Túl vagyunk a tanév negyedén, ilyenkor azért már szokott látszani, ki az, aki versenyre kel a kitűnő bizonyítványért, és ki az, akinek a kettesért is vért kell majd hugyoznia, szóval nem meglepő, hogy hasonló helyzet a Premier League-ben is. A két manchesteri csapat egymás ellen bizonyította be, hogy az Arsenal tényleg simán lehet bajnok, a Chelsea továbbra is gőzerővel dolgozik saját megsemmisítésén, a Liverpool pedig annyira beleélte magát a Klopp érkezése feletti örömködésbe, hogy megint elfelejtette megnyerni soros bajnokiját. Hajtás után a hét legszarabb meccse mellett szokásos elitista rovatainkat is közszemlére bocsátjuk, remélhetőleg lesz olyan köztetek, aki végigrágja magát mindenen.

 

A hét meccse (Manchester United-Manchester City 0-0)

Gary Neville a meccs után azt írta, az első félidő volt a legjobb 45 perc, amit ebben a bajnokságban eddig látott, tökéletesen felkészített csapatokkal, zseniálisan játszó védőkkel, és két olyan edzővel, akik mindvégig mintaszerűen reagáltak egymás húzásaira. Amellett, hogy a dologban nyilvánvalóan van valami, azt azért nem árt megjegyezni, hogy mindez botrányosan lassú tempó mellett, alapszintű technikai bakikkal fűszerezve jött csak össze, a meccs képéről és a játék folytonosságáról pedig sokat elmond, hogy Mark Clattenburg játékvezetőnek ki kellett cserélnie a borotvahabos dobozt a nadrágján, mert a rengeteg szabálytalanság miatt kifogyott belőle az alapanyag.

Neville-nek nyilvánvalóan igaza van abban, hogy az utóbbi évek gólparádéba torkolló rangadói javarészt annak a felsőbbrendűséggel palástolt naivitásnak voltak a következményei, amely házon belül izgalmas meccseket, Európában viszont kínos vereségek sokaságát eredményezte. Ebből a szempontból valóban üdító volt látni egy olyan PL-rangadót, amelyen valós taktikai csata zajott a pályán, és a csapatok tényleg figyelembe vették a másik erősségeit, amikor előálltak a game-planjükkel, de azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a taktikai csata és óvatosság olyan szinten lassította le a játékot,  hogy az embernek át kellett kapcsolnia a párhuzamosan futó Dortmund-Augsburgra, nehogy elaludjon. Nekem ez első blikkre nem azt jelzi, hogy az angol csapatok versenyképesebbek lesznek majd a BL-ben, sőt, szerintem egyenesen baromság azt várni, hogy a három-négy fokozattal gyorsabban játszó Barca/Bayern/Real tandem ellen megismételhető, sőt, sikerre vihető egy ennyire passzív felfogás, de nyilván feleannyira sem értek hozzá, mint Gary, plusz valószínűleg pesszimistább is vagyok az átlagnál. Mindenesetre érdemes eljátszani a gondolattal, miközben sorra vesszük azt a négy dolgot, ami ezen kívül eszembe jutott a fű növéséhez hasonlítható izgalmi szintet produkáló rangadó alatt:

1. Rooney halott, és ezt senki nem élvezi
Az egy dolog, hogy a United most már rendre csak a meleg levegőt passzírozza a rangadókon, de érdemes elgondolkodni, vajon lehet-e ilyen felfogás mellett meccseket nyerni valós csatárteljesítmény nélkül? Szerintem például biztosan nem, és ez főleg azért érdekes, mert ha előbb nem, a BL egyenes kieséses szakaszához érve Van Gaalnak is fel kell majd tennie magában ugyanezt a kérdést. Amikor az MU legutóbb hasonló problémával szembesült - 2013 februárjában a Real Madrid ellen - Fergie minden különosebb szívfájdalom nélkül a padra vágta Rooney-t (Welbeck kedvéért), és valószínűleg most is ez lenne a legjobb döntés. De jelenti-e mindez azt, hogy a United lényegében három éve egy helyben toporog? Igen és közben nem, Moyes regnálása alatt például ez volt a legkisebb probléma, valahol mégis sokatmondó, hogy lassan másfél évvel Van Gaal kinevezése után még mindig ugyanazokat a kérdéseket teszik föl maguknak a drukkerek, amiket SAF utolsó hónapjaiban is.

