Szeretnénk összegyűjteni az összes nyári transzfert egy posztban, hogy egyszerűen tudjatok keresgélni nálunk a nagy nyári jövés-menésben. Mellé hagyunk egy kis értékelést is (amin természetesen kárörvendünk, vagy éppen kacarászunk a szezon végén), hogy lássátok, mi hogyan vélekedünk egy adott klubcseréről. Elsősorban a felnőtt csapat tagjaival foglalkoznánk, vagy olyan fiatalokkal, akikből pénzt is láttak a klubok, így azokat nem vettük figyelembe, akik az utánpótlás csapatból távoztak. Érdemes könyvjelzőbe tenni ezt a posztot, ugyanis folyamatosan frissítjük! A véleményeteket pedig várjuk odalent!

(Az árak, amennyiben nem jelentek meg megbízható forrásokban [BBC, Sky], a transfermartkról származnak. Az igazolások a fizetett összeg szerint csökkenő sorrendben jelennek meg, az elmúlt 1 héten történt transzfereket pedig bevastagítjuk [hétfőtől vasárnapig])

 

AFC Bournemouth

Érkezett:

  • Sylvain Distin (Everton), ingyen

Jól jártak vele, kell a PL rutin, Distinben az van bőven, még ha öreg is mint az országút, B+ (ChesterB)

  • Tyrone Mings (Ipswich), £9.94M

​A fiatal balbekket állítólag tavaly a Chelsea és az Arsenal is körüludvarolta, most mégis az újoncnál landolt. Stabil kezdő lesz, noha a védelem bármelyik posztján bevethető, nem is hozott rossz számokat tavaly, és még potenciál is van benne, A+ update, most láttam csak az árát, így csak A- (ChesterB)

Röhej, ekkora pénzért sokkal jobb játékosokat vehettek volna külföldről, szóval nem nagyon értem az igazolást, főleg, hogy a HG-kvóta miatt sem kell aggódniuk. Nálam ez a legnagyobb jóindulattal is csak B (mc_deere)

  • Artur Boruc (Southampton), ingyen

Már tavaly is ő volt a Bournemouth első számú kapusa, 16 clean sheettel zárt, lejárt a szerződése, így ingyen abszolút jó fogás, A (ChesterB)

Kiváló lepkevadász, jobb napjain viszont pont benne van az a mennyiségű bravúr, ami egy kiscsapatot a vonal felett tarthat, A (mc_deere)

  • Adam Federici (Reading), ingyen​

Tavaly a Reading első számú kapusa volt, 13 clean sheettel, valószínűleg második számú kapusnak hozták, konkurenciának tökéletes lesz, A (ChesterB)

  • Joshua King (Blackburn), ingyen

A Unitednél egy időben nagy ígéretnek tartották, de annyira jó játékos sosem lett, hogy érdemes legyen komolyan kipróbálni a nagycsapatban. A Blackburnben sem igazán tudott gyökeret ereszteni, ami nem csoda, egy 15 meccs/1 gólos teljesítménytől azért még a Champóban sem hugyoznak maguk alá a menedzserek. Meglepne, ha nagyot robbanatana, C (mc_deere)

  • Christian Atsu (Chelsea), kölcsönbe

Nagyon gyors jobbszélső, aki a túloldalon is képes teljesíteni. Chelsea drukkerként csak remélni tudom, hogy jól fog teljesíteni, jó fogásnak tűnik, B (ChesterB)

Ügyes szélső, van benne potenciál, pont ilyen igazolásokra van szüksége a Bournemouth-nak, A- (mc_deere)

Távozott:

  • Brett Pitman (Ipswich), ingyen

A Bournemouth saját nevelésű csatára cserecsatárként hozott össze 13 gólt az előző szezonban, a PL-be már nem tartanak rá igényt, A- (ChesterB)

  • Benjamin Büchel, szabadúszó

A lichtensteini kapus még azokban a csapatokban sem védett, akik kölcsönvették őt, elég beszédes kritika, A (ChesterB)

  • Josh McQuoid (Luton), ingyen

Ő is inkább kölcösnjátékosnak mint kerettagnak számított, ő is részese a B'mouth tisztogatásának, A (ChesterB)

  • Mohamed Coulibaly (Racing Santander), ingyen

Nem váltotta meg a világot, összesen 8 meccsen jutott szóhoz a két éve alatt, valamennyit buktak is az üzleten, A- (ChesterB)

  • Joe Partington (Eastliegh FC), ingyen

Két éve nem játszott már Bournemouthban a kölcsönadások miatt a walesi védő, nem vesztettek vele semmit, A (ChesterB)

  • Ian Harte, szabadúszó

4 meccset játszott, 37 éves, nem veszteség, A (ChesterB)

  • Darryl Flanavan, szabadúszó

Összesen 111 perc jutott neki a tavalyi szezonban, 36 éves, nem volt értelme megtartani, A (ChesterB)

  • Miles Addison, szabadúszó

Nem tudta beverekedni magát a csapatba, nem vesztettek az elengedésével semmit, A (ChesterB)

Arsenal

Érkezett:

  • Petr Cech (Chelsea), £10.9M

Világklasszis kapussal erősíthetett az Arsenal, a kirakós egyik utolsó darabja is meglett, ráadásul diszkont áron. Cech-ben jó 5 év még bőven lehet ezen a szinten, hatalmas upgrade lehet a védelemnek is, hogy egy ilyen kapus van mögöttük. A+ (ChesterB)

Eddig a nyár tökéletes igazolása, lassacskán bajnokcsapat-matéria gyűlik össze az Emirates-ben, A+ (mc_deere)

Az Arsenal-nak hosszú idő óta először van kapusa! Igazi rendes kapusa! Nem egy Lehmann, Almunia, Mannone, Szczesny vagy Fabianski, hanem egy "a-plusszos" portás, aki beleillik a Pat Jennings, David Seaman sormintába. A+ (Mark29)

Távozott:

  • Lukas Podolski (Galatasaray), £1.75M

Én hibának tartom az elengedését, 3. számú csatárnak bőven jó lett voln, a magas fizetése ellenére is, ráadásul az összeg is nevetséges, B (ChesterB)

  • Ryo Miaichi (St. Pauli), ingyen

Egykor nagy tehetségnek tűnt, de ebből semmit nem váltott be. Az első ligás Boltonnál és a Feyenoordnál sem tudott megragadni, nem kár érte, A (mc_deere)

  • Semi Ajayi (Cardiff), ingyen

Már az előző szezont is a Cardiffnál töltötte kölcsönben, nem fog hiányozni Wengeréknek, A (ChesterB)

  • Abou Diaby, szabadúszó

Szegény, szegény Alou, őt tönkretették a sérülések. A klub amíg tudott, várt rá, de mostanra egyszerűen nem maradt indok a megtartására, A (mc_deere)

