leicester spurs kane vardy klopp premier league stanleykubrick king_aranarth

Ezen a hétvégén a Leicester City nagyon közel kerülhet ahhoz, hogy bebiztosítsa a bajnoki címét, de az is megtörténhet, hogy egy csapásra ismét nyílttá válik a Premier League. Igen, ez már a 34. forduló és alig egy hónap múlva biztosan bajnokot avatunk és kiesőket siratunk. Közben pedig az év játékosa (PFA Award) díjra jelöltek is nyilvánosságra kerültek, a jelölteket a fentebbi képen megtekinthetitek. Azt hiszem meglepetéssel nem találkozhatunk, most pedig lássuk kikkel játszanak a Szarkák, a Rókák vagy éppen az Ördögök.

 

A hét mérkőzése

Leicester City - West Ham United (vasárnap, 14:30 Digi Sport 1)

Bizony nem túlzás azt állítani, hogy ezen a hétvégén nagyon könnyen eldőlhet a bajnokság. Amennyiben a Rókák nyernek, a Tottenham Hotspur pedig pontokat hullajt, akkor 9 (!) pontnyi tiszta fór keletkezhet a két csapat között. Az Arsenal pedig 77 pontig juthat akkor, ha minden mérkőzését megnyeri, Ranieri csapata pedig egy győzelem esetén már 75 egységet számolna. Egészen elképesztő hangulatban fogják tehát megrendezni ezt az egyébként nem simának tűnő mérkőzést vasárnap délután.

A hazaiaknál nincsen sérülés, ezt persze már-már megszokhattuk. A csapatban kilenc olyan játékos van, akik a megrendezett 33 fordulóból, több mint 30 mérkőzésen léptek pályára. Ebből heten pedig 30 feletti mérkőzésen számon szerepeltek kezdőként. A múltkori győzelmet követően a Leicester City különböző online oldalai elkezdték követni a Bajnokok Ligájával foglalkozó oldalakat és gyakorlatilag valóban eldőlt, hogy a Rókák a legjobbak között kezdhetik majd meg a 2016-17-es szezont. A nagy kérdés csak az, hogy az első vagy a negyedik kalapból indulnak majd...

leicester spurs kane vardy klopp premier league stanleykubrick king_aranarth

Továbbá nyilvánosságra hozták a PFA Award jelölteket is, akik között pedig három Leicester City játékos is helyet kapott. Nem meglepő módon Kanté, Vardy és Mahrez is elnyerhetik a díjakat. Az is árulkodó adat, hogy a megjelölt hat játékos felét adják a bajnokságra esélyes csapat játékosai.

A West Ham United igen hullámzó teljesítményt mutat az elmúlt hetekben, ráadásul egyre csökken az esélye a negyedik pozíció megszerzésének, bár a Londoniak sorsolása közel sem kedvezőtlen a hátralévő mérkőzésekre nézve. További koporsószeg lehetett a zsákban, hogy a csapat kiesett a hét közepén az FA Kupából a Manchester United ellen, ráadásul hazai környezetben jött össze a kudarc. A sérülések hasonlóan tovább rombolják Bilic csapatának esélyeit, ugyanis valószínűleg Song, Reid és Sakho sem tud játékra jelentkezni. Ők pedig mindannyian fontos (akár kiegészítő) elemei a mai West Ham United csapatának. Az azonban egészen bizonyos, hogy Payet, mellett ott lehet Tomkins, Carroll, Kouyate vagy Ogbonna is a kezdőben, ez pedig némi optimizmusra adhat okot.

Halkan jegyezzük meg, hogy a Leicester City az elmúlt mérkőzéseken kapott nélkül megúszott mérkőzéseket a West Ham Unitednál kisebb csapatok ellen hozta össze, így a vasárnapi hazai találkozó mindenképpen egyfajta kihívás lesz majd, amelyen 1-1-es döntetlent produkálnak majd a csapatok.

Norwich City - Sunderland (szombat, 13:45 Digi Sport 1)

Három hét alatt két és fél kiesési rangadó, mert a Kanárik így szeretik. Előbb nagy drámázás közepette legyőzték a Newcastle-t, majd kikaptak Crystal Palace-tól, amivel Pardew csapata valószínűleg a bajnokság végéig a vonal felett tud maradni. Az a meccs csak bónusz lett volna a Norwichnak. Nem jött be, nem is kell vele foglalkozni. Sokkal fontosabb a Sunderland elleni összecsapás. A forduló nyitómeccsén egy hazai győzelemmel, az észak-keleti csapatok fél lábbal már a Championshipbe zuhannának, így aztán az a morbid helyzet állt elő, hogy Newcastleben is azért szurkol mindenki, hogy a Fekete Macskák ne kapjanak ki. Nem is fognak. 1-1.

Newcastle United - Swansea City (szombat, 16:00)

Rafa Benitez lassan tényleg kifut az időből. A múltheti gyalázatos vereség után valószínűleg kicsit belenyúl megint a csapatba, habár nem biztos hogy ezzel (vagy bármivel) tud segíteni. A játékosok a pályán kívül nagyon szenvedélyesek, sorra jelennek meg a “majdmostmegmutatjuk” jellegű nyilatkozatok, vagy például Janmaat a múltheti sérülése után dühében újjtörésig ütötte Southampton öltözőjének falát. Persze a pályán ebből az elszántságból semmit nem látni. A másik oldalon van egy Swansea, akik szintén elég ócska szezont futnak. Sigurdsson góljával a múlthéten legyőzték ugyan a Chelsea-t, de igazából elég jellegtelen csapattá váltak ahhoz képest, amilyennek a szezon elején indultak. Az izgalmasabb végjáték reményében csodát várunk. 2-1

leicester spurs kane vardy klopp premier league stanleykubrick king_aranarth

West Bromwich Albion - Watford (szombat 16:00)

Most komolyan, mit lehet erről a párosításról írni? Van egy mindenre, és annak az ellenkezőjére is képes WBA, és egy totálisan leeresztett Watford, akik az utóbbi öt meccsükön négyszer zakóztak, és egyszer ikszeltek. A 14. és a 15. helyezett csatája, egy annyira érdektelen mérkőzésen, amire nincsenek is jelzők. Úgy tűnik idén már nem csípnek a Lódarazsak, és Antal bácsi sem varázsol. Mindenkinek jó lesz az a 0-0.

