Minden Világ- és Európa-bajnokságon berobban a köztudatba és a futball szűk elitjébe néhány fiatal tehetség, feltűnik néhány addig ismeretlen meglepetésember, akire a szakmai elismerésen és a médiafelhajtáson túl egy zsíros szerződés is vár. Minden tornán ott vannak a klubvezetők és managerek, akiknek megragad a szeme a korábban szürke eminenciásként elkönyvelt játékosokon és akik fantáziát látnak egy átlagos balbekkben vagy kiegészítő emberben. Bátran kijelenthető, hogy ez a 2016-os Eb után sem lesz másként és számos futballista fog a PL-be igazolni.
Ismerve a bajnokság légkörét, a játék tempóját és a fizikai terhelést, minden egyes „külső” igazolás fokozott kockázatot rejt magában. Így volt ez a PL hajnalán és így van ez most is. De vajon kik voltak az „újoncok” és hogyan sikerültek ezek az igazolások?
Nem találgatásokba bocsátkozunk a nyári tornán felbukkanó új sztárokról, hanem áttekintést adunk arról, hogy a PL megalakulása óta ki került a besztlígbe az Európa-bajnokságokat követően és ott milyen karriert futott be, megemlítve egy-egy megkerülhetetlen, angol bajnokságon belüli játékosmozgást is.
EURO 2000, Belgium / Hollandia – Wenger akcióba lép
Másodszor 16 csapat, először közös rendezés. Leszereplő német és angol válogatott, a döntőben kicsúcsosodó dráma: Sylvain Wiltord a 93. percben mentette hosszabbításra a meccset, ahol David Trezegeut a 103-ban irdatlan nagy góllal a Pokol sötét bugyraiba lökte az olaszokat.
A torna álomcsapatát a döntősök dominálták: Barthez, Toldo – Blanc, Desailly, Thuram, Cannavaro, Maldini, Nesta, F. de Boer – Vieira, Zidane, Albertini, Davids, Rui Costa, Figo, Guardiola – Henry, Totti, Kluivert, Gomes, Milosevic, Raúl. A gólkirály Kluivert és Milosevic lett 5-5 góllal, utánuk Zidane következett hárommal.
Arsene Wenger lendült bele először és a legjobban. A friss Európa-bajnok Wiltord/Pires duó megszerzésével nem aprózta el. A csatárért 13 milliót csengetett ki a Bordeaux együttesének, a középpályásért viszont csak 6-ot a Marseille-nek. Mivel Overmars (25M) és Petit (5M) eladásából volt pénze bőven, még Francis Jeffersre is futotta 8 millióért, de az egy másik történet. És hogy az első két igazolás hogyan sült el? Röviden: jól. Bővebben: nagyon jól.
Wiltord egy bizonyos Thierry Henry „árnyékában” is 173 meccsen lépett pályára, amiken 49 gólt szerzett az Ágyúsok mezében. Első három szezonjában 10 gól fölött termelt és sokkal fontosabb eleme volt a csapatnak, mint sokan gondolják. Mindössze 4 évet töltött a csapatnál, de 2 bajnoki címet, 2 FA kupát és egy Community Shieldet nyert. Ingyen távozott ugyan hazájába, de a transzfer minden hozzáfűzött reményt maradéktalanul beváltott. Ha ilyen pozitívan értékeljük a Wiltord, akkor mit mondjunk a Robert Pires üzletre? Olcsón jött és a klub legendája lett – olyannyira, hogy 2008-ban minden idők 6. legjobb Arsenal játékosának választották. Rászolgált. 6 szezon 278 meccsén 83 góllal, 45 assziszttal és óriási futómennyiséggel segítette az Ágyúsokat 3 FA Cup, 2 PL (az egyik a híres veretlen szezon) győzelemhez. Zsinórban háromszor választották be a PL álomcsapatába. Korának legjobb játékosai közé tartozott és azon kevés franciának volt az egyike, akit London (egyik részén) feltétel nélkül tudtak imádni.
