Itt a vége, vagy legalább is a vég kezdete a Leicester City számára. Az tény, hogy a Premier League 2015/2016-os szezonjából eltelt három hónap alapján eddig a „Ranieri Rókák” okozták a legnagyobb meglepetést. Az augusztus közepe óta megrendezett tizenhárom forduló után vezetik a bajnokságot, ami annak ellenére is nagy szó, hogy az első öt helyezett mindössze négy ponton belül van, így akár két meccs elég ahhoz, hogy „helyre álljon a világ rendje”.

Mark29 preview Leicester Manchester United

Azaz a szokásos rend. Angliában évek óta van az a bizonyos standard „négy nagy + 1” leosztás, aminek értelmében az Arsenal, a Chelsea, a Manchester City és a Manchester United indulnak harcba a bajnoki címért és a BL-induló helyekért. Ha az egyik „gyengélkedik”, akkor a Liverpool, meg a Tottenham próbál befurakodni közéjük. Emellett minden évben van még egy-két random csapat (az egyik általában az Everton), amelyik szeretne bekavarni a nemzetközi kupaindulásra jogosító helyekért folytatott harcba. Idén rendhagyó módon a Leicester City-nél gondoltak egy merészet, és veszett rókaként mentek neki a mezőnynek. Ami viszont még hátra van ebből a naptári évből, az minden lesz, csak nem sétagalopp. Hajtás után a heti program boncolgatása.

 

 

A hét meccse:

Leicester City – Manchester United (szombat, 18:30, DigiSport 1)

Kezdetnek mindjárt itt van a Manchester United vendégjátéka. Az első és a második csatája. A Vörös Ördögök az előző fordulóban legyűrték ugyan a Watford-ot, hét közben viszont csúnyán betliztek a BL-ben. Igen, betliztek, mert a PSV elleni 0:0 azt jelenti, hogy az utolsó fordulóban Van Gaal-éknak győzni kell Wolfsburgban a biztos továbbjutásért. A hollandok ugyanis hazai pályán valószínűleg megverik a csoportutolsó CSZKA Moszkvát, és ezzel meg is előzik a Unitedet, amennyiben Rooney-ék nem szerzik meg mind a három pontot Németországban.

Mark29 preview Leicester Manchester United

A vendégek tehát nem a legvidámabb hangulatban utaznak a King Power Staidonba, ráadásul élénken élhet bennük a tavalyi látogatásuk emléke, az újonc Leicesterrel szemben elszenvedett 5:3-as vereség. A másik oldalon ezzel szemben nyugodtan készülhettek az elmúlt napokban. A St. James’ Parkot a legkisebb ellenállás nélkül vették be a Rókák, Jamie Vardy pedig az elmúlt 10 meccsén sorozatban megszerzett 10. bajnoki góljával beállította Ruud Van Nistelrooy rekordját. Nincs komoly meccsterhelésük sem. A ligakupából már kiesett a Leicester, az FA kupa pedig csak januárban kezdődik a számukra, úgyhogy a közeljövőben csak egy sorozatra kell koncentrálniuk.

Egy nagyon komoly sorozatra. Manchester United (otthon), Swansea (idegenben), Chelsea (o), Everton (i), Liverpool (i) és Manchester City (o). Ez a 2015-ös program. Januárban pedig meg kellene tartani a Vardy-Mahrez duót. Szép feladat, Claudio! Nyilván egy profi csapat életében mindig a következő meccs a legfontosabb, és nem kell ennyire előre gondolkodni, viszont a sportsajtó annyira rá van kattanva a Leicester tündöklésére, hogy elkerülhetetlen a számolgatás. Hogy állnak majd a gyilkos iramú, Boxing Day-jel átitatott december után? Valószínűleg nem lesznek ott az első helyen, de szerintem még csak az első négyben sem.

Mark29 preview Leicester Manchester United
"Szép feladat, Claudio!"

