preview besztlíg stanleykubrick Mark29A hétvégén visszatér a Premier League a nemzetközi szünet után, és innentől kezdve elkezdődik az igazán nagy hajtás. Világbajnoki selejtezőkkel márciusig nem kell számolni, ráadásul egyre közelebb az év vége, azaz a garantált meccsdömping. Az élmezőny nagyon együtt van, kérdés, hogy ki szakad le az első öt helyezettből? Vagy ki csatlakozik? Rangadóval indul a forduló, egy jó kis José Mourinho - Arséne Wenger meeting keretei között. Hajtás után a részletek.

 

 

Manchester United - Arsenal, szombat, 13:30, Spíler Tv

A hét rangadója ezúttal az Old Traffordról jelentkezik, ráadásul mindjárt szombat kora délután. Lassan kimondhatjuk, hogy olyan pontjára érkezik a bajnokság, amikor bizonyos csapatok végleg elszakadhatnak, néhányan pedig némileg megléphetnek az üldözőktől. A United most arra törekszik, hogy minél jobban összezsúfolja a mezőnyt, ehhez azonban le kell győzniük Arsene Wenger csapatát. José és a francia barátsága hosszú időre nyúlik vissza, tehát a parázs hangulat valószínűleg most sem fog hiányozni a pálya széléről. A játékban már érdekesebb a helyzet, hiszen a Vörös Ördögök kezdője továbbra is hétről hétre talány, ahogyan a csapat mutatott játéka is, míg Wengerék a kisebb és már-már kötelező bizonytalankodások mellett igenis bajnokesélyes produkciókat raknak le az asztalra.

A szezon második fele azonban tartogathat meglepetések, ha Mourinho megtalálja az ideális felállást, Londonban pedig beüt a sérüléscunami. Az ágyúsoknál a jelenlegi állandó sérültek mellett (vannak páran), most talán Bellerín hiánya fájhat a legjobban, míg Manchesterben Ibrahimovic az egyetlen biztos hiányzó, de néhány további játékos fizikai állapota is kérdéses. Louis van Gaal ugye ennek kapcsán pontosan tudjuk, mit mondana… A United legjobb esélyei a széleken mutatkoznának a támadások építésére, míg az Arsenal a rengeteget bizonytalankodó és közel sem sebes Blind, Rojo, Carrick mag kezdetésében reménykedhet. A találkozó a jelenlegi helyzetet elnézve erősen döntetlenszagú, a United esélyeit a csapat ereje, az Arsenal sanszát pedig az egyéni villanások erősítik. 1-1

preview besztlíg stanleykubrick Mark29Crystal Palace - Manchester City, szombat, 16:00

A Crystal Palace szurkolók kérésére - a newcastle-i adminok áldásával - lassan újraindul a sackpardew.com. Az ezüstróka mostanában nem beszél annyi hülyeséget, nem lökdösi a partjelzőt, nem fejeli meg az ellenfél játékosát, úgyhogy mondhatnánk, hogy már ő sem a régi, de azért a bukta sorozatokat most is produkálja a csapatával. Van, ami nem változik. Négy vereség zsinórban, amiből maximum a Pool elleni 2-4 megbocsátható. Ráadásul szombaton délután begyűjtik az ötödiket is. A Manchester City legutóbb botlott hazai pályán a Middlesbrough ellen - az az 1-1 vereséggel érhet fel, ha most nem javítanak. Még egy botlás, és a többi eredménytől függően akár az is előfordulhat, hogy a magabiztos kezdés után hirtelen már csak a gólarányuk miatt lesznek negyedikek. Persze ez csak feltételezés, és ha reálisan nézzük akkor nem fog bekövetkezni. Ezen a hétvégén biztosan nem. 1-3    

Stoke City - Bournemouth, szombat, 16:00

Komoly rangadónak tűnik ez a meccs a középmezőnyből. Hiába várjuk a Stoke City-t előrébb a tizenkettedik helynél, a Bournemouth-ot pedig hátrébb a tizenharmadiknál, a bajnokság egyharmadához közeledve csak egyetlen pont a különbség köztük. A hazaiak jobb formában készülnek a meccsre, három győzelem után legutóbb egy döntetlent értek el. Eddie Howe csapata viszont éppen egy észak-keleti "oktatáson" van túl. Előbb átutazták az országot egy 2-0-ás middlesbrough-i zacskóért, majd legutóbb vendégül látták a Sunderlandet, akik a szezonbeli első győzelmüket ünnepelhették náluk. Papíron tehát ez egy rangadó lesz, de csak ott. Mindenki elindul oda, ahová igazán való. 3-2 