Aston Villa

Érkezett:

  • Scott Sinclair (Manchester City), £3.06M

A tavaszt már Sherwoodéknál töltötte, igényt tartottak a megtartására. A szint korrekt, az ár is, valahogy mégsem érzem bombaüzletnek, B+ (ChesterB)

Akárhonnan is nézem, kisebb csoda kellene hozzá, hogy belőle komoly focista legyen még a PL-ben. Így jár, aki sok delláért elmegy a City-padjára, C- (mc_deere)

  • Micah Richards (Manchester City), ingyen

Nagy kockázat, egy időzített bomba ami a sérüléseket illeti, ugyanakkor ha beválik, nagyot húzott vele a Villa, de szvsz nem fog, B- (ChesterB)

Távozott:

  • Nicklas Helenius (Aalborg), ingyen

Visszakerült oda, ahonnan jött, már az előző szezont is ott töltötte kölcsönben. Az Aston Villa bukott rajta jó 1 millió fontot, B (ChesterB)

  • Ron Vlaar, szabadúszó

Nagy veszteség a Villának a holland elvesztése, a nagy találgatások és bizonytalanságok után mostmár tudjuk, hogy nem sikerült meghosszabbítani a szerződését, B (ChesterB)

  • Andreas Weimann (Derby County), £3.34M​

Eddig a nyár WTF eladása, nem is értem. Sokoldalú, fiatal támadó, oké hogy jövő nyáron lejár a szerződése, de na, több van benne mint egy Championship szint, C- (ChesterB)

Valószínűleg Sherwooddal nem jött ki, mert annyira rossz azért bőven nem volt, hogy ilyen aprópénzért váljanak meg tőle. Ha Greralish a nyaralás után a szezon egy részét is részeg duhajkodással tölti, akkor fog még ő nagyon hiányozni, B- (mc_deere)

Tavaly ilyenkor még 10 milliós árak, és 3-4 PL csapat neve repkedett vele kapcsolatban, ehhez képest nagy negatív meglepetés mind az új klub, mind a vételár, C (Mark29)

  • Yacuba Sylla (Rennes), £1.32M

Az előző szezont a török bajnokságban töltötte kölcsönben, nem vált be a Villának, és egy keveset még buktak is rajta, A- (ChesterB)

  • Matthew Lowton (Burnley), £1.23M

A Fradit is megjárt futógép kapcsán én sosem értettem, hogy mit keres egy PL csapatban. A Championship szintjét viszont simán hozhatja. A (Mark29)

Sikerült elkérni érte az árát, a csapatból pedig nem fog hiányozni, ez a tökéletes eladás definíciója, A (mc_deere)

  • Darren Bent (Derby County), ingyen

A Derby-nél nagyon ment neki a tavasszal, sajnálhatja a Villa, hogy nem kaptak érte pénzt, így csak A- (ChesterB)

Ingyen ez nem volt jó deal, B (mc_deere)

  • Enda Stevens (Portsmouth), ingyen

Semmit nem vesztettek vele, A (ChesterB)

  • Chris Herd, szabadúszó

   Neki sem találta meg a Villa a helyét, nem fog hiányozni, A (ChesterB)

Chelsea

Érkezett:

  • Falcao (AS Monaco), kölcsönbe, ?

​Vegyük sorra. A Chelsea-nek egy 3. számú támadó kellett, ebből a szempontból jó Falcao. A Chelsea-nek remélhetőleg csak addig kell egy csatár, amíg Bamfordot nem lehet tartósan alklamazni, ebből a szempontból is megfelel az egy éves kölcsön. Ugyanakkor saccra 20 millió fontot elvesz az FFP-ből, valamint a hírenve sem olyan mint régen, azonban akkor lesz csak bukta, ha emiatt Remy távozik. Ezen szempontok alapján én egy B osztályzattal jutalmazom a transzfert. (ChesterB)

Ha Rémy helyett jött, akkor ez egy nagyon rossz deal, ha mögé, akkor csak kicsit. Falcao drága, vonzza a tekinteteket a kispaon, cserébe viszont a sérülése óta teljesen eltűnt korábbi lethal skillje, a robbanékonyság. Sosem lesz már az a csatár, aki volt, nem véletlen, hogy Mourinho is csak kölcsönbe vitte, B- (mc_deere)

  • Nathan (Atletico Paranaense), £3.96M

Nagy tehetségnek tartják, szinte biztos megy kölcsönbe, a potenciálja viszont biztató. (ChesterB)

  • Cristian Manea (Viitolul), £2.64M

17 éves román jobbhátvéd, aligha hiszem, hogy bármikor lesz esélye a felnőtt csapatba kerülni. (ChesterB)

Távozott:

  • Petr Cech (Arsenal), £10.9M

Egyértelmű volt, hogy a kispad méltatlan egy ilyen kapushoz, így nem volt kérdés, hogy a jövőt építjük a legenda helyett. De hogy pont az Arsenalnak sikerült eladni... Nem értem miért nem lehetett akkor azt mondani, hogyha ennyire kell, akkor 20 millió font, és a tiétek, legyen bármennyire is irreális összeg érte. A klub kivételesen nagyon emberséges volt vele, és elengedte egy riválisunkhoz, szerintem hiba volt. Cech-re nincs rossz szavam, az a 11 év és megannyi kupa kárpótolt mindenért, C- (ChesterB)

Bár a pontos átigazolási összeget hivatalosan nem tudni, gyanús, hogy nem kérte el érte az árát Abramovics. Jótékonyság szaga van a dolognak, a Chelsea nagyvonalú volt Cech-vel, üzleti szempontból viszont ez masszív C (mc_deere)

  • Thorgan Hazard (Borussia Mönchengladbach), £7.04M

Ez az üzlet már télen megköttetett, sajnálom hogy nem állhat össze az Hazard-Brothers a csapatban, de visszavásárlási opcióval engedtük el, nem mellesleg 10-szeres áron távozott, A (ChesterB)

  • Gael Kakuta (Sevilla), £5.28M

Sose gondoltam volna, hogy valaha látunk belőle összeget. Óriási talentum volt, de sehol sem találta a helyét, egészen 2014-ig, amikor a Vallecanóban nagyszerűen játszott. Magas fizetése miatt külön öröm, hogy megszabadultunk tőle, A+ (ChesterB)

Hihetetlen, hogy a Chelsea a legnagyobb hulladékokból is 5+ millió fontokat kaszál, A+ (mc_deere)

  • Didier Drogba, szabadúszó

A király jött, látott, és nyert még egy bajnoki trófeát, de úgy érezte, 37 évesen még játszani akar 1-2 évet olyan csapatban, ahol kezdő lehet. Nála jobb harmadik számú csatárt nem fogunk találni, így C (ChesterB)