Szombat kora este viszont tényleg kár lesz még a decemberi programmal foglalkozni. Lesz egy jó kis hajtós meccs, ahol – bármilyen furán hangzik – a tabellán elfoglalt hely, a kulcsemberek pillanatnyi formája, a mutatott játék és hazai pálya előnye is mind-mind a Leicester mellett szólnak. Én viszont akkor is vendég sikert jósolok. Hogy miért? Mert egész egyszerűen nem tudok mást tenni. Hogy egy klasszikus Walter Matthau idézettel (A Szomszéd nője mindig zöldebb) szemléltessem, akkor fogok egy Leicester City – Manchester United párosításnál a rókák sikerére tippelni, „majd ha a pina kelepel.”  Szóval szép volt, jó volt ez az ősz, Signor Ranieri, de itt a vége. 1-3

A többiek:

Manchester City – Southampton (szombat, 16:00, DigiSport 1)

A City hiába kapott ki a BL-ben szerdán (és ezzel oda-vissza) a tavalyi döntős Juventustól, így is biztos továbbjutók az utolsó körtől függetlenül. Nyugodtan készülhetnek a hétvégi fontos meccsükre a Szentek ellen, ahol egy győzelemmel (meg egy kis szerencsével) akár a tabella élére is ugorhatnak. A Southampton kellemetlen vereséget szenvedett hazai pályán a Stoke-tól, pedig papíron az mindenképpen könnyebb meccs volt, mint amilyen ez a mostani lesz. Újabb bukta Koemannak. 3-1

Bournemouth – Everton (szombat, 16:00)

A Bournemouth bajban van. A kiscsapat, kis költségvetéssel és 3-4 kulcsjátékossal, akik hónapokra kidőltek. Januárban előre el kellene költeniük a jövőre esedékes TV-s pénzeket a keret megerősítésére, és még akkor sem biztos, hogy bentmaradnak. Ezzel szemben az Everton hozza az elmúlt években megszokott formáját, és kiegyensúlyozott játékkal ott nézelődnek az EL induló helyek közelében. Martinezék legutóbb a csont utolsó Aston Villa-t tángálták el, most jöhet az utolsó előtti. 0-2

Aston Villa – Watford (szombat, 16:00)

Remi Garde első meccsén a Manchester City ellen nem vallott szégyent, viszont ehhez képest a Goodison Parkban benyelt 4 gombóc nagy visszalépés. Ha valamikor el akarja kezdeni a felzárkózást, akkor most megteheti. Akárhogyan is, hazai pályán egy újonc ellen a mindenkori Aston Villa célja csak a győzelem lehet. A Watford persze másképpen gondolja. A „Lódarazsak” (valaki megírhatná, hogy miért ez a becenevük, amikor egy hatalmas szarvas fej van a címerükben) egy érdekes csapat. Nyáron 12 embert + egy új edzőt igazoltak, ehhez képest olyannyira nincs fejetlenség, hogy a kiegyensúlyozott 4-4-5-ös mérlegükkel nem kell szégyenkezniük. Kiszenvedett 1-0

Crystal Palace – Newcastle United (szombat, 16:00)

Alan Pardew hétfőn bebizonyította, hogy továbbra sem megy neki a Sunderland ellen. Hatalmas kapushiba + védő töketlenkedés után vereséggel zártak, és bár masszív középcsapat a Palace, egy héten belül két zakó már kínos lenne. A Newcastle meg… A Leicester ellen a szezon legrosszabb játékát produkálták, és jelen pillanatban az imádott Szarkáim bennmaradását csak úgy tudom elképzelni, hogy lesz három csapat, akik még náluk is gyengébbek lesznek. Aston Villa, Bournemouth, Norwich, Sunderland, Watford, van azért jelentkező, de sajnos megint egy év, amikor erre kell figyelni. A héten felmerült, hogy McClaren helyett jöhet Clerence Seedorf (adnának a szarnak egy pofont…), de komolyabbnak tűnnek azok a hírek, hogy McClaren marad, és januárban ismét 50 millió font körül költhet átigazolásokra. Ennek megfelelően Steve a héten nagyon kiosztotta a keretetet, főleg azokat a senior játékosokat (pl. Coloccini, Sissoko), akiknek vinni kellene a hátukon a csapatot. Állítólag az öreg ordításától zengett az edzőpálya. Talán elér valamit. 1-1

Mark29 preview Leicester Manchester United

Sunderland – Stoke City (szombat, 16:00)

