A 14. forduló már a múlté, a tabella élén pedig még mindig ott trónol a Leicester a maga 29 pontjával, igaz, már csak holtversenyben a Manchester City-vel. Nyakukon a United, és egészen hihetetlen módon az Arsenal is csak két ponttal van lemaradva a listavezetőktől egy ilyen botrányos széria után – Wengerék nyugodt szívvel vezethetnék a bajnokságot, ha nem ajándékoztak volna összesen négy pontot a West Brom-Norwich duónak. Mint a talajvíz, jön fel a Spurs és a Pool, ellentétben a Newcastle és az Aston Villa gőzerővel hasítanak lefelé, a Chelsea pedig még mindig nem bír elrugaszkodni.

rocknrolla west ham manchester united preview

 

Rég nem volt már egyébként ilyen kevés pontja az első helyezettnek 14 forduló után, egészen pontosan öt éve, amikor a Chelsea és a United álltak az élen 28-28 ponttal, összesen pedig hétszer fordult elő a PL történetében, hogy 30 alatti pontszám elég volt az első helyhez a bajnokság ezen szakaszában. A rekord 14 forduló után 38 pont, amit a City-nek sikerült elérni a 2011/12-es szezonban. Ez a mostani 29 akkor a 4. helyhez lett volna csak elég. Húzzúnk má' egy kicsit bele gyerekek!

A hét meccse:

Manchester United – West Ham United (szombat, 16:00, DigiSport 1)

Múlt héten mindkét csapat egy dögunalmas döntetlent játszott a Leicester illetve a West Brom ellen, ami akár meg is ismétlődhet a hétvégén.  A kalapácsosokkal kapcsolatban már nagyon elcsépelt lenne előszedni a Robin Hood sztorit, azt hiszem annak a mesének vége. Ellenben nagyon is szükségük lenne a londoniaknak arra a három pontra, ha nem akarnak lemaradni az előttük tanyázóktól, sőt, egy esetleges vereség benyelésével a 10. helyre is csúszhatnak. A United nincs ennyire rossz helyzetben – már ha ez annyira rossz helyzetnek nevezhető a WHU szempontjából –, ők a legrosszabb forgatókönyvvel is csak a negyedik helyig eshetnek vissza, egy győzelemmel azonban akár a tabella élére is ugorhatnának. Ahhoz viszont botlania kéne a két City-nek.

rocknrolla west ham manchester united preview

Dimitri Payet sérülése mellett természetesen nem lehet elmenni szó nélkül, pontosan ő az a játékos, akire szükség lenne a pályán egy United elleni meccsen (vagy bármilyenen). Követte őt Diafra Sakho is, aki a West Brom ellen szedett össze egy elég komoly combsérülést, három hónapot jósolnak neki. Ezzel rendesen megcsappantak Bilic lehetőségei, ami a 9-es posztot illeti, maradt Andy Carroll, akit a földön szinte lehetetlen megjátszani, így jöhetnek majd a felívelt labdák, amiket megpróbálhat továbbítani a Zarate-Lanzini-Moses trió valamelyikének. De ott van még Jelavic, és az is előfordulhat, hogy ő fog kezdeni az Old Trafford-on... Akármelyik alternatívát is választja Bilic, semmi extrára ne számítsunk. Hogy valami pozitív is legyen, az eltiltásokból visszatérhet a középpályára Mark Noble és a védelembe James Collins is.

rocknrolla west ham manchester united preview
Itt vagyok, főnök!

A manchesteriek kezdője is némiképp átalakul Rooney bokasérülése miatt, Depay ismét helyet kaphat a kezdőben, és Schneiderlin is valószínűleg az elejétől játszik majd. Rooney-n kívül még Rojo küzd vállsérüléssel, Herrera és Jones is a tribünről nézik majd az összecsapást, a fiatal Lingard viszont állítólag már elérhető lesz.

