A magyar futball szurkolók közül talán nem mindenkinek cseng ismerősen az AFC Wimbledon neve. Holott az angol kiscsapat igazán fanatikus szurkolókkal és szakmai stábbal rendelkezik – köztük a keszthelyi főpályamesterrel, Tánczos Gáborral. A magyar szakember hosszú évek óta Londonban él, maximalista, ha a gyepről van szó, kisfiának pedig nagy kedvence az izomkolosszus csatár Akinfenwa. Hogyan lesz egy keszthelyi fiúból wimbledoni gyepmester? Ahogy Gábor mondja: jó időben kell jó helyen lenni, a precízség pedig alapkövetelmény.

Pár héttel ezelőtt megkeresett minket a Facebookon egyik követőnk, Besenyei Balázs, hogy érdekelne-e minket egy színes-szagos interjú a Wimbledon magyar pályamesterével. "Hát hogy a viharba ne" - mondtuk mi, hiszen ez az a típusú kontent, ami minket a leginkább lázba hoz. Érdekes, egyedi, exkluzív, olvasmányos!

Köszönjük Balázsnak, hogy eljuttatta hozzánk ezeket a sorokat, Gábornak pedig, hogy a rendelkezésére állt! A képeket nem mellesleg az AFC Wimbledon Facebook-oldaláról nyúltuk.

Hogyan sodorta az élet Délnyugat-Londonba?

Több, mint 10 évvel ezelőtt, 2005. januárjában költöztem ki Londonba, miután Keszthelyen elvégeztem a középiskolát. Mivel akkoriban nem volt sok munkalehetőség a városban, így azt gondoltam, szerencsét próbálok külföldön. Nem volt konkrét tervem, hogy hová menjek. Pusztán azért választottam Londont, mert egy ismerősöm kint élt, nekem pedig itt volt a legnagyobb esélyem arra, hogy gyorsan munkát találjak. Ezzel együtt a nyelvet is viszonylag hamar meg lehetett tanulni.

Nehezen találta meg a helyét Angliában? Elvégre egy egészen más, a miénktől gyökeresen eltérő kultúráról beszélünk.

Fiatalon mentem ki, 22 éves voltam. A beilleszkedés könnyen ment, új és izgalmas helynek tartottam Londont, ami tele volt érdekes emberekkel és látnivalókkal. Azonban a honvágy nem múlik több, mint 10 év külföldön élés után sem.

Úgy tudom, az AFC Wimbledonhoz kezdetben úgy került, mint a pálya-gondnok segítője. Teljesen ismeretlen volt ez a fajta munka, vagy azért voltak elképzelései arról, mit is csinál egy pályamester?

Azt mondanám, jó időben voltam jó helyen. 2005 októberében munkát kaptam az angol Harlequin Football Club nevezetű rögbi csapat stadionjában, a Twickenham Stoop-ban. A briteknél nagyon népszerű ez a sport is, sokan járnak a meccsekre, valamint a TV is rendszeresen közvetít ilyen összecsapásokat. Nyilván kellő mennyiségű pénzt invesztálnak a sportágba, amiből jut elég a pályagondozásra is. Itt kezdtem el a „groundsman” karrieremet, mint asszisztens. Professzionális körülmények között tanultam ki a szakma fortélyait egy angol és egy ausztrál főpályamestertől. Egészen 2008-ig csak egy helyre fókuszáltam, majd jött egy lehetőség az AFC Wimbledon nevű futball csapatnál, ezután pedig itt is elkezdtem munkálkodni. Gyakorlatilag ingáztam a rögbi- és a futball stadion között.

Egy kicsi eltérés van a két pálya karbantartása között. Az alapok természetesen megegyeznek, azonban sok-sok különbség van. Például a rögbi pálya füve 35 mm, a focipályáé pedig 23-25 mm között van, ezért is igényel az utóbbi precízebb, finomabb munkát. Ez volt az, ami jobban tetszett a dologban. Mivel maximalista vagyok, így szeretem a legtöbbet kihozni magamból, s akkor azt éreztem, a Wimbledonnál megmutathatom, hogy az apró részletekre is képes vagyok odafigyelni - miközben elvégzek több adandó feladatot is. Tehát nem volt ismeretlen ez a munka, de más megközelítést igényelt.

Valószínűleg jól beletanulhatott a szakmába, ha főpályamesterré választotta a klubtestület. Érzett magán nyomást az elején - vagy akár még mindig?

