Kedvenc bajnokságunk az idei szezonban is bővelkedik meglepetésekben, a végső győztest még csak megtippelni sem lehet. Íme néhány szalagcím az első hetek egy-egy emlékezetes mérkőzéséről:

Matchweek 1: "Cech potyával, az Arsenal otthoni blamával kezdett - hamis bajnoki illúziók?"

Matchweek 4: "Hazai pofonba szaladt a Liverpool, erősen inog a kispad Rodgers alatt"

Matchweek 6: "Váratlanul botlott otthon a City - Jesus Navas a bűnbak"

Matchweek 10: "Ismét kikapott Mourinho csapata, a Chelsea el van átkozva"

Van izgalom tehát bőven:  edzőváltások, rekordigazolások, doktornők és eltiltások. Amiről azonban kevés szó esik az itthoni focis közegben, az  a West Ham United idei ragyogása - tovább után erről lesz szó!

Kelet-Londonban ugyanis úgy tűnik, elindult valami. Vagy ha precízebben akarok fogalmazni nem elindult, mindinkább beérni látszik.  Egy olyan fejlődési pálya van kiteljesedőben, amit javarészt a 2010-es tulajdonosváltás és a vele együtt járó új filozófia indított el. Így vagy úgy, a tények mindenesetre nyilvánvalóak: a West Ham története magasan legjobb rajtján van túl a Premier League-érában: 10 meccs után 3. hely, 20 pont, idegenbeli veretlenség és nem mellesleg legyőztek az öt legerősebb keretű csapat közül négyet (ebből hármat idegenben, Van Gaal fiai pedig még nem kerültek sorra) Mi történik a Green Street-en? - kérdezhetnék az El Clasíco-n szocializálódott, Britannia varázsát csak hírből ismerő sportkedvelők. Véleményem szerint az eddigi jó szereplést alapvetően négy okra lehet visszavezetni:

Rendezett alapok, stabil pénzügyi háttér

A mai West Ham alapköveinek lerakása még Sam Allardyce (a továbbiakban Fat Sam Big Sam) és az új tulajdonos-duóhoz köthető. Ebben a 2010-2014 közötti időszakban épültek be a jelenlegi csapat oszlopos tagjai (Reid, Collins, Tomkins, Noble, utóbbiak ráadásul saját nevelésű játékosok is), akik Green, Nolan, Carlton Cole közreműködésével masszív gárdává formálódtak 2012-re. Még abban az évben sikerült is a feljutás - a kalapácsosok mellett a Reading és a Southampton is kiemelkedett az akkori Championship mezőnyéből -, azóta pedig egy pillanatig sem voltak kiesési gondjai a csapatnak. (Habár az emlékezetes 2007-es menekülésnek is megvoltak a maga szépségei) A klub pénzügyi lehetőségei a tulajdonosváltás óta ha nem is határtalanok, de igencsak kecsegtetőek: a top 6-ot leszámítva szinte mindenkinél vastagabb bukszával operálnak Dávidék. A jövőre már használható Olimpiai Stadion  - ahol egyébként pénteken rögbi-vb bronzmeccs lesz - pedig szintén új lendületet adhat a kelet-londoniaknak.

Bíztató igazolások - játékosok és edzői stáb

A szürke, ötlettelen tavaszi szereplés és a taktikai megújulás hiánya megmutatta Big Sam filozófiájának korlátait. Nyári lapátra kerülése és Slaven Bilic - kis képünkön - kinevezése arra enged következtetni, hogy a klubvezetés nem elégszik meg a középmezőny közepével, a legjobbak közé kíván kerülni. Mondjuk nem ezt mutatta a nyári EL-blama, ahol a csapat kvázi bedobta a törülközőt - ezt a drukkerek egy része még most sem tudja megbocsátani Bilicnek - de talán bízhatunk a hosszabb távú, grandiózusabb tervekben.

Az ex WHU-s horvát trénernek eddig mindenesetre bejöttek a húzásai: Ogbonna gyorsan felvette a liga ritmusát, Mosesről korábban is tudtuk hogy nagy tehetség, az eddig lejátszott meccsei alapján itt végre talán kiteljesedhet. Obiang és Jelavic bármikor bevethető, simán PL-szintű focisták, Payet pedig... rá nehéz szavakat találni. Az eddig mutatott játékintelligenciája és teljesítménye alapján bátran kijelenthető, hogy a leghasznosabb igazolás idén Angliában, a West Ham csapatában pedig könnyen az új Scott Parkert Paulo Di Canio-t láthatják benne a szurkolók. Ilyen minőségi erősítésekkel immáron megfelelően bő kerete van a gárdának, tulajdonképpen minden posztra jut quality player, versenyképes cseresorral kiegészülve.

