angol foci premier league besztlíg sport futball foci rúgd és fuss championship preview besztlíg stanleykubrick Mark29 chelsea

Ahogyan az előző beharangozónkban is írtuk, a Premier League csapatok nem sokat pihennek decemberben. Ennek ékes bizonyítéka ez a mostani hétközi forduló is, amelyben ha klasszikus értelemben vett rangadó nem is lesz, de minden párosítás kapcsán várunk valami érdekeset, izgalmasat.  És igen, elhisszük végre, hogy nyerhet meccset a Chelsea is. Minden további a hajtás után olvasható.  

 
 

Everton - Arsenal, kedd, 20:45, Spíler TV

Hiába duplázott Romelu Lukaku a Watford ellen, az Everton pont nélkül maradt az előző forduló nyitómeccsén. Most hazai pályán ugyan, de jóval komolyabb ellenfél ellen kellene javítani. Ronald Koeman csapata az elmúlt öt mérkőzésén nem tudott nyerni: három vereség, köztük két döntetlen -  biztosan nem ezt várják a szurkolók Liverpool kék részében. Az Arsenalnak nem indult jól az előző forduló, miután a Stoke City ellen Shkodran Mustafit már a 25. percben le kellett cserélni, majd négy perc múlva hátrányba is kerültek. Bár még a félidő vége előtt egyenlíteni tudtak, aztán tulajdonképpen simán győztek, ezúttal nem fognak. Folytatódik az Everton sormintája, pontosztozkodásra számítunk. 1-1  

angol foci premier league besztlíg sport futball foci rúgd és fuss championship preview besztlíg stanleykubrick Mark29 chelsea

Bournemouth - Leicester City, kedd, 20:45

Bejött amit jósoltunk, és a Bournemouth a Liverpool bravúros legyőzése után kikapott a Burnley-től. Eddie Howe csapata totálisan kiszámíthatatlan, de amíg a középmezőnyben vitézkednek, addig senki nem szólhatja meg őket. Ugyanígy nem bánthatjuk a Leicester City-t sem, akik a Porto elleni méretes zakó miatt kaptak kritikát bőven, de a pocskondiázókat a legegyszerűbben egy magabiztos győzelemmel lehet elhallgattatni, és ezt ki ne tudná jobban, mint Claudio Ranieri. Így aztán hétvégén izomból lerohanták a Manchester City-t, és a szezon során talán először láthattunk olyan Mahrez-Vardy összjátékokat (Slimani hathatós közreműködésével), amilyenektől tavaly ámult az egész futball világ. A Bournemouth most egy kicsit leblokkol, a Leicestert meg viszi a lendület. 0-2  

Middlesbrough - Liverpool, szerda, 20:45

A Boro vészesen közel kerülhet a kieső zónához, ha nem tud a decemberi hajtásra megfelelően reagálni. Ebben a fordulóban például legalább ugyanúgy döntetlenre ki kellene szenvedni a Pool elleni meccsét, mint tette azt idén az Arsenal és a Manchester City ellen. Nyilván fontosabbak lesznek nekik az ezután következő, Swansea és Burnley elleni meccsek, de egy bravúros eredménnyel mégiscsak könnyebb lenne nekivágni a kiesési rangadóknak. A másik oldalon a Liverpool győzelemre éhezik: a Bournemouth elleni őrült 3-4 után jól indult a West Ham elleni meccsük, aztán 12 perc alatt fordítottak a Kalapácsosok. A döntetlen ezek után még jó eredménynek is számíthatna, de valószínűleg Jürgen Kloppnak nem ez a véleménye. Ha a tabellára nézünk, akkor láthatjuk, hogy a Pool nem hogy zárkózna a Chelsea-Arsenal duóhoz, de igazából a harmadik helyük is csak a Manchester City vereségének köszönhetően maradt meg. Most viszont Heavy Metal szerda lesz. 1-3   

angol foci premier league besztlíg sport futball foci rúgd és fuss championship preview besztlíg stanleykubrick Mark29 chelsea

Sunderland - Chelsea, szerda, 20:45

Tavaly a Leicester City kipukkadását vártuk hétről hétre, végül mire elengedtük a történetet, és elfogadtuk, hogy egyszer Ranierinek is összejöhet, szinte már bajnok volt a Leicester. Nyilván nem gonduljuk azt, hogy az események tavalyi alakulása a mi hibánk/érdemünk, de figyelembe kell vennünk a spiritualitásra fogékonyabb olvasóink érzéseit is. Megmutatjuk, hogy igenis képesek vagyunk a változásra. Emellett azt sem hagyhatjuk ki a számításból, hogy ha Tony Pulisnak sem sikerült a Chelsea győzelmi sorozatát megszakítani, akkor hogyan is várhatnánk ezt el David Moyestól. Igaz ugyan, hogy tavaly májusban 3-2-re győzni tudtak a Fekete Macskák, de azért akkor nem ez a Chelsea volt az ellenfél. Utolsó az első ellen, nem lehet kérdéses a kimenetel. 0-3 

