Miután az elmúlt két hét folyamán részletesen bemutattuk a besztlígbe frissen belecsöppent Pep Guardiolát (itt és itt), úgy illik, hogy most a Chelsea élére szinten Premier League-újoncként kinevezett Antonio Conte eddigi karrierjét és edzői munkásságát is megismertessük veletek. Az első részben az olasz mester személyisége, valamint játékos-pályafutása kerül terítékre.

Már a biztos bajnoki cím tudatában a Juventus a Cagliari csapatát fogadta 2014 májusában. Antonio Conte és a játékosok épp egy videós elemzésre készültek, amikor a csapatkapitány Gianluigi Buffon belépett az ajtón, oldalán a sportigazgató Guiseppe Marrottával. „Elnézést főnök! Az igazgató csak szeretné tisztázni a bajnoki címért járó bónuszokkal kapcsolatos kérdéseket” – szólalt meg naivan az Öreg Hölgy kapusa, akkor még nem is sejtve, hogy egy vulkán kitörésében játszott elévülhetetlen szerepet. Amint Buffon elhallgatott, Conte szinte teljesen kikelt magából. Mindenkit kiüldözött a teremből és szemtől szemben alaposan kioktatta kapitányát. „Egy szóval sem akarok többet hallani ebből! Pont tőled az összes közül soha nem vártam volna ilyesmit! Bónuszok… Óriásit csalódtam benned! Vereséget szenvedtünk abban a pillanatban, hogy kinyitottad a szádat!”

Ezt követően a Juventus 3-0-ra lemosta az ellenfelét a pályáról, 102 ponttal pedig új bajnoki rekordot állított fel.

Az ilyen és ehhez hasonló kirohanások egyáltalán nem voltak ritkák a Juventus öltözőjében. A repkedő vizesflakonok szinte megszokottnak számítottak, Pirlo pedig az öltözőajtóval szemben lévő szekrényt Torino legveszélyesebb pontjaként nevezte meg. Conte folyamatosan 1000 fokon égett, és ugyanezt akarta átragasztani a játékosaira. Mindennél jobban gyűlöli a vereséget, számára csakis a győzelem elfogadható. Conte elmondása szerint csak a győzelem teszi őt nyugodttá, és ahhoz, hogy ezt elérje, folyamatosan dolgoznia kell. „Egy nap 24 órából áll.  Ebből ötöt alszok, hármat pedig a családommal töltök. A maradék időben pedig dolgozok.”

2012-ben Contét 4 hónapra eltiltották miután a vádak szerint még a Siena edzőjeként nem jelentette, a Novara és az Albinoleffe elleni meccsek befolyásolását, pedig tudott az esetről. Conte az esetet felháborítónak titulálta, és bár a korábbi 10 hónapra szóló eltiltást enyhítették, a szövetség végül nem törölte a büntetést. Andrea Pirlo az önéletrajzi könyvében az alábbiakat írta erről az időszakról: „Teljesen az őrületbe kergette, hogy meccsnapokon be sem dughatta a fejét az öltözőbe. Nos, mondjuk úgy, néhányszor véletlenül mégis betévedt…” A nyughatatlan Conténak szerető felesége Elisabetta - aki nem egyszer ébredt arra éjszakánként, hogy férje órák hosszat elemezi csapata mérkőzéseit - még egy kispadot is beszerzett otthonra, hogy csillapítsa férje elvonási tüneteit. Ahogy pedig az életrajzíró Alessandro Alciato leírta: „Conte nem egyszerűen szeret dolgozni. Neki szüksége van rá.”

Ezt a fajta munkamániát pedig sokszor a játékosain is számon kéri. Már az olasz válogatott szövetségi kapitánya volt, amikor Mattia Destrótól elvárta, hogy hajnali ötkor induljon el az olasz csapat edzőtáborába. Mindezt a nászéjszakája után. „Ha rajtam múlt volna, már akkor elindul miután felvágták a tortát.” – emlékezik vissza Conte.

Az ilyen szintű odaadást természetesen a pályán is viszont szeretné látni. Az öltözőben elhangzott beszédeiben a legtöbbször elhangzó szavak között biztosan megtalálható a fájdalom, a veríték, az áldozat és a szenvedés. Ezek az olasz mester elvárásai a játékosaival szemben, és nem hajlandó engedni belőlük. Persze, mi mást is várhatnánk egy olyan olyan embertől, aki miután még játékos korában az utolsó meccsen bukta el a 2000-es bajnokságot a Juventusszal, 5 teljes napig képtelen volt aludni? Csak a győzelem számít, és Conte ezért bármit képes megtenni.

A templom kertjétől a Bajnokok Ligája győzelemig

Antonio Conte Leccében nőtt fel, a Calcio aranykorának idején. 12 éves volt, amikor a válogatott megnyerte az 1982-es világbajnokságot, majd Diego Maradona és Michel Platini érkezése hozzásegítette a Serie A-t ahhoz, hogy a világ legerősebb bajnokságává váljon. A kis Antonio ennek ellenére mégsem a legnagyobb sztárokat, hanem Marco Tardelli és Giuseppe ’A fúria’ Furillo játékát csodálta, akik a Juventusban rúgták a bőrt. Nem véletlen, hogy a zebracsíkos alakulat lett Conte kedvenc csapata.