Crystal Palace

Érkezett:

-

Távozott:

  • Owen Garvan, szabadúszó

Egyikükért, A (ChesterB)

  • Shola Ameobi, szabadúszó

​Sem, A (ChesterB)

Télen a newcastle-i idők emlékére Pardew mentőövet dobott neki, és leigazolta, miután a kimondhatatlan nevű török klubjával szerződést bontott. Viszont valószínűleg azt előre tisztázták, hogy nagyon nem fog játszani, és nyáron elbúcsúznak egymástól, A (Mark29)

  • Jerome Thomas, szabadúszó

Kár, (ChesterB)

  • Peter Ramage, szabadúszó

Nincs, A (ChesterB)

  • Lewis Price, szabadúszó

Rájuk, (ChesterB)

  • Stephen Dobbie, szabadúszó

Szükség, A (ChesterB)

Everton

Érkezett:

  • Gerard Deulofeu (Barcelona), £4.2M

Cserének jó lesz, ha sikerülne kiütni a fejéből az önzőzést, akkor ekkora összegért egy nagyon hasznos játékos is lehet a jövőben, B+ (ChesterB)

Hihetetlen potenciál, nagyon kevés agy, ennyi pénzért ez szerintem egy jó dealnek tűnik. Tudom, hogy két éven belül a Barca 8 millióért visszaveheti, de akárhonnan is nézem, Lennonhoz képest a katalán egy igen jelentős minőségbeli upgrade, A- (mc_deere)

  • Tom Cleverley (Manchester United), ingyen

Pontosan ez a szintje, Martínez meg amúgy is használta már korábban a Wigannél, úgyhogy valószínűleg meg fogja kapni a bizalmat. Ha Barry elvégzi helyette a kulimunkát, akkor McCarthy-nál és Besic-nél is jobb megoldás lehet a középpálya közepére, A- (mc_deere)

Távozott:

  • Sylvain Distin (AFC Bournemouth), ingyen

Én őt mindenképp megtartottam volna, egy őskövület, de így maradt Stones és Jagielka a védelem közepére, meg két ifista. Distin rutinja és tekintélye lehet hiányozni fog edzésekről, B (ChesterB)

  • John Ludstram, szabadúszó

Nem fogják visszasírni Liverpool kék felén, A (ChesterB)

  • Antolín Alcaraz, szabadúszó

Idén 1000 játékperc jutott neki, de érthető hogy nem marasztalták, a helyére lehet venni a nyáron egy jobb képességű védőt, A (ChesterB)

Talán lehetett volna egy kis pénzt csinálni belőle, de tény, nem fog hiányozni a Goodisonból, A- (mc_deere)

Leicester City

Érkezett:

  • Shinji Okazaki (Mainz), £9.68M

A japán támadó az előző szezonban 12 góllal és 6 gólpasszal segítette a Mainzot a 11. helyre. Az utóbbi két évben 10 bajnoki gól fölött végzett, viszont 29 éves, nem tudni meddig tart ez a forma. A vételára egyelőre nem ismert, és még a munkavállalási engedélye hátra van, de már Leicester sálban pózolt, érdekes, ugyanakkor a Rókáknak ha van erős szekciójuk, az a csatárposzt. Legyen B (ChesterB)

Nem nagyon értem ezt a dealt, a Leicester pont előrefelé volt egész pofás, ennyi pénzért pedig már lehetett volna valami jó külföldi középpályást hozni a csapathoz. Okazaki amúgy korrekt kis támadó, de egyrészt nem vagyok benne biztos, hogy fizikailag elég lesz a brit darálóba, másrészt tényleg nem volt létkérdés Vardy, Nugent, Ulloa és Kramaric mellé, B+ (mc_deere)

  • Robert Huth (Stoke City), £3.7M

Tavasszal már a Leicester-ben volt kölcsönben, és 14 meccsen pályára is lépett. Bevált, részese volt a nagy tavaszi menekülésnek, így aztán érthető, hogy Pearson ragaszkodik hozzá, A (Mark29)

Kiváló igazolás, értékében is, árában is, A+ (mc_deere)

  • Christian Fuchs (Schalke 04), ingyen

Ingyen ő egy kifejezetten jó fogás, a rúgótechnikája pedig egyenesen rengeteget érhet majd a bentmaradásért vívott harcban. Balhátvédként és balszélsőként is harcba lehet dobni, úgyhogy összességében ezt egy igen pofás kis transzfernek érzem, A (mc_deere)

A Schalke-ban négy éven át alapember volt, szerintem beválik a PL-ben. Ilyen névvel meg csak a Leicester-be mehetett. Róka a Rókák között, A (Mark29)

Távozott:

  • Anthony Knockaert (Standard Liege), ingyen

Nem tudta a felnőtt csapatba tartósan beverekedni magát, (ChesterB)

  • Paul Gallagher (Preston), ingyen

Az utóbbi két évet a Prestonnál töltötte kölcsönben, így mindkét fél jól járt, A (ChesterB)

  • Zoumana Bagayoko, szabadúszó

Egy percet nem játszott idén, nem veszteség, A (ChesterB)

  • Conrad Logan, szabadúszó

Harmadik számú kapusnak is gyenge, A (ChesterB)

  • Gary Taylor-Fletcher, szabadúszó

Ő sem mai gyerek, érthető ha nem számolnak vele, A (ChesterB)

  • Matthew Upson, szabadúszó

Sérülés miatt csak februártól állt a Rókák rendelkezésére, de nem váltotta meg a nagyvilágot, 36 évesen nem marasztalták, A (ChesterB)

Liverpool


Érkezett:

  • Nathaniel Clyne (Southampton),  £12.5M

Az első igazán jó vétel lehet a Liverpoolnak a Sotonból, ár/érték arányban főleg. Támadásban és védeketésben is tökéletes, nem értem hogy nem repült rá a MU-City-Chelsea trióból valaki, főleg a nagy HG mizéria közepén, A+ (ChesterB)

Védekezésben elit, támadásban tisztességes, és mivel a Liverpoolnak most inkább egy konzervatív jobbhátvéd kellett, semmint az új Dani Alves, ez bizony egy nagyon jó igazolás. Árában is, szóval A+ (mc_deere)

  • Roberto Firmino (Hoffenheim), £29M

Most komolyan, ki ez a srác? A 23 éves brazil összesen 153 meccset húzott le a Hoffenheim-ben és ezalatt 49 gólt szerzett. Ez nem olyan rossz statisztika, na de nem is olyan jó, hogy 29 misit fizessenek érte. Első blikkre a szokásos pénzkidobós liverpool-i bulinak tűnik.  C (Mark29)