West Ham United - Burnley, szerda, 20:45

Slaven Bilic alatt most már nagyon mozoghat a pad. A West Ham az elmúlt hat mérkőzését igazságosan lehozta. Három döntetlen és három vereség. Ha létezik számukra kötelező győzelem, akkor a Burnley elleni hazai meccs az. Főleg, hogy a vendégek egyelőre biztos távolságban vannak a kiesőzónától. Sean Dychenak nincsenek sztárjátékosai, csak egy jól működő közössége, akik a rosszabb eredmények után mindig villantanak egy-egy fontos győzelmet. Viszont Bilic ezúttal hozza a kötelezőt, az egyének győzni tudnak a csapat felett. 2-0 

Crystal Palace - Manchester United, szerda, 21:00, Spíler Tv

A Unitednak - ha komolyan bele akar még szólni a BL-helyekért folyó harcba - mindenképp meg kell lovagolnia a Spurs elleni presztízssikert. A gárda az EL-ben sem kapott kemény ellenfelet a francia St. Étienne személyében, ráadásul Mkhitaryan sérülése sem tűnik súlyosnak, úgyhogy most már csak egy újabb győzelem hiányzik, hogy kijelenthessük, Josénak sikerült elkötnie az artériás vérzést. Hogy ez a kötés meddig tart, az pont a decemberi hajtásban derülhet ki igazán. A másik oldalon Pardew együttese továbbra is rogyásig van sérültekkel, Puncheon ráadásul eltiltás miatt hagyja ki a mérkőzést, Tomkins visszatérése pedig még kérdéses. Éppen ezért érezzük úgy, hogy a vendégek begyűjtik mindhárom pontot és tovább zárkóznak az élmezőnyre. 1-2

Stoke City - Southampton, szerda, 21:00

Mind a két csapat komolyan a felsőházért harcolhat idén, ennek szellemében jó mérkőzést látunk majd, ahol a felek igazságosan osztják el a pontokat. A vendégek mindenesetre nem számíthatnak az EL-ben megsérült Austin játékára. 1-1

angol foci premier league besztlíg sport futball foci rúgd és fuss championship preview besztlíg stanleykubrick Mark29 chelseaManchester City - Watford, szerda, 21:00

A helyzet hasonlóan igaz Guardiola csapatára is. A spanyol menedzser a remek kezdés után brutális leolvadást produkál a kékekkel, ráadásul az eltiltások sem segítenek most a helyzetből való kikecmergésben. Az előző fordulóban az Evertont legyőző Watford pedig nem mondható éppen ideális ellenfélnek, de Pep őrmesterék, ha nehezen is, de visszatérnek a győzelem útjára, Agüero és Fernandinho hiányában is. 2-1

West Bromwich Albion - Swansea City, szerda, 21:00

A walesiek előtt egy győzelemmel megcsillant a remény és kötve hisszük, hogy ebbe ne próbálnánk most minden erejükkel belekapaszkodni. Ennek okán úgy véljük, hogy sikerül egy pontot hazavinni Birmingham kegyetlen, Pulis lakta vidékéről. 1-1

angol foci premier league besztlíg sport futball foci rúgd és fuss championship preview besztlíg stanleykubrick Mark29 chelseaTottenham Hotspur - Hull City, szerda, 21:00

Jó ellenfelet kapott a Spurs, hogy ne nyaldossák sokáig a United ellen szerzett sebeiket, a vendégek ráadásul kellően csalódottak lehetnek, mert a Palace elleni meccset bizony be kellett volna húzni hazai pályán. Az ilyen sikerek jelenthetnék a különbséget a PL és a Champo között. Viszonylag könnyed Tottenham győzelmet jósolunk. 3-1

Ahogyan az események felpörögnek a szigetországban, itthon is egyre több a teendő: gyakrabban kell tippeket leadni, és a fantasy csapatokra is jobban oda kell figyelni. Ha nem vagytok UPC-sek vagy Telekomosok, akkor továbbra is ajánljuk a Telenor MyTv szolgáltatását, amivel idén ingyen fogható a Spíler TV.
 

A beharangozót ismét stanleykubrick és Mark29 készítette. A képeket a Premier League hivatalos Facebook oldaláról, míg a beágyazott videókat a Spíler TV oldaláról szedtük. A szombati preview kapcsán készülünk valami rendhagyóval, de addig még vár ránk ez a tíz meccs, amihez továbbra is a megszokott ütemben várjuk a kommenteket!