Azaz csata az elsőért, vagy az első helyért. Természetesen ez a beharangozó poszt nem a két legjobbról, hanem a két legnagyobbról fog szólni. Ez a meccs pedig nem más, mint a Manchester United – Liverpool. Hiszen ha a jelenlegi két legjobbról szólna, akkor a Crystal Palace – Manchester City-ről kellene írnom, arra viszont még nem fanyalodtam. Utóbbi meccs dönt ugyanis majd arról, hogy vajon Pardew meglepetéscsapata, vagy Pellegrini olajozott gépezete (höhö, értitek, olajozott) zárja a fordulót az első helyen. Node, vissza is a Vörösök és a Vörös Ördögök csatájához – kattintás után kivesézzük a hét meccsét és leírjuk, milyen elsőkért küzdenek a többi pályán!

 

Volt rajta agyalás a szerkesztőségben, hogy ki is írja a beharangozót a hétvége elé, de mivel egy Manchester United – Liverpool meccsre nem lehet autentikusabb szerzőt találni, mint egy Chelsea-drukker, rögtön le is csaptam a lehetőségre. Így ebben a formátumban semmiképp sem merülhet fel benned, kedves Olvasó, hogy elfogult lennék egyik vagy másik irányba. Sőt.

Viszont cserébe nincs könnyű dolgom. Írhatnék taktikáról, de a témában nálam sokkal jártasabb kollégák ezt már kibeszélték a DigiSport, Reggeli Start című műsorában. Mesélhetnék a derbi kialakulásának a történetéről, vagy, hogy miért utálja egymást a két szurkolósereg, de már ezt is érintettük egy korábbi posztban. Végül pedig szemezgethetnék a hőskori találkozók legjobb pillanatai közül és szépen levezethetném, hogy ez milyen hatással van a jelenre, de ezt is elvették tőlem. Úgyhogy maradok a jól bevált módszernél: átnyálaztam az angol sajtót A-tól Z-ig, és megvizsgáltam, milyen előjelekkel készülnek a csapatok a rangadóra.

A hazaiak háza táján volt talán több hír és érdekesség a válogatott szünetben. De Gea át nem igazolása, a meg nem érkezett fax, a hibás feltöltött dokumentumok, Rooney válogatott gólrekordja és – nem mellesleg – Anthony Martial 50 milliós vételára kiváló témát szolgáltatott a szigetországi sajtónak. Van Gaal sem maradt természetesen adós a válaszokkal. A pénteki sajtótájékoztatón megerősítette: a fiatal spanyol kapus még akár a kezdőben is találhatja magát a szerződéshosszabbítása után, ha megfelelő lesz az edzésmunkája. Nos, én azért nem vagyok benne teljesen biztos, hogy egy ilyen kaliberű találkozón rögtön őt fogja kezdetni a holland mester úgy, hogy egy meccs sincs a lábában a nyári zsíroskenyér-túra óta.

Martial átigazolását is megvédte Lajos és egyelőre próbálja mourinhosan levenni a terhet a fiatal csatárról. „Hallom, hogy az emberek azt suttogják: 50 millió? Ennyiért termelnie kell a gólokat! Szerintem nem kell. Először alkalmazkodnia kell. Nézzétek csak meg milyen nehezen ment ez például Di Marianak vagy Falcaonak.” Nos, mond valamit a mágus, de lássuk be: a sajtó sehol sem a türelméről híres. Ha valahol sztori-szagot szimatolnak, egyből lecsapnak rá, és a védtelen, 50 milliós francia tini könnyen a címlapokon találhatja magát, ha nem teljesít. Ez pedig további frusztrációt és beilleszkedési problémákat generálhat – üdv Torres és Falcao ördögi körében.

Martialnak és a United szakmai stábjának különösen figyelnie kell,
hogy az ifjú csatár ne jusson Falcao sorsára

Inkább örömteli hír volt a Vörös Ördögök háza tájáról, hogy Wayne Rooney ismét megtalálta a góllövő cipőjét és megdöntötte Sir Bobby Charlton válogatott gólrekordját. Immáron Shrek egyedül vezeti a listát, 50 találattal. Persze a gúnyos ellenszurkolók nem hagyhatják ki a magas labdát, hogy mennyire magyarosan angolosan is jött össze ez a rekord: két tizenegyesből, Svájc és San Marino ellen. Nyilván, egyik csapat sem egy Liverpool-szintű védelemmel állt fel – mondanám, ha nem láttam volna a két héttel ezelőtti West Ham triplát az Anfielden. De láttam, úgyhogy lehet be kellene ajánlani Rodgers-éknek az egyik san marino-i ácsot Lovren helyére.

