(angol foci interjú László Ágnes Svit-kona

Öt évvel ezelőtt indult útjára a Kislány, nagy foci blog, s talán akkor még maga László Ági sem gondolta volna, hogy mára ő lesz hazánk legismertebb labdarúgással foglalkozó női bloggere. Több mint kilencezres követőtáborral rendelkezik a Facebookon, ahol elmondása szerint, remek társaság gyűlt össze. Többek között én is onnan ismerem, és mivel mindig is kíváncsi voltam honnan ered nála ez a nagy futball-láz, úgy döntöttem utánajárok a kérdésnek, és megkérdezem őt magát. Szóba került a blogolás mellett, hogy mit gondolnak a környezetében élők a foci iránti szenvedélyéről, illetve - mivel Ági kedvenc csapata a Premier League-ben játszik - az elmúlt szezon és a bajnokság körüli események mellett sem mentünk el szó nélkül.

 

Melyik a kedvenc csapatod és mikor kezdtél értük rajongani?

David Beckham félpályás góljával kezdődött minden, amit ’96-ban lőtt a Wimbledonnak. Mindent tudni akartam róla és a Manchester Unitedről. Teljesen rabul ejtett a klub történelme, hagyományai, a ’92-es korosztály, Ferguson személye és az a tény, hogy a pályán soha nem adják fel. Erre a legjobb példa a ’99-es Bajnokok Ligája-döntő. 2013 májusában egy hosszú, patinás korszak lezárult azzal, hogy Sir Alex Ferguson 26 és fél év után felállt a United kispadjáról, és a régi nagyok is szögre akasztották a stoplist.

A Főnök leköszönése óta még nyilvánvalóbbá vált, hogy milyen sokat jelentett ő a klubnak, azóta csak szenvednek.

angol foci interjú László Ágnes Svit-kona

Honnan ered ez a nagy futball-szerelem?

Édesapámnak köszönhetem, egészen kicsi voltam, amikor leültem mellé meccset nézni és azóta tart a szerelem. A foci iránti rajongásom olyan természetes, mint a levegővétel.

Mennyi meccset nézel meg egy héten?

Ha a legideálisabb hetet nézem, akkor úgy alakul, hogy hétfő angol bajnoki, kedd és szerda Bajnokok Ligája, csütörtök Európa-liga, péntek német bajnoki, majd hétvégén akár 6-7 meccs is belefér.

Egyértelműen a Premier League a favoritom,

egy Crystal Palace-Newcastle United meccset sokkal szívesebben megnézek, mint egy Levante-Las Palmast, vagy egy Hellas Verona-Palermót. Régebben kevesebbet néztem, de csak azért, mert akkor még nem lehetett követni az interneten a meccseket és a blogom miatt is sokkal intenzívebben követem a labdarúgást. Rendszeresen használom a Twittert és az Instagramot is.

Volt már olyan, hogy lemondtál egy fontos találkozót vagy egy családi eseményt, mert semmiképpen nem akartál lemaradni egy számodra fontos mérkőzésről?

Ha programot tervezünk a párommal, akkor általában átgondoljuk, hogy épp milyen meccsek lesznek. Nem szeretünk lemaradni a fontos mérkőzésekről. Ha hétvégén elvisz ebédelni, akkor általában olyan helyre ülünk be, ahol van sportközvetítés.

A család, a barátok nyilván ismernek téged és tudják hogy szereted a focit, de amikor bekerülsz egy idegen társaságba, ott hogyan reagálnak erre a szenvedélyedre?

Mindenhol nagyon jól fogadják, a munkahelyemen rendkívül érdeklődőek. Még azok is beszélgetésbe elegyednek velem, akikről tudom, hogy nem szeretik annyira a focit. A főnökömmel kitárgyaljuk a meccseket, és a Digi Sportos szerepléseimet is mindig megnézik. Azt vettem észre, hogy nagyon tetszik nekik, hogy nem vagyok átlagos.

angol foci interjú László Ágnes Svit-kona
                               Ági gyakori vendége a Digi Sport Reggeli Start című műsorának

Mennyire fontos számodra, hogy a párod is futballt szerető ember legyen?

