Régi és nagy igazság - talán anno a az ős-nst hasábjain olvastam, de ez nem biztos -, hogy mindenki olyannak látja a futballt, amilyen a kedvenc játékosa. Ez alapján én bajban vagyok, rég nincs igazi kedvencem, bár a végtelen intelligenciával és kifinomult ütemérzékkel bíró középső középpályásokat mindig is bírtam. Nagy kár, hogy mint minden luxury player, a mélységi irányító is épp kikopóban van a modern fociból, de még nem biztos, hogy nem fogom hasonlóképpen kedvelni azokat, akik helyettük jönnek. Hajtás után rövid helyzetelemzés, és óda a PL tökéletes középpályásához, azaz bemutatkozik taktikai rovatunk, a Pass&Move.

Akik régebb óta követik a Premier League-et, azoknak nem újdonság a gyors játék, de még a mi szemünk is rácsodálkozik néha arra, micsoda sebességgel képesek játszani korunk topcsapatai. Ennek a változásnak, és a letámadás feltámasztásának köszönhető, hogy a pályán

a) rendkívüli módon felértékelődött a technikai tudás
b) pótolhatatlan kinccsé vált a játékosok sokoldalúsága.

A játék mostani tempója mellett egyszerűen megengedhetetlen, hogy valaki csak annak egy bizonyos részletét tudja megvalósítani. Bár még mindig szaladgálnak a pályákon - igaz, lassacskán elenyészően kis számban - eltartott kisujjal varázsoló klasszikus tízesek, és lassított felvételben közlekedő mélységi irányítók, a folyamat egyértelmű: minél több dologhoz értesz, annál jobb játékos vagy. Elég csak arra gondolni, mi lett a klasszikus poacherekkel (közismertebb nevükön gólfosókkal): 2009-ben még 30 millió eurót fizetett egy ilyenért a Bayern München - úgy, hogy ott volt egy másik a keretben -, ma a BL-ben négy közé jutott csapatok egyike sem használ hasonló stílusú támadót. A verdikt egyértelmű: minden szerepkör, amelyik lassítja a csapatjáték sebességét, valamint nehezít a váltást a védekezés és a támadás fázisai között, csak felesleges hendikep. Nincs az a specialista, amelyik felérne egy tökéletes all-round playerrel.

Hogy példát is mondjak, a Barca idén szinteket lépett előre a Xavi helyére beépített Rakiticnek köszönhetően, de ugyanez a Juvéra is igaz, nagy upgrade volt, hogy a bójacenter Llorrente helyét a gyors, és a leshatáron is ügyesen helyezkedő Morata foglalta el a csapatban. A képlet persze megfordítva is igaz, a Juve a BL-döntőben nem bírta el Pirlót, a Bayern a tetűlassú Xabi Alonso miatt szenvedett, a művészekkel teletömött Real pedig alig nyert meccset komoly erőt képviselő csapat ellen a szezonban.

Az átalakulás első számú terepe - nyilvánvaló okoknál fogva -  a középpálya lett. Ez a csapatrész uralja a pályának azt a részét, ahol legtöbb ideig zajlik a játék, ahol megfordulnak a szerepek védekező és támadó csapat között. Ha a játéktér ezen részére bepakolsz egy embert, aki nem csak el tudja venni a labdát az ellenféltől, de azzal a lendülettel támadásba is dobja a saját csapatát, nyert ügyed van. 

Amikor ránézel Vidalra, elég egyértelmű, kivel van dolgod. Egy pitbullfejű kis emberevővel, akinek összeszorított fogai között minden pillanatban szúrásra kész a véres machete. Mindez azonban csak addig igaz, amíg a Juve labdát nem szerez, mert ugyenebben a pillanatban Vidal ruganyos, gyors és technikás támadó középpályássá változik. Jól lő távolról, nagyszerűen hoz helyzetbe másokat, de ha arról van szó, akkor a tizenhatosra belopózva akár ő is szívesen a kapus szeme közé lövi a kontrát. Te meg állsz, és nem érted, hogy ez mitől van, mikor Makelele tán' álmában sem csinált hasonlót soha. 

Ha tippelni kellene, azt mondanám, a jövő csapatainak középpályás sorát csak és kizárólag Vidalok fogják alkotni. 

A szitu amúgy az angol fociban sem ismeretlen. A két évvel ezelőtti bajnoki címet a City nem kis részben Yaya Tourénak köszönhette, márpedig az elefántcsontparti jobb napjain kísértetiesen emlékeztet a fentebb leírt prototípusra. A címvédő Chelsea szintén csinált hasonlót, bár Mourinho jó érzékkel megszerezte Matics mellé Fábregast, hogy ketten adják ki a szükséges egyet. Otthon elég volt, Európában nem véletenül nem, de ez meszire vezet, hagyjuk is most. A kérdés nagyjából úgyis az, hogy melyik másik topcsapat szerzi meg előbb a maga all-round midfielderét. Aki ezt a versenyt megnyeri, az mehet a bajnoki címért Joséval a következő szezonban.

A célpont ráadásul adott, a Soton középső középpályásának, Morgan Schneiderlinnek nagyon mehetnékje van már. Most 25 éves, a legjobb korban van, ráadásul szinte minden fentebb leírt feltételnek megfelel. Ért a védekezéshez, nem sarlatán a támadáshoz, jól helyezkedik, okos, és a fizikai praméterei is rendben vannak. 2008 óta Angliában játszik, a League One-ban kezdte, eljutott a PL-ig, és közben egyetlen szezonban sem merült fel, hogy hozni kellene valakit a helyére, mert már nem lesz elég, amit tud. Könnyen és jól alkalmazkodik, évről-évre fejlődik, többféle formációba bele lehet passzírozni, reaktív és proaktív csapatban egyaránt megtalálja a helyét. Akárki vigye is el - és most lényegtelen, hogy 25 vagy 30 millió fontra tartják, mert egy ilyen játékosért ez aprópénz -, óriási vásárt csinál vele.

