A múlt heti módszer alapján a 16. forduló értékelésére ismét "felosztottuk" magunk között a forduló meccseit. Meglepetésben ezúttal sem volt hiány, minden napra jutott olyan eredmény, amire felkaptuk a fejünket. Szombaton a Manchester United, vasárnap a Tottenham, hétfőn pedig a Chelsea kapitulált. Utóbbiból következik, hogy a Leicester City pedig továbbra is szenzációsan teljesít.

Hiába harangoztuk be pár héttel ezelőtt Claudio Ranieri bukását, az öreg digó rendesen ránk cáfolt. A Manchester United ellen egy pont, a Swansea és a Chelsea ellen pedig három-három. Egyelőre megállíthatatlanul rohannak át mindenkin a Vardy-Mahrez duó vezetésével. Hajtás után a 16. forduló, ahogyan mi láttuk.

Norwich City - Everton 1-1

Biztos vonzanak a szar csapatok - igen ezért vagyok United szurkoló -, mert ismét sikerült kiválasztanom azt a Norwich Cityt, ami pont ugyanúgy egy meccset nyert meg a legutóbbi tízből, mint a múlt héten szintén általam kifigyelt Swansea.

Egyébként inkább az egyre masszívabb - utóbbi 5 meccsén veretlen - Evertonra voltam kíváncsi, egész pontosan az egyre inkább kivirágzó Deulofeu-Lukaku futballrománcra.

Pont úgy indult a meccs, ahogy azt a papírforma (PL-ben idén ismeretlen fogalom) diktálta volna: a Norwichnak nagyjából értelmes támadása sem volt, cserébe viszont legalább hátul is csak balfaszkodtak az egész első félidőben.

Az Everton főként a középpályát uralta, köszönhetően a helyi BBC-nek. A Barry-Barkley-Cleverley trió kiválóan osztotta meg a feladatokat: Barry higgadtan terítette szét a megszerzett labdákat, Cleverley futott helyette is, míg Barkely a korábban megszokott tízes posztjáról visszalépve igyekezett megjátszani a fent lévő hármast.

Főleg az Everton jobb oldala villogott az első félidőben. A Coleman-Deulofeu jobb szél nem csak papíron néz ki faszán, remekül működött a pályán is. Fölösleges mondani is, hogy az első gól ismét a spanyol-belga kapcsolatból született: a zseniális Deulofeu beadást művészet lett volna kihagyni. A benga belga egymást követő hetedik meccsén köszönt be, 1975 óta ő az első Everton játékos, akinek ez sikerült. Szezonbeli tizenöt góljából pedig nyolcat az általam csak Dulifulinak hívott, állandóan hisztiző spanyol készített elő.

A gólon kívül az Everton - és főleg Koné - az első félidőben még legalább három ziccert szórakozott el, a reális eredmény nagyjából 0-4 lett volna. A Norwichnak sikerült komolyan vehető helyzet nélkül lehoznia a játékrészt.

Alex Neil is érezte, hogy csak az égieknek és a világtalan Konénak köszönhetik, hogy csak egy gólos hátrányban voltak a szünetben: Wisdom helyére behozta a szurkolók által kezdőbe követelt Bennettet, a csapatkapitány Martint pedig kitolta jobbvédőnek. Ezzel sikeresen megbontotta az első félidőben rettenetesen játszót Martin-Bassong párost és utólag azt kell mondjuk, ez egy remek húzás volt.

Mivel nem véletlenül születnek az olyan futballközhelyek, hogy a kihagyott helyzetek később megbosszulják magukat, a második félidő első szögletéből rögtön egyenlített a Norwich. Az Everton hatodik szögletgólját kapta a szezonban, ami a legtöbb az egész bajnokságban.

Innentől kezdve a meccs érdemi része véget ért, a liverpooliak képtelenek voltak felpörögni az első félidő szintjére, míg a Norwich a fentebb taglalt cserének is köszönhetően sokkal stabilabb lett hátul. Előrejátékban ugyanúgy semmit nem mutattak a meccs végéig és úgy tűnt, nekik nagyon megfelel ez az egy pont.