Az ára húzós, túlságosan hajaz Coutinhóra, és szerintem a Liverpool csapatjátékának nem ezen a poszton kellett volna igazán az upgrade. Ettől függetlenül remek kis játékos, nagy bukta nem lesz belőle, és külön plusz pont, hogy a védekezéshez sem sarlatán, B+ (mc_deere)

Végre, végre és végre! Nem Angliából igazoltunk valakit. Aki, nem mellesleg, hatalmas fogás, majd meglássátok. :) Agilis, gyors, jól passzol, jól lő. Az ára lehet kicsit húzosabb, de aki Szalainak is gólpasszt ad, annyira csak nem lehet rossz. Egy pontosan ilyen játékos kellett nekünk, ha Coutinho-val megtalálják az összhangot, világi páros lehetnek. Számomra a nyár fogás eddig. A (Costigan)

A kvalitásai passzolnak Rodgers filozófiájához, de az ára... Jól járt vele a 'pool érzésem szerint, noha meglepődnék, ha a hoffenheimi számait a következő szezonban is hozná, B+ (ChesterB)

  • Joe Gomez (Charlton), £3.5M

Fiatal, tehetséges angol középső védő. Az U17-es EB-győztes válogatott oszlopos tagja. Nem is kellett sok pénzt kifizetni érte, viszont meglepődnék, ha őt a felnőtt csapatba vettük volna. B (Costigan)

  • James Milner (Manchester City), ingyen

A nyár egyik legjobb fogása eddig. Oké, a fizetése húzós, de cserébe egy sokoldalú, nagy munkabírású, rutinos embert nyert a 'Pool, aki a csapat középpályájáról eddig nagyon hiányzó izmot is oda fogja pakolni, ahová kell. Nálam ez tükörsima A (mc_deere)

Ingyen jó üzlet, de annak a tükrében komikus, hogy Sterling esetében először visszadobták a heti £150k-s fizetési ajánlatot, majd előbb Henderson, és a hírek szerint Milner is megkapta. Viszont a legkorrektebb HG fogás a piacról, így összességében A- (ChesterB)

  • Danny Ings (Burnley), ingyen

Ha nem őt akarja első számú csatárnak a Liverpool, akkor van benne fantázia. Az ára nem húzós - ne feledjük, nevelési költséget azért kellett fizetni érte -, a fizetése szintén nem egy ökör ára, cserébe viszont garantáltan gurít 6-10 gólt, ha megkapja a lehetőséget a bizonyításra. Kis habozás után B (mc_deere)

Az ügynökei tesznek róla, hogy "egyszezonos" játékos legyen. Nyilván nem kell neki a Championship-ben játszania a Burnley-val, de egy TOP 6-on kívüli csapat talán jobb döntés lett volna. Azaz a Chelsea-n, City-n, Arsenal-on, United-en, Pool-on vagy Spurs-ön kívül bármelyik együttes. Ha a cél az, hogy Kane és Ő legyenek az angol válogatott jövőbeli ékpárja, akkor a lehető legtöbb játékidő kellene neki, amit viszont Liverpool-ban valószínűleg nem fog megkapni. C (Mark29)

  • Bogdán Ádám (Bolton), ingyen

Ingyen szereztünk egy jobb képességű kapust Jones-nál. Mindenképp megérte. Ráadásul magyar. Csak ne folytassa a sormintát... A (Costigan)

Abszolút jó deal, rutinos, otthon van Angliában, talán még fejlődni is fog. Jones-hoz képest jelentős upgrade, ennyi pedig pont elég lesz ahhoz, hogy Mignolet összekapja magát, amikor nagyon kell, A- (mc_deere)

Távozott:

  • Sebastian Coates (Sunderland), ?

Túl sok hasznot nem szerzett belőle a Liverpool, 2-4 millió font között szólnak a pletykák, így pár milliót biztos buktak rajta, A (ChesterB)

  • Iago Aspas (Sevilla), £5.28M

Mindig örömmel gondolok arra a bizonyos Liverpool-Chelsea meccsen rúgott szögletére, a Liverpool szurkolók persze kevésbé. Örültek, hogy láttak belőle pénzt, és csak minimálisat buktak rajta. Az is jelzésértékű, hogy a Sevilla egyből elpasszolta a Celtának... A (ChesterB)

  • Steven Gerrard (Los Angeles Galaxy), ingyen​​

Gerrard távozásával nem csak a Liverpool, de a liga is szegényebb lesz egy nagyszerű játékossal. Az ő neve egybeforrt csapatával, méltán emlegetik az egyik legnagyobb legendaként. Mert Gerrard az. Távozása valami egészen más, egy sokkal nagyobb dolog végét is jelenti, a klubhűségét. Az egyik utolsó nagy bástyája volt ennek a kihaló félben lévő jelenségnek, ami számomra nagyon elszomorító. Ez most - ha lehet - nem értékelném, elég furán venné ki magát, mert bár a sebbesége megkopott, játéka töredezetté vált, ő minden Liverpool szurkolónak a Hőse marad. (Costigan)

  • Glen Johnson, szabadúszó

HG válság ide vagy oda, ő nem ért heti £100k-t, jogosan váltak meg tőle, A- (ChesterB)

Ha pénzt is kaptak volna érte, ez lenne a nyár legjobb eladása, így csak simán tökéletes, felszabadult egy rahedli hely a fizetési sapka alatt, A (mc_deere)

  • Brad Jones, szabadúszó

Az utóbbi évtized legnagyobb vicce volt, hogy Rodgers betette őt a United elleni idegenbeli rangadón. Simán a legrosszabb 5 kapus között volt a PL-ben, nem is értem miért vette meg egyáltalán a 'Pool. Egyértelmű A+, még ingyen is (mc_deere)

Manchester City

Érkezett:

  • Enes Ünal (Bursaspor), £2.64M

A 18 éves török csatár az U21-es csapatnál kezdi meg a szezont. (ChesterB)

Távozott:

  • Matija Nastasic (Schalke 04), £8.36M

Amennyire a semmiből érkezett, és amennyire a 12/13-as szezon szinte egyetlen színfoltja volt City szempontból, annyira a hátsó ajtón távozott végül Di Matteo hívására a Schalkeba. Pár lejátszott meccs után automatikusan aktiválódott az eligazolása, és egy fél szezon jegelés után tulajdonképpen korrekt összeget kapott érte a City. Sosem rázódott bele igazán Pellegrini magas védelmi vonalába, pedig Mancini alatt a liga legjobb védelmében is komolyan hozzá tudott járulni a dolgok folyásához. Eladása logikus lépés, és csak bízni lehet abban, hogy Mangala egyre többször fordul majd a jobb énjéhez, A- (Definitely Maybe)