Nagyon fontos! Mindkettőt megtapasztaltam és nagyon rosszul éreztem magam, amikor jó pár meccset azért hagytam ki, mert tekintettel voltam a volt páromra. Szerencsére most nem ez a helyzet és ez nagyon boldoggá tesz. Együtt nézzük a meccseket, mindkettőnknek van blogja is a témában.

Mi a helyzet a barátnőkkel? Vannak olyan nők a környezetedben akik legalább akkora rajongók mint te?

Sajnos ők általában nem szeretik a focit, de maximálisan elismerik a blogomat és tiszteletben tartják a rajongásomat. Viszont hozzá kell tennem, hogy az írásaim segítségével nagyon sok futballszerető lányt megismertem, velük szívesen levelezek.

„Tudod mi az a les?” Ennél idegesítőbb kérdést szerintem nem lehet feltenni egy futballt szerető nőnek. Esetleg futottál már bele hasonló kérdésbe?

Haha, ezt a kérdést én inkább néhány játékvezetőnek tenném fel! Egyébként nem jellemző, hogy ilyen evidens kérdésekkel heccelnének, hiszen beszélgetőpartnereim számára hamar kiderül, hogy eléggé jártas vagyok a futball világában.

Volt már valamilyen vicces, esetleg kellemetlen szituáció, amibe a foci iránti rajongásod miatt keveredtél?

Egyszer beszélgettem egy futárral a munkahelyemen és annyira elcsodálkozott azon, hogy ennyi mindent tudok a fociról, hogy közben kiejtette a kezéből a méregdrága Tokaji bort.

Van focival kapcsolatos bakancslistás kívánságod, vagy olyan, ami már esetleg meg is valósult?

Tavaly májusban volt szerencsém élőben látni a Manchester Unitedet. Libabőrös lettem, amikor felsétáltam a stadion lépcsőin, és megláttam az Álmok Színházát. Júniusban pedig megyek az Európa-bajnokságra a Magyarország-Portugália meccsre. (az interjú az EB előtt készült - szerk.) Nagy álmom volt részt venni egy nagy tornán, de azt nem gondoltam volna, hogy mi magyarok is érdekeltek leszünk. Ez csak hab a tortán.

angol foci interjú László Ágnes Svit-kona

Beszéljünk egy kicsit a blogolásról. Mikor kezdted és honnan jött az ötlet, hogy nemcsak nézed, de írni is szeretnél a fociról?

Idén nyáron lesz öt éve, hogy elindítottam a Kislány, nagy focit. Először a blog.hu-n, de most már csak a Facebookon és nagyon büszke vagyok rá, hogy közel nyolcezer követőm van (az interjú elkészülése után már át is lépte ezt a számot - a szerk.) és a remek társaságra is. Nagyon szeretek az oldalam követőivel beszélgetni. Egyébként a páromnak meséltem, hogy gyerekkori álmom volt, hogy újságíró legyek és ő volt az, aki egyik nap azzal lepett meg, hogy beregisztrált a blog.hu-ra.

Amikor belevágtál, a szórakoztatáson kívül volt valamilyen egyéb célod?

Igazából csak egy jó közösséget szerettem volna, ahol beszélgethetünk a meccsekről. Ez sikerült is.

Az elején milyen volt a fogadtatásod? Mennyire vettek komolyan és most hogy viszonyulnak hozzád?  

Már az elején is komolyan vettek, nagyon hamar bebizonyítottam, hogy rajongásig szeretem ezt a sportot és semmilyen kérdéssel nem lehet zavarba hozni.

Többször adtam már interjút különböző oldalak bloggereinek és az olvasók is rendszeresen kérdeznek, adnak a véleményemre és ez nagyon jó érzés.

