Bajnokság, ligakupa, bajnokság, FA kupa, bajnokság. A menetrend az egy dolog, máshol is van így, de a tempó az más kérdés. Az olyan angolos. A januári hajtás miatt csak kapkodjuk a fejünket, hogy már megint meccs van? Igen, már megint, úgyhogy lehet készülni, hogy szerdán, és csütörtökön reggel kicsit fáradtabban megyünk a melóba, vagy suliba.

FA kupa Premier League Mark29 preview

A mai megint rendhagyó beharangozó lesz, hiszen két napja a csapatok még az FA kupában léptek pályára. Emiatt ez amolyan review is lesz egyben, azaz (p)review. Vagy valami hasonló. Hétközi "hét meccse" külön nem lesz, de mind tudjuk, hogy a Liverpool - Arsenal lesz az. Hajtás után a párosítások.

 
 

AFC Bournemouth - West Ham United (kedd, 20.45)

Eddie Howe csapata nagy hadjáratba kezdett. A kupában továbbmentek a szebb napokat is látott Birmingham City ellen, de az igazán markáns lépés nem is ez volt, hanem amit az átigazolási piacon műveltek. Megszerezték kölcsönbe az AS Roma fiatal argentin csatárát Juan Iturbe-t, valamint az angol labdarúgás egyik nagy tehetségének tartott Benik Afobe-t a Wolverhampton-tól, aki anno az Arsenal akadémiáján nevelkedett. A West Ham pont a Wolves-t győzte le 1:0-ra a kupában és náluk mindig az a kérdés lesz-e ismét Robin Hood-effektus? Nem hiszem, de a Bournemouth lelkesedése egy pontra azért elég lehet. 1-1  

Aston Villa - Crystal Palace (kedd, 20.45, DigiSport 3)

Newcastle szurkolóként szeretem sajnáltatni magam a csapatom eredményei miatt, még akkor is, ha a mutatott játék rendben van. Bele sem merek gondolni, hogy milyen lehet egy Villa szurkolónak. Remi Garde játékosai ugyanis totálisan szét vannak csúszva. A kupában a lehető legrosszabb forgatókönyv valósult meg számukra, a Wycombe elleni döntetlen ugyanis azt jelenti, hogy újra kell játszaniuk a meccsüket.

FA kupa Premier League Mark29 preview
Richards a dühös Villa szurkolókat próbálja nyugtatni

A Palace „majdnem A” csapata idegenben győzte le a Southampton „majdnem B” csapatát: Pardew szereti az FA kupát, nem is szokott tartalékolni. Most ráadásul tét nélkül is van, belefér egy-egy botlás is akár a bajnokságban. Viszont ez a Villa annyira rossz, hogy így is maximum egy döntetlenre lesznek képesek. 1-1

Newcastle United - Manchester United (kedd, 20.45, DigiSport 1)

Fordított világ az FA kupában. A Newcastle jó játékkal kiesett, a Manchester gyenge játékkal továbbment. Van Gaal-nál továbbra is nyikorognak a fogaskerekek, tényleg nem tudom, hogy miért erőlködnek vele. El lehetett volna búcsúzni tőle már karácsony előtt, és akkor az új edző még esetleg hozhatna is pár embert. Ehelyett LVG megint elkölthet majd kb. 150 millió fontot. Steve McClaren viszont még nála is nagyobb díszpinty. Négy meccsen is zsinórban 1:0-ra kapott ki a Newcastle, ráadásul a statisztikák alapján háromszor simán nyerhettek volna. Eljött az a mélypont a támadóknál, amikor már az üres kapuba sem tudják belőni a labdát. Akinek van két szabad perce, tekintse meg a Watford elleni meccs összefoglalóját.

A keret megerősítése folyamatban van, de a „ki” és a „mennyiért” folyton változik. A mai három név Saviet (Bordeaux, Ł4.5M), Shelvey (Swansea, Ł10M) és Berahino (WBA, Ł18M). Maximum az első kettő hihető.  Egyébként a Newcastle szurkolók szerint most majd nyer a csapat, és így McClarent nem küldik el. Szerintem viszont nem is lehetne ennél egyértelműbb a végeredmény. 0-1

Chelsea - West Bromwich Albion (szerda, 20.45)

Egy eléggé erős kezdővel felálló Chelsea 2:0-ás eredménnyel ment tovább a Scunthorpe ellen, míg a WBA csak 2:2-t játszott a Bristol City-vel. A Mourinho-s Chelsea nálam egy gyömöszölős 1:0-s győzelemre bármikor jó lenne, ahogyan Tony Pulis aktuális csapatai is. Adná magát egy jó kis 0:0, de Hiddink nem azért jött, hogy ezeken a meccseken pontokat veszítsenek. Behúzzák a Kékek. 1-0