A legnagyobb fogás a Manchester Unitednél lenne, nyilván, Van Gaal kerete üvölt egy Schneiderlinhez hasonló középpályás után. Egyrészt lenne végre normáis védekező középpályásuk - nem, ez nem az a dimenzió, ahol Fellaini annak számít -, ráadásul egyúttal Carricket is lehetne tehermentesíteni. Schneiderlin pont az az opció, aki MC mellett és helyett is működhet, attól függően, hogy milyen ellenfél ellen játszik a United.

Blind ugyan fasza kis játékos, de az ő sebessége a PL-hez csak korlátozottan elég, ráadásul a labdákat sem forgatja olyan magabiztosan, mint Carrick. Ahhoz, hogy ő hozzá tudjon tenni a támadásokhoz, följebb kell lépnie, ha viszont így tesz, akkor tízméterekben mérhető folyosók maradnak a háta mögött. Vagy vissza kell tipliznie gyorsan - a szezon elején láttuk, hogy ez nem feltétlenül az erőssége -, vagy feljebb kell tolni az egész védelmet, amihez viszont nem ártana néhány gyorsan forduló, többsebességes védő. Ilyen viszont Rojón kívül nem igazán van a keretben, talán csak Jones, szódával, ünnepnapokon.

Herrera ügyes kis irányító, és a passzsávokat sem zárja rosszul, de a szezon végén láttuk, hogy mélységi irányítónak - pláne egy olyan társ nélkül, aki ellapátolja helyette a trágyát - egyszerűen kevés. Ráadásul előrébb jóval hasznosabb, már pedig egy jól működő csapatot onnan ismer meg az ember, hogy a játékosok ott játszanak benne, ahol a legjobbak. A United egyik akut problémája tavaly az volt, hogy ez nem sikerült (csókoltatjuk Di Maríát), a másik pedig a nagyon kevés szerelés a középpályán.

Már az abszolút számokban érzékelhető egy nagyon határozott lemaradás a többi élcsapathoz képest - a United meccsenként 19.4 szerelést csinált tavaly, ugyanannyit, mint a hírhedten puhány Arsenal, és kevesebbet, mint a védekező középpályás nélküli City (19.7), a bajnok Chelsea (20.0), a Liverpool (21.0) és a Tottenham (21.4) -, de a lényeget nem ez mutatja meg, hanem, hogy pálya melyik részén sikerült megszerezni a labdát az ellenféltől. Nos, a United toplistáját ebből a szemszögből csupa védő vezeti (Valencia, Rojo, Jones, Evans, a kakukktojás egyedül Herrera), de ők sem érik el a meccsenkénti bűvös hármas átlagot. Ehhez képest a Chelsea-ben Matics 3.6-tal zárt, de Fábregas és Oscar is kivette a részét ebből a játékelemből. A Liverpoolban Lucas Leiva 3.9-es, az Arsenalban Francis Coquelin 3.2-es szerelés/meccs átlagot hozott.

Ez alapján elég egyértelmű, hogy a Unitednek szüksége van némi fizikumra a pálya középső harmadában, mert ha csak és kizárólag a védelem szerez értékelhető mennyiségű labdát, akkor gyakorlatilag halálra vannak ítélve. Márpedig idén ez volt a helyzet, a Unitednek szinte folyamatosan a saját kapuja elől kellett indítani a támadásait, ami nyilván lassú, körülményes és medő mezőnyfölényben öltött testett. Ennek elkerülésében segíthetne Schneiderlin, aki meccsenként 3.7 szerelést csinál és 2.6 labdát szerez, vagyis +6.5 körüli támadásépítés lehetőségét jelenthetné a középharmadban.

Ehhez vegyük hozzá, hogy közel 90%-kal passzol (mindezt átlagosan mintegy hatvan átadásból), úgyhogy bőven nem sír a lábán labda, meccsenként majdnem 2 fejpárbajt nyer, és van cirka 5 pontos hosszú indítása is. Ezek gyakorlatilag egy az egyben Carrick statjai, vagyis nem csak mellette, de helyette is kiváló megoldás lehet a francia. A Sotoban játszott már 4-3-3-ban, tudja mit kell csinálni a védelem előtt, mit a széleken, szóval nagy meglepetés nem fogja érni Van Gaal csapatában sem.

Nem nagyon értem, miért nem látja a United, hogy ő a tökéletes match a csapatba. Nem ígéret, de cserébe nem is öreg, rutinos, de nem kiégett, tapasztalt és közben fullon pörög a motivációja is. Nem üldözi a fél világ, teljesen ésszerű áron el lehet mozdítani, és gondolom rekordfizetést sem kérne. Nem mellesleg meg lehetne akadályozni, hogy behúzza az Arsenal, ahol egyébként szintén egy bajnokesélyes csapat egyik utolsó építőköve lehetne.

Az egyetlen kockázat, hogy európai szinten rutintalan, a BL-ben biztosan kellene neki néhány meccs, mire felvenné a ritmust. De erre meg ott van Carrick, mellette bőven beépülhetne a csapatba, és magára szedhetné azt a rutint, amire szüksége van. Európában várhatóan egyébként is reaktív focit kell majd tolnia a csapatnak, amit simán lehetne azzal kezdeni, hogy Van Gaal felpakolja egymás mellé Carricket és Schneiderlint.

Ti mit gondoltok?