Sir Alex Ferguson összeráncolt szemekkel nézelődött a lelátón a Manchester City elleni 2-1-es vereség napján az Old Trafford kakasülőjén, idén szeptemberben. A skót már negyedik éve nem foglalja el a Manchester United kispadját és vele együtt a sikerek is elillantak, de ami még fontosabb, a klub identitását is gyökereiben változtatta (vagy kérdőjelezte?) meg távozása. Mourinho kinevezésével és a nyári igazolásokkal pedig sokakat sikerült alaposan megosztani és éppen elegendő idő telt már el ahhoz is, hogy mi kinyissuk ezt az aktát és benézzünk a leplezetlen függöny mögé, amiről még mindig nem beszélnek a Vörös Ördögök rajongói.

Sokan úgy gondolják, a futball maga az élet. Ebben a kijelentésben persze rejlik némi költői túlzás, de az kétségtelen, hogy ez a sport kiválóan modellezi azt, amit nap, mint nap átélünk. A szürke és unalmas hétköznapokat, a felemelő pillanatokat, a váratlan örömöket, és sajnos a csalódásokat és tragédiákat is. Vannak azonban olyanok, akiknek túl kevés jutott a futballból, és túl kevés jutott az életből.

1999-ben a Manchester United bezsebelte az FA kupát, a bajnokságban az Arsenalt megelőzve elhódították a bajnoki címet, a Bajnokok Ligája döntőjében pedig drámai körülmények között a hosszabbításban fordították meg a meccset a Bayern München ellen. Egy évvel később a triplázást ugyan nem sikerült megismételni, de a bajnoki serleg ismét Manchester vörös felében kötött ki. Néhány héttel a bajnokavatás után Amszterdamban egy észak-ír fiatalember alig egy nappal a 27. születésnapja előtt a munkából hazafelé igyekezve beleesett egy csatornába, aminek következtében kómába esett, majd életét vesztette. Pedig ha a sors nem ennyire kegyetlen, akkor ez a fiatal férfi Giggs, Beckham és Scholes mellett ünnepelhette volna a United címeit.