Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
  
 

A pálya örökké alvó ördöge - Adrian Doherty tragikus élete


0



Adrian Doherty Manchester United Ryan Giggs Alex Ferguson PeetSokan úgy gondolják, a futball maga az élet. Ebben a kijelentésben persze rejlik némi költői túlzás, de az kétségtelen, hogy ez a sport kiválóan modellezi azt, amit nap, mint nap átélünk. A szürke és unalmas hétköznapokat, a felemelő pillanatokat, a váratlan örömöket, és sajnos a csalódásokat és tragédiákat is. Vannak azonban olyanok, akiknek túl kevés jutott a futballból, és túl kevés jutott az életből.

1999-ben a Manchester United bezsebelte az FA kupát, a bajnokságban az Arsenalt megelőzve elhódították a bajnoki címet, a Bajnokok Ligája döntőjében pedig drámai körülmények között a hosszabbításban fordították meg a meccset a Bayern München ellen. Egy évvel később a triplázást ugyan nem sikerült megismételni, de a bajnoki serleg ismét Manchester vörös felében kötött ki. Néhány héttel a bajnokavatás után Amszterdamban egy észak-ír fiatalember alig egy nappal a 27. születésnapja előtt a munkából hazafelé igyekezve beleesett egy csatornába, aminek következtében kómába esett, majd életét vesztette. Pedig ha a sors nem ennyire kegyetlen, akkor ez a fiatal férfi Giggs, Beckham és Scholes mellett ünnepelhette volna a United címeit.

Tovább

Punk rockerből sosem lesz karnagy - a Wayne-dosszié, I.


0



premier league besztlíg rooney tldr mcdeere manchester united portré magazin

Rooney-t sokáig a legnagyobbakkal emlegették egy lapon, azonban ideje belátni: már soha nem futja be azt a pályát, amit 2002-es berobbanásakor jósoltak neki. De vajon lehet-e csalódásnak nevezni egy olyan karriert, amelynek végét az angol válogatott és a United örökös gólrekordjának megdöntése fémjelzi majd? Szerintünk simán, és azt is elmeséljük, miért. Vigyázat, tldr!

Tovább

Így fújta ki José orrát Guardiola - újra, ismét, megint, örökre?


0



besztlíg taktika mourinho guardiola mc_deere city united premier league

Az "egyéni hibákból kaptuk a gólt" kezdetű edzői önmosdatás az egyik legidegesítőbb dolog a futballban. Eleve visszás, mert hát ki az istennyila állította csapatba az egyéni hibákat elkövető játékosokat, ha nem maga az edző - ergo lehetne szaggatni a saját ruhákat is, ha már -, de ott van az az aprócska, ám egyesek szemében kifejezetten fontosnak tetsző részlet is, miszerint a futball, mint olyan, alapvetően ún. csapatjáték. Nem arra gondolok feltétlenül, hogy "együtt vesztünk és együtt nyerünk", hanem inkább arra, hogy amennyiben tizenegy ember mindössze egyének halmazaként ténfereg a pályán, ahelyett hogy kiérlelt csapatjátékkal menne ellenfele idegeire, megpróbálva felerősíteni az erényeit, és elrejtve a gyengéit, akkor javallott lehet inkább ezzel a ténnyel foglalkozni, és nem ráhúzni a vizes lepedőt néhány kiválasztott egyedre a falkából. De hát José ilyen, így szeretjük szoktuk meg, és valljuk be: igazából már hiányozna is, ha egyszer valamivel kevésbé lenne arrogáns paraszt, amikor a saját hibái kerülnek szóba.

Tovább

Indul a hiszti - Preview, Day 4


0



preview clásicó mourinho guardiola united city spíler tv

A Premier League negyedik fordulójában minden a manchesteri városi rangadó körül forog majd, és bár mi lennénk a legboldogabbak, ha a meccset felhúzhatnánk arra, hogy a jelenkor két legsikeresebb edzője (22 vs. 21 darab komoly trófea) feszül egymásnak az Old Traffordon, valójában inkább médiacirkusz lesz ez az egész, mintsem komoly sportértékkel bíró labdarúgó mérkőzés. Főleg, hogy az ehhez hasonló kéthetes szünetek általában baromira nem tesznek jót a csapatok formájának, szóval kíváncsian várjuk, ki, hol folytatja azt, amit az iskolakezdés előtt abbahagyott. Hajtás után természetesen Pep és José személyi aktáját fejtjük ki a legbőségesebben, de egy-egy mondattal minden meccsről igyekszünk megmondani a tutit.