Már négy éve dolgoztam a csapatnál, amikor 2012-ben főpályamesterként elszerződtem a Wimbledonhoz, s ezzel együtt a rögbi stadiont is elhagytam. Akkor már a League Two-ban játszott a csapat, az elvárások is magasak voltak, mivel már professzionális liga, ezért néhány mérkőzést élőben is közvetítettek a nemzeti/nemzetközi sportcsatornák, mint a BBC, BT Sports és a Sky Sports. A felelősség mindig is nagy volt, de nyomást sohasem éreztem magamon. Mindig remek csapattal dolgozom együtt, és ha még nem is sikerült mindig, mindent 100%-ban megcsinálnom, a visszajelzésekből látszik, hogy a klub meg van elégedve a munkámmal.

Mit kell tudni a munkájáról? Nyilvánvalóan a gyep sok „törődést” igényel napról-napra, hétről-hétre. Mi az pontosan, amit csinál?

Ez a munka egy körkörös folyamat. Minden évben ugyanazt kell csinálni a megfelelő sorrendben. Ezzel együtt mégis megpróbálsz jobb és jobb lenni évről-évre. A futballszezon végén, az egész pályát felszedik, és újra bevetik - átlagosan 300 kg fűmag és 60-80 tonna homok felhasználásával. Ehhez kell legalább 4-5 napi munka, folyékony és szilárd halmazállapotú műtrágyázással, majd körülbelül négy hét elteltével már vágni lehet az új füvet a pályán. Augusztus elejéig – amikor kezdődik a szezon – minden nap vágjuk a füvet és alkalmanként permetezzük, valamint műtrágyázást is végzünk, hogy minél erősebb és mélyebb gyökereket eresszen.

Fontos ezek mellett a pálya festése és újra-füvesítése, a meccsek után keletkezett károk helyrehozása. Vannak különböző módszerek arra, hogy megmérjük a pálya nedvességtartalmát, keménységét, vagy hogy rájöjjünk, milyen ásványi anyagokban van hiány, megtelepedett-e kórokozó a füvön. Az eredmények függvényében, ezeket megfelelően tudni kell kezelni. Akad olyan eset, hogy nem minden úgy sikerül, ahogy azt előre elterveztem, de éppen az ilyen kihívásokért szeretem ezt a munkát. Mindig van valami új, amivel addig csak elméletben találkoztam, ezután pedig sikerélményt ad az, amikor abszolválni tudom a problémát.

A szurkolókkal milyen a viszonya? Híres arról az angol futballkultúra, miszerint minden brit klubnak őrülten fanatikusak a szurkolói. Mik a tapasztalatai az AFC Wimbledonnál?

A szurkolók olyanok, mint egy „nagy család” – és ez nem csak egy elcsépelt közhely. Az eredeti Wimbledon csapatát megvásárolta egy külföldi milliomos, majd 2002-ben el is költöztette őket egy nagyobb stadionba, ami legalább 80 km-re volt a várostól (ez a csapat az MK Dons, akikkel jövőre a Wimbledon is találkozhat a League One-ban, ha megnyerik a feljutásról szóló play-off döntőt a Plymouth ellen - a szerk.) . Persze a drukkerek nem támogatták az ötletet, olyannyira nem, hogy még abban az évben megalapították az új wimbledoni foci csapatot, az AFC Wimbledont. Érdekes, hogy a klub 75%-a mind a mai napig a szurkolók tulajdonát képezi. Minden döntésbe be vannak avatva, és ez adja az alapját a csapatuknak. Élnek-halnak a klubért, jóban-rosszban kitartanak mellette. 2002 óta a legalsó osztályból – sok-sok feljutás segítségével – eljutottak a profi ligáig.

Szokott járni egyébként a hazai vagy vendég meccsekre?

A munkámból kifolyólag természetesen minden hazai mérkőzésen ott vagyok. A vendég találkozókra nem járok, hiszen akkor van szabadnapom, amit a családommal töltök a legszívesebben.

A távolság nem okozhat gondot – mondhatjuk, kiváltságos helyzetben van Londonban, hiszen ha szeretne, el tud menni egy-egy magasabb osztályban szereplő csapat mérkőzéseire. Milyen gyakran van erre precedens?

A távolság valóban nem gond, ha magasabb osztályú csapatokat akarok látni. Szeretek Premier League meccsekre járni, ezen belül is a Chelsea és az Arsenal mérkőzéseire. Persze a foci is érdekel, de az én figyelmem inkább a pálya lenyűgöző minőségére irányul. Mindig ámulva nézem azt a profizmust, ami az Emirates Stadionból árad. Az Ágyúsok stadionja a világ egyik legszebb gyepét tudhatja magáénak, szóval minden egyes alkalom egy élmény, amikor eljuthatok oda.

A Wimbledon meccsein tapasztalt már valami egészen különöset? Gondolok itt elsősorban a szurkolók fanatizmusára.