Ha a tabellára nézünk, én annyira nyugodt nem lennék a helyükben. Ez a játék - főleg otthon - rettentő kevés lesz a bennmaradáshoz. Következő körben mennek az Old Traffordra, ahol egy esetleges pontszerzés a holland filozófus picsán rúgásához is vezethet. (psychocska)

Crystal Palace - Southampton 1-0

Izgatottan követtem a Soton londoni vendégjátékat, miután kísértve Fortuna kegyeit, tippmixen hazai + 1,5 over fogadást kötöttem a találkozóra. A nyeremény elmaradt, cserébe viszont kaptam egy igazi jó angol meccset, két, papíron talán egyenrangú csapat prezentálásában. A találkozó főszereplőivé a kapusok váltak, a fiatal argentin Gazzaniga bravúrt bravúrra halmozva tartotta meccsben a Szenteket, ám Koeman csapatánál valami megtört, képtelenek voltak bevenni a fontos pillanatokban hatalmasakat mentő Hennessey kapuját.

A vendégek zsinórban 5. meccsükön maradtak nyeretlenek (volt benne egy csúfos mikiegér meccs is), így nem csoda, hogy már csak az alsóházból követik a PL eseményeit. Koeman mintha elvesztette volna a kontrollt a csapata fölött, a koncentráció hiánya pedig jócskán rányomja a bélyegét a Soton teljesítményére. Ez alól a már említett Gazzaniga a kivétel, akinek kulcsszerepét a holland is kiemelte meccs utáni nyilatkozatában, miszerint ha ő nincs, már az első félidőben lazán 4 lehetett volna közte. És ezzel egyáltalán nem is lehet vitatkozni…

Ezzel ellentétben a Crystal Palace gépezete gond nélkül pörög, Cabaye vezetésével már csak 3 pont az együttes hátránya a 4. helytől. Pardew nagyon kompakt csapatot rakott össze, a Palace az ötödik legkevesebb gólt kapta a bajnokságban, és amint a Zaha-Bolasie-Puncheon trió is nagyobb mennyiségben kezdené el termelni a gólokat, még akár az európai kupahelyekért is szoros versenyt vívhatnának. Mondjuk ehhez a következő körben egy esős (?) szombat estén illene majd pontot rabolni a Britanniából is… (newsee)

Manchester City - Swansea 2-1

3 nappal Monk menesztését követően is a megszokott, azaz a labdát földön tartani igyekvő Swansea-t láthattuk az Etihadban, és hogy ez mennyire jól áll nekik a horrorszéria közepette is, azt saját bőrükön tapasztalhatták a hazaiak. Minimum a pontot megérdemelték volna a walesiek, miután már az első negyedórában két nagy helyzetet puskáztak el. Elsősorban Ki irányította nagyszerűen a játékot hátrébbról, másrészt pedig a többször is hirtelen megfuttatott Routledge tudta rendre megzavarni Hart előtt a védelmet.

Aztán szépen lassan elkezdte dominálni az első félidőt a City, ám a gól mégsem lógott a levegőben - a mizériából végül egy szöglet mentette ki őket, és az egyébként teljesen haszontalan Bony fejesgóljával állt be az első félidő eredménye. Az elefánt ezzel a legutóbbi 4 City - Swansea meccsen 5 gólt szerzett (3-at még utóbbiak színeiben).

A második félidőben nemcsak, hogy teljesen átvette a kezdeményezést a Swansea, de meglepő módon a City kontrái is erőtlenek voltak, leszámítva pár Yaya magánakciót. Végül egy nagyszerű ütemben gurított Fernandez passzból talált be az épp csak beálló Gomis, aki eddig minden meccsén megverte Mangalát azzal, hogy...fut.

