A hétközi angol Ligakupa mérkőzések lezajlása után - remélem senki nem kapott szívrohamot -, visszakanyarodhatunk kedvenc bajnokságunkhoz, a Premier League-hez. A múlt heti forduló, elég sok meglepetést tartogatott számunkra. Volt egy csalódást keltő manchesteri derbi, újabb Chelsea vereség, Harry Kane feltámadás, menedzser menesztés és még sok minden, ami hatással lehet a hétvégi mérkőzésekre. Nem is csigáznék tovább senkit, lássuk, mi vár ránk a hétvégén.
Jürgen Klopp szerint, ha lovakként kezeljük az angol fiatalokat, akkor azokká is fognak válni. A Liverpool német szakvezetője annak kapcsán fakadt ki a napokban, hogy szerinte az utánpótláskorú angol játékosok túlzott meccsterhelése negatívan befolyásolja a fejlődésüket. Nem is állnék meg ott, hogy azt mondjam, igaza van. Inkább egyből ráhúznám az elméletét az egész angol labdarúgásra. Nézzük az idei szezont. Augusztus óta nem volt megállás. Bajnoki meccsek (10), ligakupa meccsek (3), nemzetközi kupameccsek (3 +2), válogatott meccsek (4). Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi porondon is érdekelt csapatok játékosainak nagy része, - BL vagy EL selejtezőktől függően - az augusztus közepe óta eltelt 10 hét alatt 20-22 meccset játszott. Persze jelen pillanatban hasonlóan állnak más országok bajnokságaiban is a csapatok, csak amíg máshol a kupa küzdelem el van nyújtva, és a meccsek később ritkábbak lesznek, addig Angliában ősszel és télen meghajtják a Ligakupát, majd év elején átfedésben elkezdik az FA kupát is.
Természetesen nézőként én magam is imádom ezt a dömpinget. Hogy Karácsonykor, Újévkor is vannak meccsek, és hogy az egész szezonra kiterjesztett két kupasorozatban igazi Dávid és Góliát küzdelmekben néha a bátran harcoló kiscsapatok legyőzik a sokkal nevesebb ellenfeleiket. Viszont egyre erősebbek azok a hangok, amik szerint ennek az az ára, hogy nemzetközi szinten túl korán elvéreznek az angol csapatok, és a válogatott sem képes emlékezeteset nyújtani a világversenyeken. Nyilván nem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy a meccsterhelés miatt nem megy a BL-ben és az EL-ben, vagy hogy ezért gyenge a válogatott, de azért több ez mint egy vad felvetés. Az biztos, hogy ha valamivel rövidíteni lehetne az éves programot, akkor az a Ligakupa kiiktatása lenne. Egyelőre viszont az angol szövetség, és a sorozatot közvetítő Sky Sports is a kiírás 8 körében rejlő bevételi forrásokat látja elsődlegesen, így hát szó nincs a meccsterhelés csökkentéséről. Úgyhogy nyerget fel, aztán "Gyí, te!" Előre a legfeleslegesebb kupáért! Hajtás után a legjobb 16 programja.
Manchester bilikék és vörös fele mellett London ágyús, olajos, valamint kalapácsos oldalán egyaránt nagy volt az öröm a hétvégén, sőt, mivel megleptésre az eddig csontutolsó Newcastle is miszlikbe szabdalta a Norwich-ot hazai pályán, úgy tűnik, igazából minden csapat elégedetten tekinthet vissza a mögöttünk hagyott fordulóra. Hajtás után megnézzük, tényleg így van-e, végigmegyünk szokásos rovatainkon, és gyönybetűvel tárjuk elétek a forduló krónikáját.
A válogatott szünetet követően visszatér a Premier League, a játékosok újra magukra öltik jól megszokott gúnyáikat, és futballozni kezdenek kedvenc bajnokságunkban a ködös Albion futballmezőin.
A héten két igazán érdekfeszítő összecsapásra kerül sor, mind a kettő esetében liverpooli csapatok kerülnek a reflektorfénybe. A tavalyi botladozás után, az idén igencsak szép formát futó Everton a Manchester Unitedet fogadja, míg a Liverpool Londonba látogat és a Tottenham vendégeként próbál feltámadást produkálni - immáron Jürgen Klopp vezetésével a kispadon - a klasszikus, szombati 13:45-ös időpontban. Ez pedig egyértelművé teszi, hogy ezen a héten a White Hart Lane kerül előtérbe heti beharangozónkban.
Csütörtök este valami megváltozott Liverpoolban. Míg a magyarok Feröer ellen fűzték be az oktatófilmet szenvedték ki a győzelmet, addig Liverpool vörös felében egyre-másra pukkantak a pezsgősdugók, miután a klub hivatalosan is bejelentette, Jürgen Klopp váltja Brendan Rodgers-t a menedzseri székben. Aki meg magyar, és 'Pool szurkoló, az gyorsan kért még magának pár korsó sört a sarki csehóban, mert ünnepelni kell. És nem csak a nemzet Danijának (a madocsai Messi, te jó ég) dupláját, hanem az örömhírt a szigetekről: Liverpoolban végre új időszámítás kezdődik..!