  • Scott Sinclair (Aston Villa), £3.06M

Mancini 2012 nyarán nemcsak, hogy be kellett érje Garciával Martinez helyett a Javik versenyében, de végül Eden Hazard helyett Scott Sinclair érkezett... Sosem kapta meg igazán a lehetőséget, de csodálkozni tényleg nem ezen kell, hanem a leigazolásán.  Ha még mindig Helen Flanagant szúrja, akkor a potenciálját így is maximalizálni tudta, (Definitely Maybe)

  • Dedryck Boyata (Celtic), £1.76M

Ő sem tudta tartósan beverekedni magát a City kezdőjébe, ezúttal végleg elváltak az útjaik. A végig búval baszott képű Deadly Dedryck szimpatikus és csereként relatíve megbízható játékos volt az elmúlt szezonban (ámbár a minimum játéklehetőség miatt nem is volt sok ideje hülyeséget csinálni) korrekt munkát végzett Pellegrini csapatában, de a Celtic csapatánál valószínűleg fognak még csodálkozni, hogy az idén nyáró érkező belga középhátvéd a Citytől mégsem egy Jason Denayer, A (Definitely Maybe)

  • James Milner (Liverpool), ingyen

Valószínűleg korábban eldöntötte már, hogy távozik, és az új szerződésajánlat sem győzhette már meg, no meg vélhetően pénzügyileg Liverpoolban sem jár szarabbul. Ha minden igaz, kedvenc posztján játszhat majd többet (aka pótolhatja Gerrardot), és talán a válogatott kezdőjébe is reálisabb lesz így az út. Akárhogy is, a Citynek még könnyen meggyűlhet a baja azzal, hogy egy Milner-szerű játékost pótoljon, főleg ha kitart az eddigi kissé naiv játéknál, C (Definitely Maybe)

Elment egy HG, sokoldalú, bármikor, bárhol bevethető komplex középpályás, ráadásul ingyen. Szerintem fog ő még hiányozni a City-nek, C- (mc_deere)

  • Micah Richards (Aston Villa), ingyen

Még Pellegrini első szezonjában kapott volna egy javított szerződést, de a több játéklehetőség reményében előbb kölcsönbe ment (Fiorentina - szintúgy kevés kezdéssel), majd érthető módon elhagyta végleg a klubot. Tizenhároméves korától szolgálta a Cityt; Eriksson idejében úgy tűnt, az angol válogatott egy pazar középhátvédet szerez a következő 10 évre, majd Mancini bajnoki szezonjában felváltva játszott még Zabaletával, és a liga legjobb jobbhátvéd párosát alkotta (a United elleni 6-1-en a meccs embere lett), de a sérülések és a sokszor túlontúl együgyű pozicionális játéka tönkretette ezt a szép karriert. A Villánál talán jobb esélyekkel indul az újrakezdésre, mint a violáknál, A+ (Definitely Maybe)

  • Frank Lampard (New York City FC), kölcsönből vissza

Baromira fájt az ellenünk lőtt gólja, de ennek meg kellett történnie. Tökéletes kiegészítő ember volt a City-ben még 36 évesen is. Mivel sokat nem tudtak tenni a megtartásáért a kölcsönszerződés miatt, így nem értékelném, de baszottul fogsz hiányozni! (ChesterB)

  • John Guidetti, szabadúszó

Újabb lejáró szerződésű játékos, akinek az álomszerű feyenoordi kölcsön után (23 bajnokin 20 gól) egy ritka vírussal is meg kellett bírkóznia, majd a szinte nulla játéklehetőség és a borzasztó kölcsön (Stoke) után úgy tűnt, a Celtic-nél újfent magára találhat, de a szezon második felében már az ottani szurkolók sem igazán akarták a megtartását, így minimális összegért sem tudta eladni a City januárban. Huszonhárom éves kora ellenére nagyrészt egy lomha, kiégett játékos érzetét keltette. A- (Definitely Maybe)

Manchester United

Érkezett:

  • Memphis Depay (PSV), £24.2M

Az Eredivisie legjobb játékosa, az ára kicsit húzós, de ő az a kategória lehet, aki meg is szolgálja, ráadásul hiányposztra érkezett, A (ChesterB)

Európa egyik legjobb fiatal játékosa, ismeri a vélhetően játszani kívánt rendszert és az edzőt. Szélről nagyon hiányoznak a gólok a Unitednek, idővel tökéletes megoldás lehet erre a problémára. Akár Hazardhoz hasonló impact igazolás is lehet első idényében, de nagyobb esélyt látok egy lassabb beilleszkedésre,(psychocska)

Távozott:

  • Tom Cleverley (Everton), ingyen

Csak azt sajnálhatják, hogy nem kaptak érte pénzt, B+ (ChesterB)

Nagy reményekkel hozták vissza a kölcsönszerződéséből, rövid periódusoktól eltekintve ezeknek a várakozásoknak nem tudott megfelelni. Kézenfekvő a távozása, viszont némi pénzt le kellett volna érte akasztani az előző szezonban, (psychocska)

  • Falcao (Monaco), kölcsönből vissza

Kockáztatott a MU, nem jött be, de nagy valószínűsággel jövőre is találkozunk vele a Premier League-ben (ChesterB)

0 teljesítmény, cserébe embertelen vételár és fizetés, no brainer, A+ (psychocska)

Newcastle United

Érkezett:

  • Karl Darlow (Nottingham Forest), kölcsönből vissza

A 24 éves kapust még tavaly nyáron igazolta Alan Pardew, viszont maradt még egy szezonra kölcsönben a Forest-ben. Volt értelme, 44 meccsen védett. Idén júliusban már a Szarkákkal kezdi a felkészülést. Elvileg ő lesz a második számú hálóőr. (Mark29)

  • Jamaal Lascelles (Nottingham Forest), kölcsönből vissza

Még egy Forest játékos, és őt is ugyanolyan kondíciókkal sikerült elhozni az előző nyáron, mint Darlow-t. Lascelles viszont nem volt alapember tavaly a Championship-ben, de egy 21 éves középhátvéd esetében ez nem meglepő. Így is kb. a meccsek felén bevetették. Ha megint a szokásos sérüléshullámmal számolunk Newcastle-ben, akkor új állomáshelyén is lesz vagy 20 meccse az első szezonjában. (Mark29)

Távozott:

  • Sammy Ameobi (Cardiff City), kölcsönbe

A lejáró szerződésű játékosok közül egyedül ő kapott új ajánlatot, hogy aztán a két évből egyet Walesben töltsön. Valószínűleg a Cardiff-nak lesz vételi opciója, magyarul minden arról szólt, hogy lássanak valami pénzt a 23 éves szélsőért. Jó lépés a vezetőségtől. Tavaly Shola, idén Sammy, 15 év után nem lesz egy Ameobi sem a Newcastle keretében, de ettől még az osztályzat B (Mark29)