A friss Európa-bajnok válogatottból egy harmadik játékos is Angliába költözött, mégpedig a Real Madrid együtteséből. Christian Karembeu 29 évesen választotta a Middlesborough csapatát, ahol egyetlen szezont töltött – szinte láthatatlanul. Mivel azonban a francia 2,1M fontért érkezett és 2M fontért távozott az Olympiacoshoz másodvirágozni, a különbözet és a kifizetett bér a 33 meccsel és a 4 góllal is különösen jó üzletnek tűnik: feltéve, ha egy világ- és Európa-bajnok játékos reklámértékét nézzük.
Több nagy és meghatározó üzlet nem köttetett. Egyetlen klub sem próbált szlovén vagy török kerettagokra halászni a zavarosban, inkább kipróbált játékosokkal igyekeztek erősíteni.
Az biztos, hogy a Liverpool sem Christian Zieget, sem Markus Babbelt, sem Nick Barmbyt nem az Eb-n mutatott kimagasló teljesítménye miatt igazolta le (Heskeyt már januárban megszerezte Houllier). A három játékos szörnyű meccseken volt túl (a németek fejenként 90, az angol kétszer 20 percet kapott) és Babbelt kivéve rövid távra öltözött pirosba, de azt legalább jókor tették: nyertek FA kupát, Ligakupát és UEFA kupát is, hogy utána jelentős veszteséggel adjon túl rajtuk a ’Pool. A kupák igazolják ugyan a befektetéseket, de a trió nem hagyott mély nyomot a szurkolók többségében.
Az Everton Thomas Gravesenért nem sajnált 2,5M fontot fizetni a Hamburgnak. A dánok csoportutolsóként zártak, -8-as gólaránnyal, ami nem vet túl jó fényt egy védekező középpályásra, de Mad Dog óriási közönségkedvenc lett a Goodison Parkban – ahogy pályafutása során mindenhol, mert a saját kis szótárából hiányzott ugyan a finesz kifejezés, de a megalkuvás szót ő maga törölte... Ha labdaművészt keresünk, ő is csak mosolyog, de egy eke nem szánt úgy, ahogy ő tette. 5 szezon és 141 meccs után meglepően olcsón igazolt a Real Madridba. A Makelele utódját kereső Királyiakat nem sikerült tehát lenyúlnia a klubnak, de azért nullszaldósan szálltak ki a Grevesen-tradeből – hogy 2008-ban 8 meccsre még kölcsönvegyék a harcost, aki a saját cseleinél is képes volt a vérét adni a csapatért.
Választék tehát volt, ahogy sikerek (’99-ben a Man. Utd emlékezetes hajrában nyert BL-t) és pénz is (Robbie Keane-ért 18M fontot fizetett a Leeds Utd.), de az angol klubok nem az EB-t megjártak között látták a jövő(jük) nagy sztárjait – az Arsenal azonban szembement az árral és Wenger döntései tökéletesnek bizonyultak.
EURO 2004, Portugália – hangsúly-eltolódás
A portugál aranygeneráció hazai pályán készült mennybe menni, de az istenek máshogy döntöttek az Olümposz tetején: inkább meghívták maguk közé Otto Rehhagelt. Emlékezetes ugyan Totti nagy ívű és pontos köpése, a svéd – dán barátsági egyezmény, amit 2-2 góllal szentesítettek a felek (kigolyózva ezzel az olaszokat), de a lényeg a portugál – görög dupla volt: a Selecçao ugyanis a nyitómeccs után a döntőben is fejet hajtott az Ethniki előtt. A teljes portugál nemzet, 15 szövetségi kapitány és néhány 100 millió futballszurkoló meredt értetlenül a semmibe: mégis hogyan nyert Eb-t a teljes tornán összesen 8,5 épkézláb támadást vezető válogatott?