Nagyon szép élményeim vannak a meccsekről. Például 2011-ben, a Luton Town ellen büntetőkkel nyert a Wimbledon, s ezzel jutott fel a negyedosztályba. A legemlékezetesebb viszont az volt, mikor 2015-ben az FA-kupa harmadik körében a Liverpool látogatott hozzánk. A szurkolók körbeadták a fejük fölött a csapat kabala állatát kézről-kézre. Ez a fotó bejárta az angol médiát is.

Hamarosan következik a play-off második mérkőzése az Accrington vendégeként (a párharcból végül a Wimbledon jutott a play-off döntőjébe - a szerk.). Onnan már csak egy lépés a harmadik liga, és így tovább. Az Ön feladataiban jöhetnek változások?

Ha összejön a feljutás, nyilvánvalóan fejlődésre lehet számítani a klub minden területén, ez pedig nem lesz másképp a pályával sem. Nem kis anyagi előnyökkel jár a promóció, szóval a költségvetésből lényegesen többet tudnánk fordítani a pályára, ami magával vonzana változásokat – főleg aszerint, hogy mit és hogyan csináljunk, de ez a javunkat szolgálná minden tekintetben.

Mi az, amit leginkább szeret abban, hogy minden hétre felkészíti a játékterét a csapatnak? Azért van ebben egy jó nagy adag felelősség is, nemde?

Élvezem azt a folyamatot, amin keresztül megy a pálya egyik meccstől a következőig. Szeretek a szabadban dolgozni, szeretem azt, hogy a nap végén produktívnak érzem magam, amikor a frissen vágott és locsolt pálya szélén megiszok egy teát – ezzel nyugtázva a napot. Jó érzés felelni valamiért, ez azt érezteti velem, hogy fontos a munkám és amit csinálok, az szerves részét képezi a csapatnak, a klubnak. Ha pedig ez sikerekben is megmutatkozik, az részben az én munkámnak is köszönhető. Ugyanakkor, ha valami nem úgy történik, ahogy az mindenkinek megfelelő, akkor vállalom a felelősséget, majd azon vagyok, hogy a hiba minél előbb ki legyen javítva.

A kisfia szereti a focit? Felmerült már ötlet szintjén, hogy beiratkoznak egy akadémiára?

A kisfiam 10 éves és imádja a focit. Ismeri a wimbledoni játékosokat, Adebayo Akinfenwa a kedvenc játékosa. Volt már az akadémiánkon kipróbálás szintjén, de jobban kedveli a küzdősportokat, a focit pedig inkább nézni szereti. Később persze meggondolhatja magát, hisz még nagyon fiatal, én pedig bíztatom is, de nem erőltetek semmit.

Gondolom, egészen más intenzitással folynak az edzések Angliában, mint mondjuk egy alsóházi magyar csapatnál. Vagy akár NB1-es alakulatnál. Lehet ezt szemmel láthatóan is tapasztalni?

A stadionban nem tartanak edzéseket, az az edzőpályán történik, ahol én nem dolgozom, így nem is látom őket training közben. Annyit tudok, hogy négy nap edzés van a héten, egy pihenő nappal. Vannak erőnléti, fizikai és technikai edzések, és persze arra is odafigyelnek, hogy mit ehetnek a játékosok. A modern technikát is szívesen alkalmazzák: számítógépes programok segítségével elemzik a játékosokat, és személyre szabott edzéseken vesznek részt.

Vannak tervei a jövőre nézve? Ha esetleg jönne egy megkeresés egy Championship vagy Premier League csapattól, hogy vegye át a főpályamesteri feladatokat, tudna arra nemet mondani?

A jövő egyelőre nagyon fényesnek tűnik a Wimbledonnál. Ha összejön a feljutás, úgy a harmadosztályban várhatjuk a londoni főpolgármester döntését az új stadion ügyében. Ha minden jól alakul, a 2018-19-es szezont már egy vadonatúj, húszezer fő befogadására alkalmas arénában kezdhetjük el. Azonban egy Premier League-ből érkező ajánlat visszautasíthatatlan lenne. Ebben a szakmában az a csúcs. Ha azt elérted, elértél mindent.

Olyan ez, mint egy hegymászónak a Mount Everest, egy autóversenyzőnek a Forma-1, vagy egy szakácsnak a Bocuse d’Or. Jelenleg nagyon jól érzem magamat a csapatnál, és lojális maradok, ahogy a szurkolók is azok maradtak. De nem zárom ki annak sem a lehetőségét, hogy egy nap akár magyar stadion gyepét fogom ápolni. Szeretném továbbadni azt, amit itt megtanultam. Ezt pedig Magyarországon tenném meg a legszívesebben.