  • Davide Santon (Inter), £3.26M

A 2011/2012-es, 5. helyen végző Newcastle-ben kényszerből lett a szezon egyik legjobb balhátvédje, mellesleg a liga legtöbb cselét bemutató hátvédje. Később rendesen visszaesett a teljesítménye, ezért aztán vele sem az a baj, hogy elengedték, hanem az, hogy áron alul, ráadásul akkor, amikor szinte az összes hátvéd sérült, vagy eltiltott volt. C (Mark29)

  • Jonas Gutierrez, szabadúszó

Az elmúlt két éve bármelyik sportfilm forgatókönyvét odaverné, főleg, hogy végül góllal és győzelemmel, klasszikus hollywood-i happy end lett számára a szezon vége. (Még akkor is, ha hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy csak a szíve vitte előre, mert játékban árnyéka volt önmagának. Ráadásul Hull-nak köszönhetően a Newcastle az utolsó fordulóban egy 0:10-es vereséggel is bentmaradt volna...) Mindenesetre adottak voltak a tökéletes távozási körülmények, egy nagy búcsúpartival, vagy egy több ezres közönségtalálkozóval. Erre telefonon rúgták ki... Gyökérség! B (Mark29)

  • Ryan Taylor, szabadúszó

Két súlyos térdműtét, és majdnem két teljes szezon kihagyása után már a tőle maximálisan elvárható középszert sem tudta hozni, ráadásul a hírhedt szabadrúgás góljai is elmaradtak. Viszont ment előre, soha nem adta fel. Pont mint Jonas esetében. Érthető döntés, bunkó közlés. A (Mark29)

  • Jan Alnwick, szabadúszó

Már az U19-es válogatott Freddie Woodman is előtte áll a sorban, Darlow érkezésével pedig végleg keresztet vethetett a newcastle-i karrierjére. A+ (Mark29)

Norwich City

Érkezett:

  • Graham Dorrans (West Brom), ?

Kicsit fura ez a transzfer. Ősszel még stabil kezdő volt a West Bromnál, majd januárban jött az edzőváltás, februárban pedig kölcsönadták a Kanárikhoz, akik végül meg is vették. Az összeg egyelőre nem ismert, viszont a Norwichnak bőven erősítést jelenthet, így A (ChesterB)

  • Youssuf Mulumbu (West Brom), ingyen

Max cserének lesz jó, de szerintem felesleges igazolás, B- (ChesterB)

Ingyen ő egy szép találat, lesznek nagyon hasznos és jó meccsei, ami a bentmaradás szempontjából aranyat érhet, A- (mc_deere)

Távozott:

  • Javier Garrido, szabadúszó

Idén mindössze 8 felnőtt meccs jutott neki, nem volt maradása, bár cserének szerintem még alkalmas lett volna, A- (ChesterB)

  • Carlos Cuellar, szabadúszó

Összesen 900 perc jutott neki idén, a rutinjára nem tartanak igényt jövőre, de nála is azt érzem, hogy tartaléknak tökéletes lett volna, A- (ChesterB)

  • Mark Bunn, szabadúszó

Egy percet nem védett, Ruddy kiszoríthatatlan, a két tartalékkapus szerepet meg inkább fiatalokra bízták, A (ChesterB)

Southampton

Érkezett:

  • Juanmi (Malaga), £6.16M

34 bajnokin 8 gól volt a mérlege a 22 éves játékosnak a La Ligában, a várható távozók tükrében biztos lehetőséghez fog jutni. Játszani nem láttam, így kénytelen vagyok többek között a whoscored-ra hivatkozni, ami nem túl bíztató. Legyen B (ChesterB)

Van benne potenciál, de bőven nem az a gólfosó típusú csatár, ezt meg kell adni. Összjátékban viszont ügyes, és a letámadást is érzi, Koeman rendszerébe tökéletesen passzolhat, cserébe pedig drága sem volt, B+ (mc_deere)

  • Cedric Soares (Sporting Lisbon), £5.72M

Clyne nagy valószínűséggel távozni fog, így a fiatal jobbhátvédnak kell őt pótolnia. Idén mindössze 3 gólpasszt adott a szezonban, ami kevés lesz Clyne pótlására, így csak B-t tudok adni (ChesterB)

  • Maarten Stekelenburg (Fulham), kölcsönbe

Az Ajax egykori kiváló kapusa évről-évre épül le, már nem több egy cserekapusnál. Forster 2016-ig biztos nem játszik, így Gazzaniga mögé kellett egy csere, arra meg tökéletes, kérdés a fizetéséből mennyit áll a Soton, A- (ChesterB)

Meglepne, ha Gazzaniga mögött padozna, ő bizony a kezdőbe jött, addig, amíg Forster fel nem épül. Valószínűleg ez az utolsó esélye, hogy újraépítse a karrierjét, szóval minden esélyt meg fog ragadni, a képességei pedig távolról sem rosszak, A (mc_deere)

  • Cuco Martina (Twente), £1.05 M

A holland liga egyik legkafább jobbhátvéde volt az utóbbi két évben, ráadásul pont úgy a védekezés a legjobb oldala, mint Nathaniel Clyne-nak volt. Szerintem nem Soares, hanem ő lesz az utód, még ha a szezon első meccsein Bertrand sérülése miatt várhatóan a védelem másik oldalán kap is szerepet, A+ (mc_deere)

Távozott:

  • Dani Osvaldo, szerződése felbontva

Óriási bukó lett a Sotonnak, viszont jó döntés volt elengedni, (ChesterB)

  • Nathaniel Clyne (Liverpool), £12.5M

Nagy veszteség a Sotonnak, ráadásul bőven áron alul tudták csak eladni a lejáró szerződése miatt, simán el lehetett volna kérni a dupláját is a mai angol árak mellett, ha Clyne is aláfirkantotta volna a szerződését anno, így csak C (ChesterB)

    • Toby Alderwireld (Atletico Madrid), kölcsönből vissza

A hírek szerint a Soton végleg megvenné, de a Chelsea is az érdeklődök között van. Kölcsönből visszatérő játékost pedig nem értékelünk.

  • Eljero Elia (Werder Bremen), kölcsönből vissza

Biztató kezdés után egyre inkább csak csereként számoltak vele. A Szentek egyelőre nem éltek a vételi opciójukkal, és valószínűleg nem is fognak.

  • Filip Djuricic (Benfica), kölcsönből vissza

A télen érkezett, de csak csereemberként számoltak vele. A hírek szerint nincs rá vételi opciója Koemanéknak.

