A PL vonatán nincsen fék, tovább robog a harci gépezet. Izgalmakban, kemény összecsapásokban most sem lesz hiány, szóval ha nem vagy belepistulva a Real Madrid és a Barcelona rendkívül izgalmas 6:0-ás mérkőzéseibe vagy csak simán unod a La Liga lötyögését, még nem késő váltanod. Hidd el, jobban jársz.

 

Még fel sem ocsúdtunk a múlt heti Manchester United - Liverpool nyújtotta izgalmakból (#BROut), újra egy vérbeli rangadóval veszi kezdetét a forduló. A Chelsea – Arsenal előzetesen a forduló mérkőzésének tűnik, ám a londoni derbi mellett, egy kicsit odébb, Birminghamben is paprikás hangulatú mérkőzés vár ránk. Érdekes lehet még a West Ham manchesteri vendégjátéka, valamint az Everton idei egyetlen nemzetközi szereplése, amelynek keretében Walesbe látogat a csapat.

A hét mérkőzése: Chelsea – Arsenal

Parázs mérkőzés lesz, de nem feltétlenül a szurkolók, vagy az eddig finoman fogalmazva sem sziporkázó csapatok, hanem a két edzőlegenda személye miatt. Arséne Wenger és José Mourinho leplezetlenül, kamerák kereszttüzében is látványosan utálják egymást. Egy-egy „elfelejtett” kézfogás itt, egy nyakkendő igazítás ott, és máris megvan a napi csámcsogni való. E viszony fenntartása érdekében persze keményen dolgoznak, minden alkalmat megragadnak, hogy egymás markába szarjanak. Monsieur Zip és Señor Busdriver bimbózó románca 2005-ben kezdődött, és hosszabb-rövidebb megszakításokkal – a Señor nem az a hűséges fajta, volt egy spanyol, illetve egy olasz afférja – a mai napig tart. Az okokat kár lenne keresni, mert biztos van - Chelsea hirtelen meggazdagodása, felboruló hatalmi egyensúly, eltérő filozófia és személyiség, rákemberek - de ezt az évek szépen maguk alá temették. Mint a méltán világhírű Az elit alakulat című sorozat Miért is harcolunk? című epizódjában. Olyan régóta nyirbálják egymást a szemben álló felek, hogy már azt se tudják, miért teszik mindezt. Ha nem úriemberekről, illetve futballedzőkről beszélnénk, lehet, legszívesebben péklapáttal vakarnák meg egymás hátát. Pedig Mourinhónak ideje lenne belátnia, hogy az ellensége nem Wenger, hanem saját maga. Pláne idén…

Elérkezett a bűvös harmadik évéhez, és elég erős a gyanúm, hogy második londoni korszakának is hamarosan vége. A portugál még soha nem volt három évnél tovább egy csapatnál. Ez tény. De az is, hogy a Chelsea-t lényegében saját gyerekének tekinti. Miatta – meg Abramovics pénze miatt – lett az a csapat, ami. Egy nemzetközileg is elismert nagycsapat, egy világpiaci brand. Akkor hogyan tovább? Az eheti meccs sok mindenről dönthet. Ha sikerül egy hangyafasznyival kulturáltabb eredményt elérni, az adhat egyfajta lökést a későbbiekre nézve. Valahogy nem érzem azt, hogy Abramovics szezon közben kirúgná őt, egyrészt ő hívta vissza, másrészt meg most hosszabbított vele szerződést. Nem, akárcsak pár éve, most is Mourinhón fog múlni minden.  A legfontosabb kérdés most az, hogy van-e még benne elég motiváció, hogy egy ilyen gyászos kezdet után, újra csúcsra járassa csapatát. Ha nincs, könnyen lehet, hogy londoni karrierje a végéhez ért. Kétlem, hogy egy siralmas szezon után maradna a portugál, azt már sem Abramovics, sem pedig az ő egója nem viselné el. Mindenesetre elég beszédes volt a #beleszarokmindenbeésmindenkibe féle metakommunikációja az Everton elleni meccsen…

Na, de a gondolatmenet zárásaként hadd éljek én is egy Zombori vagy Bognár Gyuri féle, Coelhós mélységeket verdeső közhellyel: a jövő útjai kifürkészhetetlenek.

A sérüléseket elnézve, mindkét csapat háza táján találhatunk fájó hiányzót. Thibaut Courtois három hónapon keresztül biztos parkoló pályán marad, míg Willian a hétközi BL-játéknapon szenvedett sérülést, amit Pedro már eleve a lelátóról figyelt csak. A másik oldalon Rosicky és Wilshere aktuális sérülésein már meg se lepődik az ember, viszont Danny Welbeck kiválása különösen fájdalmas lehet az ágyúsoknak, mivel sem Benzema, sem pedig Cavani nem lesz bevethető.