Everton - Southampton (szombat, 16:00)

A szezon elején, ha tippelni kellett volna a két gárda alighanem fej-fej mellett állt volna a rangsorban. Ehhez képest Martinez csapata 10 ponttal szerzett kevesebbet, mint Koeman legjobbjai. Mi valamiért egy őrült döntetlent szimatolunk a találkozó kapcsán, igaz a kékek a hétközben is egy rém unalmas mérkőzést játszottak a Palace otthonában. Ráadásul könnyen lehet, hogy Lukaku és Lennon sem tud játékra jelentkezni, de akkor is 2-2-vel ér véget a találkozó.

Manchester United - Aston Villa (szombat, 16:00 Digi Sport 1)

Ennél nagyobb hazait már nem is nagyon találhatnánk. A megroggyant Villa valószínűleg benéz néhány gólra Manchesterbe. Rooney és Young is jó eséllyel kaphat a kezdőben szerepet a Vörös Ördögöknél. Míg Birminghamben már a másodosztályú szereplést tervezik. Ordító 3-0.

Chelsea - Manchester City (szombat, 18:30 Digi Sport 1)

Akármennyire is padlón vannak a londoniak, ez a mérkőzés egyrészről presztízs, másik részről pedig tudjuk, hogy a vendégek a hét közepén a Bajnokok Ligájában voltak érintettek. A hazaiaknál Terry, Matic és Hazard játéka is kérdőjeles, Pellegrini pedig továbbra is kell, hogy nélkülözze Kompany személyét. Illetve azért javarészt lefogadnánk, hogy gondolatai már Real Madrid elleni Bajnokok Ligája találkozó körül járnak majd. Nem túl unalmas, de nem túl izgalmas 1-1-et tippelünk.

leicester spurs kane vardy klopp premier league stanleykubrick king_aranarth

Bournemouth - Liverpool (vasárnap, 14:30)

A Liverpoolnak, ha a csütörtök este lejátszott mérkőzés sem hoz elég energiát ennek a mérkőzésnek a megnyerésére, akkor semmi. Klopp csapata fantasztikus mérkőzésen harcolta be magát az Európa Liga legjobb négy csapata közé. A bajnokságban ugyan biztosan nem férnek be a legjobb négy közé a Vörösök, mégis simán megtörténhet, hogy jövőre a Bajnokok Ligájában találják magukat. 0-2-es bombaformát tippelünk.

leicester spurs kane vardy klopp premier league stanleykubrick king_aranarth

Arsenal - Crystal Palace (vasárnap, 17:00 Digi Sport 1)

Az Ágyúsok, ha a bajnoki címben már kevésbé reménykedhetnek, azért az ezüstéremért folytatott csatát biztosan nem fogják annyiban hagyni. A Crystal Palace pedig ideális ellenfélnek tűnik ehhez a kísérlethez. Pardew és csapata ráadásul, ha nehéz körülmények között is, de már nyilvánvalóan kiharcolta a bennmaradást (többek között egy szerdai Everton elleni 0-0 segítségével) és az FA Kupa mérkőzés fontosabbnak tűnik majd számukra. 3-1-es kényelmes hazai győzelmet várunk.

leicester spurs kane vardy klopp premier league stanleykubrick king_aranarthStoke City - Tottenham Hotspur (hétfő, 21:00 Digi Sport 1)

A Fazekasok kihozták a szezonból amit alaphangon akartak, 47 pontjuk és 9. helyük nyugodt végjátékot biztosít számukra. A sorminta szerint (D-L-W-D-L …) most győzelem következne még akkor is, ha a Britanniában több mint egy hónapja nyertek utoljára. Akkor a Villa és Newcastle pár nap eltéréssel kapta meg a maga zakóját, igaz most más kaliberű csapat érkezik látogatóba. Az egyetlen, amelyik még megelőzheti (?) a toronymagas bajnokesélyes Leicester-t.


leicester spurs kane vardy klopp premier league stanleykubrick king_aranarth

A Spurs ugyanis komolyan gondolta a Rókák üldözését és röpke 15 év és 70 percnyi alapozó munkát követően 6 perc alatt elintézte a Manchester Unitedet, pedig két győzelem után LvG egy halottaiból feltámadó vörös főnixmadarat vizionált a White Hart Lane-re.  A Sarkantyúsok azonban a saját álmaikat álmodják, ennek megfelelően magabiztosak és meggyőzőek, minden fogaskerék a helyén. Pontot már nem veszíthetnek, de papíron nem is ez lesz a meccs, ahol ez bekövetkezik – még ha a Tottenham tradicionálisan a legváratlanabb körülmények között képes elbukni. A sajtó (teljes joggal) az Alli – Kane párosról áradozik, de múlt héten már Lamela is szintet lépett. Nagyon nehéz – a Spurs szuicid hajlamától eltekintve – érvet felhozni a fix kettes ellen. 0:2