  • Artur Boruc (AFC Bournemouth), ingyen

Ebben a szezonban sem volt náluk, így nem is kínáltak neki új szerződést, nem is lett volna értelme, A (ChesterB)

  • Jos Hooiveld, szabadúszó

Ő is kölcsönben volt a tavalyi szezonra, szóval nem nagy veszteség a Sotonnak, A (ChesterB)

Stoke City

Érkezett:

  • Joselu (Hannover 96), £7.04M

30 bajnokin 8 gólt szerzett a hórihorgas támadó, cserecsatárnak jó lesz, az ára is viszonylag korrekt, A- (ChesterB)

  • Philipp Wollscheid (Bayer Leverkusen), £3.34M

Még januárban vették kölcsön a Leverkusentől, és egyből a kezdőben is találta magát. Kicsit sérülékeny játékosnak tűnik, viszont olcsó volt, A- (ChesterB)

  • Jakob Haugaard (Midtjyland), £528k

Sörensen távozott, Begovic valószínűleg távozni fog, így kell egy cserekapus Butland mögé, erre a majd' 2 méteres dán tökéletes lesz, A (ChesterB)

Távozott:

  • Robert Huth (Leicester), £3.7M

Annak idején - amikor a Chelsea ifiből felkerült a felnőttekhez - úgy tűnt a német válogatott új, hosszú távó középhátvédjét ismerhetjük meg. Aztán sem Londonban, sem a Nationalelf-ben nem sikerült maradandót alkotnia. Négy év Middlesbrough után öt és fél év Stoke következett, most pedig a Leicester, ahol a tavaszt is töltötte. A (Mark29)

  • Wilson Palacios, szabadúszó

Egy percet nem játszott idén, így nem kár érte, A (ChesterB)

  • Thomas Sörensen, szabadúszó

Egy percet nem védett idén a rutinös öreg dán, A (ChesterB)

  • Andy Wilkinson, szabadúszó

Fél évig a Milwallnál volt kölcsönben, utána nem kapott szerepet a Stoke-nál, A (ChesterB)

Sunderland

Érkezett:

  • Sebastian Coates (Liverpool), ?

A colos uruguayi már az előző szezont is a Fekete macskáknál kezdte. Rengeteget volt sérült, de Magic Dick rezsimje alatt kezdőembernek számított, és elég jól játszott, a bizalom pedig egy végleges transzferben valósult meg, A (ChesterB)

  • Ricardo Alvarez (Inter), £9.24M

Totál feleslegesnek érzem, ennyi pénzért főleg, C- (ChesterB)

Muszáj volt megvenni, mivel a tavalyi kölcsön opciója úgy szólt, ha bentmarad a Sunderland, ki kell perkálni érte az árát. Nem érte meg, Alvarez egy közepes játékos, aki Angliába egy kicsit sem passzol, D (mc_deere)

Távozott:

  • Anthony Reveillere, szabadúszó

A rutinos franciára nem számít jövőre Magic Dick, valahol érthető, A- (ChesterB)

Swansea City
 

Érkezett:

  • Éder (SC Braga), ?

Amennyire jól igazolt eddig a Swansea, ez szerintem bukó lesz. Nem volt vészes az ára, pletykák szerint olyan 5 millió font körül lehetett, és kellett is csatár a Hattyúkhoz, de nem hiszem el, hogy nem találtak jobbat. B (ChesterB)

A hajkoronája illik a csapatba, a játékában már nem vagyok ennyire biztos

. Ha az eszemra hallgatok, ebből bukás lesz, B- (mc_deere)

  • Franck Tabanou (St. Etienne), £4.31M

Elég impozáns számokat hozott tavaly a Ligue1-ben, támadó szellemű balbekk, Taylort simán kiszoríthatja, és az ára is korrekt, A+ (ChesterB)

  • Andre Ayew (Marseille), ingyen

Szintén nagy fogás, ráadásul ingyen, erősítést fog jelenteni Monkéknak, A (ChesterB)

  • Kristoffer Nordfeldt (Heerenveen), £728k

A svéd hálóőr 26. születésnapjára megkapta a Swansea cserekapusa szerepét. Tremmellel lehet jobban járnak, B+ (ChesterB)

Távozott:

  • Nelson Oliveira (Benfica), kölcsönből vissza

A télen érkezett kölcsönbe Bony távozását követően, de elég harmatos teljesítményt nyújtott, csak csereként számoltak vele, a hírek szerint számára ennyi volt a PL kaland. (ChesterB)

  • Alan Tate, szabadúszó

Ő sem a Swansea-nál töltötte az előző szezont, 32 éves, fölösleges lett volna marasztalni, A (ChesterB)

  • David Cornell, szabadúszó

A helyére felhozhatnak az ifiből egy harmadik számú kapust, A (ChesterB)

  • Gerhard Tremmel, szabadúszó

Én megtartottam volna, nála jobb cserekapust nem biztos hogy találnak, aki a padot is tűri, B- (ChesterB)

Tottenham
 

Érkezett:

  • Toby Alderwireld (Atletico Madrid), ?

Hiába akarta végleg megvenni a Southampton, a játékos a Spurs-t választotta. Érdekes történet ez, a Soton szurkolók biztos kifütyülik majd. A Spurs meg jó üzletet csinált. A (Mark29)

  • Kevin Wimmer (Köln), £6.16M

A hírek szerint nagy kiárusítás lesz a Tottenhamnél, ha a kezdőbe nem is, de a rotációs rendszerben fontos szerepet kaphat majd a fiatal osztrák védő. Középen és bal oldalon is megállja a helyét, jó vétel lehet, A- (ChesterB)

Az egyik legígéretesebb fiatal védő volt a Bundesligában, és ugyanez a PL-re is állhat. Az alapképességei nagyon jók, és vélhetően Pochettino magasra tolt védelmi vonala is kedvezhet neki. Ez nálam vastag A (mc_deere)

  • Kieran Trippier (Burnley), £4.31M

A legújabb hírek szerint Yedlin kölcsön lesz adva a következő szezonra, így ő lehet Walker cseréje, már ha egészséges, mert akkor a kezdőben találja magát, ahova érzésem szerint kevés lesz, A- (ChesterB)

Távozott:

  • Paulinho (Guangzhou Evergrande), £9.8M

Hát ez... nem találok szavakat. Azért többet néztem ki belőle mint Kína, de ő tudja. A Spurs bukott rajta mindenesetre 7 millió fontot, viszont ennél többet nem kaphattak volna érte, A (ChesterB)

Megy az őt újra felfedező Scolari után Kínába, lelke rajta. A Spurs szempontjából ez egy varázslatos deal, európai ember érte 10 milliót nem fizetett volna, az tuti, A+ (mc_deere)

  • Lewis Holtby (Hamburg), £5.72M

A Hamburg élt az opciós jogával és megvásárolta. Kerestek rajta majdnem 5 millió fontot, ami szép egy kegyvesztett játékosért cserébe, A+ (ChesterB)

  • Brad Friedel, visszavonult

Egy korszak vele is lezárult, viszont a TV képernyőkön még láthatjuk, ha a FOX Sports csatornát nézzük. (ChesterB)

  • Bongani Khoumalo, szabadúszó

Bevallom férfiasan, azt se tudtam hogy létezik, aztán már 28 éves, A (ChesterB)

Watford

Érkezett:

  • José Holebas (AS Roma), £1.75

​Imádom a görögöket, így örülök, hogy a PL-ben játszik ebben a szezonban Holebas, tökéletes erősítés ár/érték arányban, a rutinja is meg van,  A+ (ChesterB)

Ügyes húzás, jó húzás, fillérekért szerzett BL-szintű balbekket az újonc. Ezt hívják úgy, hogy A+ (mc_deere)

  • Matej Vydra (Udinese), ?

