Azért még bőven van hátra jó pár kör a Premier League küzdelmeiből, de március környékén már egyre jobban izzik a levegő, ráadásul beindulnak és felgyorsulnak az egyéb sorozatok újabb és újabb körei is. Ebben az a legérdekesebb, hogy mindössze a Leicester City az egyetlen csapat a bajnokaspiránsok közül, akiknek pusztán csak a bajnokságra kell fókuszálniuk. A legnagyobb kérdés tehát az, hogy például be tudja-e húzni a két mérkőzést otthon a Leicester City, amivel jó eséllyel még növelhetné is előnyét a bajnokságban. A Manchester United-Arsenal kiemelt mérkőzést ismételten két elkötelezett szurkolóra bíztuk, utána pedig következhetnek a többiek. Kezdődjön a tánc!

rocknrolla beyonder stanleykubrick preview Day27

 

Manchester United – Arsenal, 15:05, DIGI Sport 1, vasárnap

Messze nem arról szól már ez a párharc, mint a 90-es évek végén, vagy épp a századforduló utáni pár évben. Nincs már Keane vs. Vieira, vagy épp Ferguson vs. Wenger. Abból a brigádból már csak a professzor maradt, valamint a másik oldalon az azóta már asszisztensként dolgozó Giggs. Számomra viszont akkor is ez marad a szezon legjobban várt meccse: az Ágyúsok vendégszereplése az Old Traffordon. A magyarázat egyszerű. Egy ilyen alkalomhoz köthető az Arsenallal való megismerkedésem, egészen pontosan 2002. májusáról van szó, amikor Wengerék a Vörös Ördögök otthonában szerezték meg a bajnoki címet. Máig mindössze egyszer sikerült még elhódítaniuk a trófeát, míg a riválisnak hatszor is.

rocknrolla beyonder stanleykubrick preview Day27

Az utóbbi években mégis a United került látványosan rossz helyzetbe, aminek nagyon sok oka lehet, de ezt nem itt fogjuk megvitatni.Az Arsenal utoljára a 2006-07-es szezonban tudta oda-vissza megverni a Unitedet, és ekkor tudtak az Old Traffordon is utoljára győzedelmeskedni, ami a bajnokságot illeti. Tavaly ugyanis a kupában már sikerült az emlékezetes Welbeck találatnak köszönhetően. Ez az egyetlen dolog, ami van Gaal és csapata mellett szólhat. Az első meccs képe – ahol Özilék 45 perc alatt intézték el a Unitedet, mellesleg a szezon talán legjobb meccsén londoni szemszögből – és a csapatok formája, valamint prioritásai alapján viszont inkább az Arsenal emelhető ki esélyesként. Ehhez hozzáírható még a hazaiak sérüléslistája is, amely újabban Rooneyval és Martiallal gyarapodhat, vendégoldalon pedig Chamberlain esett ki. Ágyúsként, szívünkre tett kézzel tegyük fel magunknak a kérdést, bánkódunk-e majd miatta? Annyira biztos nem, mint Cazorla miatt, akiért valósággal ordít a középpálya.

Kíváncsian várom, hogy vajon Danny Welbeck esélyt kap-e az elejétől, az angol ugyanis rendre jó megoldásokkal hálálta meg a lehetőséget az elmúlt három meccsén, néha szinte rá sem lehetett ismerni és mondani sem kell, hogy a Manchester ellen extra motivációval lépne pályára. A tippelést kihagynám, már ami az eredményt illeti, arra viszont szívesen fogadnék, hogy a meccsen mindenképp kevesebb, mint három gól születik majd. (rocknrolla)

------

Második számú kapus, negyedik számú jobb- és balbekk, hatodik számú csatár, és az első számú középpályás a középhátvéd posztján – nem olyan meglepő, ha egy topcsapat a mérsékelt presztízsű Európa Ligában tartalékosan áll fel, #filozofi Lajos viszont a sérülések miatt máshogy nem is tudta volna csütörtökön pályára küldeni a Unitedet a Mity dánok ellen. Ha a PL-tabellát nem is, az Injury Table-t magabiztosan vezeti a gárda, jelenleg 12 vagy 13 játékos látogatja edzés helyett az orvosi szobát, ami persze csak annyira menti fel van Gaal-t a felelősség alól, amennyire Wenger sem / is felelős az Arsenal hasonló sérüléshullámaiért.