Történt ugyanis, hogy az északír mester a gyönyörűen és mourinhosan felépített első három mérkőzés után – két egynulla és egy 0-0 – teljesen leeresztett hazai pályán, és engedte, hogy a szeszélyes Bilic-sereg átgázoljon rajta a Kop előtt. Kérdés, hogy ebből a gödörből miként fog az eltiltott Coutinho nélkül kikecmeregni a vendégcsapat. Főleg úgy, hogy a kis brazil mellett még a kapitány Henderson, Lallana és Joe Allen játéka is kérdéses ilyen-olyan sérülések miatt. Még a végén bebizonyosodik, hogy tényleg szüksége volt a szezon kezdetén 10 középpályásra a Poolnak, hiszen a felük meccsnapon valamilyen okból kifolyólag nem lesz hadra fogható.

Tumultuózus jelenetekben most sem lesz hiány

Rodgers mindenesetre azt nyilatkozta, hogy „egy vereség után mindig az a legfontosabb, hogy a következő mérkőzést megnyerd, nem számít, ki ellen játszol. Kifejezetten nagyobb a motivációd, ha két heted van gondolkozni a történteken.” Meglátjuk, mire lesz elég ez a nagyobb motiváció az Old Traffordon.

Személy szerint egy rendkívül parázs meccset várok, már csak azért is, mert a Liverpool-Everton összecsapás után ez a párosítás hozta a Premier League történetében a második legtöbb kiállítást – szám szerint tizenhatot. Bár a specialista Vidic már biztos nem lép pályára, azért mindkét oldalon megvan a veszélye annak, hogy valakinél elszakad a cérna és ámokfutásba kezd. Rooney és Skrtel párharcaira külön érdemes lesz odafigyelni és néha szájról olvasni – nem valószínű, hogy Shakespeare vagy Wordsworth idézetek röpködnek majd.

Skrtel szombaton lehet, hogy jobban céloz, és eltalálja Rooney-t is

De hogy a játék érdemi és szép oldaláról is essen néhány szó: sokat várok Bentekétől az egyik, míg Juan Matatól a másik oldalon. A batár belga gólt ugyan már szerzett, a fejpárbajait pedig büszkén és többnyire sikerrel vívja meg, azért még mindig nem teljes fit ebbe a gyors, technikás, rövidpasszos Liverpoolba. Ez a meccs viszont tökéletes lehetőséget biztosít neki, hogy elcsendesítsen engem is a többi kritikusával egyetemben. Most, hogy ezt leírtam, tuti kettőzött erővel hajt majd.

A Mata-val szembeni elvárások pedig valószínűleg nem meglepőek egy chelseastől. Szerintem még mindig hatalmas spíler, aki nagyon érti és érzi a játékot. Arról nem is beszélve, hogy igazi Liverpool-specialista: a két legutóbbi Pool elleni derbin három gólt is szerzett. Nem lennék meglepve, ha ott folytatná, ahol legutóbb abbahagyta. Mindent összevetve egy küzdős, hajtós, de jó meccsen 1-1-es döntetlent várok.

A várható kezdőcsapatok

Az összecsapást szombaton 18:30-tól élőben követhetitek a DigiSport1-en.

What’s on? Avagy a forduló többi meccse és egy kis segítség, hogy felzárkózz a tippjátékban.

Everton – Chelsea szombat, 13:45, DigiSport1

Harc az egyes mezért és az első hőn áhított kapott gól nélküli találkozóért – a vendégeknél. Courtois hirtelen jött sérülése és térdműtéte után Asmir Begovic kapja meg a lehetőséget Mourinhotól, és ki tudja mi lesz, ha vele elindul a szekér és összeáll a londoni kékek védekezése. Nem mondjuk, hogy simán kiszoríthatja belga vetélytársát a bosnyák, de 2-3 hónap hosszú idő, úgyhogy még ez is megtörténhet. 1-2

A képen a Chelsea első számú kapusa edzésben.
Előtte pedig Thibaut Courtois.