2. No Schneiderlin, no party
Nyáron már viszonylag hossú esszében értekeztem a francia fontosságáról, de nem bírom ki, hogy ne emeljem ki újra. Nélküle gyakorlatilag esélye sem lenne komoly rangadót nyerni a Unitednek, szerel, ütközik, csúszik, mászik, és közben megvan az a képessége, hogy állandóan pont ott helyezkedik, ahol a legnagyobb szükség van rá védekezésben. Időbe telt, mire felvette a szerda-szombat ritmust, de mostanra szerintem kiderült, hogy nélküle szintekkel gyengébb csapat lenne az MU. Pótolhatatlan veszteség lenne, ha kidőlne.

3. Fáradtság, a rangadók megrontója
Nincs bénább dolog, mint a hétközi BL-derbikkel takarózni egy-egy fos játékkal elbukott bajnoki után, de szerintem itt és most tényleg erről volt szó. Mindkét csapatnak csúsznia-másznia kellett a pontokért kedden/szerdán, ráadásul a United Moszkva felé játszotta meg a retúrt, szóval a mentális fáradtság mellé egy kis jetlaget is sikerült beszerezni barterben. Hogy aztán ez lehet-e mentség akkor, amikor fontmilliárdok állnak rendelkezésre, hogy több fronton versenyképes kereteket rakjanak össze a menedzserek, azt döntse el mindenki maga.

4. Bony
Ebben azért olyan hűű, de nagy újdonság nincs, mégis fontosnak tartom kimeleni, mert szerintem sok fog múlni rajta idén. Nem csak azért, mert Agüero híresen sérülékeny, hanem azért is, mert a fentebb említett kettős terhelés miatt szinte biztosan komoly meccsszám jut majd az elefántnak is, márpedig ő tutira nem az a kaliber, aki képes a különbséget jelenteni egy nagyobb rangadón. Hogy mekkora ostobaság volt elcserélni rá Dzekót, az a szezon végén derül majd ki, de a City csatárrotációja még ligaszinten sem túl versenyképes jelenleg, nemhogy az eggyel komolyabb porondon. Sok jóra nem számítok.

A hét műesése

Új rovatot csak akkor avatunk, ha vitán felül érdemes, most ez történt: Gerard Deulofeu, az Everton teszkógazdaságos katalán szuperreménysége bebizonyította, hogy nem akármilyen iskolában tanulta a szakma mesterfogásait, és úgy esett, ahogyan csak az igazán nagyon tudnak. A kukucskálás még nem volt az igazi, de ha az lenne, valószínűleg nem zavarták volna ilyen messzire Barcelonától. Ja, és a meccs margójára még valami: ez az Arsenal bajnokesélyes, és pont (Arsenal-Everton 2-1).

A hét statisztikája

A 2000/2001-es szezon óta nem volt olyan, hogy ennyire kevés ponttal lehessen a tabella élén állni 10 forduló után. Akkor hasonló meccsszám elteltével a United 21 egységet gyűjtve állt az első helyen, most a City-nek és az Arsenalnak eggyel több van, de a különbség nem számottevő. Tényleg, emlékszik még valaki, ki örült annak az évadnak a végén, és ki szívott nagyon nagyot?

A hét képe

José továbbra is rendületlenül, két kézzel könyököl az önmegsemmisítő gombon a Chelsea-nél, de sebaj, ameddig nem veszi észre, addig nincs baj. A londoniak jelenleg 11 ponttal állnak a tabellán valahol nagyon hátul, ami azért érdekes, mert olyan csapat, amelyiknek nem volt legalább 13 pontja 10 meccs után, még sosem végzett a legjobb négyben a PL-időszámítás kezdete óta (WHU-Chelsea 2-1).

A hét kérdése

Melyik az a csapat, amelyik 2015 januárja óta a legtöbb kapott gól nélküli meccset vívta meg a ligában, és mekkora ez a szám pontosan?

