besztlíg stanleykubrick Mark29 Premier League preview

Az előttünk álló fordulóban a csapatok többsége ismét fontos mérkőzéseken lép pályára. A Chelsea rekordra tör, a közvetlenül mögöttük loholó kluboknak pedig egytől egyig nehéz meccseket hoz a 17. forduló. A Liverpoolra például városi rangadó vár, míg a harmadik helyezett Arsenal a negyedik Manchester City-hez látogat. 

A találkozókat ezúttal is kiveséztük, viszont most egy kicsit másképpen. Hajtás után hat párosításról olvashattok, viszont utána a Közös Albion podcast extra kiadásban meghallgathatjátok, ahogyan az összes mérkőzést kitárgyaltuk.

 

Crystal Palace - Chelsea, szombat, 13:30, Spíler Tv

Meddig tarthat a Chelsea győzelmi sorozata? Egy hétig még biztosan. Ezen a londoni meccsen maximum annyi szólhatna a Palace mellett, hogy nagyon rosszak. Nem is rosszak, inkább eszméletlenül szerencsétlenek. Mindenesetre Alan Pardew a Newcastlenél eltöltött négy év fél év alatt többször is eljátszotta (vagy inkább a csapatai játszották el vele), hogy az őket sujtó hihetetlen, már-már a padját megrezegtető balszerencse sorozatokat egy meglepő győzelemmel szakították meg. Az biztos, hogy most is valami hasonlóra készülnek, csak szerintünk nem lesz belőle semmi. A Chelsea most nagyon egyben van. Nemzeközi kupákkal nem kell foglalkozniuk idén, és a Ligakupát is régen elfelejtették. Antonio Conte ráadásul megtalálta a  felállását, a taktikáját és a kezdőjét is. Eden Hazard szárnyal, Diego Costa hosszú meccsek óta nem képes összeszedni a szezonbeli ötödik sárgalapját. Csupa olyan körülmény, aminek tavaly nyoma sem volt. A rekordkísérlet folytatódik. 1-3

Stoke City - Leicester City, szombat, 16:00, Spíler Tv

A vergődő Leicester és a hullámzó Stoke összecsapása mind a két fél számára tartogathat meglepetéseket. A végső cél a két csapat esetében alighanem a stabil 10.-14. hely megszerzése lehet. A rókákról azonban hosszabban is érdemes lesz majd elmoralizálni egy szezon végi záróposztban. 

A mérkőzésre visszatérve, a vereséget alighanem mind a két fél szeretné elkerülni, így sok gólos ütközetre egyáltalán nem számítunk. Méghozzá olyan annyira, hogy egészen rávetemedünk egy gól nélküli döntetlent megjósolására. 0-0 

West Bromwich Albion - Manchester United, szombat 18:30, Spíler Tv

Vajon lesz-e ellenszere a pulisi fejesekre hajtó futball ellen a Rojo-Jones párosnak? A West Brom imponálóan teljesít hazai pályán, a Manchester United pedig Mkhitaryan híján jelentősen nélkülözi a kreativitást és a sebességet. Vagyis inkább a Martial-Rashford duó gyengesége okozza a problémát a Vörösöknek, akik így kényszeredetten még Rooney széljátékát is bevetik a siker érdekében. A United nagyon gyenge meccset vívott a Palace ellen, ennél jóval több kellene a három egység összekapargatáshoz és még Rondon-t is meg kellene állítani. 1-1