Új taktikai elem, a kontrajáték

Amíg az elmúlt években finoman szólva sem Kelet-Londonban játszották a leglátványosabb játékot Nolanék, ez mostanra megváltozni látszik, mégpedig a gyors kontrákra épülő taktikával. Bilic legtöbbször a 4-3-3 és a 4-2-3-1 formációk közül választ attól függően, hogy ki az ellenfél. (Az Arsenal ellen például a fiatal Reece Oxford, a City és a Liverpool ellen Pedro Obiang játszott szűrőt Noble oldalán) Az utóbbi meccseken stabilizálódni látszik a  4-2-3-1, melynek két kulcsjátékosa Kouyate és Payet. A szenegáli elképesztő munkát végez a pálya közepén, teljesítményét a számok mellett jól szemlélteti, hogy idén már harmadszor lett ő a #manofthematch. Mögötte a jobbhátvéd posztot leszámítva igazán masszív, magabiztos védelem áll, remélhetőleg Jenko is megtalálja a tavalyi formáját hamar.

Támadásépítésben pedig a kis francia zsenink komoly segítséget kap a Lanzini-Moses-Sakho triótól, akik közül elsősorban a fiatal argentin csodagyerekre hívnám fel a figyelmet, eddig nagyon bíztató a játéka. A másik három csatárral  - Carroll, Zarate, Jelavic - kiegészülve nem véletlen, hogy a City-t üldözzük lőtt gólok számában. Ami egyedül aggodalomra adhat okot, az Carroll és O'Brien gyors felépülése a felállt védelem elleni játék. Ugyanis tény, hogy eddig kevés gólt szereztek a fiúk ilyen módon, márpedig a következő hetek klasszikus középcsapatai ellen várható iszapbirkózás.

Mentális frissesség és fegyelem

Az utolsó tényező a mentális fegyelemre vonatkozik, amiben szintén - Sanyi bácsi kedvenc mondásával élve - megkérdőjelezhetetlen a fejlődés. Tavaly például esküdni mernék, hogy a West Ham kapta a legtöbb gólt az utolsó öt percben, idén ez szinte teljesen megfordult, rendre eredményesek a kalapácsos támadók a végjátékban. Az ilyenfajta koncentrációban nyilvánvalóan az edzőnek is komoly szerepe van, persze néha kell az ellenfél szerencsétlenkedése is (lásd Norwich, Palace stb.)

A sárga/piros lapgyűjtő tendencia is megállni látszik, bár utóbbi terén még mindig élen áll a csapat holtversenyben, köszönhetően az első fordulók aktív balfaszkodásának. (Az EL-t talán még mindig mi vezetjük 3 pirossal, holott lassan 3 hónapja kiestünk) Értelemszerűen erős a korreláció a javuló tendencia és a győzelmi szériánk között, valamint Noble úgy tűnik beérik, mint válogatott szintű középpályás cséká, egyre higgadtabb vezére a brigádnak.

Összességében tehát úgy látszik, sikerül stabilizálni a csapatot, hosszú évek után a nagyok ellen is jönnek az eredmények, minden adott tehát egy fényes szezonhoz, akár komolyabb álmokkal. (Fun fact: a WHU az eddigi 21 PL szezonjából egyszer sem tudott a bajnokság végén pozitív gólkülönbséget felmutatni, holott már 5. helyen is végzett a csapat) Sokan felhozzák ugyan, hogy tavaly is bíztatóan kezdődött az ősz, aztán mégis zuhanás lett a vége. Természetesen biztosat csak az utolsó meccs után tudunk mondani, mindenesetre a játékosok, az eddigi teljesítmény és harci szellem mindenképpen bizakodásra adhat okot a szurkolóknak. COYI

A poszt fenomeno kommentelőtársunk munkája, köszönjük neki. Ha neked is van ehhez hasonló, vagy éppen teljesen más kvalityi vendégposztod, akkor ne habozz, küldd a premierleague.reblog@gmail.com címre!