1990. október 24-én kezdődött minden. Akkor találkoztam először a kedves német orvosokkal és nővérkékkel egy gelsenkircheni kórházban. Bár erre még egyáltalán nem emlékszem, csak a szüleim emlegetik mindig, ha összejön a család. Anyám mindig úgy meséli, hogy sírtam, bömböltem, ahogy kell, de a pólyába csavarás közben úgy megrúgtam a közelről videózó apám kettes Golfjának labda alakú kulcstartóját, hogy mindenki tudta, futballista lesz belőlem.
Miből lehet a legkönnyebben megállapítani, hogy november van? Az összes falevél már a földön hever, jönnek az első fagyok, a ködtől még az orrodig sem látsz el, és az összes pláza már a hónap elején karácsonyi díszekkel van elárasztva.
Egy sportoló legnagyobb ellensége a sérülés. Alighanem te is ezer és egy olyan focistát tudnál felsorolni, aki elképesztő tehetségnek indult, majd faszán berobbant a legnagyobbak közé is, hogy aztán egy szerencsétlen sérülés - majd az abból fakadó még több - kettétörte az ígéretesen induló pályafutást. De vajon mindegyik komoly sérülésnek ugyanaz a végkimenetele, vagy létezik mód a teljes felépülésre? Esetleg meg is lehetne előzni a bajt? Tovább után kiderül.
Ez a poszt nem jöhetett volna létre segítség nélkül, így óriási köszönetet érdemel egy nagyon kedves ismerősöm, a chelseafc.hu szerkesztője, putthelime!