Conte gyerekként jó tanuló volt, szabadidejében pedig a helyi Juventina Lecce edzéseit látogatta, ahol az édesapja volt a csapat edzője. Amikor nem edzésre járt, Conte a barátaival többnyire fára mászott („olyanok voltunk, mint a mókusok”) vagy egy lyukakkal teli templomudvaron focizott. Elmondása szerint számukra ez maga volt a San Siro, és ehhez a srűcoknak csak egy labdára volt szüksége.

Conte később a Leccéhez igazolt, 200 líráért és 8 futball-labdáért cserébe. A felnőttek között 16 évesen debütált Eugenio Fascetti irányítása alatt, majd Carlo Mazzone kezei között vált kulcsfigurává. Conte a mai napig úgy tartja, hogy ez a két ember volt a legnagyobb hatással a pályafutására.

Személyes álma 1991-ben vált valóra: a nagy Juventus végre leigazolta a fiatal Contét. Giovanni Trapattoni kezei alatt ekkor olyan játékosok dolgoztak, mint Roberto Baggio, Toto Schilacci, vagy éppen Stefano Tacconi. A 21 éves, megszeppent Conte első idénye nem is sikerült túl jól Torinóban. Túlságosan elragadták az érzelmek, és nehezen tudta feldolgozni, hogy az általa csodált bálványokkal dolgozhat együtt. „Játékos voltam, mégis úgy viselkedtem, akár egy szurkoló” – emlékszik vissza arra az időszakra.

A második szezonban viszont összeszedte magát, és rendszeresen helyet követelt magának a csapatban. Közel sem volt a legtehetségesebb játékos a keretben, de már akkor magán hordozta azokat a tulajdonságokat, amiket edzőként is hasznosít. Egyre inkább megmutatkozott a vezéregyénisége, a kemény munkát pedig már akkor sem vetette meg. Az 1994-es világbajnokság idejére már eleget bizonyított ahhoz, hogy helyet kapjon az Azzurri utazó keretében. Ezt követően csupán egyszer szerepelt nagy tornán pályafutása alatt, de a '94-ben tanultak máig elkísérik.

A szövetségi kapitány akkoriban a zseniális Arrigo Sacchi volt, aki minden percben csak és kizárólag a futballal volt hajlandó foglalkozni. Folyamatos taktikai értekezletek, megbeszélések, eligazítások tarkították az olasz keret tagjainak szabad perceit a torna alatt. Alessandro Costacurta egy a Sky Italának adott interjúban elárulta, hogy Sacchi sokszor az éjszaka közepén kopogtatott be a játékosokhoz, hogy a taktikát egyeztesse, de sokakat már annyira az őrületbe kergetett, hogy inkább úgy tettek mintha aludnának.

„Sacchi számára sokszor még az éjjel sem hozott megnyugvást. Nem egyszer hallottuk, hogy még álmában is futballal kapcsolatos szakkifejezéseket és utasításokat kiabál.” – mesélte Conte, aki sok játékossal ellentétben kifejezetten csodálta a mester elhivatottságát.

Egy történet szerint a közös ebédek alkalmával senki nem akart Sacchi mellé ülni, nehogy még evés közben is a fociról kelljen beszélniük vele. Csupán egyetlen játékos volt kivétel: Conte minden alkalommal megvárta, amíg mindenki leül, majd elfoglalta a Sacchi mellett általában üresen maradó helyet. Conte a világbajnokságon csupán kétszer lépett pályára, a szövetségi kapitánnyal folytatott beszélgetésekből mégis rengeteget tanult.

A Juventusnál eközben Trapattonit Lippi váltotta a kispadon, a Juventus pedig a következő években háromszor is megnyerte az olasz bajnokságot, valamint háromszor játszott Bajnokok Ligája-döntőt négy szezon alatt - amiből egyet meg is nyert a csapat. Lippit 1999-ben Carlo Ancelotti váltotta a keret élén, de a szivarozásról elhíresült mester a később visszatért, és 2002-ben, valamint 2003-ban újra megnyerte a bajnokságot a Juvéval. Ahogyan azonban Lippi 2004-ben ismét távozott, úgy 13 évnyi szolgálat után Antonio Conte is szögre akasztotta a stoplist.

Lippi és Ancelotti irányítása alatt olyan kemény legények voltak az öltöző vezérei, akik gyűlöltek veszíteni, mindenük a győzelem volt. Ehhez pedig hajlandóak voltak minden lehetséges eszközt bevetni. Az ember valóban nem szívesen lépett pályára egy csapat ellen, ahol olyan játékosokkal kellett szembesülnie, mint Didier Deschamps, Ciro Ferrera, Edgar David, vagy a brutális Paolo Montero.

Mindez idő alatt pedig Conte figyelt és tanult. Igyekezett magába szívni az öltöző minden rezdülését, leszűrni minden lényeges információt, amit később hasznosíthat. Carlo Ancelotti egy a Telegraphnak írt cikkében pedig elárulta, már akkor biztos volt benne, hogy Contéból egy napon edző lesz.

A poszt mindkét részéhez a twentyminutereads rendkívül átfogó írása mellett James Horncastle és Paolo Bandini cikkei kerültek felhasználásra. Folytatás jövő héten.