Bournemouth - Southampton, vasárnap, 14:30, Spíler Tv

Elsőre talán furcsának hangzik, hogy egy 11.464 fő befogadására alkalmas, klasszikus kis brit stadiont erődnek nevezünk, pedig pontosan erről ban szó. A Bournemouth az ötödik legjobb hazai mérleggel rendelkezik a ligában, így aztán nyugodtan kimondhatjuk, hogy a Dean Court gyepén megszenvednek az ellenfelek. Most éppen a Southamptonra várhatnak kellemetlen percek. Ha nagyon akarnánk, ráhúzhatnánk a mérkőzésre, hogy amolyan déli rangadó, de a helyzet az, hogy valódi rivalizálás inkább a piros-feketék és a Brighton & Hove Albion között van, ahogyan a Southampton ősi ellensége pedig a Portsmouth. Ettől függetlenül persze lehet ez egy parázs hangulatú mérkőzés a déli szomszédok között, és a Premier League tagságot figyelembe véve akár szépen lassan igazi rangadóvá érhet ez az egyenlőre még csak szimplán helyi mérkőzés. 1-1

Manchester City - Arsenal, vasárnap, 17:00, Spíler Tv

Igaz presztízsütközet várható vasárnap. A Manchester City a sérülésekkel és eltiltásokkal sújtva is maga alá kell, hogy gyűrje az ágyúsokat, amennyiben komolyan szeretné képviseltetni magát a bajnoki cím várományosai között még karácsonykor is. Ugyanakkor az Arsenal bizonytalansági faktora is emelkedőben van, hiszen elég egy-egy rosszabb teljesítmény a kulcsjátékosoktól és máris jönnek a vesztett pontok Londonban. Ráadásul a szezon végéig húzódhat az Özil, Sanchez és Wenger saga, aminek biztosan nem örülnek a piros-fehérek szurkolói. A találkozó minden bizonnyal nem fogja nélkülözni a keménységet, a kérdés már csak az, hogy Guardiola tanult-e az elmúlt hetek hibáiból és mivel készíti fel magát az esetlegesen várható szélsebes kontrákra, ami az Arsenal fő fegyverévé is válhat a rangadón. Mi úgy gondoljuk, hogy Pep ezúttal nem baltázza el a találkozót és összejön egy fontos siker a hazaiaknak. 2-1

Everton - Liverpool, hétfő, 21:00, Spíler Tv

A forduló zárómeccseként egy igazi csemegét láthatunk. A Merseyside Derby egy évszádos rivalizálás a két liverpooli klub között, mely háborúnak - a tétmeccseket figyelmbe véve - hétfő este rendezik a 227. összecsapását. Amennyiben csak a Premier Leagueben lejátszott találkozókra koncentrálunk, akkor ez lesz a 49. mérkőzésük, és a vörös dominencia elég markánsnak mondható. A PL érában a Liverpool eddig húsz győzelmet könyvelhet el, míg az Everton csak kilencszer tudott felülkerekedni, amiből logikusan következikk, hogy tizenkilenc alkalommal nem bírtak egymással a felek.  Mindketten győzelemmel zárták az előző fordulót, de amíg az Everton thrillerbe illő izgalmak közepette tudott nyerni az Arsenal ellen, addig a Liverpool könnyedén hozta el a három pontot a Middlesbrough-tól. Hiányzók mindkét oldalon akadnak szép számmal, szerintünk a legnagyobb érvágás mégis a hazai oldalon Phil Jagielka eltiltása. Véleményünk szerint a pattanásig feszült hangulatot Ronald Koeman nem fogja tudni kezelni, míg Jürgen Klopp igen. Sőt, utóbbi kimondottan élvezni fogja. A vendég szektor előtti rohangálást, őrjöngést és törött szemüveget várunk. Azaz Liverpool győzelmet. 1-2 

Ezek után pedig hallgassátok meg, hogy csütörtök este hogyan jutottunk el a fenti meccsek tippjeihez, valamint milyen kilátásaink vannak a többi találkozó kapcsán.

A beharangozót stanleykubrick és Mark29 hozták össze, ahogy a podcast alatt is ők szórják az igét. Karácsony másnapján ismét forduló, így természetesen előtte érkezik az újabb preview. Addig is figyeljetek a fantasy csapatotokra, és a tippjátékról sem feledkezzetek meg. A Spíler Tv mellett pedig mindig legyetek online, és a kommentmezőben osszátok meg, hogy mi a véleményetek az aktuális találkozókról.