Rest of the league

Az edzőjéért is küzdő Villa kis híján meglepte a hígfos Swansea-t, de hiába szereztek vezetést a birminghamiek Agbonlahor első és utolsó idei értelmezhető beadása után, a végig fölényben játszó vendégek megfordították a meccset: előbb Sigurdsson ragasztott bombagólt szabadrúgásból, majd André Ayew ágyazott meg végleg Sherwood menesztésének. Utóbbi be is jött, az angol hiába rendelkezett a legjobb győzelmi mutatóval (26%) a Villa legutóbbi három edzője közül, útilaput kötöttek a talpára (Villa-Swansea 1-2). A tabella ötödik helyén hasító Leicesterre első ránézésre nem várt könnyű meccs a meglehetősen kétarcú Palace ellen, de Vardy zsenialitása kihúzta őket a slamasztikából. A csatár Hangeland óvodás szintű bakiját kihásználva pörgetett zseniális gólt a második félidőben, ezzel egyrészt megnyerte a meccset, másrészt hét találkozóra nyújtotta gólszerzései szériáját. A Leicester esetében egyébként várhatóan decemberig kell várni, hogy elváljon a szar a víztől, akkor sorrendben a Chelsea-vel (otthon), az Evertonnal (idegenben), a Liverpollal (i) és a Manchester City-vel (o) néznek majd farkasszemet a ligában (Leicester-Crystal Palace 1-0).

Az első pár forduló után még masszív kiesőjelöltnek tűnő West Brom szép csendben úgy összeállt, mint a gecis bugyi, most épp a kipukkadni látszó Norwichot csapták meg idegenben egy Rondón-góllal, és már tizedikek a tabellán. Éppen annyi pontot gyűjtve, amennyi a Liverpoolnak is van (Norwich-WBA 0-1). A Stoke ellenben továbbra is csak keresi egykori legendás hazai formáját: a Watford már a harmadik olyan csapat idén, amelyik mindhárom pontot elvitte a Britanniából, ráadásul nem is akármilyen gólokkal. És ha már a Darazsaknál tartunk, itt az ideje megkövetni Quique Sanchez Florest, aki nem akármilyen védelmet rakott össze - csak a Tottenham, az Arsenal, és a két manchesteri nagyágyú kapott eddig idén kevesebb gólt, mint a londoni kiscsapat (Stoke-Watford 0-2).

Az észak-keleti rangadót szokás szerint tükörsimán nyerte a Sunderland, igaz, ehhez kellett Coloccini orbitális hülyesége is, aki egy agyonnyert félidő utolsó percében hozott össze totálisan felesleges tizenegyest a hazaiaknak. Kiállítani persze nem kellett volna, de a Newcastle ettől függetlenül sem tűnt épp egészséges csapatnak, valószínűleg jobb lenne minél hamarabb megszabadulni a kórokozótól (McClaren) a szervezetben (Sunderland-Newcastle 3-0). A Villa-'Castle-Sunderland hármas nagy szerencséje a Bournemouth szétforgácsolódása lehet: a védekezni se nem tudó, se nem akaró, sérülések miatt agyontizedelt újonc egyre-másra nyeli be a nagyobbnál nagyobb parasztlengőket, most épp az eddig nem éppen virtuóz támadásépítéseiről felismerhető Tottenham osztotta ki nekik a csicskalángost (B'mouth-Tottenham 1-5). Ja, és volt még egy liverpooli döntetlen is a fordulóban, de ez kb. annyira lepett meg bárkit, mintha azt akarnám bejelenteni, hogy az ég kék, a fű zöld, Andersonnak pedig baromi nagy a segge (Liverpool-Soton 1-1).

Tippjáték és egyéb nyalánkságok

Emazohun úgy befészkelte magát az élre, mint random rágó Allardyce fogai közé, és bár goleczadam fasza kis hadjáratot indított arra, hogy utolérje  - három meccset is telibetrafált egy olyan fordulóban, amelyikben nekem találatom is alig akadt -, én most nagyobb összegett mernék tenni arra, hogy huzamosabb ideig nem lesz személycsere az élen. Az állást a szokásos helyen lehet csekkolni, hajtani érdemes, mert ha mindenki úgy akarja (de főleg a reblogos zsűri), akkor tényleg lesznek faszipántos, egyedi dizájnnal megspékelt ajándékok szezon végén. Ami pedig a review további sorsát illeti, én most picit pihentetem magam, szóval a jövő héttől friss, ropogós és újszerű kontentre lehet számítani hétfőnként.