Végül a semmiből, óriási szerencsével mégis győzni tudtak a kékek, miután Yaya lövése Iheanachón pattant meg, aki - bár ehhez vajmi kevés köze volt - immáron másodszor szerzett győztes gólt az utolsó pillanatokban. A meccs végén ugyan el lehetett sütni a klisét, hogy az ilyen győzelmek jellemzik a mindenkori bajnokot, és az sem feltétlen rossz ómen, hogy a tavalyi évben lehozott botrányos szögletmutató a múlté - a bajnokságban idén hatodszor volt sikeres szögletből a City, ami Pellegrini első szezonjára emlékeztet -, de az elmúlt hetekben mutatott játék a bajnokságban nagyon kevés lesz. A jövő héten esedékes Arsenal elleni csörte mindenesetre jó kis erőfelmérő lesz. (Definitely Maybe)

Sunderland - Watford 0-1

Essenekmárki vs. Ighalo 0-1. A Watford csendben lopakodva immár a bajnokság hetedik helyéről várja a folytatást. Sam Allardycenak az a baja, hogy a csatárai nem lövik be a helyzeteket, holott a Digi Sport rövid összefoglalója alapján az 1:4 reálisabb eredmény lett volna. (Lac)

West Ham United - Stoke City 0-0

Meglepő, gólnélküli pontosztozkodás az újabban ikszekre berendezkedő Kalapácsosok és az óriásölő Stoke között. (Lac)

AFC Bournemouth - Manchester United 2-1

Lassan egy kisebb válságstáb ülhet össze az Old Trafford környékén. Az persze egy dolog, hogy rengeteg a sérült a csapatban, a játék erősen akadozik, ahogy van Gaal filozofija is ezzel együtt. A holland mester hiába igyekszik megtalálni a balanszot, vagy túlzásba esik azzal, vagy annyira ráfekszik, hogy igazán semmit nem láthatunk a mérkőzéseken onnantól kezdve.

A Bournemouth csapata ellen az első opció lépett fel, bár ezúttal nem Schweinsteiger volt a védekező középpályás -igaz ez is lehet csak az eltiltása okán alakult így-, hanem a visszatérő Carrick, míg Fellaini gyakorlatilag keményen előretolva próbálkozott, végül is nem is eredménytelenül.

A Bournemouth lényegében két pontrúgásból verte meg a Manchester United csapatát, amely ismét elpuskázott néhány ordító lehetőséget, ebben a lesérülő Lingard helyett ezúttal Martial jeleskedett. A gólokban a teljes védelem ludas volt mind a két oldalon és egy szilveszteri kabaréműsorba is kitűnően illeszthetőek lennének a találatok. Viszont kár lenne tagadni, hogy győzelmet semmiképpen nem érdemelt volna az együttes, igaz a döntetlen igazságosabb lett volna. A United hálás lehet az ellenfelek botlásainak és reménykedhet a sérültek visszatérésében, Howe és csapata pedig egy újabb értékes skalpot begyűjtve harcol a bennmaradásért. (stanleykubrick)

Aston Villa - Arsenal 0-2

A kritikusnál is kritikusabb a helyzet Birmingham-ben: 16 forduló után még mindig csak hat pontja van Rémi Garde csapatának, ilyen pocsék részeredménnyel pedig még senkinek sem sikerült megmenekülni a kiesés elől. Persze el lehet mondani, hogy nem ezen a meccsen számítottak áttörésre, de az Aston Villa esetében ez már eléggé elcsépelt magyarázat.

Az ágyúsok egy gól híján szinte tökéletesen lekoppintották az Olympiakos elleni teljesítményt. Giroud büntetőből szerzett vezetést és egyben 50. gólját bajnoki mérkőzésen – ami cirka három szezon alatt, nyolcmillió fontért cserébe szerintem kurva jó.

Magának a meccsnek egyébként tökéletes vasárnapi ebéd utáni hangulata volt. Arra pont jó volt, hogy nyugodtan megemésszük a húslevest és a rántott húst. Az Arsenal még az első félidőben bebiztosította az eredményt egy zseniális kontra után: Ramsey saját térfele közepén szerez labdát, Özil-Walcott-Özil a labda útja, és végül maga Ramsey fejezi be egy önzetlen Özil passz után az üres kapuba. Ahogy arra számítani lehetett, a walesi kezd újra magára találni a pálya közepén.