Manchester City – Everton (szerda, 20.45, DigiSport 3)

Pellegrini csapata egy-két kulcsember pihentetésével is simán, 3:0-al továbbment idegenben a Norwich ellen, és ez az eredmény valószínűleg mindkét félnek megfelelt. Az Everton B csapata pedig 2:0-ra verte a Dagenham & Redbridge-t. A vendégek pihentebbek lesznek, a City viszont így is esélyesebb. Anno David Moyes idejében a kedvenc fogadásom volt a City – Everton, mert valahogyan mindig vendég lett. Most nem lesz az. 2-1

Southampton – Watford (szerda, 20.45)

A Southampton idei teljesítménye finoman szólva is hullámzó. A kupából hazai pályán estek ki a Palace ellen, és a bajnokságban sem megy nekik. Az Arsenal elleni kiütéses győzelmet megint két vereség követett, nagyon kellene nekik a 3 pont. A Watford is elveszítette az utóbbi két meccsét (a City és a Spurs ellen), a kupában viszont tovább tudtak menni, a fenti videóban is látott módon. Kicsit mintha kipukkadtak volna, de ahogyan állnak, végül is belefért két zakó. Hogy mit szólnak egy harmadikhoz, az meg majd kiderül. 3-1

FA kupa Premier League Mark29 preview
Deeney még veszélyesebb zónába lökheti Koemant

Stoke City  Norwich City (szerda, 20.45)

A Stoke a Manchester és az Everton legyőzése után kicsit érthetetlen módon kikapott a West Brom-tól, a hétvégén pedig a Doncaster ellen jutottak tovább a kupából. A színtelen, szagtalan Norwich sima kiesése a kupából nem baj, sőt a bennmaradás szempontjából fontos is lehet. Az elmúlt négy meccsükből valami csoda folytán hármat megnyertek, így most szusszanhatnak egyet. A Britannia után úgyis megint elkezdhetnek hátrafelé nézegetni. 2-0

Swansea City – Sunderland (szerda, 20.45)

Kiesési rangadó a javából. A Swansea égett egyet az Oxford ellen a kupában, a Sunderland viszont vállalható módon esett ki az Arsenal ellenfeleként. Allardyce csapata az Aston Villa ellen nyerni tudott legutóbb, és létfontosságú lenne, hogy a jelenleg 17. Swansea elleni is meglegyen a három pont. A walesiek kerete és a játéka is jobb, úgyhogy a Fekete Macskák üres kézzel térnek vissza a hosszú nyugati kirándulásról. 3-1

Liverpool – Arsenal (szerda, 21.00, DigiSport 1)

A főmeccs. Hiába a nyolcadik fogadja a listavezetőt, klasszikus értelemben ez a meccs lesz a forduló rangadója. A Liverpool „B” Bogdán Ádámmal a kapuban egy ciki döntetlent ért el az Exeter ellen - ne szépítsük, a múltkori labda kiejtés után ezzel az érintés nélküli szögletből bekapott góllal Ádi ki is nyírta magát a Poolban. Tegyük a szívünkre a kezünket: nem lehet hibáztatni Kloppot, ha ezek után idén már csak a tarcsiban véd.

FA kupa Premier League Mark29 preview
Ádám azt nézi, hogy ezt hogyan nézte be?

Az Arsenal ezzel szemben simán továbbment a Sunderland ellen. Az elmúlt öt meccsükből négyet megnyertek, ráadásul volt, amit gyenge játékkal. Márpedig a bajnokság megnyeréséhez nagyon kellenek azok a meccsek, amikor rossz formában is jön a 3 pont. Persze a mostani 3 pont is nagyon fontos lenne, akármilyen játékkal, de nekem ez egy izgalmas döntetlen. 2-2

Tottenham Hotspur - Leicester City (szerda, 21.00)

Ha a Liverpool – Arsenal a klasszikus értelemben vett heti rangadó, akkor a pillanatnyi helyzetet figyelembe véve viszont a negyedik és a második csatája, azaz Spurs - Liecester lesz a hét meccse. A de ja vu érzés garantált, hiszen vasárnap ugyanezt a párosítást rendezték meg az FA kupában. Az újrajátszást érő 2:2-es döntetlenhez kellett egy 89. percben értékesített Harry Kane büntető is. A válogatott csatár cserekét jött be az utolsó 20 percre, és eleve elmondható, hogy mindkét csapat tartalékosan állt ki. Szerdán biztosan nem pihennek az alapemberek, de az A csapatok sem bírnak majd egymással. 2-2

FA kupa Premier League Mark29 preview
"Gyertek hozzám, gyermekeim!"