Arsenal – Stoke szombat, 16:00

Egy újabb csata valami elsőért. A hét kérdése – nálam legalábbis –, hogy vajon a világ összes csatárát egy múlt heti interjúban lefitymáló Wengernek és csapatának sikerül-e megszereznie az első hazai gólját a bajnokságban. A francia mester csodafegyvere eddig egy bizonyos Own Goal, aki már két találatnál jár a szezonban, míg Olivier Giroud, az elsőszámú csatár csak egynél. A másik oldalon Mark Hughes mester törheti a fejét, hogy hogyan álljon fel a középpályán, hiszen két héttel ezelőtt a West Brom ellen Charlie Adamet és Ibrahim Afellay-t is idő előtt küldte zuhanyozni a játékvezető. Jutalmuk három, illetve két meccses eltiltás lett, nélkülük pedig a Stoke sem lesz az igazi. 1-0

Crystal Palace – Manchester City, szombat, 16:00, DigiSport1

Ahogy már a bevezetőben is írtam: hatalmas meglepetésre rangadó a javából. Amennyiben a hazai sasok 4 góllal, vagy ennél nagyobb arányban verik a vendég városlakókat, máris az első helyen találják magukat a forduló végén. Nagy pénzt azért nem tennénk rá: Pardew és kis csapata a helyére kerül, 0-2.

Pardew londoni munkája eddig kifogástalan.

Norwich – Bournemouth szombat, 16:00

Eddie Howe valószínűleg az egész válogatott szünetet a rögzített helyzetek elleni védekezésnek szentelte. Az újonc vendégek legfőbb célja valószínűleg az lesz szombat délután, hogy lehozzák az első olyan PL-meccsüket, ahol nem kapnak standardból gólt. Az előző négy fordulóban mindig sikerült nekik ez a bravúr – Britannia, mi így szeretünk (két szöglet, két büntető, egy bedobás). A sorozat megszakadására nem mernék fogadni, de a vendég győzelemre talán igen. 1-3

Watford – Swansea szombat, 16:00

A hazaiak az első Premier League-győzelmükért lépnek pályára, de nehéz elképzelni, hogy ezt épp a Manchester-verő walesiek ellen sikerül majd behúzni, akiknél nem mellesleg a hónap játékosa is rohamoz majd. 1-2

West Brom – Southampton szombat, 16:00

Tony Pulis – hozzá szokatlan módon – az első hazai pontjáért lép pályára az ötödik fordulóban, bár meg kell hagyni, sem a Manchester City, sem pedig a Chelsea ellen nem volt irigylésre méltó helyzetben. A Southampton ellen csak egy fokkal lesz könnyebb dolga, de ha többre nem is, egy ikszre mindenképp jó lesz a Koeman-gárda ellen. 1-1

Sunderland – Tottenham vasárnap, 14:30, DigiSport1

A hazaiak és a vendégek is az első győzelmükért lépnek pályára vasárnap kora délután. A Sunderland az elmúlt 10 Premier League-találkozón, azaz 2010 áprilisa óta, nem tudott nyerni a Spurs ellen – valószínűleg szeretnék, ha meg lenne az első. A Spurs-nél ez az első alkalom a 2008-2009-es szezon óta, hogy nem nyertek egy meccset sem a PL első négy fordulójában – Pochettino is fellélegezhetne, ha összejönne végre győztesen hagynák el a gyepet. Na, pont az ilyen meccseken fix, hogy döntetlen születik. 2-2

Pochettino arcán tovább gyűlhetnek a ráncok vasárnap délután

Leicester – Aston Villa vasárnap, 17:00, DigiSport2

Ez az első meccs, amelyiken nem tudok elsőzni. Hacsak úgy nem, hogy azt mondom, Tim Sherwood mindent megtesz majd, hogy a Leicester elszenvedje első vereségét a 2015-2016-os szezonban. De nem jár sikerrel. 2-1

West Ham – Newcastle hétfő, 21:00, DigiSport1

A vendégek minden álma, hogy 9 nyeretlen idegenbeli mérkőzés után (2 döntetlen, 7 vereség) végre meglegyen a tízediken az első győzelmük. Meg persze hogy 270 perc után végre megrúgják az első góljukat. A kettő közül csak utóbbi sikerül majd. 2-1

Természetesen most se feledkezzetek meg tippjeitekről és fantasy csapatotokról sem! Meccsnézésre és kommentelésre fel!