Hogy az újabb brutális pofára esésnek kinéző EL-visszavágóból végül magabiztos továbbjutás és gólcunami lett, még túl sok reményre azért nem ad okot az Arsenal ellen. A fiatalok kifejezetten jól mozogtak (Varela a jobb szélen rafaelebb volt Darmiannél, Riley a túloldalon ugyanolyan hatékonyan segítette a támadásokat, mint az immár legendás Bo-Jack, a kezdőbe az utolsó percekben bekerülő 18 éves Rashford pedig ügyesen bewelbeckezett kettőt), de az Ágyúsok ellen már nem csak ifjonti hevületre (hollandul: HORNY-ra), hanem rutinra és ravaszságra is szükség lenne. Ami biztató: LvG mérlege a nagycsapatok ellen továbbra is jó, komolyan megrépáznia még senkinek sem sikerült a Unitedet, úgyhogy a 8-2 remélhetőleg nem ma lesz megbosszulva.

rocknrolla beyonder stanleykubrick preview Day27

Az ad hoc védelem (visszatér Smalling vajon?) teljesítményén kívül sok múlik azon, hogy a csütörtökön végre CR7-üzemmódba kapcsoló Depay a PL-be visszatérve szokásához híven átmegy-e újra Naniba. A kezdőbe de Gea talán visszatérhet, és a csütörtöki bemelegítő után már Rojo is készen áll a 90 percre, a csatárválaszték viszont marad egyfős, hacsak Lajos nem varázsol elő egy ismeretlen U14-es tehetséget a kalapból.

Tipp a kezdőre:

DDG – Varela, Smalling, Blind, Rojo – Herrera, Schneiderlin – Depay, Mata, Lingard – Rashford

És egy bold tipp a meccsre: 2-2 (beyonder)

------

A további találkozókról pedig én, stanleykubrick számolok be nektek:

West Ham United – Sunderland, 13:45, DIGI Sport 1, szombat

Érdekes mérkőzésre lehet kilátás Londonban, a Premier League nyitófordulójában. Az adatok országos egyes irányába tolnák a tippet, viszont a vendégek nagyon tepernek a bennmaradásért és számukra minden egyes pont egy győzelemmel ér fel, különösen akkor, ha esélytelen közegben szerzik azt. A hazaiaknak nem tudni mennyire motiváló egy Európa Liga hely megszerzése, még akkor sem, ha természetesen egy ötödik pozíció igen kecsegtetően hangzana a bajnokság legvégén. Nehéz hazai győzelmet saccolunk, 2-1-es Kalapácsos sikerrel.

West Bromwich Albion – Crystal Palace, 18:25, DIGI Sport 1, szombat

Amikor rossz formában lévő csapatok találkoznak, mindig nagy kérdés, hogy ki tud kilábalni hamarabb abból. A két csapat ráadásul azonos pontszámmal áll a tabella második felében és bár a kiesés réme nem fenyegeti őket, azért mind a két csapat felmutathatna valami futballfélét a szezon második felében. Így van néhány tippünk arra, hogy most sem fog senki elmozdulni arról a pontról, amiről illene már. A végeredmény 1-1 lesz.