Mióta elkezdtél írni mire vagy a legbüszkébb?

Nagyon büszke vagyok rá, hogy hamarosan nyolcezer követőm lesz a Facebookon és egy igazán remek társaság jött össze. Az is hatalmas elismerés, hogy már több alkalommal meghívtak a Digi Sport Reggeli Start című élő műsorába. A Futballsztárok című újságba rendszeresen írtam, illetve a Pátria Rádióban is szerepeltem már. Készítettem már interjút Hajdú B. Istvánnal, Stieber Zolival és Bogdán Ádámmal is.

angol foci interjú László Ágnes Svit-kona
                                                Ági Gera Zoltánnal és Bogdán Ádámmal

Említsük meg a Digi Sportot, hiszen jelenleg ők közvetítik a Premier Leauge mérkőzéseket. Ott például a mérkőzések előtti felvezető műsorban csak férfiak szerepelnek. Szerinted hazánkban nincs megfelelő női alany akit oda lehetne ültetni, vagy a csatorna nem elég bevállalós?

Biztos vagyok benne, hogy a szakértelem vagy a futballszeretet nem nemi kérdés. Én is lánynak születtem, de úgy gondolom, bárki olvassa ezt az interjút, át tudja érezni a sportág iránti elkötelezettségemet. Szóval szerintem egy nő is helyt tudna állni ebben a szerepkörben. Én például szívesen kipróbálnám magam egy Premier League Magazinhoz hasonló műsorban. Angliában sokkal jobb a helyzet ilyen szempontból. Ott van például Amy Lawrence, aki a Guardian újságírója, maximális a bizalom az irányába. Ráadásul mindenki tudja, hogy Arsenal-drukker, de ebből sem csinálnak akkor felhajtást, mint nálunk.

Mi a helyzet a női kommentátorokkal? Az elkövetkező években látsz rá esélyt, hogy nő közvetítsen egy mérkőzést, vagy ez nagyon utópisztikus gondolat?

Annyira nem utópisztikus gondolat, mert volt már rá példa, de szerintem ez nem fog meghonosodni. Angliában Jacqui Oatley volt az első nő, aki meccset közvetített. De végül ott sem lett divat a női kommentár. Ami engem illet, kommentátor nem szeretnék lenni, de újságíróként vagy egy magazinban el tudnám képzelni magam. Oatley szavaival mélyen egyetértek:

"Ami a férfi labdarúgásról beszélő nőket illeti, nem látok hátráltató tényezőt! Úgy gondolom, hogy ha egy nő szenvedélyesen szereti a futballt, ha megvan a lexikális tudása és kész beletenni rengeteg munkát, hogy lentről elindulva eljusson a célig, jó a hozzáállása, odafigyel a részletekre. Nem látok okot arra, miért ne lehetne sikeres ebben a szakmában. Ha mindezzel rendelkezel, a többi csak rajtad múlik."

A foci mellett van még olyan sportág amit figyelemmel követsz?

Ennyire intenzíven csak a focit követem, de egy olimpián vagy egy világeseményen mindig követem a magyarok teljesítményét.

Kanyarodjunk egy picit aktuálisabb témák felé. Hogy tetszett az idei szezon?

Egy történelmi szezonnak lehettünk tanúi. Egy igazi tündérmese a Leicester bajnoki címe. A fociban az egyik legszebb dolog, hogy történhetnek csodák. Marcus Rashford története is ebbe a kategóriájába tartozik. Február végéig tulajdonképpen nem is tudtunk róla. Gyakorlatilag minden sorozatban góllal/gólokkal mutatkozott be és az EB-re is utazik. A Vardy-sztoriból már készül a film, de Mahrez, Kanté, Dele Alli és Payet is nagyot szólt az idei szezonban.

Egyesek derogálónak érzik az angol első osztályra nézve, hogy egy tavaly még újonc csapat, amely akkor a 14. helyen végzett, idén tíz ponttal megelőzve az Arsenalt, megnyerte a bajnokságot. Szerinted ez a Premier League erősségét vagy gyengeségét mutatja?