Az acsarkodás kiheverése után azért még egy pillantást vetnem kellett a csapat hivatalos oldalára, hogy tényleg nem csak álmodtam-e a német érkezését. Hamar megnyugodtam, már javában az első sajtótájékoztatóját tartja a mester, a média és a szurkolók is csak isszák a szavait. Látszólag minden happy. De vajon miért? Hajtás után 10 ok egy mezei szurkolótól, hogy miért is örülünk Klopp érkezésének.
Brendan Rodgers megszűnt Brendan Rodgersnek lenni. Az utóbbi időkben már csak önmaga árnyéka, sőt, paródiája volt. A kreativitás minden jelét nélkülöző, ötlettelen, fájdalmas paródia, amin a Liverpool szurkolói csak sírni tudtak. Merthogy Rodgers teljes leépülése egyúttal a Liverpool teljes leépülését jelentette. Egyszerűen azok az apró, nyári ésszerű(tlen) érvek és hangok is elpárologtak, amik Rodgers maradása mellett szóltak. Rodgersnek nem maradt semmije. Annyira mélyen volt az önmaga okozta fekáliában, hogy nem volt maradása, mennie kellett. Sokszor azt lehetett érezni, hogy még Hodgson, egy teleszart búvárruhában is nagyobb kreativitást és szenvedélyt tenne hozzá a játékunkhoz.
Az egyszeri tévénéző először érzi jogosultnak idén a Super Sunday elnevezést, főleg, mert a múltheti Watford - Crystal Palace felhozatal kissé erős viccre sikeredett. Nem mintha a liverpooli derbik tavaly hoztak volna bármi mást is Jagielka álomgólján álmatag szenvedésen kívül, sőt, az Arsenal - MU kapcsán is Gibbs/Blackett öngóljáról szólnak a friss krónikák, nem pedig a Keane vs. Vieira párharcról. A folytatásban mégis rávilágítunk, miért lesz érdemes a TV előtt punnyadnunk az idei utolsó 20+ fokos hétvégén.
Bakancslista. Tervek gyűjteménye azon dolgokról, amiket még szeretnénk átélni földi életünkben. Mindenkinek van ilyen listája, gyakran ezek éltetik és motiválják az embert. Az enyémen igen előkelő helyen szerepelt egy liverpooli túra gondolata. Meccsel (lehetőleg győztessel), városnézéssel, az atmoszféra magamba szippantásával. Az egész életérzéssel.
Így hát szeptember 25-én hajnalban belevágtam. Egyedül, hogy minden a terveim szerint alakuljon. És úgy alakult. Hajtás után fényképes, útinapló-szerű élménybeszámoló egyenesen a Mersey partjáról.
A Liverpool alapvetően egy kedves kis csapat, ha nem akarná mindenki beléjük látni a régmúlt idők nagy világverő brigádját, Istenemre mondom, talán még kedvelném is őket. Nagyjából ugyanez áll Brendan Rodgersre is, aki idegesítő manírjai nélkül egy kifejezetten innovatív, kulturált edző benyomását kelti, kár, hogy a Liverpool irányításával járó médiafigyelem és nyomás megborította az elméjét, és emiatt valamiért állandóan olyan keresztet akar magára venni, amihez semmilyen köze nincs. Nagyjából ez történt ezen a hétvégén is, a pragmatizmustól megtisztított 'Pool ugyanis kifejezetten pofás játékkal rukkolt elő, és kis szerencsével akár a meleg szart is kiverhette volna a Norwichból - de nem tette, ez pedig egyúttal azt is jelenti, hogy a hétvégi Villa elleni meccs könnyen az északír karaktervadász utolsója lehet a Kop becses színe előtt. Hajtás után megsimogatjuk a Vörösök buksiját, még egyszer utoljára a helyére küldjük Diego Costát, és természetesen szokásos rovatainkkal is betámadunk.
Nagyon úgy néz ki, hogy minden kirakós a helyére került Pellegrini puzzle-jében, mert a City csak nem akar kifingani. Szombaton konkrétan a szezon egyik legnehezebb idegenbeli meccsét (a Kristálypalotánál mindenki utál majd játszani, higgyétek el) húzták be tartalékosan, ami attól függetlenül is kurva nagy szó, hogy áldozati báránynak otthagyták azt az Agüerót, aki idén még bele sem lendült úgy igazán. Ez utóbbi tény amúgy meglehetősen baljós jövőképet fest az ellenfeleknek, akik egyelőre nemhogy nincsenek elfoglalva különösebben a strandkorlátkékek üldözésével, de a Leicester mögül sem akaródzik nekik kitenni az irányjelzőt. Hajtás után darabokra elemezzük a hét meccsét, belerúgunk Mourinhóba, felszopjuk a Barca legújabb célpontját, sőt, kicsit még Theo Walcottól is magunk alá élvezünk.