Rávilágítva egy korábbi posztunkra, hogy mennyit árulnak el a „mezei” statisztikák, amiket a félidőben és a meccs végén láthatunk:

Ez alapján egy döntetlen szagú meccs, ahol a hazaiak voltak valamivel aktívabban. Közben meg egy csont sima vendég győzelem. (rocknrolla)

Liverpool - West Bromwich Albion 2-2

„Szomorú vasárnap…!” Talán ez is lehetne a liverpooliak mottója az elmúlt hetekben, hiszen Seress Rezső himnusza félénken megbújik a YNWA árnyékában, miután Klopp kinevezése óta mindössze 5 pontot sikerült begyűjteni a maximális 15-ből ezen a napon. Ebben a körben Pulis tört borsot a német orra alá, a menetrend szerint érkező pontrúgás gólokat ma sem a MÁV szállította, így zsinórban negyedik meccsén (Arsenal, WHU, Spurs, Pool) maradt veretlen a WestBrom. Ehhez azért a védelem elmélázó asszisztálásán túl Mignolet bénázása is kellett az esőben… Pedig Klopp a találkozó előtti sajtótájékoztatón kiemelte, tudják, hogy a rögzített szituációkra fokozottan figyelni kell, de úgy véli, jól felkészült ezekből a csapata. Hát, nem készült! Háromból három cumi a vége, hazai szempontból nagy szerencse, hogy az első félidő hosszabbításában a sasszemű partjelző (vagy valaki más?) kiszúrta Olsson lesállását.

A küzdelem és az akarat mindkét oldalon pontot érdemelt, a Liverpool hátrányban minden energiát megmozgatott az egyenlítésért, a vendégek pedig 9 mezőnyjátékossal a kapujuk elé betömörülve foggal-körömmel őrizték az előnyt, nagy pech, hogy végül egy megpattanó átlövés gól okozta győzelmük elvesztését. Kloppnak valamit ki kell ötölnie a következő pár napban, mert a gegenpressing kiválóan működött a nagyok ellen, de a busszal közlekedő csapatok ellen egyelőre csak a rodgersi időkre emlékeztető szenvedős játék marad. Benteke szerepe hatalmas kérdőjel ebben a rendszerben, ahogy Firmino alig 10 percre való beküldése is számtalan kérdést vet fel a Vörösök szurkolóiban. Sajnos nem csak a pontvesztés, de az egyre jobb formában futballozó Lovren súlyosnak tűnő térdsérülése miatt is aggódhatnak az Anfielden, nagy kár, hogy a Sessegnon helyén játszó Gardner extra bizonyítási vágya nem csak a kapu előtt, hanem a horvát elleni belépőjénél is felszínre került…

Funfact#1. A Liverpool legutóbb 2011. február 2-án győzte le Tony Pulis csapatát bajnoki mérkőzésen, akkor a Dalglish vezette Vörösök Meireles és Suarez góljával nyertek 2:0-ra a Stoke ellen. Ráadásul ez a győzelem az egyetlen a Liverpool-Tony Pulis kettős utolsó tíz randiján, a másik kilencen 6 iksz mellett 3 liverpooli vereség született. (a meccsek, időrendben visszafelé: WBA 2:2, WBA 0:0, Palace 3:3, Stoke 1:3, Stoke 0:0, Stoke 0:0, Stoke 0:1, Stoke 2:0, Stoke 0:2, Stoke 1:1)  

Funfact#2. A Spurs-Pool duó kézen fogva 5 pontot hullajtott el két hét alatt a WBA-Newcastle páros ellen. Végülis, irány a top4…! (newsee)