Számomra egyértelműen az erejét mutatja, bárki bárkit megverhet. Ezért is a Premier League a kedvenc bajnokságom. Sokkal érdekesebb, mint a Bundesliga, ahol a Bayern München szinte egyeduralkodó, vagy a spanyol bajnokság, ahol nem olyan régen még ketten, most már hárman futnak versenyt az elsőségért.

Immáron hivatalossá vált, hogy José Mourinho váltja Louis van Gaalt a Manchester United kispadján. Az elején mennyire vetted komolyan a portugál menedzser érkezéséről szóló pletykákat, és most hogy viszonyulsz ehhez a döntéshez?

Abszolút hihető forgatókönyvnek tűnt az érkezése. Mindkét félnek szüksége volt a másikra. Mourinho második Chelsea-s érájának csúnya vége lett, a Manchester United pedig három éve, Ferguson távozása óta keresi önmagát.

Mourinho bizonyíthatja, hogy még nem lehet őt leírni, a United pedig újra az elitbe emelkedhet a segítségével.

Azért az megsüvegelendő, hogy valaki a Portóval és az Interrel nyert Bajnokok Ligáját és az sem elhanyagolható, hogy a londoni Kékek történetének legsikeresebb menedzsere. Bízom benne, hogy visszavezeti a Manchester Unitedet a győzelemi ösvényre és már első idényében bajnoki címet nyer. A BL-ben nem érdekelt a csapat, az Európa-ligát meg biztosan feláldozzák majd a bajnokság oltárán. Másodszor pedig nagyon remélem, hogy megtartja és játéklehetőséget biztosít azoknak a fiataloknak, akik bizonyítottak Van Gaalnál, mert a United szellemiségéhez hozzátartozik, hogy a saját nevelésűek lehetőséget kapjanak. Mata személye nagyon érdekes, hiszen róla már egyszer lemondott a portugál. Most is benne van a pakliban. Sajnálnám ha elmenne, mert emberileg és mint játékos is fantasztikus. És örülnék neki, ha nem a buszos taktika érvényesülne, de első körben az eredményesség a fő cél.

angol foci interjú László Ágnes Svit-kona

Idén eddig a manchesteri klubok szolgáltatják a legnagyobb szenzációt, már ami a menedzserek kinevezését illeti, hiszen a City irányítását Pep Guardiola veszi át. Mit gondolsz a katalán edző Premier League-be való érkezéséről?

Szívesen váltanék jegyet a sajtótékoztatókra, Mourinho, Klopp, Conte, Guardiola, Ranieri, Bilic. Nem fognak unatkozni az újságírók. Guardiola számára ismeretlen a PL terepe, így biztosan hátrányban lesz azokkal szemben, akik már belekóstoltak ebbe a közegbe. De a munkamániájával ezt ellensúlyozni tudja majd. Első évében még nem várok tőle kiugró eredményeket, a csapatépítéssel lesz dolga bőven. A manchesteri derbik jó kis csörtéket hoznak majd.

Ki lehet a nyár legnagyobb igazolása? 

Ezt még nagyon korai megjósolni, mert az Európa-bajnokság sok mindent átírhat. Ha valakinek nem volt kiugró szezonja vagy még nem hívta fel magára a figyelmet, de Franciaországban nagyon jól teljesít, akkor eladhatja magát egy topcsapatnak. Erre már számos példát láttunk. Biztos vagyok benne, hogy a megfigyelőknek és az edzőknek is készen áll a noteszuk, hogy teleírják nevekkel. Bár a Leicester játékosai, főleg Kanté és Mahrez iránt már most nagy a kereslet, de elképzelhető, hogy ők maradnak. Higuaín és Morata neve is rendszeresen felvetődik, ha transzferhírekről van szó. Főképp az Arsenalt hallani velük kapcsolatban.