardiola pedig nyilván azon gondolkodik, hogyan visz felfelé az út. A Manchester United - Liverpool meccsen legalább egy rivális pontokat veszít, így aztán nekik csak a győzelem lehet a cél. A legutóbbi három Everton - City bajnoki három különböző végkimenetellel zárult - dönteni mi sem tudtunk, ezért azt mondjuk, hogy ők sem fognak. Viszont ha már így lesz, akkor a délelőtti hógolyózás-szánkózás után lássunk egy élvezetes meccset a Spíler Tv-re kapcsolva. 2-2

Manchetser United - Liverpool, vasárnap, 17:00 Spíler Tv 

A Manchester United és a Liverpool csatája akkor is rangadó, ha a két egylet vacakul áll a táblázaton. Így viszont, hogy egyre nő a tét, óriási ütközetre van kilátás az Old Traffordon. A két gárda a héten sem unatkozott, hiszen mind a két fél érintett a Ligakupában és könnyen összejöhet még a Klopp-José találkozó a Wembley-ben február végén is, igaz ehhez a vörösöknek alaposan fel kell majd pörögni a Southampton elleni visszavágóra. Ennél azonban sokkal jobban főhet a német menedzser feje attól, hogy Matip és Henderson játéka is kérdéses - igaz a cséká valószínűleg ott lesz a kezdőben, hogy kivezesse csapatát - és Mané is már az Afrikai Nemzetek Kupáján táncoltatja a labdát. A Unitednál Rojo valószínűleg nem játszik, Bailly pedig szintén odébb parkolt egy kontinenssel néhány hétre, Josénak azonban így is bőven van merítési lehetősége a pozícióikra. Nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy a hét elején a padon ücsörgő vagy csak kevés szerepet kapó játékosok alighanem visszakerülnek a csapatba. A United hatalmas formáját véleményünk szerint a Pool sem állítja majd meg, így jobb lesz, ha mindenki a Spíler Tv képernyői elé tapad, hogy újra lássa a rekordbajnokok aktuális összecsapását. 2-1
 

Röviden, tömören ezt várjuk mi, azaz king_aranarth, stanleykubrick és Mark29 a 21. fordulótól. Tőletek pedig azt kérjük, hogy a szokásos módon tippeljetek, ha rászorul, akkor kezelgessétek a fantasy csapatotokat, és természetesen kommentáljátok a hétvége eseményeit. A képek a SkySports és a Premier League Facebook-oldaláról származnak, a videókat pedig a Spíler Tv-től kaptuk.