Tovább

Ami elromolhat, az el is romlik


0



milettvelük leeds united Lac premier league bukas

A kétezres évek elején Dick Wright, a Leeds United sajtósa mesélte az alábbi sztorit: Lee Bowyernek az egyik divatos hotelban komolyan meggyűlt a baja az étlappal. Bowyer Wrightot kérdezte meg, hogy mit ajánlana neki, mert igazából fogalma sincs, hogy mi jó és mi kevésbé finom. Wright azt javasolta a középpályásnak, hogy kóstolja meg a lepényhal steaket. Már a tányér felénél járt az egykori angol válogatott, amikor a fura arckifejezéseit látva az elnök, Peter Ridsdale rákérdezett, hogy milyen a kaja. "Nem olyan rossz" - válaszolta Bowyer, viszonylag kevés meggyőződéssel. Pár falattal később aztán odafordult Wright-hoz. "Te Dick, ez a steak elég halízű, nem?" Az egész csapat harsány nevetésben tört ki. Pár évvel később aztán mindenkinek lefagyott a mosoly az arcáról a klub háza táján…

Tovább

Egy tizenegyszer félbevágott kupa története


0



community shield manchester united leicester city history stanleykubrick

Elvonási tünetekkel tarkított, hosszú nyári szünetet követően - amit csak hellyel-közzel volt képes enyhíteni az Eb - vasárnap végre kezdetét veszi az őrület: a Community Shield-nek nevezett, Szuperkupa döntőnek álcázott Manchester United - Leicester City felkészülési meccsel indul az új angol fociszezon. Hajtás után esélylatolgás helyett történelemórát tartunk, érdemes figyelni.

Tovább

Egy csók és más semmi


0



premier league bajnokok chelsea arsenal manchester united newsee

Akad, aki zsákszámra gyűjtve unásig nyerte őket, de vannak olyanok is, akiknek egy pályafutás is kevés volt az elhódításához. Nem másról, a Premier League trófeájáról van szó, ami a leicesteri csodának köszönhetően újabb 18 játékos esetében vált álomból valósággá az előző szezon végeztével. Csak Huth volt az, aki korábban is megtapasztalhatta, milyen érzés elhódítani (ráadásul kétszer!), valamennyi csapattársa zöldfülűnek számít ezen a téren. Morganékkal már 223 játékosra bővült annak a kommandónak a köre, akik a világ legjobb bajnokságának aranyérmét őrizhetik kitüntetett helyen a vitrinjükben, a sok első bálozó kapcsán pedig most csokorba szedtünk nektek egy csapatnyi egyszeres bajnokot, akik talán nem arról híresek, hogy tagjai a kiváltságos listának.

Tovább

Öt meccs 2015/16-ból


0



legjobb meccsek szezonösszefoglaló premier league vendégszerző leicester manchester united

Folytatódik szezonösszefoglaló sorozatunk, melyben ezúttal a mögöttünk hagyott évad öt legjobb meccsét listázzuk fel nektek, fordított sorrendben. Leicester-mágia a Manchester City ellen, norwich-i falunap és a Boleyn Ground méltó búcsúztatója a tovább után.

Tovább

Így jósoltunk mi - preview, Day 38


0



preview jóslat leicester arsenal manchester united

Még van hátra egy kósza forduló, de lényegében véget ért a 2015/2016-os Premier League-szezon. Tudjuk, ki lett a bajnok, tudjuk, kik folytatják jövőre a Championship húsdarálójában, és jó eséllyel a nemzetközi kupaszereplők kiléte is bizonyos, így a pulzusszámunk maximum azon a ponton emelkedhet meg kissé, amikor eldől, vajon emberemlékezet óta először elmarad-e a St. Totteringham Day megünneplése az Andrássy úton. Hajtás után így aztán rendhagyó preview-t tárunk elétek: hamut szórunk a fejünkre, megszaggatjuk ruháinkat, és elismerjük, mi sem értünk jobban ehhez a gyönyörű játékhoz, mint Bognár György és Puhl Sándor szerelemgyereke.

Tovább

Apu leesett álla vagyok


0



costigan hihetetlen pillanatok liverpool manchester united manchester city

Aki évek óta követi az angol labdarúgás történéseit, bizonyára meg tud nevezni néhány elképesztő, megdöbbentő, sokkoló momentumot, melyek így vagy úgy de nagy hatást gyakoroltak rá. A következő posztban egy saját, szubjektív listát hoztam el, melyben igyekeztem megemlíteni néhány emlékezetes jelenetet. A Premier League nagyszerűsége miatt, a lista koránt sem teljes, pótlására rátok is számítunk a kommentek között: Nektek mi a legmegdöbbentőbb élményetek?

Ui.: Az eredmények nem a továbbjutás sorrendjében hangzanak el.

Tovább

Britannia

Fociblog a hideg, esős szerda esték hazájából, ahol még Messi sem mehetne biztosra. Szurkolóktól szurkolóknak, elsőkézből, szenvedéllyel.


Facebook

Twitter

Who are ya?

Weather

Table

Injuries

Pulis Button

Nyomd meg ha Pulis-Magic van!

Quality Papers