Szokatlan beharangozót, szokatlan összefoglaló követ: azután, hogy a pénteki posztot olyan szerzőnk írta, aki ebben a stílusban még nem jeleskedett, a maiban is ez lesz a helyzet. mc_deere professzori elemzéseit felváltja egy más stílusú összegzés: kevesebb szakmázás viszont cserébe több szurkolói meglátás, több savazás és kevesebb Chelsea-kritika. A hét képe, a forduló statja és a forduló kérdése viszont marad, ezeket is átnyálazhatjátok, de csak a tovább után.

Ahogy már jeleztem, mc_deere-rel ellentétben én nem szeretnék egy meccset kiemelni, és csak azt górcső alá venni. Már a forduló előtt éreztem ugyanis, hogy ezzel a szemlélettel nehéz dolgom lenne, hiszen Márk kollégámhoz hasonlóan egy kiemelendő meccset én sem tudtam volna választani a sok közül. Lehetett volna a 4. és az 5., Ranieri és Wenger papa csatája, vagy a Spurs-City, ahol meg aztán ettől az eredménytől valami teljesen nyílegyenes végkimenetelt vártam. Lehetett volna José északi vendégjátéka, hiszen még sosem nyert a St. James’ Parkban – ahogy most sem. De arra gondoltam, vegyük szépen sorban az összeset.

2010 novembere óta nem esett ilyen sok gól egy Premier League-szombaton, mint most: a tegnapi átlag egész pontosan 4,375 találat meccsenként. Még mielőtt kedvenc, magyar FourFourTwo-főszerkesztőnk bundát kiáltana, gyorsan jelezzük: a címben felsorolt három faktor azért inkább szerepet játszott ebben az egészen magas számban. Kezdjük is elsősorban a Leicester City-Arsenal találkozóval, ahol Claudio Ranieri naiv rókái, Wenger könyörtelen ágyúsait fogadták. De messze nem volt ez olyan sima, mint amilyennek az eredmény sugallja. Az első 15 percet teljesen simán dominálta a Leicester: egy Vardy-gól mellett két lövésük is a kapufán csattant. De ahogy egy Ranieri-csapatnál megszokhattuk, bármennyire is olasz a csóka, képtelen visszaállni, és várni, hogy kontrákra játsszon – még vezetésnél sem…

Nem vagyok egy Nyilasi Tibibe oltott Zombori Sanyi, de nézzük meg a fenti képet, hogy helyezkedik a hazaiak két belső középpályása (Drinkwater és Kanté jobbra fent a sporival), valamint De Laet és az előtte mozgó szélső. Teljes káosz. Gondolhatnánk, hogy „persze, biztos a 90. percben lőttem a képet, amikor minden mindegy alapon rohamoztak a kékek”, de ez nem így van. 1-0-s előnynél, a 16. percben történt mindez. Walcott jól meg is büntette őket, mondjuk kellett hozzá Cazorla tűpontos passza is. Meg a teljesen zenész hazai védelem.

Ezek után persze jogosan remélhették a hazai szurkolók, hogy a hipszterszemüveges hazai menedzser csak észreveszi, hogy nem kéne belemenni az Alexis-Walcott gyalogkakukk-duó által pörgetett Ágyúsok ellen egy versenyfutásba, mégsem így történt. A Leicester csak ment és ment előre, az Arsenal meg örült, hogy kedvére kontrázhat, és Alexis történelmi triplája (ő az első játékos, aki három európai topligában is mesterhármast tudott elérni) után még a rég kispadra száműzött világlegjobbcsatára Giroud is növelhette a péniszméretét az önbizalmát. A végén persze még a hazaiaknál csak kicsit kevésbé vakon lévő vendég védelem engedett egy gólt Vardy-nak is, hogy Hodgson papa örülhessen, és kényelmes gondokkal várhassa az októberi hátralévő selejtezőket.

Mert hogy következő állomásunk a White Hart Lane, ahol az Öreg Bagoly árgus szemekkel figyelte, hogy mire megy Harry Kane a bajnokság egyik legjobb védelme ellen. Nos, ez a védelem egyrészt a legbiztosabb pontja, Joe Hart nélkül, de cserébe Caballeroval kezdett, másrészt gyorsan összeomlott. Ebben pedig nagy szerepet játszott a címsorban említett második tényező: a vakok egyesülete, azaz a játékvezető sporttársak, az ő áldott jó szívük, meg kritikán aluli teljesítményük.

Két képet is azonnal kivágtam az összefoglalóból, mert egyszerre szörnyű és nevetséges, hogy ilyenek megtörténhetnek a világ legjobb bajnokságában. Ott, ahol végre a gólvonalat már nem rigók, hanem a technológia figyeli, ott, ahol a játékosok a belüket is kihajtják a raklap pénzért, amit zsebre tesznek, és ahol nem utolsó sorban még a beáramló tévés bevételek ellenére is vagyonokat fizetnek a kilátogató szurkolók. Szóval itt még mindig megtörténhet, hogy egy vakegér a saját kénye kedve szerint fütyörészik, és barmolja szét 45 ezer ember szórakozását a helyszínen, meg milliárdokét a képernyők előtt, a játékosok és edzők beletett munkájáról nem is beszélve.

Félreértés ne essék, mint Chelsea-s örülök, hogy nem lépett meg jobban a City. Na de hogy a fent látható szituációkat valaki miért és hogy nem tudja kiszúrni 6, avagy 20 méterről az számomra rejtély. Az viszont biztos, hogy ha te vagy én követünk el hasonló mértékű baromságot a munkahelyen, akkor nagy valószínűséggel holnap már nem kéne bemennünk. Viszont nyugodj meg, kedves Olvasó: a képen látható hibás döntéseket meghozó partjelzők és vezetőjük minden bizonnyal a jövő héten is ugyanolyan boldogan vonulhatnak ki a legnagyobb sztárokkal a gyepre. Meg a fizetésüket is felvehetik. Mert náluk elég annyit mondani: „emberek vagyunk, hibázunk”. Vicc.

