A labdarúgás gyönyörű játék. Tele van megmagyarázhatatlan sztorikkal, meg nem énekelt hősökkel és olyan meccsekkel, melyek lefújása után csak állsz, földig érő állal és libabőrrel a kezeden. A mai posztban ezen utóbbiak közül választottuk ki a tíz arra érdemeset. Meghatározó mérkőzések, megismételhetetlen utolsó perces fordítások, hihetetlen kupamenetelések és mérföldkövek következnek az angol futball históriáskönyvéből.

Anglia – Magyarország 3-6, 1953. november 25.

Az első találkozóban nekünk, magyaroknak is tevékeny szerepünk volt. Az Aranycsapat 1953. november 25-én ugyanis 6-3-mal gázolta el hazai pályán, a Wembley-ben az angol válogatottat – „a futball tanítómestereit”. Filmek, cikkek és könyvek sora született már erről a mérkőzésről, de ami miatt igazán libabőrt előidézőnek ítéljük, az az, hogy ez volt az angolok első olyan mérkőzése, amikor kikaptak hazai pályán egy, a kontinensről származó csapat ellen. A magyarok felállása és taktikája teljességgel meglepte a vendéglátókat és ráébresztette őket, hogy a futballról alkotott elképzeléseik felett eljárt az idő…

Anglia – Németország 4-2, 1966. július 30.

A fenti, magyarok elleni meccs utáni taktikai változtatásoknak és reformoknak is köszönhetően, Anglia a hazai rendezésű, 1966-os világbajnokság egyik nagy esélyesévé vált. A döntőben a minden korban veszélyes (Nyugat-) Németország várt rájuk. A vendégek a 12. percben szereztek vezetést, melyet Hurst egyenlített ki hat perccel később. A meccs végén újabb gyors gólváltás: ezúttal Peters találatára Weber válaszolt az utolsó előtti percben. Következhetett a hosszabbítás, melyben Geoff Hurst nemzeti hőssé vált duplájának köszönhetően és megnyerte Anglia mindeddig egyetlen világbajnoki címét.

A legendához hozzátartozik, hogy az elbeszélések szerint Hurst hosszabbításbeli első gólját – melynél a labda nagy valószínűséggel nem haladt át a gólvonalon teljes terjedelmével – csak azért adta meg a svájci játékvezető, mert egy kukkot nem értett a szovjet Bahramov asszisztens hablatyolásából. A futball hőskora, kétségtelenül.

Manchester United – Bayern München 2-1, 1999. május 25.

Mindenidők egyik talán legsimább BL-döntőjét nem a végig támadó, több kapufát és ordító helyzetet kidolgozó Bayern München, hanem a „két percet futballozó” Manchester United nyerte, miután a 91. és a 93. percben Sheringham és Solskjaer is beköszönt, milliókat téve ezzel Vörös Ördög-szurkolóvá szerte a világban.

Liverpool – Alavés 5-4, 2001. május 16.

A 2001-es UEFA-kupa döntője természetesen kihagyhatatlan a listából. Az angol nagycsapat, a Gérard Houllier irányította Liverpool a spanyol kicsivel, a Deportivo Alaves-szel találkozott a dortmundi Westfalenstadionban. Minden az angolok mellett szólt, ugyanakkor mindenki tudta, hogy a spanyolok kupamenetelése mesébe illő történet. A hispánok az előző szezonban a La Liga hatodik helyén végeztek, amivel kivívták a szereplésüket a második számú európai sorozatban. A döntőig vezető úton olyan ellenfeleket búcsúztattak, mint az Internazionale, a Rosenborg vagy a Kaiserslautern.

A döntőben pedig aztán már a 3. percben hátrányba kerültek. A Liverpool két góllal is vezetett Gary McAllister találata után, de ebből még volt visszaút: az utolsó pillanatban Jordi Cruijff mentett hosszabbításra. A ráadásban kettős emberhátrányba kerültek a spanyolok, és ezt már nem bírták el – Geli öngóljával a Liverpool nyerte az UEFA-kupát. Aki látta, nem felejti.

A Middlesborough UEFA-kupa menetelése, 2005-2006

A 2005-2006-os UEFA-kupa legnagyobb szenzációja kétségkívül a hihetetlen menetelést bemutató Middlesborough csapata volt. Steve McClaren gárdája az előző évi fantasztikus Premier League-szereplés nyomán képviseltethette magát az európai porondon és a helyi tehetségekből, valamint nemzetközileg is elismert sztárokból összegyúrt alakulat egészen a döntőig menetelt.