​Bölcs gondolat volt leigazolni, az egyik legjobb játékosa volt tavaly a Watfordnak. Az ára egyelőre nem ismert, A (ChesterB)

  • Sebastian Prödl (Werder Bremen), ingyen

Ingyen jó fogás egy Watfordnak, bár szerintem csak csere lesz, B+ (ChesterB)

  • Giedrus Arlauskis (Steaua Bukarest), ingyen

A Steauában 25 meccsen 13-n nem kapott gólt, ami nem rossz mutató még a román bajnokságból sem. Az sem kizárt, hogy Flores mester őt favorizálja majd Gomes helyett a kapuban, de cserekapusnak is tökéletes, A (ChesterB)

Távozott:

  • Matej Vydra (Udinese), kölcsönből vissza

Nagyon meglepődnék, ha nem venné megint kölcsön a Watford, főleg hogy már feljutottak, bár lehet az új edző mással képzeli el a csapatot. (ChesterB)

  • Odion Ighalo (Udinese), kölcsönből vissza

Vydrához hasonlóan, ő is az Udinese tulajdona, tavaly a Watford második legeredményesebb játékosa volt, de az ő sorsa is Flores mester kezében van, hacsak nem tart rá az Udinese igényt. (ChesterB)

  • Gianni Munrai (Parma), kölcsönből vissza

A rutinos olasz is csak kölcsönben volt, viszont egész sok lehetőséget kapott, Tőzsérhez hasonlóan ő is a Parmától jött, viszont nem hiszem, hogy újra visszahívná a Watford. (ChesterB)

  • Marco Motta, szabadúszó

Az egykori Roma és Juventus játékos 500 percet kapott idén a Championshipben, nem volt értelme megtartani, A (ChesterB)

  • Tőzsér Dániel, szabadúszó

Tavaly alapember volt, de a kölcsönszerződése a Parma csődje miatt idő előtt véget ért, így újra le kellett volna igazolni őt. Ezt az új menedzser vélhetően nem tartotta fontosnak, így most az látszik a legvalószínűbbnek, hogy az új szezonban sem lesz magyar játékos a PL-ben, B (mc_deere)

West Brom

Érkezett:

  • James McClean (Wigan), £1.85

Impozáns számokat hozott tavaly a Championshipben a mindkét szélen bevethető ír szélső. Az ára egyelőre nem ismert, így ennek fényében egyelőre csak B+ (ChesterB)

Távozott:

  • Graham Dorrans (Norwich), ?

Pulis nem számított rá, viszont szerintem fasza kis játékos volt a West Bromban. Egyelőre nem ismert az összeg, így B, ami lehet + vagy -, ha kiderül mennyiért igazolt el (ChesterB)

  • Chris Baird (Derby County), ingyen

A sokoldalú rutinos róka is jobbára csere volt, ám végül elengedték, A (ChesterB)

  • Youssuf Mulumbu (Norwich), ingyen

A zseniális nevű játékos is kegyvesztett lett Pulis érkezése után, nem vesztenek vele sokat, A (ChesterB)

  • Jason Davidson, szabadúszó

A 2. és 3. forudlóban kapott lehetőséget, utána még a padon is alig volt az ausztrál balhátvéd, A (ChesterB)

West Ham

Érkezett:

  • Dimitri Payet (Marseille), £13.2M

Brutális nagy vétel Bilicéknek, a Marseille legjobb játékosa volt tavaly. Alakul a buli a West Hamnél, A+ (ChesterB)

Az OM legjobbja még ilyen áron is brutálisan jó biznisz a WHU-nak, ha tippelni kellene, az eddigiek alapján azt mondanám, ők lehetnek a következő szezon Sotonja, A+ (mc_deere)

  • Pedro Obiang (Sampdoria), £5.28M

Songot kell majd pótolnia valószínűleg, ami nem lesz egyszerű feladat, de érzésem szerint ez egy jó üzlet volt, A (ChesterB)

Olcsón, jó áron elhozták az új Songot, aki nem csak jó teljesítményre lehet képes, de később többszörs áron tovább lehet majd passzolni is. Kockázat persze van benne, nem tudni, mennyire megy majd könnyen az akklimatizáció, de ez egy jó húzásnak tűnik így elsőre, A (mc_deere)

  • Stephen Hendrie (Hamilton), £1.14M

A 20 éves skót a védelem minden posztján bevethető, tavaly 29 skót bajnokin 5 gólpasszt adott. A természetes posztja balbekk, így vélhetően Cresswell cseréje lehet majd a jövőben, de a sokoldalúsága miatt akár más helyen is beférhet a kezdőbe, A (ChesterB)

  • Darren Randolph (Birmingham City), ingyen

Jaaskelainen helyére kellett egy cserekapus, Randolph mérlege tavaly a Championshipben 45 meccs 12 clean sheet, ez a kispadra elég, A- (ChesterB)

  • Martin Samuelsen (Manchester City U18), ingyen

A norvég támadó középpályás valószínűleg az U21-es csapatba érkezett, így nagy következtetéseket nem vonhatunk le róla. (ChesterB)

Távozott:

  • Alex Song (Barcelona), kölcsönből vissza

A City és a Chelsea is szeretné leigazolni, így meglepődnék, ha jövőre ismét a West Hamben látnánk játszani. (ChesterB)

  • Carlton Cole, szabadúszó

9 év házasság után Carlton Cole távozik a West Hamtől, a játéka miatt aligha bánják a Kalapácsos drukkerek, A (ChesterB)

  • Nené, szabadúszó

A télen érkezett, de össz-vissz 135 percet kapott a tavasz során, A (ChesterB)

  • Jussi Jaaskelainen, szabadúszó

Ha nem marad a PL-ben, akkor egy újabb nagy kapus távozik a ligából, 1997 óta él Angliában a 40 éves finn portás, kicsit hiányozni fog, de a West Hamnek nem volt oka megtartani, A- (ChesterB)

  • Guy Demel, szabadúszó

Az öreg rókára sincs már szüksége Bilicnek, A (ChesterB)