A torna álomcsapatába már 23 játékost választottak, így nem volt meglepetés, hogy 5 görögnek is sikerült helyet szorítani: Cech, Nikopolidis – Campbell, Carvalho, Ashley Cole, Dellas, Mellberg, Seitaridis, Zambrotta – Ballack, Figo, Lampard, Maniche, Nedved, Zagorakis, Zidane – Baros, Charisteas, Larsson, van Nistelrooy, Cristiano Ronaldo, Rooney, Tomasson.
A gólkirály Milan Baros lett 5 találattal, mögötte Rooney és van Nistelrooy végzett (4-4) holtversenyben.
Az Európa-bajnok gárdából egyetlen játékos választotta a PL-t (vagy a PL egyetlen görög játékost választott?). A Crystal Palace (Király Gáborhoz hasonlóan) ingyen szerezte meg a szélső Vassilis Lakist az AEK Athen együttesétől, akinek elsőszámú feladata Torghelle Sándor Andrew Johnson kiszolgálása lett volna, de mindössze 18 meccsen lépett pályára – ebből tizenkét alkalommal csereként... A csapat kiesett, Lakis pedig ingyen visszaigazolt az AEK-be. Intenzív nyelvtanfolyamnak valószínűleg hasznos volt ez az év.
Persze nem csak az egész EB-n epizódszereplő, de aranyérmes görög került Angliába, hanem 3 portugál is, akik közül kettő oroszlánrészt vállalt az ezüstérem megszerzésében.
Az Abramovics – Chelsea – Mourinho házasság nyilván segítette a luzitánok szigetországba költözését (ahogy a Porto friss BL címe is), de a távozó Desailly pótlására megvásárolt Ricardo Carvalho (közel 19M font), valamint Paulo Ferreira (13,2M font) és Tiago (8M) mindjárt az első idényükben hozzásegítették a Kékeket a bajnoki címhez – röpke 50 évnyi sikertelen próbálkozást követően. Hármójuk közül legutóbbi a kakukktojás. Ugyan 51 alkalommal lépett pályára a szezonban, de a következő nyáron (részben a konkurens Essien érkezése miatt) már el is igazolt a Lyonhoz. Két társa azonban 6 ill. 9 idényt húzott le a Chelseaben: 210 ill. 214 meccsen bizonyították, hogy megérte kifizetni értük több mint 30 millió fontot.
Mindeközben Liverpoolban megindult a spanyol hatalomátvétel. A frissen kinevezett Rafa Benítez első igazolása – ráadásul komoly, 10,5M fontos üzlete – egy 22 éves, viszonylag ismeretlen baszk középpályás volt, aki még az Eb-n se nyújtott maradandót a neki jutó 120 percben. Xabi Alonso személyében azonban a klub óriási kincsre lelt. A ’Pool a PL-ben ugyan csak az ötödik helyen végzett és a League Cup döntőjében is alul maradt a Chelseavel szemben, de 2005. május 25-én Isztambulban egy káprázatos és azóta is hihetetlen meccsen elhódította a Bajnokok Ligája serlegét – többek között Xabi Alonso 59. percben szerzett egyenlítő góljának hála. 2006-ban jött még egy FA Kupa győzelem, majd 210 meccsel a lábában, 19 góllal az ellenfelek hálójában hazatért Spanyolországba. Benítez nyert a leigazolásával, de valószínűleg tévedett az eladásával: Alonso a Real Madridban és a Bayern Münchenben is képes (volt) a klasszisteljesítményre.
Korábban már szó esett egy békés döntetlenről, ami annyira megtetszhetett a szigetországi klubvezetőknek és menedzsereknek, hogy az amúgy is kapós dán és svéd futballisták közül hetet (!) is a PL-be szerződtessenek (kettő pedig Angliában belül váltson klubot: Gronkjaer és Jensen). Ha nem is Tomassonról vagy Ibrahimovicról volt szó, az akkori angol kis- és középcsapatok bizony jócskán feltöltötték a keretüket. A hangsúly sajnos szigorúan a mennyiségen volt és nem a minőségen!