preview besztlíg stanleykubrick Mark29

Southampton - Liverpool, szombat, 16:00, Spíler TV

A listavezető a "fiókcsapatához" látogat a szombati főműsoridő TV-s meccsén. Jó, persze ez egy kicsit erős volt, de azért azt a Southampton drukkerek sem tagadhatják, hogy az elmúlt évek tükrében, ha van egy jobban teljesítő játékosuk, akkor az öröm mellett azonnal görcsbe ugrik a gyomruk, és felteszik maguknak a kérdést: "Mikor jelentkezik be érte a Pool?".  A Szentek egyébként a bravúros középcsapatok szokásos útját járják be. Egy jó szezon után idén nemetközi kupaszerepléssel kell számolniuk, miközben sem minőségben, sem mennyiségben nem erősödött a keretük. A Liverpool győzelmét várjuk, mert jelenleg a Klopp-éra eddigi legjobb időszakát éljük. Azt nem tudjuk, hogy ez a maximum, vagy még csak a kezdet, de a Heavy Metal Football nagyon menő dolog manapság. 1-3 

Everton - Swansea City, szombat, 16:00

Nincs túl jó formában Koeman csapata, de akkor mit mondhatna a walesi vendégcsapat? Lukaku és társai ideális riválist kaptak ahhoz, hogy túltegyék magukat a Chelsea ellen beszedett ötösön. 2-0

preview besztlíg stanleykubrick Mark29Sunderland - Hull City, szombat, 16:00

Moyes visszajött a játékba és most még inkább képbe kerülhet a Sunderland. Eléggé hatpontos kiesési rangadóról beszélünk és mernénk rá fogadni nagyobb tétekben, hogy a két egylet áprilisban is tapsikolni fog minden egyes pontnak a bennmaradás kiharcolásáért. A vendégeknél ráadásul Will Keane úgy tűnik, hogy jelentős időre dőlt ki, Diomande pedig még mindig eltiltott, a Sunderlandnél viszont több játékos visszatérésére is jó esély látszik. 2-1

Watford - Leicester City, szombat, 16:00

A szezon elején ezt a mérkőzést azért erősen X2-esre vettük volna, mostanság viszont elég halszagú ennek az összecsapásnak a leve. A rókák valószínűleg kicsit megint a BL-re tartalékolnak majd, de ennek ellenére egy pontot elhoznak a vendégségből, mert egy újabb vereség már elég mély szakadék irányába lökhetné Vardyékat. 1-1

preview besztlíg stanleykubrick Mark29Tottenham Hotspur - West Ham United, szombat, 18:30, Spíler TV 

Tavaly ez egy brutális londoni rangadó lett volna. Most? Papíron egy sima hazai. Ennek ellenére mi inkább a tavalyi bajnokságot vesszük alapul, és a szombat koraesti TV-s meccstől minőségi angol focit várunk. A Spurs sorozatban négy döntetlent játszott, de még így is három pontra vannak a 3-4. helytől, miközben a West Ham szenved mint a kutya. Pár hete volt két minimális győzelmük egymás után, és azt hittük talán kimásznak a gödörből. Nem sikerült. Bilicnek lassan reszeltek? Látványos, sokgólos meccsen, Tottenham győzelmet várunk. 4-2 

preview besztlíg stanleykubrick Mark29

Middlesbrough - Chelsea, vasárnap, 17:00, Spíler TV

A Boro egy újonc számára előkelő, 15. helyen várja a hétvégét. A helyezésük persze csalóka, hiszen a 18., még kieső helyen tanyázó Hull egyetlen pontra van tőlük. Tizenegy meccsen két győzelem, ami elég halvány teljesítmény még akkor is, ha ott figyel két nagyon értékes döntetlen a Manchester City és az Arsenal ellen. Karanka tehát jobban ért a nagyok szivatásához, mint a hozható meccsek behúzásához. A Chelseanél helyére kerültek a dolgok: öt győzelem zsinórban, ráadásul nem is könnyű sorsolással. Hazard újra szárnyal, Diego Costa továbbra is formában, Conte pedig felvette a besztlíg ritmusát. Viszont úgy gondoljuk, hogy Karanka megint megcsinálja, és egy pontocskára jók leszenek a Chelsea ellen. Heti WTF tippünk: 1-1

West Bromwich Albion-Burnley, hétfő, 21:00, Spíler Tv

Amikor grízesnek tűnik a helyzet, Pulis csapata mindig megvillant egy váratlan sikert, most sincs ez másként. A Leicester idegenbeli legyűrése mindenképpen a meglepő kategóriába tartozott, a forduló záró mérkőzésen pedig ezúttal a hazaiak az esélyesek. Annak ellenére medzsiket jósolunk, hogy sem Olsson, sem Chadli nem lesz bevethető az összecsapáson. 2-1

preview besztlíg stanleykubrick Mark29

Az előttünk álló fordulóra tehát így jósoltunk mi, azaz stanleykubrick és Mark29. A kezdő képet a Telegraph oldalán találtuk, a többit pedig a Premier League hivatalos Facebook oldaláról szereztük be. Szokás szerint ezúttal se felejtsétek a fantasy-t és a tippjátékot sem!