Tottenham Hotspur – Swansea City, 15:05, DIGI Sport 2, vasárnap

A Manchester United mellett talán a Tottenham mondhatja még el, hogy igen csehül áll a sérülésekkel, legalábbis Vertonghen még nagyon távol áll a játéktól, Kane játéka orrtörése miatt bizonytalan és egy ideig még Dembelé sem játszik a Sarkantyúsoknál. Továbbá kár lenne elfelejteni, hogy a Spurs csütörtök este érdekelt az Európa Ligában (a küldetés sikerrel kipipálva) és bármi is legyen a végeredmény, mindössze pár nap marad a regenerálódásra. A Spurs végül őrült küzdelemben 3-2-re győzedelmeskedik majd.

rocknrolla beyonder stanleykubrick preview Day27

Southampton – Chelsea, 16:00, szombat

Parázs mérkőzés lesz, de egyértelmű, hogy a Chelsea félszeme a Bajnokok Ligája küzdelmen lesz, még akkor is, ha március 9-én kerül sor a visszavágóra és ennek érdekében 1-2 játékos könnyen már most pihenőt kaphat. A Szentek kapuja most már közel két hónapja érintetlen a bajnokságban és könnyen lehet, hogy ez a helyzet most sem fog megváltozni és végül a piros-ferhérek 1-0-ra megverik a kékeket.

rocknrolla beyonder stanleykubrick preview Day27

Leicester City – Norwich City, 16:00, DIGI Sport 1, szombat

Azért az mekkora keménység már, hogy a DIGI Sport nem a Soton-Chelsea találkozót adja, hanem az aktuális bajnokjelölt mérkőzését, akik a kiesés ellen nagyon kaparó Norwich City együttesét fogadják. Minden a hazaiak mellett szól, hiszen a sárga-zöldek még az Aston Villa otthonában is vereséget szenvedtek nemrégiben, viszont az ilyen mérkőzéseken szoktak jönni azok a meglepetések, amiket nehéz megmagyarázni. Ez azonban egyelőre elmarad, a Rókák 2-1-re nyernek hazai környezetben.

rocknrolla beyonder stanleykubrick preview Day27

Watford – Bournemouth, 16:00, szombat

Most jön el az a pont, amikor a vendégek számára egyre melegebb lesz a helyzet. A Watford továbbra is hozza a nem túl rossz, de nem is túl jó formát az egész szezonban, viszont hazai pályán mindenkire veszélyesek, ráadásul kis szerencsével a bajnokság végén akár a 8.-9. hely környékén is végezhetnek. Jóslatunk így pedig egy 3-1-es hazai siker.

Stoke City – Aston Villa, 16:00, szombat

A birminghami alakulat teljesen elengedte a gyeplőt és már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a Championship széles mezőnyében kezdi meg a 2016-17-es bajnokságot, így aligha lehet mást várni ezen a mérkőzésen, mint hazai győzelmet. A Stoke a Bournemouth idegenbeli legyűrésével kijött a slamasztikából és bár jó pár sérültet beszedtek legutóbbi mérkőzéseiken, jó eséllyel majdnem mindenki visszatérhet. A tippünk így tehát egy országos egyes, 2-0.

És akkor van itt még valami…

rocknrolla beyonder stanleykubrick preview Day27

Továbbá ne feledjétek, hogy két mérkőzés elmarad ebből a fordulóból, hiszen a vasárnapi napon eldől az egyik hazai kupasorozat, a Ligakupa. A döntőt pedig a Liverpool és a Manchester City vívják majd. A végeredmény nagyjából megjósolhatatlan, de én 2-1-es liverpooli sikert tippelek. A Liverpool továbbjutott az EL legjobb 16 együttese közé (két meccs és egy tizenegyes gól), a City pedig egy magabiztos kijevi jércemellel sikerrel melegített be a fináléra a BL-ben.

Figyelem! A hazai Liverpool-érzelmű szurkolók közös meccsnézést szerveznek ezen jeles alkalomból Budapesten. Szeretettel hívnak és várnak minden Vörös-szurkolót, úgyhogy mi is képviseltetjük magunkat newsee kolléga révén, akitől a jövő hét elején élménybeszámolót is olvashattok! Az esemény bővebb leírását és a jelentkezést ezen a linken érhetitek el. Jó szurkolást!

Az Everton és a Newcastle United játékosai pedig képzeletben játszhatnak egymás ellen egy barátságos FIFA mérkőzést a kanapén.