A várható kezdőket tekintve nem várok nagy változtatásokat. Az Arsenalnál egyedül Per Mertesacker visszatérése kérdéses, a Chelsea-nél pedig arra lesz érdemes figyelni, debütál-e a Premier League-ben is Baba Rahman, aki a borzasztó gyenge játékot produkáló Ivanovics kárára kerülhet a kezdőbe. Willian és Pedro kiválása egyben azt is jelenti, hogy feltehetőleg a  hét közepén visszatérő Oscarra is komoly feladatok várnak majd

A mérkőzést a DigiSport 1 szombaton, 13:25-kor stúdiós felvezetéssel, élőben közvetíti. Ha csak a száraz tényeket vizsgáljuk, a mérkőzés esélyese nálam az Arsenal. Egyrészt az első fordulós kisiklást követően nagyon úgy tűnik, hogy felszálló ágba kerültek, másrészt pedig mentálisan is nyugodtabban várhatják a mérkőzést. Wenger válláról lekerült egy súlyos teher azáltal, hogy a Szuperkupa keretén belül végre sikerült legyőznie Mourinhót. A Chelsea egyetlen esélye, ha a védelmét sikerül valamelyest rendbe tenni, mivel az Arsenal támadósora sem egy spártai falanx. Egy gólt meg ugye bármikor találhatnak, az még Balottellinek is összejött. Nem várok gólzáport, de egy fordulatokban gazdag 2:1 bármikor összejöhet.

Aston Villa - West Brom, szombat, 16:00          

A kicsik között is városi derbit rendeznek. Az Aston Villa lényegében egy megnyert meccset szórakozott el legutóbb, így az eredmények alapján Tim Sherwood legénysége idén sem tűnik túl acélosnak. Első hazai győzelmük még várat magára, és ez egy darabig még biztosan így is marad, mivel nálam egy nyúlfarknyival esélyesebb a West Brom, 0:1

Bournemouth - Sunderland, szombat, 16:00     

Öt forduló elteltével talán korai ilyet mondani, de kiesési rangadót játszanak a csapatok. A Sunderland ismételten első győzelméért száll harcba, igaz, ehhez gyaníthatóan a hazaiaknak is lesz egy-két szavuk. Hasonló képességű csapatok, igazságos pontosztozkodása várhat ránk, 1:1

Newcastle - Watford, szombat, 16:00

A Szarkák szurkolói nem ilyen szezonkezdetről álmodoztak, erről azt hiszem Mark29 tudna bővebben mesélni. Látva a legsötétebb carveri időket idéző játékot, nem gondolnám, hogy a 3 pontot otthon tudják tartani. Velük szemben a Watford legutóbb megszerezte első győzelmét, és mindjárt szebben is fest a táblázat az ő szempontjukból. 6 pont, mindössze egy vereség. Kevés gólos vendégsikert predesztinálok, 0:1

McClaren próbálja a szurkolók és a sajtósok fejébe verni, hogy a labda gömbölyű…

Stoke - Leicester, szombat, 16:00     

Ranieri és a Leicester olyan karaktert mutattak az elmúlt fordulóban, amire még Brendan Rodgers is csettintene. Előzetesen körünkben is hatalmas buktának tűnt Ranieri angliai szerepvállalása, de úgy tűnik, egyelőre belenyúlt a tutiba. Nem gondolnám, hogy a gyengélkedő Stoke megállítaná őket, a leicesteri álmok tovább élnek. 0:2

Swansea - Everton, szombat, 16:00      DigiSport1

A forduló egyik legjobb mérkőzése lehet. Bár a Swansea meglepetésre kikapott az elmúlt fordulóban, nem gondolnám, hogy ez túlzottan visszaveti a lendületüket. Gary Monk és Roberto Martínez is olyan csapatot rakott össze, ami bármikor képes a nagycsapatokat is megfingatni. Egymás elleni meccsüket megtippelni is nehéz, de szerintem a walesi levegő megfekszi a liverpooli tüdőket. 2:1

Man City - West Ham, szombat, 18:30      DigiSport1

A legek párharca. Az egyik oldalon a szezon legkiegyensúlyozottabb, a másikon a legrapszodikusabb csapata áll. A manchesteri babakékek csont-, és kapott gól nélkül vezetik a bajnokságot, míg a West Ham olyan csapatokat vert meg idegenben, mint a Liverpool vagy Arsenal, hogy a kettő között hazai talajon kapjon szép ívű parasztlengőt a Bournemouth-tól. Ezúttal viszont hiába játszanak idegenben egy nagy csapat ellen, Payet egyedül kevés lesz, 3:1

Tottenham - Crystal Palace, vasárnap, 14:30     DigiSport1

Bárgyú csapata múlt héten a City ellen meglepően jól tartotta magát, lehet, hogy valami tényleg egészen elképesztő dolog készül a Selhurst Parkban. A visszafogott Spurstől egy pontot biztosan elvisznek, 1:1

Liverpool - Norwich, vasárnap, 17:00     DigiSport2

Sima Liverpool győzelem… mondanám, ha Luís Suarez a csapat játékosa lenne még. Az uruguayi nem kevesebb, mint 11 góllal keserítette korábban a Kanárikat. Nélküle mi várható? Egy ilyen múlt heti mérkőzés után sem gondolnám, hogy túl nagy gond kellene, hogy legyen a Norwich legyőzése. De persze az lesz. Nyögvenyelős mérkőzés + Ings gól, 1:0

Southampton - Man Utd, vasárnap, 17:00     DigiSport1

Holland belháború angol földön. Habár csúnyán elverték a Liverpoolt, a United játéka is eléggé döcög egyelőre. A hétközi mérkőzés és Shaw sérülése ellenére nem hiszem, hogy túl nagy kockázatot vállalok azzal, ha azt mondom, hogy a vendégcsapat az esélyesebb. Azért Ashley Young száját meglephetné egy galamb, csak úgy heccből. 0:2

Természetesen most se feledkezzetek meg tippjeitekről és fantasy csapatotokról sem! Meccsnézésre és kommentelésre fel!