Nem lennék meglepődve, ha a hazaiak átengednék a kezdeményezést, és megpróbálnának fegyelmezett védekezés mellett várni a megfelelő pillanatra. Pontosan így alakulhat majd ki egy újabb, már megszokott unalmas meccs. Slaven Bilic egyébként úgy nyilatkozott, hogy nem találja unalmasnak a United játékát, csak nem annyira gyorsak és agresszívek mint a Ferguson érában. De ezt mindenki tudja.

rocknrolla west ham manchester united preview

Érdekes a két csapat abból a szempontból, hogy míg a Manchester viszonylag kevés gólt szerez és keveset is kap, addig a West Ham elég sokat lő, ám sokat is kap. Pont az ilyen csapatok közti meccsek szoktak egy szép nagy döntetlenbe torkollani, bár a West Ham nem nagyon szeret az Old Trafford-ra járni, sőt: utoljára 2007-ben sikerült győzniük Manchesterben, azóta nyolc meccs telt el, és a kalapácsosok mindet elvesztették a vörös ördögök otthonában. A poszt végén vár egy kérdés ezzel kapcsolatban.

Van Gaal fiai valamivel lazábban várhatják a találkozót, természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne akarnának feltétlenül nyerni, mert otthon mindenképp az lesz a cél, de ha esetleg a meccs döntetlennel végződik majd, akkor sem dől össze a világ. A United ugyanúgy ott lesz az élbolyban és ugyanúgy bajnokesélyes marad.

A helyükben jobban izgulnék a soron következő BL meccs miatt, ahol a Wolfsburg otthonában lépnek majd pályára. A németek mindenképp a csoport első helyét fogják megcélozni, amihez egy döntetlen már elég is lenne nekik. Ebben az esetben pedig, ha a csoport másik meccsén a PSV megveri otthon a CSZKA Moszkvát, a vörös ördögök búcsúzni kényszerülnének.

rocknrolla west ham manchester united preview
Visszatérve a PL-hez, az X-re való célozgatások ellenére mégis úgy gondolom, a Manchester United ismét behúzza otthon a West Ham ellen. 2-1.

A többiek:

Stoke City – Manchester City (szombat, 13:45, DigiSport 1)

A Stoke továbbra is az egyik legkiszámíthatatlanabb csapat a PL-ben: megverik a Chelsea-t és a Southampton-t, majd egy überfos játékkal kikapnak a Stadium of Light-ban. Mostanában ugyan a City se brillírozik, igaz a Soton-t ők is két vállra fektették, de Agüero sem az igazi még, Touré pedig enyhén fogalmazva formán kívül van. A Britanniából nem lesz olyan könnyű elvinni mindhárom pontot, én meg is kockáztatok egy meglepetést: 1-1

Arsenal – Sunderland (szombat, 16:00)

Coquelin-t követte Sánchez, Cazorla és Koscielny is - utóbbi talán előrhető lesz már - ez pedig már azt jelenti, hogy Özil kivételével az ágyúsok összes kulcsjátékosa kidőlt. És ott van még a hétközi sorsdöntő BL meccs is, ahol muszáj megverni az Olympiakost a továbbjutáshoz. Idegenben. Két góllal. Óriási feladat hárul így a sérüléséből épphogy csak visszatérő Ramsey-re, aki legalább  valószínűleg kedvenc posztján, a pálya közepén játszhat majd Özil mögött. A Sunderland utolsó két meccsét nagy meglepetésre megnyerte, az már egyenesen csoda lenne, ha ez az Emirates-ben is sikerülne a fekete macskáknak. 2-0

Southampton – Aston Villa (szombat, 16:00)

A szentek az utolsó három meccsükön kaptak három pofont, egyik nagyobb volt, mint a másik. A harmadik ugyan a Ligakupában csattant, de kétségkívül az volt a legnagyobb. Kívánni sem tudnának jobb ellenfelet, mint a szegény Aston Villa, akiknek minden bizonnyal a 15. forduló után is csak öt pontjuk lesz. 3-1