Miután a csoportkört kapott gól nélkül abszolválták, a legjobb 32 között a Stuttgartot, a legjobb 16 között pedig a Romát tüntették el az útból. Néhányan még ekkor is csak legyintettek rájuk, és amikor a Basel a legjobb 8 között összesítésben már 3 gólos előnyre tett szert, minden veszni látszott. Viduka és Maccarone azonban kihúzták a csapatot a kátyúból, ahogy az elődöntőben a Steaua Bukarest ellen is. Hihetetlen feltámadások és utolsó perces gólok, a végén ezüstéremmel jutalmazva.

Liverpool – Milan 3-3, 2005. május 25.

2005. május 25-én valami olyasmi történt Isztambulban, amit addig még soha nem láttunk egy ilyen hatalmas téttel bíró mérkőzésen. A Liverpool – miután az első félidőben teljes megsemmisülést mutatott be – feltámadt poraiból a második 45 percre és egy remek 15 perces periódusnak köszönhetően 3-0-s hátrányból kiegyenlített a szünetben már pezsgőző Milan ellen. Ha már kiegyenlítettek, gondolták meg is nyerik a BL-t, a kezükbe hulló esélyt megragadva.

A Chelsea 2012-es BL-menetelése, 2011-2012

Talán nem lesz meglepő, ha azt mondom, nekem személy szerint ez a kupamenetelés a kedvencem az összes közül. Egyszer már megpróbáltam összeszedni, mennyi olyan pillanat volt a hónapok során, amikor mindenki – nézők, szakértők, ellenfelek – leírta a Chelsea-t, mondván „namajdmostkipukkadnak”. Egyszer sem történt meg.

Álljon hát itt most ez a lista, amikor úgy látszott, teljesen reménytelen a Kékek helyzete:

• a csoportkör utolsó fordulója előtt,
• a Napoli elleni idegenbeli meccsen, Ashley Cole hatalmas mentésénél,
• a Napoli elleni hazai meccsen Inler góljánál,
• a Barca elleni elődöntő sorsolása után,
• a Barca elleni első meccs után – látva a mutatott játékot,
• a második meccsen kétgólos hátrányban,
• a második meccsen Terry kiállítása után,
• Messi tizenegyesénél,
• a 30 hazai lövés és az elképesztő nyomás minden másodpercében,
• a Bayern elleni döntő előtt, tudván, hogy az ellenfél a saját stadionjában léphet pályára,
• a döntőben Müller góljánál,
• Robben tizenegyesénél,
• Mata kihagyott rúgásánál a büntetőpárbajban.

Összesen 13 alkalommal. És egyszer sem adták fel a reményt. És végigcsinálták. És megnyerték. Máig hihetetlen.

Reading – Arsenal 5-7, 2012. október 30.

Ha úgy hitted, egy átlagos kedd esti Ligakupa nyolcaddöntő csak érdektelen meccs lehet, tévedtél. Ezt bizonyította a Reading és az Arsenal 2012-ben. A hazaiak 37 perc után 4 góllal vezettek és bár Walcott szépíteni tudott a félidő vége előtt, senki nem hitte volna, hogy ez többre lesz majd elég, mint sima sebtapasz. Többre volt elég. Hitet adott a vendégeknek. Olyan hitet, mellyel a második félidőben leradírozták ellenfelüket és minden idők egyik legélvezetesebb meccsén jutottak tovább a második számú országos kupában.

Watford – Leicester 3-1, 2013. május 12.

Az utolsó percben járunk a Watford-Leicester, azaz 2013-as Championship-rájátszás elődöntőjének második mérkőzésén. Összesítésben 2-2-re állnak a felek, a vendégek pedig tizenegyeshez jutnak, melyet Knockaert végez el. A többi leírhatatlan.

West Bromwich – Manchester United 5-5, 2013. május 19.

Már az eredmény is hihetetlen természetesen, az meg főleg, ahogy kialakult: a United kétszer is vezetett 3 góllal, mégsem tudta elvinni a három pontot. Ami viszont külön pikantériát és kétszer annyi libabőrt idéz elő, az az, hogy ez volt Sir Alex Ferguson 1500. és egyben utolsó mérkőzése a United kispadján. Egy legenda búcsújához legendás mérkőzés dukál.