A Norwich – feljutását követően – két veteránban látta a bentmaradás zálogát. Tévedtek. A dán Thomas Helveg az Interből érkezett ingyen a Kanárikhoz. Több pénzt nem is ért volna, hiszen teljesítménye messze elmaradt a várttól, jó időre még a kieső csapat kezdő tizenegyéből is kiszorult. A svéd Mattias Jonson szintén nem adott semmi pluszt a kiesés elkerüléséért vívott harchoz. Egy év elteltével mindketten távoztak.
A Charlton két dánnal próbálkozott. Dennis Rommedahlért 2M fontot sem sajnáltak fizetni a PSV-nek, de az üzlet nem sült el jól. A szélső lassan szokta meg a PL-t ami nem csoda, hiszen többet volt sérült mint egészséges. A második idénye viszonylag jól sikerült, de utána – a csapat visszaesésével szinkronban – ismét alulteljesített, így nem sokat marasztalták: 680.000 fontért távozott és lett az Ajax játékosa. Stephan Andersen kizárólag akkor kapott lehetőséget, ha az első számú kapus megsérült, függetlenül attól, hogy ki is volt az (Kiely, Myhre vagy Carson). Nem csodálkozhat senki azon, hogy 2007-ben a Brondby-t választotta – ahol kezdőként szállhatott harcba – többnyire a dán válogatott kispadjáért.
A Southampton két svédet igazolt. Mikael Nilssont és Andreas Jakobssont. Ha a kedves olvasó nem érzi a PL-re gyakorolt hatásukat, az nem véletlen. 1-1 idényt töltöttek Angliában, előbbi még a kezdőcsapatba se tudta beverekedni magát. 1,5 millió font 2004-ben sem volt a világ két játékosért, de ennél jobb üzletet is kötöttek már a Szentek.
Erik Edman a Heerenventől szerződött a Spurshöz. A szurkolók egy 2015-ös góljára (ha másra bizony nem nagyon) akkor is emlékezni fognak, ha egyébként már a reggeli kávé elkészítéséhez is Cavintonra lesz szükségük. 2005. nyarán – mint ki jól végezte dolgát, pedig nem is igazán – Rennes-be távozott.
Angliába érkezett három holland játékos is, de nem csak a harmincon felettiek, hanem a 27 éves is gyakorlatilag csak levezetett. A Newcastle Utd. Patrick Kluivertet, a Middlesborough pedig Reizigert igazolta le ingyen a Barcelonából és biztos mindkét helyen többet vártak, mint amit kaptak. Waterreus a kispadra és 0 meccsre érkezett a Man. Cityhez.
Igazságtalan lennék, ha az angol játékosok belföldi klubváltásaira nem térnék ki. Nicky Butt Newcastle-be és Emile Heskey Birminghambe szerződése sem elhanyagolható, ahogy a két válogatott kapus, David James (Man. City) és Paul Robinson (Tottenham Hotspur) átigazolása sem, de egy fiatal szupertehetség bizony ellopta a showt.
Wayne Rooney 19 éves fejjel is 27 millió fontot ért meg a Man. Utd-nek. Az idő ismét igazolta Sir Alex döntését. Az Everton „csodagyereke” tényleg megérte az óriási összeget: nagyon rövid időn belül a klub legnagyobb csillaga lett. Nincs min csodálkozni, ha vetünk pár pillantást a számokra: 12 szezon alatt egyetlen volt, ahol nem jött össze a 15 rúgott gól, 517 MU-es meccsén 245 alkalommal volt eredményes, pedig az elmúlt szezonban ismét csak 28 meccsen tudott pályára lépni.
Az MU, a Chelsea és a Liverpool tehát megengedhette magának a minőséget és sikeres is lett. Az EB után keresgélő/kutatgató csapatok viszont nem jártak jól a mennyiséggel.
folyt. köv.