Swansea – Leicester (szombat, 16:00)

Csúsznak a hattyúk, csúsznak lefele. Utoljára pont az Aston Villát sikerült megverniük még októberben, Gomis pedig a negyedik forduló óta nem talált az ellenfelek kapujába és a kezdőből is kiszorult. A Leicesternek ellenben ez lehet a félév utolsó könnyűnek mondható meccse. Ha jót akarnak maguknak a rókák, mindenképp begyűjtik a három pontot a Liberty-ben, jól fog még jönni télire. 0-1

Watford – Norwich (szombat, 16:00)

Ahogy azt már számtalanszor leírtuk, a Watford egy masszív kis középcsapat lett a PL-ben. Ighalo személyében van egy gólvágójuk, és Deeney is kezd formába lendülni. A Norwich-ot sem kell félteni, csak a táblázatban elfoglalt helyük nem mutat olyan jól, mint ellenfelüké. Az ágyúsoktól loptak egy pontot a múlt héten, ugyanezt megteszik majd most is Elton John-ék ellen. 1-1

West Bromwich – Tottenham (szombat, 16:00)

A Spurs idén nagyon működik. Nem kaptak ki az első forduló óta, a nagyok ellen sem dobják be a törölközőt, és övék a második legjobb védelem, ami ritkaság a londoni klubnál. A West Brom-nak ugyan szerencséje volt a fővárosiakkal az utóbbi időben, a kakasok ellen már nem lesz. 1-3

Chelsea – Bournemouth (szombat, 18:30, DigiSport 1)

A kékek lassan kezdenek magukra találni, igaz az utolsó meccsük egy bosszantóan unalmas 0-0 volt a Spurs ellen, de nem is várta senki, hogy ott egy hatalmas győzelmet aratnak. Ellenben otthon a kieső helyen szerénykedő B’mouth elleni meccs könnyen lehet önbizalomdopping, és Mourinho-ék végre elrugaszkodhatnak a középmezőny aljától. Costa pedig lehet, hogy a mezhajigálás után a székeket töri össze a cserepadon, ha nem kap lehetőséget. 4-1

Newcastle – Liverpool (vasárnap 17:00, DigiSport1)

A szarkáknak csak az a „szerencséjük”, hogy van egy velük egy szinten lévő, sérülésekkel teletűzdelt Bournemouth, és még egy náluk is gyengébb Aston Villa. Utolsó két meccsükön nyolc gólt nyaltak be (a Leicester és a Palace ellen), vasárnap délután pedig egy olyan csapatot fogadnak, amelyik a Ligakupában hatot lőtt a Southampton-nak, sőt Sturridge is megtalálta a góllövő csukáit. McClaren sem most fogja elkezdeni csapata megmentését - már ha egyáltalán megmenti valaha is. 0-3

Everton – Crystal Palace (hétfő, 21:00)

A hétfő ugyebár a hét legszarabb napja, de nem akkor, amikor egy ilyen jó kis meccs vár az emberre lefekvés előtt. A Palace egy hete leiskolázta a Newcastle-t, az Everton pedig értékes két pontot hagyott Bournemouth-ban az utolsó másodpercekben, amelyekkel a Palace és a Liverpool elé kerülhettek volna a tejkaramellások az előkelő 6. helyre. Nem így történt, de ami késik, nem múlik. Hétfőn előznek. 2-1

A beígért kérdés: Ki szerezte a győztes gólt azon a 2007-es Manchester United - West Ham meccsen, ahol a kalapácsosok utoljára győzni tudtak az Old Traffordon?

A helyes választ beküldők közt kisorsolunk egy három éves beutalót Eva Carneiro Seychelle-szigeteki magánrendelőjébe, ólinkluzív, meg minden. Hajrá!