A Sunderland az elmúlt években biztosan elverte Alan Pardew-t és a Newcastle-t. Idén ősszel ez megint összejött, csak most két győzelemnek számított. Több nincs is a tarsolyukban. Allardyce érkezésével semmi nem változott, ugyanolyan kilátástalan, ötlettelen játékot játszik a Sunderland, mint eddig. Rendben, van egy elcsalt derbi győzelmük, meg ez a most hétfői kabaré, de a Wear folyó partján is nagy a baj. A Stoke ezzel szemben elfoglalta az évek óta bebetonozott helyét a tabella közepén, a szezon elején elkövetett bakikat pedig olyan fontos sikerekkel javítják ki, mint az előző fordulóban a Southamptontól elhozott 3 pont. Pontosztozkodás, 1-1

Tottenham – Chelsea (vasárnap, 13:00 DigiSport 1)

A hét meccse lenne, ha idén nem produkálná a Leicester azt, amit. Na meg a Chelsea is azt, amit. Mindkét londoni csapat idegenben játszotta a hétközi nemzetközi kupameccsét, és mindketten győzni tudtak. Az egyik oldalon megint Harry Kane volt a hős, akiről most már kijelenthetjük, hogy visszatalált a tavalyi góllövő formájához. A Chelsea simán verte a Maccabit, a négy góljukon két védő és két középpályás osztozott. Az egyikük megint az a Willan volt, aki most már tényleg Mourinho megmentője ebben a szezonban. A Tottenham jövő évi BL reményei pont azért élhetnek, mert a klasszikus "4 nagyból" idén a Chelsea botladozik, és hogy ez így is maradjon, ezt a meccset fontos lenne megnyerniük. A Kékek viszont szentül hisznek benne, hogy még odaérhetnek májusig a TOP 4-be, persze ahhoz az ilyen rangadókat hozni kell. Mourinho feltámad 0-1

West Ham United – West Bromwich Albion (vasárnap, 15:05 DigiSport 1)

A Kalapácsosok befejezték a „Robin Hood” játékot, azaz már nem rabolnak pontokat a nagyoktól, hogy aztán a kicsiknek adják. Sőt, a Tottenham csúnyán helyben hagyta őket, úgyhogy most nagyon kellene egy győzelem. A West Bromnak meg akár bele is fér egy botlás, mert múlt héten bravúrosan otthon tartották mind a három pontot az Arsenal ellen. Payet még három hónapig nem játszhat, de talán nélküle is megoldható a feladat. 2-1

Norwich City – Arsenal (vasárnap, 17:15 DigiSport 1)

Arsene Wenger és az Arsenal hete eddig nagyon jól alakult. Legyőzték a Dinamo Zágrábot, a Bayern pedig bucira verte az Olympiakoszt, így aztán az utolsó BL csoportkörben ki-ki meccset játszhatnak a görögökkel. A bajnokságban viszont megbotlottak, és jelenleg a negyedik helyen állnak. A múlt heti, WBA elleni vereség csak akkor fér bele, ha most a Norwichot le tudják győzni. A Kanárik persze azon lesznek, hogy ez ne sikerüljön de tekintve, hogy nálam ők kieső jelöltek, nem sokat tehetnek. 0-3   

Liverpool – Swansea (vasárnap, 17:15 DigiSport 2)

Jürgen Klopp szép lassan megszokja az új melót, és most egy hét alatt sikerült két olyan eredményt is elérnie a Liverpoollal, amire büszke lehet. Előbb a City-t verték nagyon simán idegenben, majd at EL-ben hátrányból fordítottak a Bordeaux ellen. A Swansea viszont nincs formában. A múlt heti, Bournemouth elleni, hazai döntetlenjükben az egyetlen pozitívum, hogy a gyorsan összeszedett kétgólos hátrányt még gyorsabban ki tudták egyenlíteni. Gary Monk szenvedése tovább folytatódik. 3-1

Mark29 preview Leicester Manchester United

Ez vár ránk hétvégén, most is lesz bőven néznivaló. Vasárnap estére pedig az első négy és az utolsó öt helyen is bőven lehet változás.

De hogy még több izgalmat csempésszetek a hétvégébe, most se feledkezzetek meg tippjeitekről és fantasy csapatotokról sem!