Tottenham Hotspur - Newcastle United 1-2

Újra sikerült. A Newcastle a bajnokságban zsinórban harmadszor győzte le a Tottenhamet Londonban. Két éve egy gyors Loic Remy gól, majd 14(!!!) Tim Krul védés kellett a három ponthoz, tavaly pedig egy olyan Tottenham, akik elbambulják a második félidőt, és hagyják, hogy a Newcastle fordítani tudjon. Na, most ezt a kettőt sikerült ötvözni. Rob Elliott összesen 8 kaput eltaláló lövést hárított, amiből 3-4 alkalommal komoly bravúrra volt szüksége az ír kapusnak. A 39. percben Eric Dier fejesénél is beleért a labdába - mondjuk ezzel meg is akadályozta, hogy Vurnon Anita a gólvonalról mentsen - de csak a pipába tudta paskolni. A második félidőben aztán valami rejtélyes okból bealudt a Spurs, a Newcastle pedig magasabb fokozatra kapcsolt. A penge, de a közel egy éves kihagyás miatt még mindig formán kívüli Siem De Jong helyett jött Ayoze Perez, később pedig Papiss Cissé helyett Aleksandar Mitrovic. A forró fejű szerb kölyök, előbb közelről egyenlített, majd a hosszabbításban gólpasszt adott Pereznek.

Elsőre úgy tűnt, hogy Hogo Lloris vastagon benne van a gólban, de azért nem volt könnyű dolga. A kis spanyol nagyon jó ütemben lőtte el a labdát, mielőtt az leesett volna a mellel való átvétel után. Pochettino és a Spurs játékosok nem tudom mit csináltak a szünetben, minden esetre egy simán megnyerhető (megnyert?) meccset szórakoztak el. Harry Kane is a pályán volt, a Newcastle szurkolók éneke alapján egészen pontosan Chancel Mbemba hátsó zsebében töltötte a 90 percet. A Newcastle két bravúros győzelemmel elkerült a kieső zónából, de ezek az eredmények igazából akkor érnek valamit, ha a következő fordulóban sikerül a St. James’ Parkban legyőzni a haldokló Aston Villa-t. (Mark29)

Leicester City - Chelsea 2-1

Ezen a mérkőzésen még a gyep is szebb volt, mint a Chelsea játéka. Mourinho és csapata továbbra sem találja a helyes irányt, de olyannyira nem, hogy az embernek már azaz érzése, hogy nagy ívben tojnak rá – ami persze nyilván nincs így - mi lesz ennek a most már történelmi mélypontnak a vége. Costa még mindig többet barátkozik az ellenféllel, mint a labdával, a védelem pedig olyan messzire hajította a busz kulcsát, hogy jelenleg azt se tudja, jobbra vagy balra induljon azt megkeresni. Közben a Leicester tovább folytatja eddigi hihetetlen szereplését a bajnokságban. Vardy és Mahrez góljainak köszönhetően Ranieri együttese nemcsak a három pontnak, hanem annak is örülhetett, hogy két ponttal megelőzve az Arsenalt vezetik a bajnokságot. Kíváncsian várom, mire mennek a rókák majd az Everton és a Liverpool otthonában, és meddig fújható még ez a szép kis lufi. (Svit-kona)

Nehéz erről a meccsről bármit is írni. A Leicester úgy hozta le, mint egy igazi, profi, a bajnoki címre ácsingózó gárda, míg a Chelsea egy valódi gyenge, kiesés ellen küzdő társaság benyomását keltette. Mindenki tudta, hogy a Leicesternek két fontos játékosa van (na jó, három, de Drinkwater 15 perc után megsérült), őket nem lenne szabad élni hagyni. Cserébe persze mindketten szerezhettek egy gólt, mindent eldöntve ezzel. Mourinho rossz döntései folyamatában bosszulják meg magukat (Azpilicueta a bal oldalon: két, gólt eredményező hibás védekezés, nulla beadás, 4-5 buta fault), Hazard és a teljesen kedvetlen Oscar kezdetése - de még csak nem is próbál változtatni a portugál.

Ezután az eredmény után az én bizalmamat is elvesztette, és már csak egy olyan szcenárió van, amiben azt mondanám, maradjon. Ez pedig nem más, mint hogy a Premier League-ben ezentúl minden meccsen pályára lép 2-3-4 fiatal, akiket megpróbál beépíteni. A helyezés már teljesen mindegy: a Top4 már régen elúszott, az Európa Liga helyek ezzel a tegnapival nagy valószínűséggel hasonló sorsra jutottak. Az meg, hogy 13. vagy 15. év végén a Chelsea, nem számít. (Lac)