De persze, lépjünk tovább, az élet sem áll meg. Irány észak és a St. James’ Park, ahol Mourinho még sosem tudott győzni Premier League találkozón. Mindenki úgy gondolhatta, hogy most, amikor a P-betűs átok kikerült az útjából, azaz Pardew lelépett a Szarkáktól és a helyét az eddig teljesen fogalmatlan McClaren vette át, megtörhet ez a sorozat. Nem így lett – és ebben megint a védelem játszotta a kulcsszerepet. Szó se róla, teljes gratuláció a hazaiaknak, akik mindent beleadva, az utolsó leheletükig harcolva nyomták be a Kékeket az első félidőben, no de ezt a két gólt megye kettőben sem néznék jó szemmel.

De hogy ne csak a vendég védelem legyen megemlítve: a pár bravúrt is bemutató Tim Krul teljesen vakon volt Willian szabadrúgásánál, és ha ugyanő nem mutat be egy hatalmas védést Ramires utolsó perces fejese után – egész véletlenül egyedül maradt a brazil az ötösön egy ilyen fontos szituban – a kékek akár mindhárom ponttal is távozhattak volna.

És még mindig nincs vége: irány Liverpool, ahol a hazai Vörösök, Tim Sherwood Aston Villáját látták vendégül. Ismét szerepet kaptak a fogalmatlan hátsó alakzatok, de megjelent egy új elem is ezen a találkozón: egy nagy visszatérő. Daniel Sturridge felépült sérüléséből, és mindjárt két góllal jelezte Balotellinek Bentekének, hogy igenis komolyan kell vennie a csatárposztért folyó versenyben. Nyilván kellett hozzá a Villa-védelem, akik készségesen végigkísérték mindkét akcióban az angol csatárt és saját magukat szúrták tökön azzal, hogy a nagy nehezen kivívott 2-1 után 90 másodperccel újra sikerült gólt kapniuk, de azért adjuk meg neki, ami jár: hidegvérrel és kreatívan használta ki az adandó lehetőségeket.

Utolsó állomásunk az Old Trafford, ahol Magic Dick újra felrakta az O’Shea-Kaboul belső védőpárost, akiknél még a League One-ban is találhatunk kreatívabb, és biztosabb lábon álló duót. A nagy visszatérő itt Wayne Rooney volt, aki ezer év után szerzett újabb gólt a Premier League-ben. Martial újra hatalmasat játszott, de tegyük hozzá, hogy azért Kaboult megforgatni nem egy nagy skill - legalábbis a fiatal franciának valószínűleg nem ez kell, hogy fokmérő legyen. Mindenesetre instant impact a srác – amit őszintén bevallom, nem vártam – és hatalmas előnyére lehet ennek a Unitednek. Lássuk, mire megy majd az igazán nagy rangadókon!

A többiek: a Stoke megszerezte első győzelmét az elnyűhetetlen terminátor, Jon Walters és az osztrák Ibra, azaz Arnautovic vezetésével – a Bournemouth pedig elvesztette egyik legfontosabb láncszemét, a gólfosó Wilsont (pont, amikor megvettem fantasy-ben). Délen a Southampton lassan visszatér tavalyi formájához , ezúttal - a United legyőzése után a kéziféket behúzó - Monkékat ütötték le, 3-1-gyel.

A West Ham jó Robin Hood-ként a City-től lenyúlt 3 pontot a Norwich ellen vesztegette el, bár ez csak nézőpont kérdése, hiszen eleve csak a 94. percben sikerült egyenlíteniük – szóval ez akár egy győzelemmel is felérhet. A vasárnapi egyetlen meccsen – hogy lehetett ezt a Sky-nál SuperSunday-nek nevezni, az nálam hatalmas rejtély – Pardew Palace-a tovább menetel: ezúttal a Watford ellen győztek egy Yohan Cabaye tizenegyes góllal.

A hét kérdése: a Liverpool csatárai közül ki áll a legjobb gólátlaggal (gól/meccs) a Premier League-ben?

A helyes megfejtők között Mario Balotelli vörösben szerzett PL-góljait sorsoljuk ki, floppy lemezen.

A hét képe:

Fantasy & tippjáték: előbbihez nem szólok hozzá, mert le vagyok maradva, mint borravaló, meg ugye szegény Wilsont is pont akkor kellett megvennem, amikor 10 perc után lesérül. A tippjátékban viszont még mindig Emazohun vezeti fel a többieket, de ez a kör neki nem sikerült annyira (6 pont), mint a mögötte szorosan tapadó JustinHoyte-nak és BotondB-nek.

Szakértőink közül DefinitelyMaybe a 9. helyen ügyeskedik, reméljük, a szezon végére hozza a dobogót, és akkor eggyel kevesebb ajándéktárgyra kell elszórnunk a zsét bebizonyosodik, hogy annyira nem is vagyunk hülyék ehhez a bajnoksághoz. Utána szoros a mezőny, de psychocska és mc_deere a United szárnyalásával ellentétes irányban nyomulnak (hátrafelé), jómagam pedig a Chelsea ámokfutásával csakugyan ellentétesen, azaz előre.

A jövő héten a mostani gólzápor után igazán parázs meccsekre van kilátás: José szombat este a feljövőben lévő Southampton ellen próbál zárkózni, vasárnap pedig igazi szuperrangadók jönnek. Először a Mersey-side Derby, utána pedig rögtön az Arsenal-Manchester United! Maradjatok velünk, kommentelésre fel!